Silvester Lavrík: Az utolsó k. u. k. bárónő (dokuregény, Mészáros Tünde fordítása)

Zipser Landbuch

írta Šlauko Probier

dokuregény

[fotó] Babu és Pimi a házitanítójukkal meg a pesztonkával

Azért tanítjuk meg a gyermeket olvasni, hogy aztán maga tanuljon tovább, olvasva, mondta a Baronesz az első óránk után olyan komolyan, hogy szinte belerettentem. Kurta, kusza életem során most először beszélt velem felnőtt úgy, mint teljes értékű emberrel. Az apró, idős asszony attól a pillanattól fogva minden dolgok mércéje volt a tízéves gyermek számára. Főleg az elérhetetlen dolgoké.

[fotó] Dox, a hátasés hintósló

Farkasok

Babu alakja  beleveszett  a Porhó  felvert  örvényeibe.

A magasztos csendet csak az ügető ló fújtatása és prüszkölése törte meg. Kitágult orrlyukaiból dőlt a pára. Kicsit össze volt zavarodva Bálint miatt, aki ugyan tapasztalt lovasként irányította – de hát eddig főleg Babu lovagolt rajta. A néha kissé bolondos Babu, de mégis: a gazdája. Kényeztette-szeretgette Doxot, a ló pedig vigyázott rá. Te vagy az én egyetlen szerelmem, suttogta neki egyszer régen Babu. Aki ezúttal mögötte siklott.

A nyereghez kétoldalt hosszú gyeplőt erősítettek. Ezt általában futószárazáshoz használták. Mást nemigen tudok adni, vonta meg a vállát a Baronesz lovásza. A síoktató nem volt elragadtatva. Norvégiában megszokott dolog a lovas síelés. Akár úgy is, hogy nem ül a lovon senki. Csakhogy komoly gyakorlat és megfelelő felszerelés szükséges hozzá. A vonószíjat a síelő derekára kell kötni. Nem túl szorosan, mert mi van, ha elesik és gyorsan el kell magát oldoznia? Nem kell emiatt aggódni, makacskodott a Baronesz. Ha lejtőn lejövet nem szalad ki alólam a léc, akkor ez gyerekjáték lesz, mosolyodott el alig várva, hogy az legyen. Bálint felül Doxra, nekem meg csak arra kell ügyelnem, hogy el ne veszítsenek. Babu szerette a mozgást, a tempót.

Szikrázott a hó, és olyan erősen világított, hogy belesajdult az ember szeme. A Poprád völgyén az a fajta csend feküdt, amilyen csak az alacsonyan álló nap ragyogta fagyos téli reggeleken tud lenni. A madarak, már ahány életben maradt közülük a dermesztően fagyos éjszaka után, fázósan húzták össze magukat az ágak tövében. Még a varjak is elhallgattak a kastélyparkban, csőrüket a szárnyuk alá dugták. Az élet egyetlen jele közel s távol a hómezőn halkan suhanó trió volt. Ügyes, ismerte el magában Andris, és megigazította a puskája szíját. Kicsit útban volt a puska a keskeny tölgyfa lépcsőn felmenet. Minek is hoztam magammal, gondolta. Sokkal inkább érezte magát sportolónak, mint erdésznek. Főleg mióta felfogadta a Czóbel báró, hogy tanítsa meg a három gyerekét síelni. Nem értette, miért ment hirtelen füstbe a tervezett tátraszéplaki síkirándulás. Pirkadat előtt kelt, hogy letapossa a domboldalt. Fagyott az éjjel, hozzá a porhó, megdolgozott vele rendesen. De kilencre készen állt, kezdődhetett a verseny. Mikor a telefonhoz hívták, épp doktor Guhr szanatóriumának konyháján villásreggelizett. Hagymán pirított szalonnát, meg feketekávét, jól besűrítve a hagymás szalonna zsírjával. Hozzá fehér kenyeret. Megurasodott a kosztja, amióta Budapesten meg Bécsben divatja lett a Tátrának. Reggelire fehér kenyér, vacsorához bor. Keményen megdolgozott a pénzéért. El nem tudja képzelni senki, hányszor kell a dolgozó embernek a nyelvébe harapnia, ha urak között forgolódik. Pestigyerekek, így hívta a személyzet a szezonra érkező vendégeket.

