Csanda Gábor: Tamás Mihály és Tamás Mihályné levélváltása Csanda Sándorral I.

Csanda Gábor: Tamás Mihály és Tamás Mihályné levélváltása Csanda Sándorral I.

I. Előszó
A Tamás Mihály és Csanda Sándor közti levélváltás publikálását a kettős évforduló indokolja. A két háború közti időszak egyik jeles szlovenszkói magyar novellistájának, regényírójának és szerkesztőjének önmagában is kettős évfordulója van: Tamás Mihály 1897. március 1-jén (115 évvel ezelőtt) született s 1967. augusztus 27-én (45 évvel ezelőtt) hunyt el. A két háború közti csehszlovákiai magyar irodalommal foglalkozó irodalomtörténész pedig augusztus 3-án volna 85 éves (Csanda Sándor 62 évesen, 1989. július 10-én hunyt el).

Közvetett kapcsolatuk későn alakult: mindössze két-két levelet váltottak, Tamás Mihály a második választ már meg sem érte. A levelezést kiegészítettem további nyolc levéllel, Csanda Sándor ugyanis megszólította Tamás Mihály özvegyét: hagyatékában két Melbourne-be címzett levelének másolatát s Tamás Mihályné hat Pozsonyba érkezett válaszlevelét találtam. Mint az alábbiakból kiderül, a tizenkét levél három szerzője lényegében egyetlen fontos szempontot illetően képvisel közös ügyet: Tamás Mihály két háború közti művei javának mielőbbi újrakiadását. Igyekezetük, bár első eredményét életében sem az író, sem özvegye nem érte meg, végül sikerrel jár. A levelezés idején szépíróként már rég nem aktív Tamás Mihály a „haladó hagyományok” ápolására irányuló csehszlovákiai magyar irodalomtörténeti lendületben nem ok nélkül remélte munkássága újbóli vagy legalább részleges közzétételét. A pályája elején álló irodalomtörténész pedig mindenekelőtt adatokat gyűjtött, ellenőrzött, szembesített épp készülő – a két háború közti irodalmat átfogó – portrékönyvéhez. Ezenkívül nyilván 1968 ígéretes előszele is mindkettejüket derűlátóbbra hangolta. Egyebek közt a magyar könyvkiadás új intézményes keretek közti kibontakozása tölthette el őket indokolt optimizmussal, hiszen, mint ez a levelezésből kiderül: a Tatran Magyar Üzeme ekkor alakult át Madách Könyv- és Lapkiadóvá. S még egy közös ügyet kell említeni, ami a levelezésből világosan kitetszik, az Irodalmi Szemle ügyét – ebben mind Tamás Mihály, mind özvegye, Zsadányi Mária, mind Csanda Sándor sorai ugyanarról tanúskodnak: a folyóirat páratlan presztízséről, számonkénti fontosságáról, föltétlen be- és megszerzendő hiánycikk voltáról. Ilyen értelemben e levelezés közreadása főhajtás az 55. évfolyamát író Irodalmi Szemle előtt is.
Közreadóként célszerűnek láttam nem kommentálni, csak a szükséges láb-jegyzetekkel ellátni a levelezést. Itt is csak az ismeretlen vagy kevésbé ismert háttérre világítok rá, a szóba hozott ismert szerzők életrajzi adatait sem tartottam fontosnak közölni, hiszen ezek jobb lexikonokból hozzáférhetők. Egyedül s rögtön az első lábjegyzetek közt Szombathy Viktor esetében jártam el másként, úgy gondoltam, ez a legkevesebb, amivel a közreadó az ő – e levelezésben is tetten érhető – példátlan előzékenységét és az irodalom ügyeiért való önzetlen elkötelezettségét leg-alább ennyivel nyugtázza.

