N. Tóth Anikó: Mencike belevág

Évekig egy irodában ültek. Asztaluk derékszöget zárt be. Az ajtóval szemben Menci- ke. Rendszerint sötétkék kosztümben, amiből legalább három kissé eltérő szabású és árnyalatú volt a ruhatárában. Az egyiket fehér, a másikat halványkék, a harmadikat bézs blúzzal hordta, az utóbbi zsabója diszkréten megbújt  a kabát széles gallérja alatt.

A hivatali napok rendjéhez  igazította ugyan a színeket és a formákat, mégis szeszélye- sen váltogatta, nem lehetett pontosan tudni, miért a zsabósat veszi magára félfogadáskor. Ha a kerületről ellenőrt kaptak, miért a fehéret. és miért a halványkéket három egymást követő napon. Kétségtelenül ez állt a legjobban vízkék, mindig tágra nyitott szeméhez, amiben szinte elveszett a pupilla. Korán őszülő, kifogástalanul berakott hajához, amit a hajfixáló kékre festett. Mencike  a látszat ellenére nem volt punk. Nagy száját, ami ritkán rándult mosolyba, vörösre rúzsozta, a rovátkák így még mélyebbnek, riasztóbbnak tűntek. Az asztal mögött – nem látszott ugyan –  vastag combja és erőteljes törzse derékszöget zárt be. Szigorú melltartóba zsúfolt  terebélyes melleit olykor hozzádörzsölte az asztal széléhez. Szinte észrevétlenül.
Márti az ablakkal szemben ült. Korántsem észrevétlenül. A délelőtti fény nemcsak csinos szeplőit tárta fel, hanem aranybarna haját is beragyogta, még borús idő esetén is sajátosan világított, különösen a választék mentén. Naponta másképp fésülte a csak- nem derékig érő haját, hol laza kontyba tekerte, hol lágy loknikba rázogatta, leginkább pedig lófarokban szerette, amikor a haj követte a legapróbb mozdulatát, végigsöpörte az iratokat, cirógatta a széktámlát, még a fiókba is bekandikált. Mártit Mencikétől legalább tizenöt év választotta el, harang alakú puha barna és narancs szoknyák, mézszínű garbók, kockás pamutingek. Felsőtestét, ami látszott az asztal felett, általában sikerrel fegyelmezte, csípője azonban nem tűrte a mozdulatlanságot, lába pedig folyamatosan táncolt, és nyugodtan nyújtózhatott, ameddig szemet nem szúrt Mencikének.

Aki  rögtön jelezte, meddig.  Napjában  többször is. Nem  szavakkal. Csak  egészen kicsit fordította oldalt a fejét, szemét a lehető legjobban kidüllesztette, a jobb szemöldökét kérdően felhúzta. Mártinak nem is kellett odanéznie. A pórusaival érzékelte a figyelmeztetést. Minden  alkalommal muszáj volt felállnia, kettőt lépnie a polcig vagy négyet a szekrényig, hogy hátat fordíthasson, köhintésnek álcázott, maga elé gurított halk vihogással semlegesíthesse a hátába fúródó tekintetet. A polcon  megcserélt két irattartót, a szekrényben egy ujjnyival tovább tolta az irodapapír-csomagokat. Mozgás- igénye persze nem sokat csökkent, mire sóhajtva visszaült a székére.

Mencike előszeretettel  érzékeltette  a  hatalmi  viszonyokat.   Például  gépelésnél. Consul  márkájú fekete írógépének billentyűit megszállottan püfölte széles ujjbegyeivel és szédítő tempóval. A kellemetlen kattogás szinte teljesen elnyomta Márti sokkal lassúbb, gyakran megtorpanó, ellenpontozott ritmusú ujjgyakorlatát. Vagy  ha ügyfél érkezett. Esélye sem volt Márti asztalához lépni, Mencike  már belépéskor úgy ráförmedt, hogy  csaknem  elfelejtette, mi járatban van, s legszívesebben  rögtön  kihátrált volna. Az oldalról sugárzó Márti-mosoly  hatására rendszerint azért összeszedte magát mindenki. Csupán az igazgatóról pergett le a mosoly is, a nyers szolgálatkészség is.

