Szabolcsi Viktória prózaversei

Alagi Mihály felvétele, Kulter. hu

Hotel Supramonte

Álmodban két medve vagy, és kergetőzöl egymással. Az egyikük folyton éhes, a másik én vagyok, de ezt csak sokkal később tudod meg a pszichológusodtól, akihez azért jársz majd, mert nem tudsz elfelejteni. Most még ott tartunk, hogy berendeztük a közös lakásunkat, te a félrerakott pénzedből lemezjátszót vettél, én festőállványt, pedig nem is tudok festeni. A lemezjátszón egyetlen bakelit fog forogni éveken keresztül, a festőállvány pedig ki sem csomagolva porosodik majd egy sarokban, hogy amikor elköltözöm tőled, egyszerűen ottfelejtsem. Egy darabig kerülgeted még, aztán kidobod majd a többi dologgal együtt, ami hasonlít ránk. De most még ott tartunk, hogy nem beszélem az anyanyelved. Idővel megtanulom, hogy aztán soha ne tudjam elfelejteni. Az álmokat kettőnk közül te álmodod, én hallgatom. Te a lemez, én a tű. Álmaidban az idő szórakozott öregúr. Álmaidban az idő alvó kisfiú. Álmaidban hó borítja éhező és szomjazó testem. Álmaidban felnézel az égre, amelyen én lángolok. Álmodban van egy csónak, amelyben nekem írsz. Van egy vonat, amelyet nekem késel le. Csak később jövök rá, hogy ezek részletek a kedvenc dalodból. Akkorra már beszélem a nyelvet, ami a tiéd volt, de nekem adtad. Akkorra már idegesítenek az álmaid. Mindben meztelen vagyok. Felöltözöm, és elmegyek. Berendezkedem egy új lakásban, ahol se lemezjátszó, se festőállvány. Nem álmodom, és mások sem álmodnak körülöttem. A betegeimnek, akik az álmaikról akarnak beszélgetni velem, azt válaszolom, az álmodás az agy egyetlen módja a felejtésre, és altatót írok fel nekik. Aztán évekkel később, egy téli napon megjelensz az ágyam mellett. Meztelen vagy, lábujjaid belefúrod a latyakba, és azt mondod rá, reszelt alma. Köszönés nélkül távozol. Másnap az öregek otthonában reszelt almát szolgálnak fel az ebédhez. Nem eszem meg. Éjjel visszajössz, és átnyújtasz egy levelet. Azt mondod, minden szava igaz, mert éjszaka van. Nappal egy szava sem. Megmutatod a szobád, tele van aggatva a képeimmel. Ez az első karácsonyunk, ez én vagyok a Hófehérke-jelmezben, ez pedig az utolsó veszekedésünk előtt készült, mosolygunk, még nem törted be a bejárati ajtó üvegét. Minden képen havazik. Azóta éjszakánként álmodom. Az álmodás az agy egyetlen módja a felejtésre. Két medve vagyok, és kergetőzöm egymással. Felébredek, és kimegyek az erkélyre. Mindig elfelejtem, hogy hívják ezt a helyet. Eleinte úgy rémlett, van benne valami őszirózsa. Most beugrik. Hotel Supramonte. Felnézek az égre, te lángolsz rajta. Zene vagy, ami nem szól. Hallgatom.

Az alattam lebegő másik

Ott lebeg egy ember, egy parton ülő másik fodrozódó tükörképe. Mindkettő én vagyok. Mögöttem fehér kövek és egy fahíd fenyőillata, fölöttem nyáron az Arcturus, télen az Orion öve. Alattam semmi, belelóg a lábam, a semmi alatt zöld víz fut. Ha beleköpök, ebből a folyóból egy másikba jutok, a Gérine-ből a Sarine-ba, a Sarine-ból az Aaréba, az Aaréból a Rajnába, a Rajnából az Északi-tengerbe. Ha beleköpök, egy pillanatra szétloccsan az alattam lebegő ember feje, majd a foszlányokból újra összeáll: kaukázusi típus, keskeny orr, világos, egyenes szőrzet, kezével gyakran érinti az arcát, tartása görnyedt, ruházata évszaknak megfelelő. Nézem az alattam lebegő másikat, arca hullámzó idegenség, zárt könyv, nem is ismerem. Én vagyok. Itt ülök, egy ember. Agyamban a leltár folyton másul, emlékeim ugyanazokról sosem ugyanazok, évente százhetvenhárom kiló műanyag szemetet termelek, a szívem teljesítménye másfél watt, idegen nyelven szeretek, a testem melegen tartása évi ezer kilowattórába kerül, amit
más élőlények fogyasztásából pótolok. A szemem színe a nagyanyám szemének a színe, nagyanyámé, aki talán néha boldog is volt, mégis leginkább és tartósan boldogtalan. Pedig nem is idegen nyelven szeretett. Nagyanyámé, aki dinnyeföldek és kukoricaföldek barázdáit hordja a talpa alatt, és ha a bőrkeményedéseiből kiserken a vére, az már nem is vérszínű, csak halványpiros. Mert a fehérvérsejt megeszi a vöröset, mondja, és hogy ebből tudja, nemsokára meg fog halni, mégis értünk imádkozik, nem magáért. Nagyanyámé, aki soha nem hagyta el a szülőföldjét. A szeme zöldjét úgy rágta ki az idő, hogy egy helyben toporgott. Nagyanyám imádsága vertikális. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. Az enyém a szemkontaktust keresi, veszendő a veszendőt. Még vitatkozik. Itt lebeg előttem egy ember, aki én vagyok. Fölöttem egy idegen ország ege, ami most már valahol saját is, mögöttem egy kelepelő nyelvű gyerekkor, körülöttem egy élet, ami most már valahol saját is. Előttem az idő, ami akkor is átrágja magát a szemem zöldjén, ha napi tízezer lépést teszek. Legyen az szülőföld
vagy Északi-tenger, megtalál. Felállok, a vízen lebegő ember is feláll. Én elindulok
a hídon, belőle árnyék lesz a hátam mögött.