A lovas síelés Bálintnak sem tetszett. Még úgy se, hogy a kisasszony jött elő vele, pedig az ő kedvéért igazán megtett volna bármit. De se Andris, se ő nem volt olyan státuszban, hogy megkérdőjelezhessék a kastélybeliek dolgait. Még úgy se, hogy a fiatalabb Czóbel baronesz szokatlanul… szokatlanul szívélyesen beszélt velük. Bizony, szívélyesen, mosolyodott el Andris, csak úgy magának. Volt abban a mosolyban valami bizalmas. Legalábbis Bálintnak úgy tetszett. Nem örült neki. És nem is tartotta magában, sőt az, akinek elmondta, szintén nem. És amikor aztán Andris a báró rendezte farsangi mulatságon a kastély személyzeti ebédlőjében megkérdezte tőle, hogy is van értve az a bizalmasság, csak megvonta a vállát. Mire szétválasztották őket, csupa vér volt az arca mindkettőnek. Aki nem tud innyi, ne igyék, kommendálta nekik a Czóbelék egyik bérese, az öregebbek közül. A két kiskakas egyetlen szerencséje az volt, hogy a gazda nem értesült az incidensről. A báró nem volt pacifista, de a személyzet közötti összetűzésekre háklis volt. Hitte, hogy a nép apró-cseprő csetepatéi, pláne az ostoba, részegségben elkövetett purparlék majdnem annyit ártanak Bécs politikájának, mint a császári trónus körül legyeskedő politikusok ostobasága.

Mindnyájuk igazságos, szerető gazdája akarok lenni, mondta újévi beszéde végén a kastély üzemét biztosító cselédeknek, béreseknek és a kívülről hozott vendégmunkaerőnek. Cserébe pedig példás munkát, tisztességes viselkedést várok el, és nem tűrök semmit, ami a köz szemében a Monarchia, Magyarország és a mi hőn szeretett tátraalji pátriánk jóhírének árthatna. Vivát! Prosit! Egészségünkre! Do dna!, tette még hozzá a fenékiget kis habozás után, mert hát ritkán szólt a helyiek nyelvén. Jutalma elégedett mormogás volt a hosszú asztal túlfeléről. Legyűrte viszolygását, és egy hajtásra kiitta a poharát. A grimaszt megpróbálta elrejteni. Egyebek mellett azért, mert a színig töltés-fenékig ürítés szokását un petit devasteénak vélte.

A síoktató  nem  volt  a kastély  alkalmazottja.

Annak ellenére szinte naponta megjelent ott. Főként télen. Pimit, Babut és Fint, a Czóbelék lányait és fiát általában Bálint vitte ki, ha sportolni támadt kedvük. Elsősorban Margitot. A családban csak Babunak hívták, és bár a festés volt a mindene, meg a lovak, egy idő óta szenvedélyesen szánkózott, bobozott, de legfőképpen síelt. A téli sportoknak a tátrai szanatóriumokban hódoltak, főleg a Sontagh doktornál meg a Guhr doktornál. Ezek két-három órányira voltak a kastélytól, és apuka még a gondolatát is elvetette, hogy gyermekei a menetrend szerinti omnibuszt vegyék igénybe az utazáshoz. Ilyenkor befogta hát Bálint a szán elé a lovakat – nem mintha azoknak nem lett volna elég dolguk az efféle furikázások nélkül is.

Babu időnként inszisztált, hogy nem kell hozzá Bálint, meg tudja oldani ő maga is. A gazdáék ezért örömmel látták, hogy Andris a sportoktatás mellett hajlandó Babu kocsisa és erdésze is lenni. Bálintnak ugyan más véleménye volt a kisaszszony hóbortjairól, de ha meg akart maradni a Baronesz lovasoktatójának, le kellett nyelnie, hogy az úr más munkával is meg-megbízza. Egyre több munkával. Menni kellett a vendégekért az állomásra meg Késmárkra, vinni kellett a gazdáékat a rengeteg vizitre meg viszontvizitre a Kassa és Liptószentmiklós között elpöttyentett kastélyokba, kúriákba. Vagy fel egész Árvába. Igaz, ő csak a poprádi vasútállomásig szállította őket, de akkor is. Ha őszinte akart lenni magához, be kellett ismernie, hogy a státusza egyre kevésbé különbözik egy parádés kocsisétól.