Apám hagyatékának – jobbára passzív – kezelőjeként itt most csak megerősítem a Tamás Mihály jubileuma alkalmából tíz évvel ezelőtt írtakat: nem csillapodó csodálattal idézem fel a szlovenszkói (és a ruszinszkói) magyar irodalom legjelentősebb stílusművészét. Bár azzal, amit az utolérhetetlen Turczel Lajos Tamás Mihály születésének centenáriumán megfogalmazott („Szlovákiai utóélete nagyon örvendetesen alakult. Darkó István mellett őt becsültük meg a legjobban”),1 évről évre egyre kevésbé érthetek egyet. Legföljebb ha utóélet alatt könyvkiadást értünk. (Még akkor se: a novelláskötettel továbbra is adósai vagyunk.)

II. A levélváltás

Tamás Mihály 1. levele Csanda Sándorhoz
1967. március 11.
Kedves Barátom,2
Szombathy Viktor3 küldte el a címedet, így most személyesen köszönhetem meg a rólam szóló tanulmányodat.4 Nagy örömem volt benne, mert megértéssel és szeretettel közeledtél írásaimhoz, de meg nagy dolog az, hidd el nekem, ha valakire még 30 év múltán is emlékeznek.
1939 után nem írtam többet, mert Pestre helyeztek át igazgatónak, és én nem tudtam soha pesti lenni. A mérnökség nagyon lefoglalt mint írót, még Szlovenszkóról a Franklin Társulat5 vont be a körébe, és akikkel írókkal ott találkoztam, azok örök életemre kiábrándítottak az írás szentségéből. Baráti körömet leszorítottam néhány igazi barátra: Féja Gézára, Tamási Áronra, Móricz Zsigára, és ha együtt voltunk, irodalomról a legkevesebb szó esett közöttünk.
Itt, Ausztráliában mindent elölről kellett kezdenem, természetesen mérnöki vonalon. Elég jól ment, úgyhogy kilenc évi ittlét után meghívott a melbournei egyetem előadótanárnak. Immár 16 éve élek Ausztráliában, Melbourneben, egy városban él velünk lányom, fiam, öt unokám és egy dédunokám. Így olvasva matuzsálemnek látszom, pedig alig két hete töltöttem be a 70-ik évemet.
Eljutott hozzám az Új Irodalmi Lexikon6 és az új Irodalomtörténet7 is. Ezekből és a Te írásaidból is azt látom, hogy mint kulcsregényíró lettem elkönyvelve („Kulcsregényekkel vált híressé…”). Az igazság az, hogy egyetlen kulcsregényem a Szép Angéla háza,8 amely csak azért vált azzá, mert Szepessi Maxi9 felesége10 a velem való interjújában egy kicsit indiszkrét volt, s amit én neki mint régi barátnak, bizalmasan mondtam el, azt ő beírta az interjúba. Sohase haragudtam rá ezért, mert tudtam, hogy nem rossz szándékkal tette. De a Te cikkedben tévedés az, hogy Szép Angéla az én könyvem miatt lett öngyilkos. Szegény asszony két évvel a regényem megjelenése után lett öngyilkos. Az ungvári kórházban feküdt, s onnét üzente meg nékem Visnyovszky Milán szlovák újságíróval (aki később Bratislavában élt), hogy az öngyilkossága oka az anyja, a mostohaapja és a közte kifejlődött konfliktus volt. Ugyanezt üzente meg Korláth Endrének11 is, aki erre beszüntette az ellenem indított hajszát. Szegény Angéla már egészen jól volt, s hogy megmutassa, milyen jól van, elkezdett táncolni a kórteremben. Tüdővérzést kapott a tánctól.
Itt küldök egy csekket 3 angol fontról azzal a kéréssel, hogy küldjétek nekem az Irodalmi Szemlét rendszeresen. Hiába, én már menthetetlenül felvidéki maradok, talán azért is, mert sohasem akartam más lenni. És ha van valamilyen könyv, ami érdekelne engem, küldjétek el, jó? Szeretném elolvasni a Fábry Zoli Kúria, kvaterka, kultúra12 c. könyvét is. Nagy örömmel olvastam a Szemlében megjelent cikkét Mécs Laciról.13 Sok magyar író tanulhatna becsületet és lelki nagyságot Fábry Zolitól. Sokszor üdvözlöm.
Szeretném, ha ez a közöttünk megindult kapcsolat nem állna meg félúton, mert én csak élek és vagyok Ausztráliában, de a gondolatom egyre felétek tart. Szeretettel üdvözöl:
Tamás Mihály

