Vida Nikoletta versei

Szappan

Mint estélyi ruhát

Hajnali fáradsággal,

Úgy hámozom le testemről a bőrt.

Egy pillanatig úgy érzem,

Jó lenne belehalni.

A fürdőszobai tükörben

Már nem én vagyok.

Beszappanozok minden emléket,

Öblítek  minden gondolatot,

És meredten nézem a tükörben,

Milyen tisztaság veszi most körül

Azt, aki már nem én vagyok.

És ebben a fehérségben

Minden valótól távol,

Mindenkit elfeledve.

Szinte fájón hasít belém egy kérdés.

De az is csak ül magában megválaszolatlanul:

Ki a fene ez itt?

És csak a padlón koppanó szappan válaszol.

Fénymorzsák

Kilépek az összefröcskölt tájba,

esős aszfaltillat.

Odafenn a végtelen tintaég,

idelenn pocsolyák, csigák, kukacok.

Az autók hasa alatt

portyázó macskák osonnak.

Otthont kereső emberek

fáradt lehelete űzi el a csendet.

Csak egy kicsit nézem őket –

mondja a másik én

– és haza megyek.

– Rendben –

válaszolom csendben és felnevetek.

Fagy rágcsálja orromat.

Arcomra fénymorzsát szór

a kibukkanó Hold.

– Most már menjünk – suttogom.

1991. június 5-én született Érsekújvárott. A nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen végzett esztétika- és képzőművésztanár szakon. Jelenleg a gútai Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola tanára, kézműves és kulturális tevékenységet folytat Zsitvabesenyőn. Több alkalommal volt díjazott a SZMÍT által szervezett Pegazus pályázaton. 2012-ben a Madách-Posonium kiadta startkötetét A lány meztelenül címmel.