Németh Zoltán kritikája Peter Macsovszky Tantalópolis című regényének magyar fordításáról

fotó: litcentrum.sk

Magyar regény szlovák nyelven

A szlovák irodalom magyar nyelvre fordításának több speciális területe és problémája van. Az egyik abból ered, hogy Szlovákiában kb. félmillió magyar nemzetiségű, szlovák nyelven valamilyen szinten beszélő állampolgár él. Ebből egyrészt az következik, hogy olyanok is fordítanak szlovák irodalmat, akiknek ehhez kevés tehetségük van, másrészt hogy a szlovák irodalomból olyan szlovák szerzők is olvashatók magyarul, akik a szlovák irodalomban sokadrangúak, tehát elvileg semmi szükség nem lenne a fordításukra. De mivel sokszor meg lehet találni különféle pénzcsapokat, és mindig kézhez állnak baráti és érdekszövetségek, a fordítás létrejön, természetesen minimális visszhangot kiváltva.

Egy másik – ehhez szorosan kapcsolódó – specialitás, hogy a szlovák irodalomnak magyarországi fordítói alig vannak, sőt inkább nincsenek. Ennek lehetnek bizonyos következményei, például a felhasznált fordítói nyelv vagy a dialektus, illetve a sajátos szlovákiai magyar nyelv kapcsán, de ez a kérdés túl messze vezetne, akár egy önálló írás témája lehetne.

Egy harmadik, még talán ennél is izgalmasabb kérdés a szlovák–magyar kapcsolatok sokrétűségéből ered, abból a tényből, hogy a magyar–szlovák irodalmi kapcsolatok hosszú évszázadokra vezetnek vissza és rendkívül gazdag transzkulturális összekötöttség jellemző rájuk. Az ide sorolható művek jelentős részének a pozíciója a kanonizáció és a nemzeti irodalmakba való besorolhatóság szempontjából meglehetősen labilis, hiszen többnyelvű, többkultúrájú szerzők és szövegek alkotják.

Különösen az utóbbi évtizedben nőtt meg azoknak a szlovák nyelvű irodalmi műveknek a száma, amelyekben magyar szavak, magyar kifejezések, félmondatok, mondatok, szereplők jelennek meg. Ez azért is érdekes és értelmezésre méltó jelensége a szlovák irodalomnak, mert például a megelőző korszakokban – ahogy arra Halász Iván Dél-Szlovákia az irodalomban (Selye János Egyetem, Komárom, 2018) című monográfiájában rámutat – évtizedeken át a szlovák irodalomból hiányzott a dél, illetve Dél-Szlovákia mint téma: „Az utolsó nagy szlovák régió, amely a szlovák irodalom szerves részévé vált, Dél-Szlovákia. Erre csak a 20. század utolsó harmadában került sor, amikor fellépett három déli író – Ivan Habaj, Ladislav Ballek és Peter Andruška…” (31.)

Halász Iván mellett Görözdi Judit Két kultúrában – vice versa. Magyar-szlovák és szlovák-magyar átmenetek és Pénzes Tímea A szlovák expat szerzők műveiben előforduló kultúraspecifikus kifejezések és vendégszavak fordítása (Svetlana Žuchová, Ivana Dobrakovová, Zuska Kepplová, Mária Modrovich) című tanulmányában (Irodalmi Szemle, 2021/11, 55–80.) foglalkozott még részletekbe menően a kérdéssel. A két szerző vizsgálata nyomán a kortárs szlovák irodalom egy jelentős vonulataként állnak az olvasó elé azok a szlovák nyelvű – főként prózai – alkotások, amelyekben magyar szavak, magyar szereplők, magyar identitáskérdések játszanak fontos szerepet. Hogy csak néhányat emeljünk ki: Balla: V mene otca / Az apa nevében (Dobry Judit fordítása); Pavol Rankov: Stalo sa prvého septembra (alebo inokedy) / Szeptember elsején (vagy máskor) (fordította: Mészáros Tünde) és szintén Pavol Rankov Peter Pečonka álnéven: Svätý mäsiar zo Šamorína / A kis dunai háború (Vályi Horváth Erika fordításában); Peter Balko: Vtedy v Lošonci / Akkor, Lošoncon (Mészáros Tünde fordítása); Veronika Šikulová: Miesta v sieti / Menettérti (fordította Mészáros Tünde), Silvester Lavrík: Nedeľné šachy s Tisom / Vasárnapi sakkpartik Tisóval (Mészáros Tünde fordítása); Daniela Kapitáňová Samko Tále álnéven: Kniha o cintoríne / Könyv a temetőről (Mészáros Tünde fordítása); Nicol Hochholczerová Táto izba sa nedá zjesť / Ezt a szobát nem lehet megenni (Mészáros Tünde fordítása); Ivana Dobrakovová Prvá smrť v rodine / Halál a családban (fordította: Vályi Horváth Erika) és Matky a kamionisti / Anyák és kamionsofőrök (György Norbert fordítása); Koloman Kocúr: Apáka a mamáka (Apáka és mamáka) és Sracia zbraň (Szarbomba), Svetlana Žuchová Yesim / Yesim (Vályi Horváth Erika fordítása) és Obrazy zo života M. / Jelenetek M. életéből (Pénzes Tímea fordítása), Zuska Kepplová Buchty švabachom és 57 km od Taškentu / Hotel Sza_adság (Dósa Annamária fordításában egy kötetben jelentek meg magyarul); Mária Modrovich Flešbek / Flesbek (Pénzes Tímea fordításában).