Most látom a Sz. Viktor14 levelében, hogy szükséged van az írók fényképeire, könyved számára. Itt küldök hármat, egyet fiatalon,15 egyet itt,16 egyet Londonból.17

Csanda Sándor 1. levele Tamás Mihályhoz
1967. IV. 7.
Kedves Mihály Bátyám!18
Igen megörültem kedves levelednek, már két év óta készültem, hogy írok Neked (Szombathytól tudtam meg a címedet), de nem tudtam, hogyan fogjak hozzá, nehogy tolakodásnak lássék. Úgy vélem, nem kell most már ismeretlenként bemutatkoznom, mert a Lexikonból és Szombathytól bizonyára ismered már a nevemmel kapcsolatos adatokat. Rövidesen postára adom számodra Hidak sorsa c. könyvemet,19 Fábry könyvét és a Szemle legújabb számait. A Lexikonba nem én írtam a Rólad szóló részt, s nem is tartalak kulcsregényírónak. Az Angéla öngyilkosságával kapcsolatos mondatot korrigálom; egyébként az adatot Szalatnai Van menekvés c. könyvének20 jegyzetéből vettem.
Már az ötvenes években is emlegettem a nevedet az itteni magyar irodalmi tankönyvekben, és szlovákul is írtam Rólad rövid értékelést különféle összefoglaló irodalomtörténetekbe, pl. a Československá vlastiveda rövidesen kiadásra kerülő irodalomtört. kötetébe (legnagyobb része a cseh és a szlovák irodalomról szól, mintegy 40 lapon ismertetem az itteni magyar irodalmat). Egyébként hetenként járok le Nyitrára, ahol az 1960 óta odahelyezett magyar tanszék vezetője és a magyar tagozat prodékánja vagyok. A magyar tagozat azt jelenti, hogy csaknem minden tárgyat előadnak magyarul is, tehát pl. a matematika tanszéknek szlovák és magyar tanárai is vannak, általában 2/3 és 1/3 arányban. Ahogy a régi újságokat lapozgatva össze tudom hasonlítani, sok minden változott itt, persze sok probléma azonos is, de Neked mindezt látnod kellene. Kapcsolatunk folytatása érdekében ezért azt javasolnám, hogy jöjjetek el Csehszlovákiába, a vízum megszerzésében, elszállásolásnál stb. szívesen segítek, itt egyébként nem drága a megélhetés, s a fontot jól megfizeti a bank.
Engem is érdekelne néhány ottani irodalomtörténeti kiadvány, de a postán azt mondják, hogy nyugati könyvek behozatalára külön engedély kell, s ez csak nagyobb könyvtáraknak van meg. Egyébként az Ir. Szemlében megjelenő arcképvázlataim kötetbe gyűjtve is megjelennek az itteni magyar kiadónál. Még tavaly leadtam 330 oldalt, s most töröm a fejem valami hangzatos címen, hogy a Szépirodalmi Kiadó is nagyobb példányszámban átvehesse. Talán Az első nemzedék vagy Egy irodalom indulása lesz.21 Mint irodalomtörténésznek őszintén szólva nagy problémát okoz, hogy itt nem születtek legalább olyan jelentős alkotások, mint Tamásié, s így nehezen tudok valami szintézist csinálni, pedig Pesten és általában a szakemberek ezt várják tőlem. Igazában a régi irodalom specialistája vagyok, a legközelebbi könyvem vagy Balassi Bálintról, vagy Fábryról szóló monográfia lesz.22
Fábry augusztusban lesz 70 éves, s a Szemle szeptemberi számának egész tartalmát neki szenteli, Te is írhatnál. Fogadd utólagos és megkésett gratulációmat 70. születésnapodra. Mostanában az Egy. Könyvtárban a húszas évek itteni napilapjait böngészem. A Kassai Naplóban különösen sok írásodat találtam, szorgalmasan jegyzetelem. Az itteni magyar könyvkiadás vezetője, Dobos kollégám23 már többször említette, hogy az első korszak haladó hagyományaiból többet kellene kiadni, a Te neved is szóba került, tehetnél nekik valami ajánlatot. Eddig Sellyeitől, Bányai Páltól jelent meg egy-egy testes kötet és egy antológia. Persze legjobb volna mindezekről személyesen beszélni.
Családoddal együtt barátsággal köszöntünk:
S

