Barbara Stelingowska: Testtapasztalat Maria Komornicka költészetében (tanulmány)

Maria Komornicka író, költő, irodalomkritikus korának kiemelkedő egyénisége volt. Pályája a századfordulón kezdődött, és a két világháború közti időszakra is kiterjedt. Ami kortársaitól megkülönbözteti, az egyrészt különleges és egyben rendkívül tragikus életútja, másrészt az a tény, hogy életművének jelentős része máig kiadatlan és kevéssé ismert. Életrajzának összefüggései az utóbbi években a genderstudies és a feminizmus érdeklődési körébe kerültek. Ezek az irányzatok elsősorban a szerző megalkuvásra képtelen bátorságát hangsúlyozzák ki, amely arra sarkallta, hogy új és új irodalmi utakat és viselkedésformákat keressen. Pályája derékba tört, amit általában azzal magyaráznak, hogy környezete és a társadalmi meggyőződés kikezdhette mentális egészségét; mások a túlzásba vitt szellemi erőfeszítése, lelki és érzelmi kimerültsége és rendkívüli érzékenysége számlájára írják tragédiáját. A remekül induló szerző ugyanis mentális betegség és kirekesztettség áldozata lett, s a társadalmi, irodalmi és családi élet perifériájára került.

Maria Jakubina Komornicka 1876-ban született a mazóviai Grabów nad Pilicą településen, Augustyn Komornicki és Anna Komornicka, született Dunin-Wąsowicz második gyermekeként (összesen heten voltak testvérek). A Wąsowicz család Ferdeszájú Boleszláv fejedelem (1107–1138) nádoráig, Piotr Włastig vezette vissza a családfáját. Ez a középkorba visszanyúló családtörténet nagy szerepet játszott a költő későbbi metamorfózisában. Maria kiváló neveltetésben részesült, először Grabówban, később Varsóban. Érett nézetei, tűpontos fogalmazása és kimagasló kritikai-művészi érzéke miatt hamar a figyelem középpontjába került. Tizenhat évesen publikált először – elbeszélését a Gazeta Warszawska hozta le. Két évvel később jelent meg Szkice (Vázlatok) című kötete. 1894-ben apja nyomására Cambridge-be utazott, ám fél év után félbeszakította tanulmányait, mivel a nőket diszkrimináló angol életvitel fokozódó ellenállást keltett benne. Hazatérése után közelebbről is megismerkedett a kor két kiváló kritikusával, Cezary Jellentával és Wacław Nałkowskival. Közös munkájuk gyümölcse a Forpoczty ewolucji psychicznej i troglodyci (A lelki fejlődés előfutárai és a barlanglakók) című programszerű könyv, egyben művészi kiáltvány volt, amely egy új irodalmi lelkület eljövetelét hirdette és előlegezte meg.

Komornicka legismertebb művei a Baśnie. Psalmodie (Mesék. Zsoltárok, 1900) kötet, a Biesy (Ördögök, 1902), valamint azok a versek, prózai művek és kritikák, amelyeket a kor neves folyóirataiban (Głos, Strumień, Życie) és mindenekelőtt a nagyhatású Chimerában publikált. Életművének két legfontosabb kiadása egy 1996-as válogatás,2 valamint azoknak a francia, német és orosz nyelven írt költeményeinek fordítása, amelyeket a transzgresszióját követő egyetlen, kéziratos kötetébe (Xięga poezji idyllicznej – Az idilli költészet könyve) emelt be.3 A csaknem ötszáz oldalas kötet többi darabja máig kéziratban maradt, és csak a Varsói Irodalmi Múzeumban (Muzeum Literatury w Warszawie), helyben olvasható.

1898-ban a költőnő feleségül ment Jan Lemański irodalomkritikushoz. Férje betegesen féltékeny volt – nem sokkal házasságkötésük után rálőtt Komornickára, amikor az unokatestvérével, Juliusz Oszackival együtt mutatkozott a krakkói Planty sétányon. Az eset hangos sajtóvisszhangot váltott ki, Lemańskit mégis felmentették, elsősorban azért, mert sebesült felesége ekkor még kiállt mellette. Hosszabb európai utazásaik viharosra sikerültek, mivel Lemański hazárdjátékos is volt. Egy idő után a fiatalasszony már szabadulni akart férje személyétől és a házasság, a feleség sztereotip kötelezettségeitől is.

A pár végül közösen a különélés mellett döntött, ami akkoriban botrányosnak számított.

