György Alida: Irodalom és perem IV. / Kecskegida

Nagy Hajnal Csilla felvétele

Miután felkeltem a délutáni alvásból tata mutatni akart valamit. Mama rám adta a piros mellényem és intett, hogy mehetek is. A kert fele mentünk. Tata hirtelen megállt előttem. Nem láttam tőle semmit. Elé kerültem. Gizike körül most három kiskecske szaladgált. Az unokák közül én választhattam magamnak először gidát. A fehér tetszett a legjobban, amelyik egy kicsit közelebb mert jönni hozzánk. Tata rám mosolygott. Akkor azt vágják majd le először, mondta. Megfogta a kezem, másik kezében egy sarlót tartott. A közeli folyóhoz mentünk fűzfaágért. Attól jó teje lesz Gizikének. A fűzfák a folyó másik partján voltak. Tata leguggolt, én körülfontam a nyakát és a derekát. Felemelt. Nehezen lépdelt az erős sodrásban. Mikor átértünk, lepattantam róla. Fogtam az ágakat, amíg tata levágta. Szépen, rendezetten pakoltuk egymásra azokat. Amikor egy nagy kupac összegyűlt, egy madzaggal átkötötte. A vállára emelte a köteget. Követtem őt. Hazafele a palló felé kerültünk. Nem fértem volna tata hátára a köteg mellé. A kis játszótéren át vitt az út. Kértem tatát, maradjunk egy kicsit a mászókánál. Már az egyik csövön lógtam fejjel lefelé, mire válaszolt. Én maradhattam, ő viszont elment. Hintáztam a csövön, aztán átfordultam és a földre ugrottam. Újra és újra megismételtem. Már kipirosodott és fájni kezdett a tenyerem, de nem untam bele. Egy éles női sikoly törte meg a csendet. Még sosem hallottam ennyire mélyről jövő, mégis magas hangot. Leestem a mászókáról. A sikoly irányába néztem. A szomszédos ház felöl jött. Csengett a fülem. Nem tudtam, az éles hangtól-e vagy az eséstől. Hirtelen egy férfi ököl törte át a ház tetejét. Üvöltött, de nem tudtam kivenni egyetlen szót sem. A cserepek a földre hulltak. Elugrottam előlük. Azzal a lendülettel szaladni kezdtem hazafelé. Otthon tata meglepődve kérdezte, hogyhogy máris haza mentem? Elmeséltem mi történt. Amikor végeztem, tata elmosolyodott majd hangos nevetésben tört ki. Nem hitt nekem. Hiába győzködtem, hogy jöjjön velem vissza, nézze meg a lyukat a háztetőn. Mondta, inkább etessük meg a kecskéket. A kezembe adott egy fűzfaágat. Gizike odajött a drótkerítéshez. Egy résen át bedugtam az ágat. A kecske kikapta a kezemből. Hangosan ropogtatta a fogai között. A gidák is közelebb mertek már jönni. A dróthoz szorítottam a kezem, ők kíváncsian dugták oda az orrukat. Tata otthagyott. Gizike még elrágott pár fűzfaágat, mire visszajött. Akkor mondta, most már hagyjuk pihenni őket. Két napra rá elfogyott a fűzfaág. Tatával újra gyűjteni indultunk. Amikor a játszótér melletti házhoz értünk, felnéztem. Nem volt lyuk a tetőn. Lehajtottam a fejem. A földön mindenhol törött cserép darabok hevertek.

György Alida (1995, Zetelaka)

Prózával és lírával is foglalkozik, jelenleg Fotó- és filmművészetet tanul a Sapientián. A Látó debüt díjasa 2017-ben, a FISZ tagja.