 

Tamás Mihály 2. levele Csanda Sándorhoz
Melbourne, 1967. április 25.
Kedves Sándor,24
odakint a városban ma nagy ünnep van: ez a furcsa angol fajta még mindig azt ünnepli, hogy Gallipolinál a törökök olyan csúnyán megverték őket 1915-ben vagy 16-ban. Több mint negyven év múltán még mindig emlékeznek a hősi halottjaikra, hogy annál biztosabban élénken tartsák a hadi szellemet a következő háborújuk használatára. Minthogy pedig én nem ezen a módon vagyok pacifista, ki se megyek az uccára, inkább írok neked és a Feleségednek, akinek kézjegye leveled végén vá-ratlan és kedves meglepetés volt. Csókolom a kezét.
Sajnálom, hogy nem lehet egyszerűen elküldeni könyvet néked, de ha valamire szükséged van a tanulmányaidhoz, én szívesen beszerezem és elküldöm, ha megkaptad az engedélyt.
Furcsa dolog történt, mert ezt a levelet pontosan egy hónappal ezelőtt kezdtem el, és csak ma, május 25-én folytatom. Akkor úgy megrohant a munka és mindenféle kisebb családi ünnepség (20 tagja van a családnak itt, Melbourneben), hogy nem tudtam hozzájutni a magyar írógépemhez. Bocsáss meg ezért a késésért nekem, igazán nem rajtam múlott.
Közben befutott egy levél Szombathy Viktortól, aki beszámolt a veled való találkozásról. Nagyon sajnálom, hogy annyi baj van a csekkel, legközelebb majd a te nevedre szóló csekket küldök a nekem küldött könyvek és folyóiratok költsége fejében. Én is szívesen küldenék innét néked irodalmi könyveket, akár angolt vagy magyart, csak írd meg, hogy melyiket szeretnéd. Ma megkaptam az Irodalmi Szemle márciusi számát. Még nem olvastam el, csak belenéztem, az elébb fütyölt a levélhordó, és megérkezett az I. Sz. januári, februári és márciusi száma. Ezeket már a kiadóhivatal küldte. Lesz most mit olvasnom! Mondtam is a feleségemnek,25 hogy otthoni barátaim igyekeznek életre kelteni. Talán még sikerül is. Szívesen olvastam a Turczel26 cikkét a Masaryk Akadémiáról.27 Amit az Orbán Gábor – Szerényi Ferdinánd kettősről ír, az sajnos tragikusan igaz, mert ha nem ennek a két értéktelen és szégyentelenül pimasz és erőszakos embernek a kezébe kerül az a pénz, akkor sok szép dolgot lehetett volna csinálni. Egy kicsit később Győry Dodóék28 az én nevemmel próbálták kitenni Orbánékat, de az ő jelöltjük az elnökségre, Balogh püspök29 pontosan annyi szavazatot kapott, mint én, mert én nem éltem szavazati jogommal, viszont a püspök igen. A kalapból Szombathy Viktorné húzta ki a Balogh nevét, vi-szont én a nagy nyilvánosság előtt csókoltam meg Szombathynét örömömben, hogy nem engemet húzott ki. Később én is megkaptam az Akadémia Nagydíját, egy soha meg nem jelent könyvemért, ti. közben minden elsodródott, de szerencsére még sikerült behajtanom a nagydíjat is, a kéziratom árát is. Nem úgy, mint amikor megnyertem a kisregény Madách-díját, és Dzurányi Laci mulatta el helyettem. Nem sajnáltam tőle, megérdemelte, szépen tudott mulatni.