1903-ban Komornickát Párizsban idegösszeomlás érte, amelynek következtében az arcueili szanatóriumba került. Hazatérése után belevetette magát az 1905-ös forradalom eseményeibe. Második idegösszeomlására 1907-ben került sor a poznańi Bazar szállóban. Ekkor érezte úgy, hogy nemet vált. Elégette női ruháit, férfiruhát és férfinevet vett fel: Piotr Włastnak, ill. Piotr Odmieniec Włastnak nevezte magát. [Az odmieniec kifejezésnek számos jelentése van: a néphitben: „váltott gyermek”, ill. alakváltozásra képes ördög; később: furcsa szerzet, valaki, aki más, mint a többiek; a mai nyelv a queer szó honi változataként próbálja alkalmazni – a ford.] Jerzy Sosnowski író, irodalomkritikus szerint „Piotr Odmieniec Włastot az összhang hiánya szülte”,4 vagyis a világ és az egyén közötti konfliktus, a társadalom nyújtotta életpéldák és -minták el nem fogadása hozta létre. A költőnő különböző szerepeket, maszkokat próbált magára ölteni, volt apja lánya, férje hitvese, Nietzsche követője és a végzet asszonya, de egyik szerepe sem illett kompromisszumokra képtelen lényéhez, az álca soha nem volt tökéletes. „Életútja kettéhasadt – írja Maria Janion –, egyik része »valótlan« lett, a másik »valós«, de ez a két fél nem volt egymással egyenértékű. És bár paradoxonnak hangzik, Komornicka az előbbit titkolta el, és az utóbbit vállalta fel nyíltan.”5

Komornicka kórházak és elmegyógyintézetek sorát járta végig, vagyis teljesen kiszorult a korabeli irodalmi életből. Az első világháború kitörése után családi birtokára, Grabówba vitték. Itt keletkezett Az idilli költészet könyve, amelyet hosszú éveken át írt és szerkesztett. Utolsó éveit a Varsó melletti Izabelin szeretetotthonában töltötte, amelyet egy lengyel alapítású női betegápoló rend, a Mária Családja Ferences Nővérek Rendje tartott fenn. Itt érte a halál 1949. március 8-án.

Maria Komornicka lebilincselő személyisége ma számos kutató érdeklődésének középpontjában áll.6 A vele foglalkozó munkák zöme továbbra is nemváltásának fő okát keresi, és a költő öntapasztalását és másságérzetét, elidegenedését és kirekesztettségét, feminista irányultságát, az egyén szabadságáért és a nő mint író és ember jogaiért folytatott harcát, a női nemet deprecionáló és a patriarchális alá-fölé rendeltségen alapuló társadalmi rendszer elutasítását veszi górcső alá.

Komornicka életútjának ismeretében rendkívül izgalmasnak ígérkezik, hogy műveit a testtudat, testiség, a különállóság/másság viszonylatában vizsgáljuk. Ezek a kategóriák költői műveiben is visszaköszönnek, témái általában az újdonság/más keresése, a változás, átalakulás, az összekapcsolódás, a testen keresztül történő önmegtapasztalás. A költőnő nemi identitásváltásának tragikus folyamatát azokban a műveiben is nyomon követhetjük, amelyekben felváltva használja a hím- és nőnemű nyelvtani alakokat,7 ezért soha nem tudhatjuk, férfi vagy nő-e a lírai alany.8 Jól kivehető habozása és következetlensége (vagy talán a végleges döntés képtelensége) lehet énalkotás, irodalmi kamuflázs, el nem fogadott nemi identitás vagy pszichés személyiségzavar eredménye. Az egyértelmű identitás hiánya miatt a társadalom „őrült költőnőnek”, „betegnek” tekintette Komornickát.

A szerző testtudatának kérdését vizsgálva különösen figyelemreméltóak lehetnek azok a források, amelyek Komornicka külsejét írják le. Aleksander Oszacki visszaemlékezésében így szerepel:

Maria Komornickára még gyermek- vagy ifjúkoromból emlékszem: alacsony volt, karcsú, szinte filigrán, nagyon élénk, megállás nélkül mozgott; ma úgy látom, hogy testfelépítése és temperamentuma is infantilis volt. Hihetetlen és az átlagos infantilizmusra egyáltalán nem jellemző nyugtalanság áradt belőle, de volt benne valami báj, valami igazi puhaság vagy jóság. Akkor még nagyon fiatal volt, de mindig feketében járt; szerény, visszafogott ruhája valami titkot rejtett, a beavatatlanok számára viszont csak elérhetetlenül jó ízlése tűnt fel.9

Másik rokona, Maria Dernałowicz, aki az első világháború után Grabówban lakott vele egy házban, a következőképpen festi le alakját:

…alacsony volt és sovány, hatalmas és nagyon távol ülő szemekkel, ősz haját férfiasan rövidre nyírta. Kihúzatta az összes fogát, de nem hordott műfogsort, úgyhogy az orra és az álla kicsit összecsúszott. Öltönyszerűségeket viselt, vagyis nadrágot és hosszú, övvel összefogott zubbonyt, a téli ruhái, azt hiszem, pamutbársonyból készültek, a nyáriak pedig cserkészegyenruhára emlékeztető anyagból.10

Katarzyna Ewa Zdanowicz interjújában Dernałowicz ehhez még hozzáfűzi:

Nagyon erős megvetés élt benne a test és minden testi dolog iránt. Félt és undorodott a testiségtől. A legalacsonyabbrendűnek a női létet tartotta, értékrendjében ez foglalta el a legalsó helyet. Ezért nem is értem, miért érzik magukhoz olyan közel a feministák. Hiszen a nemiségtől mint olyantól – és elsősorban annak női aspektusától – akart elmenekülni. Csodálta a testiség bilincseiből kiszabadult öregeket.11

A nőiség iránti megvetését Komornicka maga is kifejezte, többek között Az ideiglenes bölcsesség könyvében: „A legelőkelőbb, legbüszkébb nőben is van valamiféle kerítőnői udvariasság, éber szolgálatkészség, szolgalelkű buzgóság, amely nyugtalanító fényt vet alacsonyabbrendűségére.”12

Egyetlen fennmaradt „női” fényképe profilból mutatja Komornickát. A kor divatjának megfelelő, állig begombolt galléros ruhát és sötét kontyfrizurát visel; arcának kontúrjai élesen kirajzolódnak, ajkán finom mosoly játszik. Ez az egyedülálló fénykép ellentétben áll Jan Lorentowicz leírásával:

Nem volt szépnek mondható. Apró termetű volt, szerényen öltözött, és inkább fiatal fiúnak tűnt, mint nőnek, főleg, hogy a haját fiúsan rövidre nyírta, ami akkor a nőknél még ritkaságszámba ment.13

Ha egymás mellé rendezzük ezeket a Komornicka-portrékat, két domináns elemre lehetünk figyelmesek, amelyek a költő életében és alkotásaiban is összefonódtak, sőt átmeg átjárták egymást: a férfi és a női princípiumra. A testen túli dimenzióban ez az apró női test igen nagy szerepet játszott Komornicka életében, aki tüntetően elégette női ruháit, férfiruhát öltött, rövidre vágta haját, és „új” személyiségének középkori férfiőse, Piotr Włast nevét adta14 – vagyis belső, lelki átalakulását külső, szimbolikus jegyekkel nyilvánította ki. A test és a testiség elutasítása, félelme valószínűleg több tényező miatt alakulhatott ki nála. Lehetett lelki oka (félénkség, félelem, szégyenérzet), amelynek hátterében rossz nevelés, negatív családmodell állhatott (a férfiak iránti bizalmatlanság, traumatikus élmények, rossz apa-lány viszony), de lehetett fizikai körülmény (nem kifejezetten jó külső megjelenés, nem elfogadó környezet és család), lehetett társadalmi helyzete (a nevetségességtől való félelem, a megfelelni akarás, a feleség- és anyaszerep elutasítása) vagy szexuális diszfunkció is.15

Negatív testképének kialakulására minden bizonnyal hatással (ha nem döntő hatással) volt a tizenéves Maria kapcsolata apjával. Anyja hagyományos gyermeknevelési modellt alkalmazott, Augustyn Komornicki pedig szigorú figyelemmel követte lépéseit, és feltétlen engedelmességet követelt. Nem csoda, hogy a későbbiekben Komornicka házassága zátonyra futott, és gyermeket sem vállalt, sőt: általában véve nem szerette a gyerekeket, amit többek között Az idilli költészet könyvének lírája is tükröz (jó példa rá a Gyerekek, gyerekek… című vers). A legkisebbek iránti ellenszenvéről Aniela Komornicka is megemlékezik, amikor nővére grabówi életét írja le:

Maria szabad, de magányos életet élt, családjától és az emberektől elhatárolta saját szokásrendszere, amely különccé tette környezete szemében. Továbbra is hitt abban, hogy jó úton van a férfivá válás felé, és hamarosan szárnyai nőnek – s hogy ezt a célját elérje, rendszeresen és kitartóan tornázott.

Anielánál azt is olvashatjuk, hogy Mariát „öltözködése és életmódja miatt sok kellemetlenség érte”,16 főleg a gyerekek részéről, akik furcsa, számukra érthetetlen viselkedése miatt csúfolták.17  Úgy tűnik, egy tragikusan végződött kapcsolata is kihatott rá: a nála jóval fiatalabb Gustaw („Gucio”) Walewski tüdőgyulladást kapott és meghalt. „Maria megváltozott” – idézi ezzel kapcsolatban Anielát Maria Podraza-Kwiatkowska. – „Elegáns ruhák helyett (…) a kor ízlésével ellenkező, furcsa göncöket hord.”18

Test és lélek kapcsolatát taglalja Komornicka-Włast egyik anyjának írt levelében: Mindent, amit teszek, a lehető legtisztább szándékkal teszem, mindig annak a gondolatnak a jegyében, hogy C s o d á l a t o s módon megszabadulok a test bilincseitől, ami nem jelenti azt, hogy a test lehull rólam, hanem hogy a S z e l l e m  lesz úrrá rajta  a n g y a l i  S z a b a d s á g b a n .  A testemet – másokéval együtt – donum charitatis-nak, „az I s t e n i  irgalmasság ajándékának” tartom, ezért sem beszennyezni, sem üldözni nem szabad.19

