Tóth Lilith Viktória versei

Alagi Mihály felvétele

Hullám

Az éjszakai csendben visszapattan
a falakról a hang.
Te is hallod, bármerre futsz,
erdők mélyén, könyvek lapjai között
nem bírod elmosni,
mindketten ezt akarjuk.

A darwini zubogást,
a közelséged biokémiáját.
Vajon hány fokos a leheleted?
Bele akarok borzongani, ahogy a hasamhoz ér,
tudom, beleborzongsz te is.

Kényszeresen emlékeztetem magam,
hogy te sem vagy több a fejemben élő képnél.
Húsomba váj a fikciód,
a hullámelmélet sem fedi már le, amit alkottunk.
Nem tudok elvonatkoztatni,
mindannyian a saját buborékunkban vagyunk.
Valamiféle latex borítással,
s a mozgástól kitüremkedünk belőle,
néha összeérünk.
A szabadságom az, hogy nem rezzenek össze tőle.

Doloroso

meghajlok a vágyad előtt,
tisztátalan, ahogy előttem térdelsz
pedig én parancsoltam,
fejed a térdeimen pihen, a leheletedtől elfog a rettegés,
szórakozottan simogatom fejed,
megannyi arcod van, már nem tudom, ki vagy,
talán csak ebben a bűnös érzésben létezel,
mondd, hol kerestük
az alázatod, megdobbantja szívem,
már nem tölt el rettegéssel a lehelet,
valami bennem cseppfolyóssá válik,
az ujjadra ragad.

 Con tristezza

úgy teázom, mintha az életem múlna rajta,
mintha az megváltoztatna bármit is,
lelassítaná a szívem,
bebábozna,
egy ideje már ebben élek,
hozzávetőlegesen két éve és néhány hónapja,
a megszokott mozdulatokban,
a rutinban, hogy ki kell takarítani,
csak semmi nagy bánat,
csak semmi nagy öröm,
talán már sikítani sem tudok olyan erősen,
hogy összetörjem az alvó víz tükrét.

Tóth Lilith Viktória (1993, Ipolyság)

Költő, író.