Nagyon érdekelt az, amit írtál, hogy böngészés közben ráakadtál néhány írásomra a Kassai Naplóban. Évekig írtam oda, ott veszekedtem Gömöri Jenővel, a Tűz szerkesztőjével, aki azután a nagyformátumú Tűz egész oldalát arra szánta, hogy bebizonyítsa: nem vagyok író. Később, 1927-ben táviratot kaptam tőle valahonnét Európából, amelyben csak ennyi volt: Megváltoztatom ekkor és ekkor leszögezett álláspontomat: ön író! De sokkal több és érdekesebb írásomat tudnál megtalálni a pozsonyi Magyar Újságban, ahol éveken át vasárnapi cikkírók voltunk hárman: Barta Lajos, Kaczér Illés és én. Nem kötött hármunkat össze az égvilágon semmi, hacsak nem a Dzurányi csodálatos charmja. Mindig szerettem volna kiválogatni a javát ezeknek a cikkeknek és kiadni kötetben, de nem volt erőm és kitartásom, hogy az írásaim útját egyengessem. Talán az volt a baj, hogy nagyon és egészen mérnök is voltam és vagyok, és egy ember életéből nem telt maradéktalanul a kettő ambícióira. Így aztán törtetés nélkül való ember lettem, akihez az a kevés siker, ami volt, magától jött, én nem futottam utána. A mérnökséget is csak úgy fél kézzel csináltam, komolyan sohse vettem, de az emberek azt hitték, hogy nagy mérnök vagyok, s meghívtak tanárnak, otthon az angolok igazgatónak. Pedig én az irodalommal is, a mérnökséggel is csak játszadoztam, és sokszor ébred fel bennem az a gyanú, hogy még mindig nem jutottam túl a pubertás korán. Boldoggá az tesz, hogy a kisebbik unokám, aki most 21 éves és elsőnek végzett az összes mérnökök között, az lesz a „nagy mérnök”, ha a jó Isten segíti, mert ez év március 15-én avatták fel, és áprilisban már elkezdett tanítani ugyanazon az egyetemen, s az egyetem céltudatosan trenírozza őt a computer tudományának fejlesztésére és a fiatalság nevelésére. No de azért a fiatal professzorjelölt, amikor egy nagyon fogós problémája volt, tíz napon át minden este az ágyam szélén ült, és úgy beszéltük át a problémákat, és nem lehettem rossz tanácsadó, mert a végén egy szép üveg Benedictine likőrt hozott ré-szeges öregapjának.
De nagyon messzire mentem a könyvkiadástól. Kedvem lenne ahhoz, amit leveledben említettél, hogy lépjek érintkezésbe Dobossal egy kötet kiadása ügyében. Úgy gondolom, hogy a Mirákulum,30 a Szép Angéla háza, A szőke31 és a Szüreti bál32 jó lenne együtt, de ha még férne a kötetbe, örülnék még, ha a novelláim javát is beletehetnénk, még akkor is, ha nem nagyon kedvelem a novella–regény keverését egy kötetben. Igaz ugyan, hogy a kisregényeim tulajdonképpen hosszúra sikerült novellák, kivéve a Fekete hajókat,33 amiből komoly nagyregényt akartam csinálni, de meguntam és gyorsan befejeztem. Szerencsére Féja Géza azt találta ki rá, hogy tulajdonképpen szatíra, s így én ráhagytam: ez már az is lehet, felőlem. Legjobban szeretem a Szüreti bált, ebben tudtam a tragédia, a tiszta líra és a megértés szintézisét leginkább megközelíteni. Te talán nem is ismered ezt a kisregényemet. Ez először a Magyar Írás 1937. januári számában jelent meg, másodszor pedig Pesten a Film, Színház, Irodalom 1939. jan. 19-i számában. Ez az írásom annál inkább kedves nekem, mert tulajdonképpen szinte minden írásomban a tragédia, a líra és a megértés szintézisét kerestem, és ezt itt közelítettem meg a legjobban. De természetesen itt nem a görög sorstragédiákra gondolok, hanem a közönséges élet határtalanul gazdag kis és nagy tragédiáira. Gondolod, hogy lehetne szó erről, így?
A Fábry-emlékszámhoz rövidesen elküldök néhány üdvözlő sort,34 de addig is szeretettel ölelem Zolit.
Most jut eszembe: én már küldtem magamról fényképet, és nagyon nehéz lenne magatokról küldeni egyet?