Az idézett részből egyértelműen érezhető, hogy Komornicka a „szellemet” magasabbrendűnek ítélte a testnél. Ezért vágyott arra, hogy Istenben fejlődjön tovább, szárnyakat növesszen, nemnélküli, gyermeki lénnyé válhasson. Egyfajta köztes állapotot mutat be „a tragikus tudat remekműve”,20  az Ördögök, amelyben a test eszköz, átmeneti forma:

E káosz uralta szervezetben az agy a vérrel keringett az erekben, – a tüdő átcsapott a torkon és hatalmas, kékeslila fújtatóvá lett a levegőben, – a szív beszívta magát a többi szervbe, a haj kezekké változott, – a vállakból fejek nőttek.21

A tudatos, értő újjászületés fokozatosan ment végbe, a soron következő változások „csodálatosan, borzalmasan, titokzatosan vagy közönségesen”22 adtak hírt magukról. A testiség lassanként átadta helyét a szellemnek, börtönné vált, amelyet a halandó lét („halálfej”,

„csontvázak”), a bomlás („rothadástól kékülő sebek”), a nyomorúság és a meztelenség jellemzett. A „nem teljesen született” alany, a „sikertelen kísérlet”, „elvetélt magzat” életgyónásra emlékeztető belső monológgal próbál menekülni „a magány őrülete” elől, testét-lelkét nem kímélve.

A költő munkásságában a fizikai és lelki testtapasztalat jelképesen értelmezett „nem teljes születés”/„félreszületés”  (niedorodzenie), testi fogyaték, transzgresszió az írói én nemének (női, androgün, férfi) keresésében és elfogadásában nyilvánul meg, hogy végül a hímnemben találja meg végre (valószínűleg) önkifejezését.

A „nem teljes születés” problémája Az idilli költészet könyvének egy darabjában, az Ima a beteg Żeniáért (Modlitwa za chorą Żenię) című versben is megjelenik. A „szerencsétlen”, „titokzatos”, „alázatos”, „szerető”, „beteg” Żeniát különös, csúcsos formájú fejjel áldotta meg a sors. Külseje miatt lelkifurdalás gyötri, ezért egy orvost kér felkorrekciós műtétre. A hímnemben megszólaló lírai alany azonban kijelenti, hogy Żenia nem beteg, hanem „NEM TELJESRE TEREMTETT” (niedotworzona), „a hiba pedig, melyet kutacsában látnak, / Nagy erények szorosan bimbózó koronája.” Testének tökéletlenségét lelki tulajdonságai kompenzálják: a bátorság, a bizalom, a jóság, a bölcsesség. A hímnemű megfigyelő a „háborús forrongás” idején rendíthetetlenségét, áldozatkészségét és győzedelmes voltát emeli ki.

Tryumfowałaś, BOŻA Męczennico!
Nad pospolitych złości drżeniem trwogi –
I bladły przed tą świętą Tajemnicą,
Spotkawszy wzrok twój niewzruszenie błogi.

(„Győzelmet arattál, ISTENI vértanú! A közönséges rosszindulat rettegő remegése felett, / Amely elsápadt e szent Titok előtt, / Amikor rendíthetetlenül boldog tekinteteddel találkozott.”)23

A   t e s t   t ö k é l e t l e n s é g é t  ábrázolja a Kórházi Tantalusz című vers – a kórházi fáradtság és unalom leírása. A lírai hős aktív szeretne lenni, utazna, de valójában gyenge és tehetetlen. „Ah, jakżebym użył świata, / Gdybym to słabe ciało / W posłuszne mógł narzędzie / Zamienić wiarą śmiałą, / Aby mię niosło wszędzie, / Jak ptaka moc skrzydlata”. („Ó, hogy élvezhetném az életet, / Ha ezt a gyenge testet / A bátor hit engedelmes eszközzé tenné, / Hogy elvigyen mindenhová, / Mint madarat szárnya ereje.”) „Ciało jednak słucha silniejszej od chęci woli ducha”24 („A test azonban az akaraterőnél hatalmasabb szellemre hallgat”), míg a narrátor „emlékezetevesztve, az őszi légynél is gyengébben” fekszik. A vers hőse tehát minden olyan ember, akinek akarata és lehetőségei nem egyeznek, fogságban érzi magát, örök szenvedésre ítéltetett. Innen a címbeli utalás a mitikus Tantaluszra.

