Mezei Gábor: Irodalom és örökség II.

liaye/lomography felvétele

a.1.1. majdnem ismeretlen

a lakásig, ahová tartasz, részben tudod
az utat, ez nyugtat meg, hogy kívülről
magad lehetetlen teljesen elképzelni.
jártál itt, a bevezető út felett, valaha,
a felüljárón, a gyorsforgalmin, számtalanszor.
van egy szakasz, közeg nélküli, pedig
konkrét környezete alapján részben
elgondolható, odalent, a foltokban és
hirtelen iparivá váló kertvárosi övezet
elzárja tapasztalataid akadálytalan
áramlását, milyen lesz innen nézve
a panelház, tizenkilencedik kerület,
a bejáratnál két ajtó, túl kicsi kilincs.
nem keresni jöttél, de ami itt van,
odafent, az nélküled, bár hogy mire
használd, nem tudod, maradna így,
a felejtésé. az emeletek sosem
ugyanazok, a lépcsőkön bordás,
kék linóleum, a lakás szellőzetlen,
a kulcsot csak úgy kaptad. túl puha
szőnyeg, az előszobában saját árnyékod,
mi a félelmetesebb, becsukni
vagy nyitva hagyni a famintás ajtót.
ég-e a villany. a kapcsoló ragad,
jobbra két szoba, a hátsóból hallod:
rég felélted tartalékaid. jobb térded
megsajdul, bent, a sarokban reccsen
egyet a szék, már látod, meg is torpansz,
itt élhettél volna eddig.

a.1.2. nem volt ez mindvégig felesleges

bézsszín konyhabútor, a tetején színes
fedelű műanyag dobozok. csempe falközépig.
a legfelső sorban folytatólagos virágminta,
akart kedvesség, eggyel több mindenből.
az egész, mint egy medence, vízzel plafonig
feltölthető, hidegburkolat, majdnem harsány
tónusok. terített asztal. a lábán valami apró
és világosbarna, nem poloska, nem nézel
utána, de mikor leülsz, viszket az ágyékod.
mire felállsz, már nincs ott.

a fűszertartó üvegcséken kézzel írt,
tiszta matricák, szoros betűk hurkolódnak,
a kövön, a szegély mellett véletlen körömdarab.
a hűtő kikapcsolva, benne három palack
a bezárt sörgyárból, a cimkén kisfiú, korsóval,
állsz a konyha közepén, besötétedik.
a szellőztetőből semmi zúgás, a liftakna
magas sípolása helyett kézfejed zaja,
ahogy arcodhoz emeled. homlokodhoz érsz.
a homlokod hozzád, magasabb így,
mint tükörben nézve, az előszobában,
a tapéta változatlanul ismétlődő síkjai között.
így lesz egyre apróbb, de mielőtt rád zárul,
bár látni ezt előre biztosan nem látod,
falára húzod rétegeid.

Mezei Gábor (1982, Gyöngyös)

Költő, szépirodalmi szerkesztő.