Kézcsókom a feleségednek, szeretettel üdvözöl:
Tamás Mihály
üdvözli Mindkettőjüket Mária

Csanda Sándor 2. levele Tamás Mihályhoz
1967. 8. 2?35
Kedves Barátom,
akaratlanul is visszaadtam a kölcsönt, majdnem olyan sokára válaszolok leveledre, mint Te az enyémre. Nem írod, hogy megkaptad-e a könyveket. A Hidak sorsában a fényképem is benne van. A Szemlékre a postán fizettem elő, a könyveket pedig személyesen adtam fel. A szeptemberi Fábry-számban (a nyáron nem jelenik meg) hozzák a Te Fábry-cikkedet is. Tetszett a szerkesztőségnek. Említettem Dobosnak azt is, hogy haladó hagyomány címen adjanak ki Tőled egy kötetet. Nem mondott se igent, se nemet, de úgy látom, tárgyalnának az ügyről. Javaslatodat Turczelnek is elküldhetnéd, ő a szerkesztőbizottság elnöke, címe: Zálužická 11., Bratislava. Persze sok az eszkimó és kevés a fóka, mert egy fiatal író kb. annyi honoráriumot kap itt egy kötetéért, mint egy évi fizetése. A 30 kötetnyi fordítás mellett 1968-ban 22 eredeti művet ad ki a magyar szerkesztőség, s bizony elég gyönge verseskötetek is lesznek köztük. A Te műved kiadását bizonyára az is elősegítené, ha küldenél a Szemlének valami jó elbeszélést, amelyre felfigyelne az olvasóközönség.
A hazalátogatáshoz nincs kedved? Bizonyára Pestre is kíváncsi vagy. Mi augusztusban a Balatonon voltunk feleségemmel, s Pestre évenként többször is átjárok. A M. Ujságból kicéduláztam egy nagy tucatnyi írásodat még évekkel ezelőtt.
Úgy hallottam, hogy Zsadányi Mária írónőnk a Te feleséged. Küldhetne nekem életrajzot és művei ismertetését, nehogy indokolatlanul mellőzzem. Ebben az évben a Nő c. képes hetilapban (46.000 példányban jelenik itt meg) indítottam egy cikksorozatot nőíróinkról. Szucsih Máriát, Ásguthy Erzsébetet, Kiss Ibolyát, Palotai Borist, Jaczkó Olgát már hozták. Egri arra akar rábeszélni, hogy készítsek a kiadónak egy tervezetet Sebesi novelláinak kiadására. Én viszont a Tieidet és Darkóéit jobbnak tartom.
Feleségednek kézcsók, Téged barátsággal köszönt
S