A    t r a n s z g r e s s z i ó, a metafizikai átalakulás forrását minden bizonnyal a századforduló korában divatos antropológiai elméletekben, a szcientizmusban és az evolucionizmusban kell keresnünk. Jó példa lehet erre a Kiáltás (Krzyk) című vers, amely még Komornicka első korszakába25 tartozik:

Jam dzieckiem ziemi! Jam tworem chwili!
Z życiem się moje wszczęło konanie
Na szczętach ludzi, co dawniej żyli (…),
Krwawe mię matki zrodziło łono! (…)
Tuliła bryłę w ranach zrodzoną –
Bezkształtną, ohydną bryłę!

(„A föld gyermeke vagyok én, a pillanat szülötte!
Életemmel együtt kezdődött haldoklásom
Az előttem éltek csontjain (…),
Anyám véres ágyéka szült a világra! (…)
Sebekben szült tömböt ölelt magához –
Alaktalan, iszonytató tömböt!”)

Ebben a műben szintén szerepel a „nem teljesen születés” motívuma, amelyet a „föld gyermeke”, „a pillanat szülötte”, az „alaktalan, iszonytató tömb” kifejezések ismételnek. A napvilágot meglátó lény nem a növekedés, a fejlődés, a tökéletesedés, hanem a haldoklás útjára lép. Nem teljes értékű ember, hanem valamiféle átmeneti forma, a valóságtól elszakadva alakul át.

A másságérzet, az identitásés formakeresés, a költői én saját természetének, „szellemének” és végül nemének keresése elveszettségérzethez és egyfajta „szétfolyáshoz” vezet, tragikomikussá és abszurddá válik. Ezekben a művekben a lírai én, akit a szerző szócsöveként foghatunk fel, kétségbeesett harcot vív önmagával. Ö n k e r e s é s é n e k irodalmi példái az 1907 előtt keletkezett versek – ebben az évben került ugyanis sor a költő második „pszichológiai botlására.”26 Komornicka különböző létformáit vetíti át rájuk: a természettől kapott női modellt és a választott, androgün férfilétet. Ezt Pragnienie (Vágy, Kívánság) című fontos versében fejezi ki:

Pragnę z pamięci świata tak doszczętnie
Wymrzeć, by z nazwy nie zostało śladu
Chcę uciec, zniknąć, zginąć – (…)
Przeistoczenia szukać w morzu, w ogniu, w chmurach, w ziemi
Przeistoczony wrócić w głusz mego domu cmentarną (…).
Z twarzy osłupionych czar ustami zdjąć budzącemi…27

Teljesen ki akarok halni a világ emlékezetéből,
Hogy nevemnek se maradjon nyoma.
Elmenekülni, eltűnni, odaveszni – (…)
Átváltozást keresni tengerben, tűzben, felhőben, földben,
Átváltozva visszatérni otthonom temetőcsöndjébe (…).
A kővé váltak arcáról ébresztő ajkammal levenni a varázslatot …

Ez a mű az identitáskeresés kiváló példája, tudatos kísérlet arra, hogy a beszélő átlépjen önmagán, „új”, véglegesen megformált lénnyé válhasson. Tudatos fogás, hogy a vers alanya nem találja meg önmagát a valóságban, és minden vágya „elmenekülni, eltűnni, odaveszni”. Nem az embereket hívja segítségül, hanem a természetben

– „tengerben, tűzben, felhőben, földben” – keresi a megoldást. Átváltozásra, metamorfózisra vágyik, hogy más, új, megváltozott alakban térjen vissza. Mindez vallási regisztereket is bekapcsol, a szentmise átváltoztatására utalhat, amikor a katolikusok hite szerint a kenyér Jézus Krisztus testévé, a bor a vérévé válik. Ez az átalakulás az oltáron megy végbe, folyamatának része a Megváltó áldozattá válása, szenvedése, halála és feltámadása.

A vers természetesen a századvég dekadens konvencióján belül is értelmezhető. A valóság tagadása, a változás vágya, a menekülés Komornicka példaképeinél – Baudelaire-nél, Verlaine-nél vagy Kazimierz Przerwa-Tetmajernél is megtalálható.

Hasonló életérzésről tanúskodik Maria Grossek-Korycka Orgonavirágzás (Kwitnienie bzów) című verse is:

El!… Elhagyni önmagam! veszni! tovatűnni!…
Elvegyülni!… kivonulni!… bárhova.
A szélbe… égkönnyek tűzcseppjeibe…
Hajnalpírba, erdőbe vagy faluba!… (…)
Halálra vágyom…28

