Németh Zoltán prózája

Alagi Mihály felvétele

Hallucinációk 10.

Fáslihang

Először a bőrömet fejtettem le, néhány bemetszést ejtettem csuklótájon, majd a nyaki ütőereket megkerülve a Nagy indiánkönyvből ismert eljárást a gyakorlatban megvalósítva vágásokat ejtettem a tarkón, és a pengeéles japán kést végigvezettem az orrcsatornán, keresztülmetszve a szájat, határozott, egyenes, erőteljes mozdulattal belevezetve a köldökcsomóba, majd cizellált mozdulatokkal a nemiszervbe. A comb- és lábszárbőrt kétoldalt széthajtva nadrágként vetettem le.

Igen, a tenger egészen különleges hangulata néha esztelen tevékenységre csábítja a közelébe merészkedőt. A tenger! A különleges sodrások, csapodár áramlások, az intenzív szélmunka felnyitja a teret különös útirajzokat hozva létre. Az én lenyúzott hófehér bőröm megjárta a Dardanellákat, az Ohotszki-tengertől a Drake-átjáróig bukdácsolt, néhányan a Jáva-tengeren látták feltűnni, majd az Arafura-tenger érintésével jutott el a tengerparti ronga törzs tagjaihoz. Bőrömből az egyik településen fiatal lányok házasság előtti mágikus heverője lett, isteni ágyhuzat, amelyen illett legalább egy órát eltölteni. Nem csoda, hogy kilenc hónappal később zebracsíkos gyerekek születtek végig a tengerparton, és csak terjedt-terjedt a zebracsíkos bőr, egyértelmű divatként és vágyott tárgyként. Egy zebracsíkos férfit az ágyamba, sóhajtották a bantu és holland nők, zebracsíkos nőt a politikai pártunk élére, verték az asztalt a kínai és argentin férfiak. És úgy lett.

Közben már a szemem kivájásával foglalatoskodtam, a két merész golyóbist is a tenger bölcsességére bízva. De álnok kezek börtönbe zárták Kréta szigetén, ahonnét csak ateista sirályok mentőakciójának köszönhetően szabadulhatott. Ó, a félelmetes ateisták! Tornyot emeltek a világot elborító szemétből, és a tetejére helyezték a két szemet. Innét tulajdonította el Sreeja Sahasrabudhe indiai hercegnő, aki ezüstkalitkába zárta a két szemet, és folyamatos olvasásra kényszerítette. Ó, a folyamatos olvasás! A szemhéj nélküli szemek emberiség elleni támadása az olvasás. Amit nem lehet látni, azt olvasni kell. Amit nem lehet olvasni, azt látni kell. Ez a két elv váltogatta egymást a két szem vizuális párbeszéde során.

A vizuális élmény korszakában két plusz szem birtoklása valódi istenkísértés. És ők nem riadtak vissza, láttak mindent és mindig. A fény végére jutva belemélyedtek a látás magányába. És én oda is követtem őket.

Könyékig a felvágott mellkasomban turkálva végül nem a szívre találtam rá, hanem a májra. Az áramlat egy tengerparti gyárba sodorta Bulgáriában. Sokáig gondolkodott a hínárok között lebegve, belevágjon-e a munkába. Zakatolt a máj, a tengerparti traktorgyárat először vágóhíddá alakította át. A mocskos főutcán mészárszéket állítottak fel, s bárkákat vonszoltak a tenger felé, amely úgy tornyosult odafent, akár egy metszeten. A májat a szín érdekelte leginkább: a haldokló állatok orrlyukából felszökő halálpára színe. Talán összejátszott a szemmel?

Én a szép állatokat szeretem elfogyasztani. A sonkából és a kolbászból következtetek vissza a sertés szépségére. A gulyás húsdarabjaiból általában egy tehénmodellt képzelek el, aki a színpadon kecsesen oldalra néz a kamerák és a kattogó fényképezőgépek kereszttüzében. Aztán eltűnik a vágóhíd kapujában.

És megjelenik a számban. Igen, a szájat nem vágtam ki a fejből, az állati, hegyes fogakat nem vágtam ki az állkapocsból, a nyelvet nem vágtam ki a nyálból, a gégét nem vágtam ki a nyakból. Ragadozó vagyok, aki saját bőréből is lekanyarított egy darabot, a szájába rakta és lenyelte. A májam és a szemgolyóim íze. Beszéljünk a májam és a szemgolyóim ízéről, mondja a szám. Beszéljünk, mondom.

Félelmetes anyag az emberi test. Észreveszem, hogy a szemem nézi magát a tükörben. Retteg.

A bőr nélküli véres testből gennycsíkok csurognak, rászáradnak az élénkrózsaszín húsra. Igazából a hús nem tud mit kezdeni magával bőr nélkül. A szem és bőr nélküli fej fáslit tekert maga köré. Ezen keresztül beszél. Egy fáslihang mennyivel izgalmasabb az akadálytalan beszédnél, főként ha tudjuk, a hang kiadása eleve akadályhoz kötött, kérdezi a száj a fáslitól. Csak ha érthető.

A szerző a szöveg megírása idején a Kisebbségi Kulturális Alap ösztöndíjában részesült

Megjelent az Irodalmi Szemle 2024/10-es lapszámában.

Németh Zoltán (1970, Érsekújvár)

költő, irodalomtörténész (Varsói Egyetem). Portréját Mariia Kashtanowa készítette.