Somogyi Bence versei

Lélekmosás

Állok a mosdó fölött.
Mint egy őrült,
pár műanyagszállal dörzsölöm ki
a lepedéket
egyenetlen fogsoromból.

Arra gondolok, milyen jó is lenne,
ha ugyanezt a lélekkel.
Mondhatnám, ahogy a fogaimra is:
kicsit sárga maradt,
de hát mit csináljak?
Ilyennel születtem.
És megnyugodva, a
lerakódott-beépült maradékok nélkül
élhetnék tovább.

Milenneha

Éjféli fürdés,
de nem az a PJ-fajta –
az odaúton édes részeg nevetéssel
szedtél virágot,
s a kezembe nyomtad viccből,
én meg elraktam titokban,
félig komolyan.
Úsztunk,
és egy tóközepi öleléssel megerősítettük, hogy
milenneha.
Ugrottunk.
Telihold és cigaretta –
micsoda romantikus kép…
2 méter mélység fölött,
a jelzőtáblába kapaszkodva
a térdemre ültél,
s én úgy mondtam:
szép–
(feljöttem a felszínre,
s köptem, mintha vizet,
pedig csak tiszta nyál),
szóval hogy
szépvagy,
meg hogy nem engedlek elúszni.
Téged már tényleg nem.

Somogyi Bence Péntek 13-án született a budapesti álomban. Nem tanul semmit, mert így is nagyon gazdag már. Ugyanezen okból kifolyólag nem is publikál, szabadideje pedig nincs sok, mert futtatja az ékszerbizniszt, de erről nem beszélhet. Egy másik vállalkozása is van, ebben emberek frissen vett cipőit járatja be egy hétig, hogy ne törje a lábukat. Volt már hosszú haja és egészen rövid is, volt szemüveges, aztán kontaktlencsés és megint szemüveges. Volt már szerelmes és elhagyott, újra megtalált és újra elhagyott, imádott szerelem-tárgya és megvetett szarember, lépett már félre, hazudott, lopott és csalt is, mondott igazat és érzett igazán. Mostanában csakazértis rímben és verslábban ír.