Michal Chuda verse Tőzsér Árpád fordításában

Alagi Mihály felvétele, litcentrum.sk

Apámnak

A falinaptár alig válik el a faltól,
csak a számok mondják rajta a magukét:
emlékeztetnek bennünket erre, arra.

Néhány sort írni az öcsémnek,
el ne felejtsem a repülőjegyet kiváltani
(jaj, mily gyakran nézünk magunkra
s a dolgokra valahogy túlontúl magasból),
és holnap – a holnap apámé…

Úgy, ahogy egy éve is, kiül majd a ház padkájára
(hányszor ült már így oda, hányszor!),
fejére az ősz pókhálója tapad,
nézegeti kérges, megfáradt kezét,
reumás, deformált ujjait.

Milyen nehéz elhinni,
hogy ezek az ujjak mindig útban
a megdolgozandó faanyag felé,
a félúttól immár nem jutnak tovább.

Holnap egy további esztendő súlya
húzza fejét a föld felé.
Az üres udvar fölött szél zúg,
sárga levelet szór a lába elé.

Csak hiszem, hogy most verset írok neki.
Valójában mezítláb futkosok
gyermekkorom tarlóján,
s minden képzelt szó sokszorosan fáj.

Apám (ebből az alkalomból talán tegezhetlek),
hová tegyek gyógyfüvet,
melyik sebedre előbb?

Bepárásodó szemmel, melyet csak nemrég
szabadított meg a sziké a szürkehályogtól
(csak azt ne, szoktad mondani, csak a
sötétséget ne, az egyszer úgyis elnyel bennünket),
nézed az elhagyott gólyafészket,
amely a villanyoszlop tetejéről
szemlézi fél szemként udvarunkat.
A fészek vesszőin érzelgős dallamokat
penget az őszi szél,
csak úgy emlékezetből –
a fecskék a telefonhuzalok kottavonalairól
rég elrepültek…

A gólyafészket gramofonlemezhez is
hasonlíthatnám, amint forog fölöttünk.
Apám csak ül az őszi napfényben,
emlékezete elmúlt évek
emlékeit őrli.

Anyám a trécselő tyúkok között járkál az udvaron,
öreg kapunk megnyikordul,
diófánk megrázkódik a károgó varjak
szárnyai alatt.

Elcsendesedett a szérű, csak a hulló diók
törik meg néha a csendjét, az ősz
ezüstharmat-abroszt terít a tájra.
A tél a kertek alatt ólálkodik. A gyümölcsfák
tavaly győztesen kerültek ki a faggyal való
harcból – küzdelmük termését most takarítják be.
Hull, hull a dió…
Hímrímek határozott hangja koppan
ilyenformán.
Az ágakon szeszélyesen ásítoznak a
megrepedt dióburkok, zárójelek a beérett
szavak végén.

Te, apám, mindig zárójel nélkül beszéltél,
mindig a lényegest mondtad,
egyenes beszéd formában szóltál.

Összeszeded a lehullt diót,
nehéz már lehajolnod a földre,
de merev ujjaid így is megérzik a dióbél érintését.

Megjelent az Irodalmi Szemle 2025/7–8-as lapszámában.

Michal Chuda (1947, Papháza)

Költő.

Tőzsér Árpád (1935, Gömörpéterfalva)

Költő, műfordító, irodalomtudós.