Az átváltozás és az énkeresés szempontjából érdekesnek tűnhet a Panie i ja (A hölgyek meg én) című vers.29 Hímnemű lírai alanya személyes élményeit írja le: a testtapasztalatot, a másság okát és következményeit. A fontos szerepet játszó cím a versben is refrénszerűen ismétlődik, és arra mutat, hogy a pontosan meg nem határozott „én” a többiektől eltérő módon tapasztalja meg a testiséget és önmagát. De kicsoda is ez az én? Mivel a „hölgyektől” kötöszó különíti el, férfinak tűnik, ám a következő strófa: „Chłopcy spoglądali na nas z góry – / A my na nich jak grom z czarnej chmury – / Panie i ja” (A fiúk lenéztek – / Mi meg úgy pillantottunk rájuk, mint fekete felhőből a mennykő – / A hölgyek meg én) vagy nőként határozza meg a vers alanyát (de akkor mire szolgál a „hölgyek” és az „én” megkülönböztetése?), vagy köztes létformaként. Ez esetben a vers alanya se nem férfi, se nem nő, hanem „határeset”, a n d r o g ü n forma, a két nem közti kapocs, egyúttal a többiektől eltérő, periférián maradó, kirekesztett, idegen. Komornicka is ilyennek érezte magát Cambridge-ben. Ahogy Izabela Filipiak írja: „Maria felfigyel a színesbőrű diákok magányos alakjára. Hozzá hasonlóan ők is idegenek – és elidegenedettek. (…) Ő is különáll – ők is különállnak.”30 A kutató az identitás kérdése mentén bontja ki Komornicka-képét, a költő nála az Idegen, a kirekesztettség szimbóluma. Maria Janion is a költő nemenkívüliségét hangsúlyozta, amikor úgy fogalmazott, hogy „Piotr Odmieniec Włast alapjában véve aszexuális lény volt.”31

A vers alanya kezdettől fogva periférikus helyre kerül, így hangsúlyozza ki másságát: „„Dostaliśmy dziewczęce sukienki, / Rękawiczki, kapelusik w pęki – / Panie i ja”

(Lánykaruhákat kaptunk, / Kesztyűt, virágos kalapot / A hölgyek meg én). A szerző tudatosan használja a hímnemű többes számú igealakokat, amivel még jobban kiemeli, hogy a beszélő neme eltér a többiekétől. [A lengyel nyelv múlt időben megkülönbözteti a cselekvő nemét, és ha többes számban egyetlen férfi is van a cselekvők között, az igealakok hímneműek lesznek – a ford.] Gyermekkorában fűzőről, aranyszálas ruhákról álmodozott – álmai valóra váltak, ám az örömteli pillanatokat kétség, majd kétségbeesés követte. „Wprawdzie ja już w spodniach – a zaś one / W kaftanikach cienkich lub z moltonem – / Panie i ja. / Lecz pod jedną wzięci kategorię, / Co się zowie «umysłowo chore» – / Panie i ja”. (Igaz, én már nadrágot hordok, ők pedig / Vékony vagy molton blúzokat – / A hölgyek meg én. / Mégis egy kategória alá tartozunk: / az „elmebeteg nőkébe” – / A hölgyek meg én.) Itt ismételten felmerül a kérdés, kicsoda is valójában az elbeszélő. Az „elmebeteg nők” egyértelműen arra utal, hogy az összes szereplő azonos nemű, a folytatás, „A hölgyek meg én” azonban ismét azt jelzi, hogy a lírai én „nem passzol” a többiekhez. Ez az androgün, nemnélküli narrátor a korra jellemző testentúli eszménykép egy formájaként is értelmezhető.

A szerző életrajzának ismerete még egy jelentéssel ruházhatja fel a verset: ebben az esetben a mű nem tényleges betegségről készült feljegyzés, hanem a másságérzetből és a nemi önazonosság hiányából fakadó pszichés szenvedést jeleníti meg. A szerző belső vívódását vetíti ki, amelynek során önmagát és a számára legtökéletesebb (női, férfi vagy androgün) formát keresi.

A fenti példák fényében Az idilli költészet könyve a  r á t a l á l á s  helye, a boldogság „idilli” korszaka, amelyben a kereső különböző alakban találja meg önmagát: „engedelmes, szelíd, jó gyermek”, „kis Buddha”, „Isten képére és hasonlóságára teremtett” lény:

Na obraz Swój stworzyłeś mnie, Boziu drogi
A ja tak lubię siąść spokojnie i gryzmolić,
I być potulnym, cichym, dobrym dzieckiem,
Które Matka, idąc pokojami,
Łagodną ręką po głowinie gładzi,
I które wszystkiemu rade,
I któremu wszyscy radzi.

(Saját képedre teremtettél, drága Istenem,
Én meg úgy szeretek csöndben ülni és firkálni,
Engedelmes, szelíd, jó gyermeknek lenni,
Akinek a feje búbját Anyja a szobákon áthaladva
Szelíd kezével végigcirógatja,
Aki mindennek örül,
Akinek mindenki örül.)32

Felveszi többek között a fiúgyermek szerepét is (a Rekonesans – Felismerés, Strzyż – Nyírás, Dobry synek – Jó fiú c. művekben), máskor

„Az Atya dicsőségének fénye” (az Atya itt Isten – Ahnung c. vers) vagy „öreg gyerek” (Czyj czar? – Kinek a varázslata?; Spleen). Komornicka azonban minden – tudatosan vagy nem tudatosan felvett – formájában hű maradt önmagához és döntéseihez, melyeket nem fogadott el a társadalom. Piotr Włast ezt az Ermahnung (ném. Intés) c. versében fejezte ki:

SAM SOBIE STWÓRZ CZEGO SZUKASZ,
Nie czekaj na Losu łaski.
Żądzą się wtedy nie zabrukasz,
I nie popadniesz w potrzaski.
Jakim chcesz, aby dla ciebie
Był świat – bądź dla niego takim;
Z samego wzór mu daj siebie,
A będzie z tobą jednakim.