Télen rövidek a nappalok, és Margit kisasszony meg a nővére a síelők-szánkázók igényeihez alakított tátrai lejtőkről gyakran csak sötéttel jöttek vissza. A biztonságos hazautat nemcsak hófúvás vagy farkasfalka veszélyeztethette, hanem a csempészek is. Főleg a lengyel oldalról jövők, azok nem törődtek a hazai szabályokkal, és ha valaki az útjukba akadt, igen rosszul is végezhette. Ezért ragaszkodott a báró ahhoz, hogy Andris vállán ott lógjon szolgálat közben az a puska, ha már egyszer ragadozókra szóló vadászengedéllyel rendelkező erdész. Ráadásul jólneveltnek tűnt a fiú, akinek a szolgálataiért gazdája, Hohenlohe herceg nem kért aránytalanul sokat. Vagyis tulajdonképpen semmit, csak a báró közreműködését, amikor a magyar parlamentben a szülőföld érdekeit érintő törvényekről szavaztak.

Andris azon a verőfényes-fagyos reggelen a harangtorony fakerítésének dőlve figyelte, hogy boldogul a tanítványa. A torony a kastély kapujával szemközt állt, jó kilátás nyílt belőle mind a négy égtáj felé. A hó borította réteken túl magasló tátrai bércek szinte fojtogatón magasztossá emelték a látványt. A ló, a lovas és a síelő úgy mozogtak e díszlet előtt, mint a bábfigurák a Hókirálynő-mesében, amit Andris a norvég királyi udvarban látott. A bábelőadást Hohenlohe herceg látogatásának tiszteletére rendezték. Andris, a közeli falu kovácsának fia csak annak köszönhetően vehetett részt a hercegi expedíción, hogy a kiterjedt tátrai erdőségek birtokosa a falu tanítójának ajánlására felvette őt az erdészei közé. Nem egész két év múlva meg elvitte magával Kristiansandba, hogy tanuljon meg síelni. Aztán megtanítod a többieket, emelte fel a mutatóujját. Hogy legalább annyira tudjanak majd csuzgorálni, mint annak idején a patikus Cornidesz, nyomta meg jól a szavakat.

Czóbel  Nargit  azok közé tartozott,
akik  hamar  utolérték  a  mesterüket.

Andris hunyorított, hogy a hegyes reggeli napsütésben, amelynek fényét a szikrázó hó még meg is sokszorozta, jobban lásson. Kissé el is szégyellte magát, mikor eszébe jutott, hogy majdnem azt ajánlotta a Baronesznek, fogják be Dox mögé a szánkót… A nyelve hegyén volt. Mi vagyok én, valami pesti kisasszonyka?, ilyesmit vágott volna oda válaszképpen a Baronesz. Megvillanó szemmel. A szűk egy óra alatt, ami eltelt azóta, hogy elindultak Bálinttal a nagyőri kastély környékén elnyúló szántókon és legelőkön, úgy megtanult síelni a lány, hogy felért volna a császári és királyi hegyivadászok bármelyikével… Bálint! Ne, oda ne!, kiáltotta egyszer csak Andris, de ilyen messziről se Babu, se Bálint nem hallhatta. Sarkon fordult, és ledübörgött a harangtorony tölgyfa lépcsőjén.

Megölöm!, dobolt Andris fülében a vér mindvégig, míg rohant a mély hóban. Az „oda” a folyót jelentette. Látta rögtön, hogy nem jó ötlet. A folyó Márton-nap óta be volt fagyva, a jég vastagra hízott, elbírta volna gond nélkül a lovat, lovasával együtt. Csakhogy kordában tartani a léceket az északi szél által tükörsimára nyalt jégen még egy Margitnál sokkal tapasztaltabb síelőn is kifogott volna. A mély hóban gázolva Andris ereje gyorsan fogyott. A puszta gondolattól, hogy ő magyarázkodhat majd a bárónak, mi is történt tulajdonképpen, feszítette a tehetetlen düh.