Talán nem túl meredek a megállapítás, hogy azokat az idegen nyelvű irodalmi műveket, amelyekben a magyar nyelv alkotótársként szerepel, és amelyek magyar identitáskérdésekkel is foglalkoznak, célszerű a magyar irodalom kontextusába emelni és szemlélni, és hogy nem megspórolható feladat az ilyen alkotások magyarra fordítása. A fentiekből látható, hogy egy egész szlovákiai magyar műfordító generáció dolgozik ezeknek a szövegeknek a magyarításán, köztük Mészáros Tünde is, akinek Peter Macsovszky Tantalópolis című kötetét köszönhetjük. És nem megspórolható feladat ezeknek a köteteknek az értelmezése és beemelése sem a magyar irodalom köztudatába, ami Görözdi Judit és Pénzes Tímea mellett például N. Tóth Anikó és Benyovszky Krisztián nevéhez is köthető.

Peter Macsovszky, alias Macsovszky Péter a kortárs szlovák és magyar irodalom egyik eredeti alakja, bilingvális szerző, aki önmagát magyar nemzetiségűként határozza meg. Szlovák nyelvű köteteivel a szlovák irodalom élő klasszikusává vált, kihagyhatatlan irodalomtörténeti pozíciójára több példát is felhozhatnánk. Tantalópolis című regénye a 2016-os év szlovák prózaköteteként nyerte el a rangos Anasoft litera díjat.

A kötet főszereplője egy bizonyos Szoborkay nevű egyetemi tanár. Dél-szlovákiai, magyar identitású főszereplőről és egyúttal narrátorról van szó, aki egyes szám harmadik személyben monologizál az egész regényben, emlékeit utazásai és olvasmányélményei keretezik. Elképzelhetjük a szlovák olvasó meglepetését, amikor egy szlovák nyelvű regényben egy magyar nemzetiségű szereplő szólal meg szlovákul, igazi transzkulturális karrierrel a háta mögött – egy brazíliai, őserdő mellett városból, Tantalópolisból. Monológjaiból nemcsak a magyar nemzetiségű szülők, hanem a brazíliai egzotikus, gyakran brutális valóság elemei is előtűnnek. A fragmentum- és mozaikszerű írásmód a tér- és időviszonyokat szilánkokként teríti az olvasó elé, műelemzést követ gyermekkori élmény, brazíliai utcarészlet-leírást filozófiai eszmefuttatás.

Macsovszky regényének szövetét sajátos mondatritmusa adja. Ez a megakadásokból, újrakezdésekből felépülő ritmus az interpunkciók nem megszokott használata felől építi fel önmagát. Nemcsak az olvasó, hanem a műfordító számára is sajátos kihívást jelent. Mészáros Tünde közismert merész, autentikus húzásairól a műfordítás területén, és rögtön ráérzett arra, hogy ez a ritmus, a megszakításoknak és újraindulásoknak az interpunkciók által zeneisített ritmusa
nem ritkán máshol húzódik a szlovák és a magyar nyelvben:

„Fotografie v starých cestopisoch, ktoré Szoborkay vyťahuje buď z matkinej knižnice. Alebo zo zasklenej police (kde majú stáť rôzne milé sošky, a nie knihy) ozrutého sekretára v starorodičovskom dome. Szoborkay necharakterizuje ako rozmazané či neostré. Tak radšej nejasné? Hej, to už znie zhovievavejšie. Voči úsiliu dobového cestovateľa, často fotografa amatéra.” (9.)

Mészáros Tünde fordításában: „A fényképeket a régi útleírásokban. Melyeket Szoborkay az anyja könyvtárából. Vagy a nagyszülői ház drabális szekreterének üvegpolcáról vesz le (ahol bájos nippeknek kellene állni, nem könyveknek). Szoborkay sem elmosódottnak. Sem pedig életlennek nem mondaná. Talán inkább homályosnak? Igen, ez már jóindulatúbb megközelítése. A korabeli utazó. Nemritkán amatőr. Fotográfus igyekezetének.” (8.)

A szlovák alapján körülbelül ilyen mondatritmus jönne létre a magyarban: „A fényképeket a régi útleírásokban, melyeket Szoborkay az anyja könyvtárából. Vagy a nagyszülői ház drabális szekreterének üvegpolcáról vesz le (ahol bájos nippeknek kellene állni, nem könyveknek). Szoborkay sem elmosódottnak, sem pedig életlennek nem mondaná. Talán inkább homályosnak? Igen, ez már jóindulatúbb megközelítése. A korabeli utazó, nemritkán amatőr fotográfus igyekezetének.” (8.)

Mészáros Tünde fordítása azonban játszik a szöveg intenciójával, hajlítgatja, asszimilálja a magyar nyelvtani és szószerkezetekhez, így hozza létre a megakadások-folytatások sajátos zenéjét. Ez annál merészebb húzás, mert tudjuk, az eredeti szerző, Peter Macsovszky magyarul is ír, Macsovszky Péternek több magyar könyve is van, és így akár saját maga is lefordíthatta volna regényét. Mi, magyar olvasók mindenesetre örülhetünk, hogy a fordításnak ez a speciális fajtája, amikor a műfordító a szerző anyanyelvére fordítja a szöveget, nem kötötte meg a műfordító kezét, ellenkezőleg, felszabadította. És így Peter Macsovszky Lomha apáca (2022) című verseskötetének magyar fordítása után Mészáros Tünde egy újabb jelentős Macsovszky-könyvvel gazdagította a kortárs magyar irodalmat.

Megjelent az Irodalmi Szemle 2025/7–8-as lapszámában.

Németh Zoltán (1970, Érsekújvár)

Költő, irodalomtörténész (Varsói Egyetem). Portréját Mariia Kashtanova készítette.