(TE MAGAD HOZD LÉTRE, AMIT KERESEL,
Ne várd a Sors kegyét.
Így nem piszkolod be magad vággyal,
És nem kerülsz kelepcébe.
Olyan légy a világhoz, amilyennek
Szeretnéd, hogy ő legyen hozzád;
Önmagaddal nyújts számára példát,
S ugyanolyan lesz, mint te.)33

Maria Komornicka egészen rendkívüli módon járta be testés testiségtapasztalatának útját. Kezdetben lassan ébredt tudatára annak, hogy más, mint a többiek, egyúttal megpróbálta elfogadni önmagát. Ezután kereste a hozzá illő „formát”. Ezt a fázist irodalmi alkotásai tükrözik, melyekben a különböző nyelvtani nemeket próbálgatta. Végül rátalált a megoldásra, és vállalta döntésének  következményeit. Útja  az  ürességtől  a teljességig vezetett, hiszen az új Komornicka már a férfi teljességnek, nemzetsége megbékélt tagjának, sőt: fiúsított örökösének tűnik. A „nem teljesen megformálódott” női költő kereste a kiutat, amelyet mentális identitás-váltásban lelt meg, a férfi teljességben lett „igazán-született” Maria. Belső békéjét, új harmóniáját Piotr személyében találta meg. A „két” szerző alkotásai ezt a folyamatot tükrözik.

1    Megjelent: W  kręgu  problemów antropologii literatury (Świat  człowieka w  literaturze: metodologiczne aspekty badań problematyki antropologicznej), red. Wanda Supa, Białystok, 2013. Online elérhető: https://repozytoriuwb.edu.pl/jspui/bitstream/11320/6057/1/B_Stelingowska_Doswiadczenie_ciala_w_tekstach_poetyckich_Marii_Komornickiej.pdf (Hozzáférés: 2020. 03. 23.). A szöveget a szerzővel egyeztetett kisebb rövidítésekkel közöljük.

2     M.  Komornicka:   Utwory  poetyckie  prozą  i  wierszem,  oprac.  M.  Podraza- Kwiatkowska, Kraków, 1996.

3     P. Odmieniec Włast, M. Komornicka: Xięga poezji idyllicznej. Rzeczy francuskie, oprac. B. Stelingowska, Warszawa, 2011.

4     J. Sosnowski:  Śmierć czarownicy, Warszawa, 1993, 83.

5      M. Janion: Gdzie jest Lemańska?!, in uő: Kobiety i duch inności, Warszawa, 1996, 197.

6      Ld. többek között.: M. Komornicka i. m..; M. Dernałowicz: Piotr Odmieniec Włast, Twórczość 1977/3; R. Zimand: Klucze do Marii P.O.W., in uő: Wojna i spokój. Szkice trzecie, Polonia, 1984; E. Boniecki:  Modernistyczny  obraz ciała. Maria Komornicka, Warszawa, 1998; M. Janion: Kobiety i duch inności…; Poetki przełomu XIX i XX wieku. Antologia, red. J. Zacharska, Białystok, 2000; Nowa świadomość płci w modernizmie. Studia spod znaku „gender” w kulturze polskiej i rosyjskiej u schyłku stulecia, red. G. Ritz i in., Kraków, 2000; K. Kotlińska: Drugie narodziny Marii, in uő: Parnas w Oborach, Warszawa, 2000;  K.  Kralkowska-Gątkowska:  Cień  twarzy.  Szkice  o twórczości Marii Komornickiej, Katowice, 2002; K. E. Zdanowicz: Kto się boi Marii K.? Sztuka i  wykluczenie, Katowice, 2004;  I.  Filipiak:  Obszary  odmienności. Rzecz  o Marii Komornickiej, Gdańsk, 2006; B. Helbig-Mischewski: Strącona bogini. Rzecz o Marii Komornickiej, Kraków, 2010; M. Komornicka,  P. Odmieniec  Włast:  Xięga poezji idyllicznej…; M. Komornicka: Listy, oprac. E. Boniecki, Warszawa, 2011.

7    Komornicka 1907-ig elkészült szövegei különösen erőteljes módon mutatják az önkeresés folyamatát. Az idilli költészet könyvét már teljes egészében Piotr Odmieniec Włast férfi irodalmi énje fémjelzi.