Hajuk szála sem görbül, ezt meg kellett ígérnie, mikor Czóbel István, ki a sportok közül csak a biliárdot tartotta valamire, magához hívatta, hogy megállapodjanak gyermekei testmozgásának feltételeiről. Andris biztos volt benne, hogy nem történhet baj, ha minden szabályt betartanak. Most meg fogalma sem volt, mi van a tanítványával. Hogy közel s távol nem látott egyetlen élő lelket sem, nem jelentett semmi jót. Andris balsejtelmét felülmúlta a még nyomasztóbb valóság, amikor a szántót a legelőtől elválasztó gyepű mögül felbukkant a vágtázó Dox. Lovasa nélkül. Habzott a pofája, és véres nyomokat hagyott maga után a hóban. Andris hívását mintha meg se hallotta volna. Aztán látta, hogy miért. Farkasok. Öt csikasz. Kettő csak a hátsó lábával lökte magát fel-fel a hóból. Fogaikkal a ló véknyába kapaszkodtak, úgy csüngtek róla. Andris megtorpant. Lekapta a puskát a válláról. Nyugalmat parancsolt magára. Visszafogta a lélegzetét.

A Baroneszt bebugyolálta a maga kurta ködmönébe, de ez nem sokat segített. Margit csurig ázott síruhája villámgyorsan dermedt. Hiába járt már tizenegy felé az idő, a fagy semmit sem enyhült. Andris a folyót szegélyező domb szélfogó oldalán haladt, de így is küszködnie kellett, térdig a hóba süppedve. Bálint a folyó jegén rohant. Megcsúszott, elesett, felkelt, újra meg újra. Andris nem bírt futni. A karjában csüngő tehetetlen test, bármilyen törékeny volt is, lépésről lépésre nehezebbé vált. Messze van még?, suttogta a lány alig hallhatóan. Mindjárt odaérünk. Hol van Bálint? Elszaladt segítségért. A Baronesz szeme lecsukódott, a feje elbillent, a teste még nehezebbé vált Andris karjaiban.

Apuka esztelenségnek  tartja  az efféle  hazardírozást,

mondta az anyja. Épp csak befejezték a reggelit, de Babu lábán már ott volt a sícipő. Pimi és Fin pedig még ki se keltek az ágyból. Hazardírozás?!

Hazardírozás. Nem a sport felől nézve. A jövőre kell gondolni.

Senki se fog kapkodni egy kompromittálódott parti után, szólt közbe apuka a szomszéd szobából.

Margit addig észre se vette, hogy az apja ott van. A báró ilyenkor általában a pipaszalonban, az ablaknál olvasta kedvenc Frankfurter Zeitungját.

Felelőtlen fantaszták mind. Utópisták, mákszemnyi felelősségérzet nélkül. A sportőrületük… eh, kár a szóért!

Czóbel István báró erélyes léptekkel távozott a szobából, így vetve véget szokatlanul vehemens beavatkozásának leánya nevelésébe. A levegőben szivarillat maradt utána, meg egy felhőnyi döbbenet. Jó nagy. Súlyos. Ezeknek semmi se szent, hangzott az ötszáz esztendős boltívek alól, mint egy távoli mennydörgés. Végül meg kiderül, hogy a mindenki egyenlőségéről szóló fantazmagóriáik meg a mindenféle republikánus utópiák a néphatalomról még annyira sem állnak tőlük távol, mint a pánszláv anarchistáktól az a hagymázos álom, hogy Szentpétervárról jön majd a megváltás. Mintha az orosz cárokat érdekelte volna valaha is bármi más a tengeri kijáraton és a brit birodalommal való vetélkedésen kívül! Babu tanácstalanul pillantott a sícipős lábára. Aztán az anyjára. De hát itt is elsportolgathatsz, mutatott anyuka bizonytalanul a park felé. Hiszen van hó elég. Igaza volt. Csakhogy az anya elképzelése a sportról nem egészen egyezett a lányáéval. Sportolás a parkban, azt úgy értette, szánkózás. Vagy legfeljebb egy kis sétasíelés az oktató által kitaposott pályán. Babu jobbnak látta, ha nem bocsátkozik vitába az anyjával, hanem egyszerűen megy a maga feje után. A vége az lett, hogy mikor a sport újra szóba került kettejük között, a magas szárú bőr sícipő már csak a szemétre volt jó. Mi több, a Baronesz jobb lábát ki kellett belőle vágni. Úgy meg volt dagadva. És ahogy húzták lefele a bakancsot nagy óvatosan, kiderült, hogy el is van törve. És ehhez jött még a tüdőgyulladás.

