Kósa Eszter versei

Urbantristesse felvétele

Ami a mozgásból marad

Galamb eszik az aluljáróban, nem látszik,
melyik része a feje, melyik a farka, csak az,
hogy előre-hátra billen, libikókatest a lábak
tengelyén. Ha nagyobb lenne, felülhetne rá
két kisgyerek, ha még nagyobb, akkor négy,
vagy két kövér, a tollakba kapaszkodnának,
megpróbálnák ölelni az óriás nyakat.
Minden libikóka galamb volt egyszer,
nem lehet tudni, mikor nőtt akkorára,
hogy nem bírta már a fémszárnyakat.

Az embernek is van két lába, mégsem tud
csak úgy, előre-hátra, ezért másban keres
tengelyeket, sajátjának fogadja a forgató
kezet, ha táncol, néha megszédül, elborul,
olyankor gurul tovább, padlón, szőnyegen,
vagy puha ágyon, majd megakasztja egy
fal, rákapaszkodik a paplan, kéz a nyakra,
tollas párnákban fetreng, billen, fárad,
a jövendő napok szálaiból észrevétlen
fészket forgolódik a bizonytalanságnak.

Mellkasváros

Akik megváltani jöttek, letelepedtek. Most
tisztaszobákban viselik a rendet, helyetted.
Muskátlikat ültetnek a tejfölösdobozokba,
szélforgókat raknak a kapuk elé. Minden
rezdülést távcsővel figyelnek. Megremeg
az aszfalt az autók alatt, és ez a remegés
elbillenti a papírforgók hegyét. A lakók
ezt is jelnek fogadják, és megbocsátanak.

Ablakban könyökölnek, tengert képzelnek
az utcavégre, a ház elé japánakácokat. Sós
vízzel mossák át minden vasárnap a panel-
szobák ablakszemét, csipkefüggönyöket
fehérítenek, hogy ha egyszer érkezésed
lesz a napokban, és tudsz időt szánni
a megváltókra is, tisztán fogadhassanak.
Ezt mind megteszik és bent öregszenek.

Csodálkozz rajtuk és szeretgesd őket,
helyettem is. Vegyél egy nagy levegőt,
fújd el a függönyöket, ki az a nő minden
selyem mögött, miért hagyod, hogy még
mindig belakjon, ha már nem ismered.
Nézz szét, ha úgyis a tiéd minden. Kéz,
habverő, tojás, cukor, hely. Torta sül,
téged ünnepel. Minden lakás vagy lakó.

Nézd meg őket nyugodtan, kedves, öntsd
el a partot, add meg a jelet nekik, hazudj
a folyódra tengerillatot, én indulok közben,
mert kivet magából ez a város is, hiába
forgolódom, mint a habverő a nő kezében,
a szélforgók a virágok között, vagy a Föld
alattad és veled, ha az én forgásomból itt
nem lesz sem hab, sem szép, sem napok.

Kósa Eszter (2001, Nyíregyháza)

Jelenleg fizikát tanul az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Szabadidejében szívesen rajzol és zenél. A Hajdúböszörményi Írótábor többszörös díjazottja, a Versműhely tagja.