Találd meg az otthonod

JEGYZETEK

1 Turczel Lajos: Tamás Mihály. In uő: Arcképek és emlékezések. Madách-Posonium, Pozsony/Bratis-lava, 1997, 148.
2 Kézzel írt levél. Itt és a továbbiakban: minden levél betűhív átirat (a vezetéknevek esetenkénti hely-telen alakjait lábjegyzet pontosítja; Tamás Mihály legismertebb regénye címének mindhárom itt szereplő változata – Két part közt fut a víz…; Két part közt fut a víz; Két part között fut a víz – a konkrét kiadások címe szerint a maga helyén egyaránt helyesnek tartható).
3 (Rimaszombat, 1902. április 8. – Budapest, 1987. augusztus 12): újságíró, író, műfordító, a Szlovákiai Magyar Kultúregyesület főtitkára, 1936–1940 közt a komáromi múzeum igazgatója. Csanda Sándor hagyatékában 50 neki írt Szombathy-levél maradt fönn. Legutóbb rá vonatkozóan lásd a Gömörország Szombathy Viktor-számát (III. évfolyam, 2002. 2. sz.)
4 Csanda Sándor: Tamás Mihály. Irodalmi Szemle, 1966. 8. sz., 727–729.
5 Wigand Ottó alapította Kassán 1816-ban, majd ugyanő folytatta 1827-től Pesten. 1873-ban Benjamin Franklin után vette föl a Franklin Társulat Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda Rt. nevet. A II. világháborúig Magyarország egyik legjelentősebb kiadójának és nyomdaüzemének számított. 1863-tól Heckenast Gusztáv volt az egyedüli főnöke. Évtizedeken át jeles tudósok, írók irányították. 1948. március 25-én államosították, kiadói tevékenységét 1950-től a Szépirodalmi Könyvkiadó vette át.
6 Benedek Marcell szerk.: Magyar irodalmi lexikon III. kötet.. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1965; a Tamás Mihályról szóló rész: 299. (Ennek Tamás-szócikkét, mint leveléből kiderül, nem Csanda Sándor írta.)
7 Sőtér István főszerk.: A magyar irodalom története VI. kötet. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1966; ennek 35. fejezetét (Magyar irodalom Csehszlovákiában) Csanda Sándor írta, a Tamás Mihályról szóló rész: 884–885.
8 Regény. 1927-ben hozta A Reggel című politikai napilap húsvéti száma (április 17.). Kötetben elő-ször: Szép Angéla háza. Csehszlovákiai magyar regényírók 1918–1945. Válogatta és összeállította: dr. Turczel Lajos. Madách, Bratislava, 1984; legutóbbi kiadása: Szép Angéla háza és más történetek. Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1994.
9 Szepessi Miksa (Tiszadada, 1886. november 19. – koncentrációs tábor, 1944.): kassai ügyvéd, szerkesztő, újságíró, műfordító; a Kassai Ujság felelős szerkesztője, majd a Kassai Napló főszerkesztője, a Kassai Társaskör titkára.
10 Szepessiné Nagy Mici (Grósz Irén; 1905 – ?): a Beregi Ujság szerkesztője, a magyar iskolarádió számára hangjátékokat írt.
11 Korláth Endre (Botfalva, 1881. március 10. – Budapest, 1946. június 3.): ungvári ügyvéd, a kárpátaljai Magyar Jogpárt alapítója, a Ruszinszkói Magyar Pártok Szövetségének ügyvezetője, 1923–1938 között a prágai nemzetgyűlésben a Magyar Nemzeti Párt, majd az Egyesült Magyar Párt képviselője.
12 Slovenské vydavateľstvo krásnej literatúry, Bratislava, 1964.
13 Fábry Zoltán: Vigyázzatok a nappalokra! A Mécs-probléma és tanulságai. Irodalmi Szemle, 1966. 7. sz., 662–664.
14 Szombathy Viktor.
15 Megjelent: Csanda Sándor: Első nemzedék. Tatran Magyar Üzem, Bratislava, 1968; a kép alatti szöveg: Tamás Mihály, 1932.