Az észak felé tartó folyó mentén novembertől januárig akár három méter magas hótorlaszokat is felrétegezhet a szél. Felszínükön eljegesedett hókéreg. Az embert, pláne sítalpon, megbírja gond nélkül. A fél tonnánál is többet nyomó ló alatt viszont beszakad. Az állat besüpped, megriad. Tapasztalt lovas elkerüli a torlaszt. Olyan helyet keres, ahol viszonylagos biztonsággal léphet a jégre. Ilyen hely pedig általában egy gázló a horhos vagy a meredek sziklás lejtő közvetlen közelében. A folyóparton ügető ló ezt hirtelen irányváltással, vagy ugrással tudja leküzdeni. Bálint talált egy ilyen helyet.

Nagyon gyorsan történt  minden.

Az új élménytől fellelkesült Babu Bálint ismételt sürgetésére beleegyezett ugyan a hazaindulásba, de kitalálta, hogy kerüljenek inkább a kis fenyőliget felé, és elegáns ívben, a vízparton menjenek vissza. Amint beértek a liget és a folyó közé, a dombteteji fák közül farkasok törtek ki. Mély hóban a lónak, főleg emberrel a hátán, nincs sok esélye a falkával szemben. És itt volt a Baronesz is. A farkasok nagyon hamar rájönnének, hogy könnyebb préda, mint a hatalmas, jól táplált csődör. Bálint tudta, hogy kizárólag a folyó mentheti meg őket. Csak a jégen van esélyük beérni a kastély nyújtotta biztonságba, még mielőtt a farkasok utolérik Babut, és lerántják. Kell találni egy helyet, ahol rá lehet menni a jégre. A gázló lesz a legjobb, a vasúti hídon túl. Itt ni, ez az! De ezen hótömegen át? Át tud rajta menni Margit? Még csak második éve síel.

Bálint és Andris mindennap bejártak a kastélyba megkérdezni, hogy van a Baronesz. De csak a konyháig merészkedtek, és ez igazán bölcs döntés volt. A gazda attól a naptól fogva, hogy a lányát kékre dermedve, félholtan, törött lábbal hozták haza a szánon, nem kérdezett tőlük semmit.

De hát mi történt tulajdonképpen?, kérdezte még akkor, nagyon csöndesen, enerváltan, mikor Babu már a háziorvos felügyelete és a meleg dunyha alatt az ágyában feküdt.

Farkasok, mondta Bálint.

Öt csikasz, tódította Andris.

De miért hallgattatok rá? Nem feleltek. Hát Dox?, kérdezte Czóbel báró abbéli igyekezetében, hogy féken tartsa haragját, amelynek egyszeriben nem volt ki ellen irányulnia.

Tudta jól maga is, hogy tehetetlen az ember, ha egy elbűvölő, számára sokat jelentő nő akaratával kerül szembe.

Remekül tartotta magát a jégen, válaszolta meg a kérdést Bálint.

Akárcsak a kisasszony, tódította Andris. Jó lett volna minden, ha nincs ott az a fatörzs. A ló átugrotta, de sítalppal… Lehetetlen vállalkozás a tükörjégen, tette ki pontot Andris.

De a kisasszony még ezzel is megbirkózott, folytatta Bálint. Igen ügyesen a part felé fordította a talpakat, és a becsüngő torlaszon át kikerülte a fatörzset, ami a két part között végignyúlva félig kilógott a jég alól. Bámulatos, szúrta közbe a báró gunyorosan. Bámulatos, és merőben fölösleges!, kiáltotta.

De sajnos a fatörzs pont ott akadt el a folyón keresztbe, ahol keskenyebb volt a meder, folytatta Bálint, mit sem zavartatva magát. A sodrás meg erősebb. Az uszadékfa alatt meg annyira erős, hogy be se fagyott az éjjel. A kisasszony nem tehetett mást, vissza kellett fordítania a sítalpakat a jégre. De nem láthatta a léket a rönk alatt.

Erre nem mondott a báró semmit. Hát a Dox?, kérdezte újra, az ablak felé fordulva. A napsütés, a fagy, a bércek lábát szegélyező fenyvesekig nyúló hólepte mezők lenyűgöző látvánnyal szolgáltak az effélére fogékony szemlélőnek.