8    Vö. többek között: M. Podraza-Kwiatkowska: O powrotach poetów na ziemię (wokół wiersza Marii Komornickiej „Pragnienie”), in Modernizm. Zapowiedzi. Krystalizacje. Kontynuacje, red. A. Grzelak,  M. Kurkiewicz, P. Siemaszko,  Bydgoszcz, 2009, 190; Komornicka Maria, in Poetki przełomu XIX i XX wieku. Antologia, oprac. J. Zacharska, Białystok, 2000, 80.

9    Aleksander  Oszacki,   Maria   Komornicka  unokatestvére  a krakkói   Jagelló   Egyetem Orvostudományi Karának professzora volt. Visszaemlékezéseit  ld. Miscellanea z pogranicza XIX i XX wieku, Archiwum Literackie, Wrocław, 1964, t. VIII, 344.

10 Dziadzio Piotr. Rozmowa z dr Marią Dernałowicz, in K. E. Zdanowicz, i. m. 91.

11  Uo.

12  Ksgi mądrości tymczasowej. In M. Komornicka: Utwory poetyckie prozą i wierszem…, 268.

13  A szerző „női” fényképe az alábbi kötetben jelent meg: M. Komornicka:  Pisanka, red. J. Jankowski, Warszawa 1900, 50. Van még egy valószínűleg 1943-ban készült fotó, amely már Piotr Odmieniec Włastként örökítette meg, amint a kép hátterében, alig láthatóan a kastélypark zöldje előtt halad végig, ld. M. Janion: „Gdzie jest Lemańska?!…”, 238.

14 Az Odmieniec melléknevet a költő saját maga adta őse nevéhez, így próbálta meghatározni másságát.

15  Komornicka negatív testtapasztalatáról Edward Boniecki is említést tesz, amikor arról ír, mennyire elutasította a költő a szcientista világnézetet. Vö. E. Boniecki,  i. m. 26.

16  A. Komornicka: Maria Komornicka w swych listach i mojej pamięci, in Miscellanea… i.m., 332.

17 Maria Dernałowicz írja a következőket: „Egyszer a húgomat meg az unokatestvérünket  bilire ültették, aztán megfeledkeztek róluk. Egy idő után felálltak, és a lábacskáik közt lógó bugyival bevonultak az étkezőbe. Ott találták Piotr bácsit, akit elöntött a pulykaméreg, bottal kergette őket, a gyerekek meg csupasz popsival, harsányan üvöltve menekültek előle.” Vö. Dziadzio Piotr… 91.

18 M. Podraza-Kwiatkowska: „Dałeś mi dziwną duszę i dziwne ciało”, in M. Komornicka: Utwory poetyckie prozą i wierszem…, 7.

19 Uo. 12. (kiemelés tőlem – a szerző).

20 M. Janion: „Gdzie jest Lemańska?!…”, 195.

21  M. Komornicka: Biesy, in uő: Utwory poetyckie prozą i wierszem…, 341.

22  Uo.

23  P. Odmieniec Włast: Modlitwa za Żenię, in uő: Xięga poezji idyllicznej (kézirat a szerzőnél), Muzeum Literatury im. Adama Mickiewicza, Varsó [é. n.]. [A kézirat oldalszámozása annyira esetleges, hogy nem érdemes hivatkozni rá – a ford.]

24 P. Odmieniec Włast: Tantal szpitalny, in uő: Xięga poezji idyllicznej.

25  Maria Komornicka egész munkássága két részre osztható – a cezúrát 1907-es összeomlása jelenti. Az első szakaszba az 1907 előtti alkotásai tartoznak (többek között a Szkice Vázlatok – és a különböző folyóiratok lapjain publikált művek), a másodikba Az idilli költészet könyve, amely az „átváltozás éve” után keletkezett.

26  Ezt a kifejezést használta Aniela Komornicka Az idilli költészet könyvében.

27 M. Komornicka: Pragnienie in Utwory wierszem i prozą…, 297.

28 „W świat!… wyjść ze siebie! przepaść! zaginąć!… / Zatracić się!… wyjść!… gdzieś. / W ten wiatr… w łzy nieba, ogniokropliste… / W te zorze, las i wieś!…  (…) Chcę śmierci…” M. Grossek-Korycka: Kwitnienie bzów in Wybór poezji, oprac. P. Bukowiec, Kraków 2004, 89.

29 P. Odmieniec Włast: Panie i ja, in Xięga poezji idyllicznej.

30 I. Filipiak:  Malcontenta w  Cambridge. O  „Raju  młodzieży” Marii  Komornickiej, Katedra 2001/3, 166, 168–169.

31  M. Janion: „Gdzie jest Lemańska?!…”, 230.

32  P. Odmieniec Włast: Jakie to dziwne! albo Bouddha Bénédictin, in Xięga poezji idyllicznej.

33  P. Odmieniec Włast: Ermahnung, in Xięga poezji idyllicznej.