Mencike rendezett családban, kertes házban  élt. Férje tisztességesen keresett a cég- nél, és már házasságuk hajnalán sikerrel megszabadult ivócimboráitól. Legalábbis Mencike  tudomása szerint. A valóságban azonban egészen komoly  összegek vándoroltak a házassági évfordulóra Mencikétől  kapott sötétszürke bőr tárcából a Hét Hárs kasszájába. A haverok nagy megelégedésére. Kalmi leleményességét bizonyítja, hogy a Mencike  által diktált szigorú napirenden mindig talált rést, hogy szenvedélyének   hódolhasson. Ahogy Mencikének is kénytelen volt nyilvánosan hódolatát tenni, nap mint nap háromnegyed háromtól háromig az irodában. Abban reménykedve, hogy a gyors egymásutánban elszívott két-három cigaretta majd semlegesíti a körte- vagy szilvapálinka és a sör kevercsét a leheletében, amikor muszájpuszit nyom Mencike  dús arcá- ra. Szerencséjére Mencike  szaglása az évek során jelentősen romlott, legalábbis ezzel magyarázta a rendszeresen elmaradó rosszallást, korholást, sőt ledorongolást. A férj mellett Mencike  két középiskolás gyerekről gondoskodott,  kitűnő tanulók, élsportolók, udvarias csevegők, anyai intelmeket és parancsokat szorgalmasan lesők. Mencike büszkeségei. Vízkék szeme fényei.

Márti rendezetlen családban, nagymamája kertes házában élt. ötéves lánya szere- lemgyerek, az apa személye bizonytalan, három gyanúsított is akadt. Ráadásul mindhármukra hasonlított egy kicsit. Végül egy negyedik beleszeretett, feleségül vette. De nem tudott élni vele, gyakran hetekre eltűnt. Márti mindig szívesen hitte, hogy örökre, és örömest szóba elegyedett bárkivel. A fűvel-fával elegyedés és pikáns folytatása szóbeszéd tárgya volt, bár Márti alaposan megválogatta, ki hajolhat bele a hajába.
Egy baljós délelőtt az aranybarna haj választékára vaskos árnyék csapódott. Három-négy  gyors villanás követte.

Márti nem érzett fájdalmat. Pedig gyerekkorában  betegesen félt a borbélytól. Akkor  még így nevezték a fodrászt. Aranybarna tincsek lógtak le az asztalról. Néhány hosszú hajszál az írógép betűket tartó karjai közé kúszott. Baloldalt laza loknik menekültek a szék alatt. jobboldalt derékig érő ragyogás.
Márti a látszat ellenére nem volt punk.
Mencikét szemlátomást nem zaklatta fel az előre megfontolt szándékból következő tett. Az ollót a táskájába rakta. Kimért mozdulatokkal  lesöprögette a sötétkék szoknyáról az odatapadt hosszabb-rövidebb  hajszálakat. Majd  visszaült az asztala mögé, és Consul márkájú írógépén a megszokottnál valamivel halkabb, de érezhetően elégedett koppantásokkal és higgadtabb tempóval ebédig befejezte a jegyzőkönyvet. Mialatt Márti a mosdóban maradék haját befonta és feltűzte, majd a fél kontyra apró virágmintás kendőt borított.

Mencike pedig hiába akart fátylat. Szokatlanul hosszú ideig forgott közszájon a történet. Tényleg   belevágott, kérdezte részvéttel vagy anélkül a postás, a háziorvos, az unokahúg, némi kárörömmel a legjobb barátnő, a nagybácsi, a takarítónő, a sógora keresztanyja, a kisebbik gyerek osztályfőnöke, az igazgató lánya és Kalmi ángyikája.  A számolatlan többiekről, háta mögött összesúgókról nem is beszélve.
Márti rövidre igazított frizurája ezután még kihívóbban fénylett, borús időben is vonzotta az irodába lépők szemét. Az is mindenkinek feltűnt persze, hogy Kalmi újab- ban a kapuban várja az irodai munkaidő végét, egyre többet feszengve a muszájpuszi miatt. Kárpótlásul egy igazán óvatlan pillanatban a harang alakú szoknya alól kivillanó karcsú bokák után küldheti sóvárgó tekintetét. A behajolás pedig örökre teljesületlen vágy marad.