Csak szenvedett volna, felelte Andris, és lehajtotta a fejét. De hármat elintéztem a bestiák

közül is. Óhajtja, hogy kikészíttessük a bőröket, vagy vigyem a preparátorhoz?

Látni sem… Vagy tudod mit? Vidd el a szűcshöz. Megkapja Babu a születésnapjára.

Minek nekem a farkasbőr?, kérdezte a Baronesz másnap az apját, mikor az reggeli után bement hozzá a hogyléte felől érdeklődni.

Egy az ágyadban lesz, a másikat meg leteríted ágyelőnek.

Ha ragaszkodik hozzá, akkor köszönöm, felelte Babu halkan, visszatartva a szemébe toluló könnycseppet.

Származzon valami haszon is ebből az ostoba sportkalandból. Téged melegíteni fog a prém, engem meg a tudat, hogy ha legközelebb megint kiművelnél valamit: én figyelmeztettelek.

Apuka hibája az egész, merészelte elpanaszolni Babu Piminek, mikor a nővére bejött hozzá este felolvasni az imádott Thomas Mannból. Kedvenc időtöltéseink közé tartozott a modern szerzők olvasása, ha már arra voltunk kárhoztatva, hogy vidéken éljünk, ilyen unalmas, érdektelen helyen, ahol a madár se jár, mesélte Babu zsenge ifjúságának idejéről. Csak farkas, módosították a szólást testvérei minden egyes alkalommal a kaland után, amely Babunak csaknem az életébe került.

Apuka hibája volt, ragaszkodott Babu az igazához még sok évvel később is. Ha elengedett volna Széplakra síelni a Guhr-szanatórium pályájára, megspórolhattuk volna magunknak ezt a rémesen kompromittáló ügyet. Csakhogy apuka jobban félt a pesti szabadgondolkodó világfiaktól, mint maga a császár! Pedig Babu csak Ninával akart megismerkedni. A hegymászó-, utazóés írónővel, aki olyan ösztönzően hatott rá, mint addig talán soha senki. Nina Elizabeth Mazuchelli beutazta Tibetet, a Himaláját, az Alpokat, és népszerű útirajzában, a Magyarlandben olyan lebilincselően írt a Tátráról, hogy Babu megértette: nem feltétlenül sorscsapás azon a helyen élnie, amit a szűkebb pátriájának mondhat.

Kompromittáló?, csodálkozott Pimi.

A síverseny résztvevőire vonatkozó megjegyzés nem keltette fel az idősebbik Czóbel-lány érdeklődését, a „kompromittáló” kifejezés viszont igen. Ne lovagolj a szavakon, vakkantotta ingerülten Babu. A láz teszi, biztosan. Csakhogy a lázat nem csupán a testében lévő gyulladás okozta. Én ellen akarok neked állni, de nem tudok. Te ellen tudsz nekem állni, de nem akarsz. S hogy nem tudok neked ellenállni, az bennem számodra a legvonzóbb. De nekem ez nem elég, mondta megmentői egyikének közvetlenül azelőtt, hogy elvesztette az eszméletét. A naplójába aztán beírta. Furcsának tűnt számára, hogy az élete fölötti uralmat így át lehet engedni egy férfinak. Ezt az átéltek fölötti megrázkódtatásnak meg a láznak tudta be, és annak, hogy nem tudott koncentrálni, elveszett belőle az akarat, hogy okosan éljen. Ellen akarok neked állni, de nem tudok… Hogy melyiküknek mondta, azt elhallgatta előle az emlékezete. Az a gondolat volt a leggyötrőbb, hogy esetleg mindkettejüknek. Apuka hibája az egész, ezt sem felejtette el bejegyezni a naplóba.

Valószínűleg tényleg igen elegáns sportélményt ad a lovas síelés, felelte a tél hátralévő részében, meg még jól bele a tavaszba is apuka, ha a lánya egészségi állapotáról kérdezték. Már persze ha túléli az ember. Egyébként is könnyebben kibékülnék azzal, hogy a lányomat farkasok falják fel, mint hogy behálózzák a szocialisták, tette hozzá ilyenkor gúnyos, marcona mosollyal.

Mészáros Tünde fordítása