György Alida: Irodalom és perem III. / Vattacukor

liaye/lomography felvétele

Hanna azt hazudta, a húga vagyok. Mint a főszervező lányának, nekem is járt ingyen vattacukor. Gyakran játszottuk ezt Hannával. Leginkább akkor, ha valami rosszaságon kaptak. Ha megkérdezték, ki fiai vagyunk, anyám nevét és Hanna apjáét mondtuk. Otthon így sosem buktunk le. Ragadt mindenem a vattacukortól. Még a hajamba is jutott, pedig fel volt kötve. Oda mentem anyámhoz. Éppen sört csapolt. A fejével intett a mosogató felé. Könyékig nyúltam a habzó vízbe, amiben néhány pohár úszkált. Anyám öccse, akit mi csak Báttyának szólítottunk átvette a csapolást. Anyám dühös volt, hogy velem is foglalkozni kell. Egy vizes ronggyal erősen dörzsölni kezdte az arcom. Nem haragudtam rá. Fáradt volt. A falunap már két napja tartott. Báttya odaszólt anyámnak: el fog fogyni a pohár. Erre Hanna anyja, Piri néni guggolt le mellém. Azt kérdezte, szeretnék-e játszani? Bólogattam. Azt játszottuk, ki tud több ép műanyagpoharat összeszedni a focipályáról. Hanna az asztalokat célozta meg. Én a földön keresgéltem. Könnyen csúsztam át az emberek lábai között. Már kész torony gyűlt össze. Egyszer csak valaki felkapott és rohanni kezdett velem. A meglepetéstől nem tudtam megszólalni. A poharak szétszóródtak. Földet értem. Akkor láttam, hogy Báttya vitt magával. Elkapta a pult aljánál lévő baseball ütőt és elszaladt. Hanna ott volt mellettem. Piri néni megfogta mindkettőnk kezét. Anyám sírt. A bátyámat kereste. Én egész nap nem is láttam őt. Sírni akartam a poharak miatt. Piri néni azt mondta, most mást játszunk. Le kell bújni a pult mögé, úgy, hogy ne lásson minket senki. Az nyer, aki tovább bírja. Báttya visszajött. Hozta magával a bátyámat. Ő is beszállt a játékba. Én még épp befértem a pult alá állva. A bátyám és Hanna egy söröshordóra ültek. Már fájt a lábam. Civódtunk a bátyámmal, adja át a helyét a hordón. Nem akarta. Már sötétedni kezdett. Ilyenkor mindig haza vittek mamához. Egy utcányira lakott a focipályától. Most Piri néni azt mondta, várnunk kell még. Sokan vannak és nincs aki haza kísérjen. Nem tudtuk, mi történik. Hallgatóztunk. Annyi derült csak ki, hogy a magyarok összeverekedtek a cigányokkal. Hirtelen lett csend a pályán. Hangosan szólt a zene, de a mulató emberek zsibongása már nem hallatszott. Még mindig a pult alatt bujkáltunk. Anyám szólt Piri néninek, valami baj lesz, azonnal vigyen haza minket. Piri néni megfogta Hanna és a bátyám kezét, a bátyám meg az enyémet. A pályán alig pár ember volt csak, pedig a záró koncerten az egész falu ott szokott lenni. Nem messze tőlünk, pont az utcai lámpa alatt egy férfi feküdt. Piri néni mondta, ne nézzünk rá, csak részeg és alszik. Amikor elmentünk mellette, megtorpantam. Kis piros patakocska folyt a férfi felől. Egész tócsa gyűlt össze a poros utca egyik gödrében. A lámpa fénye megcsillant rajta. Kérdeztem, mi az. Piri néni mondta, csak elejtették a kecsapot, mikor hozták mamától. Aztán futóversenyt hirdetett: ki ér előbb haza? Hangos nevetéssel rohantunk egészen mama házáig. A manzárdszobában volt beágyazva nekünk. Hallgatóztunk. Suttogtak, de a lappancson keresztül mindent lehetett hallani. Piri néni mondta, zárják be a kaput és ha lehet, most az egyszer az ajtót is. Ne engedjenek sehová, amíg értünk nem jönnek. Mama csak azt akarta tudni, mi a baj. Piri néni egy darabig azt hajtogatta nem tudja, mikor tudnak értünk jönni. Neki el kell mennie. Mama dühös volt, mégis mit mondjon reggel nekünk. Piri néni erre kifakadt. Láttunk egy vérző férfit. Nem mehetett oda a három gyerekkel. Piri néni hangján hallatszott, hogy sír. Kérlelte mamát, ne mondjon nekünk semmit. Hamar elaludtunk. Másnap anyám hangjára ébredtem. Mondta, jobb is, ha még nem keltünk fel. Hanna és a bátyám aludtak. Piri nénit egész éjjel bent tartották a rendőrségen. Most haza ment pihenni. Majd valamikor délután elvisznek minket, csak intézzék el az ügyet. Állítólag senki nem volt ott, amikor történt. A férfit egy kertléccel ütötték agyon. A vizsgálat szerint pár perccel azelőtt halt meg, hogy haza indultunk. Milyen szerencse, hogy nem láttunk semmit. Felültem az ágyban. Már nagyon feszített a szoros copfom. Ki akartam venni a hajgumit. Akkor vettem észre, hogy a beleragadt vattacukortól egy óriási csomóvá gubancolódott az egész. Mikor megmutattam anyámnak, azt mondta, már nincs mit tenni. Sírtam, amikor levágta.

György Alida (1995, Zetelaka)

Prózával és lírával is foglalkozik, jelenleg Fotó- és filmművészetet tanul a Sapientián. A Látó debüt díjasa 2017-ben, a FISZ tagja.