16 Értsd: a fénykép Ausztráliában készült, Tamás Mihály 70. születésnapján. Megjelent a Tamás Mihály indiszkrét dekrétuma című Csanda Gábor-esszé illusztrációjaként. Új Szó, Gondolat melléklet, 2002. március 1.; a kép alatti szöveg: Tamás Mihály a feleségével, Zsadányi Máriával 1967-ben melbourne-i otthonukban. Ugyanitt megjelent Tamás Mihály esszéje Beneš Eduárd, a hamiskár-tyás címmel. A Tamás-esszé kéziratát Csanda Sándor kapta özv. Tamás Mihálynétól; eredeti megjelenése: Magyar Szó (Melbourne), 1961. június. A Beneš-szövegről lásd még a Függelékben özv. Tamás Mihályné leveleit!
17 Csanda Sándor hagyatékából hiányzik.
18 Mindkét válaszlevél géppel írt, csak az alattuk szereplő S kézírásos.
19 Tanulmányok. Slovenské vydavateľstvo krásnej literatúry, Bratislava, 1965.
20 Szalatnai Rezső: Van menekvés. Slovenská grafia, Bratislava, 1932.
21 Csanda Sándor: Első nemzedék. A csehszlovákiai magyar irodalom keletkezése és fejlődése. Tatran Magyar Üzem, Bratislava,1968; példányszám: 1800, ebből 1300 a Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest részére.
22 Balassi Bálint költészete és a közép-európai szláv reneszánsz stílus. Madách, Bratislava, 1973; Fábry Zoltán. Madách, Bratislava, 1980.
23 Dobos László 1956 és 1968 között az Irodalmi Szemle főszerkesztője volt, 1967 januárjától 1968 végéig a Tatran Magyar Üzemének vezetője.”
24 Géppel írt levél, csak az aláírás és feleségének az üdvözlete kézírásos.
25 Zsadányi Mária (Nyitra, 1901 – Melbourne, 1970).
26 Turczel Lajos; bibliográfiáját lásd: http://www.foruminst.sk/hu/6/2/5/turczel_lajos_szemelyi_bib-liografia
27 Turczel Lajos: A „Masaryk Akadémia” értékelésének kérdései. Irodalmi Szemle, 1967. 3. sz., 249–251.
28 Győry Dezső.
29 Balogh Elemér (1866–1938) történész, 1921-től a szlovenszkói dunáninneni egyházkerület püs-pöke.
30 Regény. 1930-ban folytatásokban hozta a Nyugat. Kötetben először: Mirákulum. Kazinczy Kiadóvállalat, Kazinczy Könyvtár, Košice – Kassa, 1932 (Copyright 1932 by Kazinczy Könyv- és Lapkiadó Szövetkezet Košice – Kassa, Buchdruckerei Carl Gerold’s Sohn in Wien), egy kötetben a Fekete hajók és A drótvasút címűekkel. Legutóbbi kiadása: Két part közt fut a víz; Mirákulum; Drótvasút. Madách – Szépirodalmi, Bratislava – Budapest, 1983.
31 Regény. Szőke címen a Kassai Napló hozta folytatásokban 1921. február 13-tól 1921. március 2-ig.  
32 Első megjelenése: lásd Tamás Mihály közlését ebben a levélben. Legutóbb: Örökség. Válogatás az első köztársaság magyar novelláiból. Válogatta Turczel Lajos. Madách, Bratislava, 1968; illetve: Szlovenszkói vásár. Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1918–1938. Összeállította Turczel Lajos. Madách, Bratislava, 1980.
33 A Mirákulummal egy kötetben jelent meg; lásd a 30. jegyzetet!
34 Tamás Mihály: Ahogy én Fábry Zoltánra emlékszem. Irodalmi Szemle, 1967. 7. sz., 643.
35 A hiányzó levélsarok miatt nem azonosítható a dátum utolsó kétjegyű számának vége. A levél, melynek Ausztráliába való megérkezésekor Tamás Mihály már nem élt, megválaszolatlan maradt. Csanda Sándor Tamásnénak küldött részvétnyilvánító levele 1968. március 10-én íródott, erre az özvegy március 24-én válaszolt. Tőle összesen hat levelet találtam a hagyatékban. Az utolsó melbourne-i levél özv. Tamás Mihályné gyászjelentését tartalmazza: elhunyt 1970. március 9-én, március 12-én férje mellé temették. T. Zsadányi Mária leveleiből a Függelékben szerepelnek részletek.