Nagy Kata: Irodalom és anyaseb II.

Helena Almeida alkotása

A jó álom

.                           „Tehetetlenségünkben nem hiába
.                           térdeltünk tehát a földre, és
.                           szorítottuk fülünket sértett szívére.”
.                                                 (Takács Zsuzsa)

Ó, hadd siratom el magunkat!

A kápolnában készítjük a sírt,
egy színpadot bontunk fel, és temetjük alá anyámat.
Nem tudom, miért van egy temetőben színpad.
A Nap neonja örvénylik, foltosak a fénycsövek, percek
alatt kisül a tér.

Ez a káosz még csak nem is fekete.
Mindenesetre anyám anyja is itt van,
aki idén tízéves halott, de él.
A könnyeinket nem lehet megállítani, csak fölfogni.
Egymásba gabalyodnak a temetőbogár-testvérek,
összeragad a sok szárny
a sós víztől, szivárványos takonytól.
Amikor az összes földet ráhányjuk a színpadi
emelvényre, én hallom meg a kopogtatást.

Anyám még él a föld alatt.

Ássuk ki,
ássuk ki,
ássuk már ki gyorsan,
rikoltozom,
mert én félek a legjobban mind közül, de az én
hangom sem emberi, éneklőgégémben
zsugorodik a membrán.
Nem is merek odanézni, tudom,
a bomlás már elkezdődött.

A koporsó ép, egy tölgyfa-doboz,
olyan, mint itthon az új szekrény,
csak tükör nincsen rajta.
Ha színpad lehet a temetőben, tükör
miért nem? Egy ilyen szép, tágas koporsóban.

Anyám felül, bár nem fest túl jól.
Mint aki mérget ivott, vagy angyali fejbőrén
átszivárgott a dauervíz:
vastag karikákat visel a szeme alatt.
A szája is fekete, mintha titokban ette volna a földet
ez a másodvirágzó,
hízott alma.
Apám fehér főkötőben a sírba ugrik, injekciót ad neki,
cukros nyugtatót.
Anyám vallja nekünk, hogy csak aludt. Mi meg eltemettük.
Mindent tud rólunk, mégis megbocsát.
Ez már a feltámadása, vagy új életbe kezd?
Első és legfontosabb halottunknak,
anyám anyjának ekkor nyoma vész.

Nagy Kata (1986, Dunaújváros)

Költő, első kötete Inkognitóablak címmel jelent meg 2016-ban a József Attila Kör gondozásában.