Hevesi Judit: Berlin 3.
„ich verstehe nur Bahnhof”
11 óra, ébredés nélküli alvás után vasárnapi reggeli. És ha van valami, amit szerintem a németek igazán irigylésre méltóan tudnak, hát ez az, friss perec a sütőből, sajtok, sonkák, sok-sok gyümölcs, és áfonya is van, azzal meg engem bármikor meg lehet venni kilóra. Az autópályát és a nagy utakat lezárták, mert biciklis nap van, Cs-vel és E-vel így felpattanunk, és a városi parkokon át biciklivel megyünk a bolhapiacra, találok is egy minden képzeletet felülmúló kitűzőt az 50-es 60-as évekből.
Ha elutazom és tehetem, mindig elmegyek megnézni az adott város vagy falu piacát és bolhapiacát, bár nem kötődöm különösebben tárgyakhoz, szeretem a kacatokat és a sokféleséget, a régi illatát, azt az atmoszférát, amit a használt tárgyak teremtenek. A piacok versenyén eddig Jeruzsálem vezet, de persze még nagyon sok keleti helyre vágyom, ahol minden bizonnyal hasonló élményben lehet majd részem. A kitűző mellett rábukkantam egy ezüstgyűrűre is, mondom Cs-nek, nézze meg, milyen különleges, 2 erős, párhuzamos szálon fut körbe, amik végül kettéválnak, és 4 kusza útvonalon, csomószerű gömbökben, vagyis a legtökéletesebb formákban végződnek. A beszélgetés fonala, mondom Cs-nek, meg ez a sok ágas-bogas kapcsolódás, hát ezt megveszem. Valami olyasmi a jelentése, mint az elmúlik-gyűrűknek, amit a mese szerint egy indiai hercegnő az édesapjától kapott, és amibe a hindu bölcs az elmúlik szót azért véste bele, hogy ez a szó a lányt nehéz helyzetekben bátorítsa, szomorú napokon vigasztalja, boldog időszakokban pedig óvatosságra intse. Jó, hát nem túl önfeledt mese, de értjük a lényeget.
Elbringázunk a Postdamer Plaztra, onnan a Betonerdő (Peter Eisenman, 2005), letesszük a biciklit, bolyongunk, Takács Zsuzsa: A lakók viselkedése (http://magyar-irodalom.elte.hu/2000/uj/03.htmverse) ordít a fejemben, kicsit ma is megszakad a szív. Kell utána egy jó kávé a Spree partján, nézzük a hajókat, az emlékezés 2711, földbe ásott sztéléje és a robosztus sírkőtenger után mondjuk a folyóparti hangos techno kicsit kifeszít. De egy férfi, hawaii ingben, vállig érő hajjal, ami középen rövid, felvidít, kissé mackós, szemüveges, a korai Tarantino filmekben ő lenne a főgeci.
Hazabiciklizünk, a lezárt hatsávoson ez azért elég felemelő, T. Citromos-limeos csirkét sütött, hozzá saláta és zöldpesztó, na meg a zsályás krumpli. A mindenhonnan előbukkanó DB (Deutsche Bahn = német vasút) feliratokról folyton az jutott eszembe, hogy „ich verstehe nur Bahnhof”, imádom ezt a kifejezést, annyit tesz magyarul, hogy „Csak annyit értek: vasútállomás”. Még az első világháború idejéből való, amikor a katonákat már semmi más nem érdekelte, csak hogy hogyan is mehetnének haza a frontról, így minden beszélgetésből a Bahnhof, vagyis a vasútállomás tűnt ki mint legfontosabb szó. A kifejezés tehát arra a szituációra vonatkozik, amit egyáltalán nem értünk, értelmezhetetlen a számunkra, de a legkevésbé sem akarjuk érteni, legyen mondjuk a „visszavonhatatlan elhidegülés”. És ha még tanulság is lenne, gondolná E. V., ami persze sosincs, akkor azt mondanám, hogy a szavainkra érdemes leginkább vigyázni, meg hogy csak arra a vonatra érdemes felszállni, csak azon a vasútállomáson, aminek ismerjük a nevét, és amiről tudható, hova tart, mennyivel, milyen áron és mennyiért, és amivel kapcsolatban biztosak lehetünk abban, hogy az indulás utáni második percben nem fékez akkorát, hogy a vonatablak is kitörik. Ha viszont másra szálltunk, csak akkor maradjunk, ha a kalandparkot és a hullámvasutat jól bírja a gyomrunk, különben indulás, babám, hátrafelé. Mondjuk így:
„Utazni visszafelé, nem hagyva ki egyetlen
állomást sem. Összegyűjteni minden kis részletet,
és egyenként letörölni őket a vonat ablakáról,
mint megannyi párás, üres képet. Leoldani
a borítékokról a címzést, kiüríteni a levélfiókokat,
megsemmisíteni a számítógép memóriáját,
összetörni a telefont. Elégetni minden följegyzést,
vázlatot, cédulát, kéziratot. Ha mindez kész van,
leülni egy kicsit, orosz módra, indulás előtt.
[…]felállni a székről, bő vízzel lemosni az asztalt,
a polcokat. Úgy menni el innen, hogy ne maradjanak
olvasható nyomok.
[…]Mint füst, mint nyári felhő, hogy szertefoszoljak.”
(Schein Gábor: Búcsúzni orosz módra, részlet. A teljes vers itt olvasható: http://www.jelenkor.net/archivum/cikk/3027/keszulodes-a-varjak-unnepere-a-fajdalom-szine-bucsuzni-orosz-modra)
Fotó: Kaszás Tamás, divany.hu
Hevesi Judit (1990, Hódmezővásárhely)
Költő, fordító. Budapesten él, a Corvina Kiadó szerkesztője. Első kötete Hálátlanok búcsúja, a második pedig Holnap ne gyere címmel jelent meg a Magvető kiadónál.