Útmutató mellékszereplőknek

Ne szüless meg! Ez a legbiztosabb módja a halál elkerülésének. Pattanj ki egy meseíró fejéből, mint rügyből a szirom. Legyetek egyből heten! Ha szerencséd van, és miért ne lenne szerencséd, a szeret esik rád a végén. Légy kitartó, és várj rá. Valahol egy erdő mélyén van egy királyság, benne a legszebb királykisasszonnyal. Haja fekete, mint az ében, bőre, akár a hó, szája vörös, mint a kibuggyanó vér. Valahol érik már egy alma, a tudás almája, valahol idegesen fordul álmában egy vadász, valahol összerezzen egy őz, sebesebben ver a szíve. Légy türelmes. Kelj fel minden reggel, és jó kedvvel akaszd a csákányt a válladra. Ne beszélj sokat. Mellőzd a délutáni szunyókálást. Végy részt az éves munkavédelmi oktatáson. A bánya veszélyes üzem! Hozz meg mindennap legalább egy döntést. Mindig tudd, hány lépést tettél már meg aznap. Tízezer alá ne add! Tartsd rendben a laborértékeidet. Ne nyiss ajtót idegeneknek. Tisztítsd rendszeresen cipőidet. Nem tudhatod, mikor toppan be az igazi. Nem akarod, hogy koszos cipővel lásson meg, ugye? Igyál napi két liter vizet. Ne csüggedj, ha valami nem sikerül elsőre. Ha tizedjére sem sikerül, se csüggedj, de hagyj fel vele. Nem azért születtünk erre a világra, hogy belegebedjünk a fáradozásba. Légy szerény és illemtudó. Ne hányj a csapba, mert attól eldugul. Ne tapassz rágógumit felebarátaid cipőtalpára. Úgy élj, hogy ha lepereg előtted életed filmje, Liz Taylor játssza a főszerepet, és ne Danny de Vito. Minden reggel vesd be az ágyad, mosd el bögréd és tányérod. Ne lepődj meg, ha egy nap gyűrött lepedőre és rúzsfoltos bögrére mész haza. Hiszen egész életedben erre vártál! Ne kérdezd, honnan jött. Ha el akarja mesélni, hallgass együttérzően. Légy, mint a szél, mint az árnyék, mint az ősz. Mint vízesés önnön robajától, verődj földön és égbolton, de csak halkan, nehogy bárki megsejtse. Várd ki a te időd. Ne légy féltékeny. Ne tekints szemed sarkából folyton a másik hatra. Ha szerencséd van, és miért ne lenne szerencséd, a szeret rád esik a végén. Védd meg mindentől. Őrizd az álmát. Takard be, ha hüppög éjszakánként. Légy anyja helyett anyja. Ne termessz almát. Az alma veszélyes gyümölcs! Ne emésszen a bűntudat, amiért pont akkor nem voltál otthon. Valakinek a szént is ki kell bányásznia. Fektesd üveg koporsóba. Gyászolj, amíg csak kell. Hidd el, te megtettél mindent. Valahol már felnyergelte lovát egy szőke herceg, aki a halált is le tudja győzni. Elégedj meg azzal, ami vagy. Szerettél. Legyen elég ennyi.

Megjelent az Irodalmi Szemle 2023/3-as lapszámában.

Szabolcsi Viktória (1984, Kisvárda)

Költő, író.