Gurubi Ágnes: A társasági élet szépségei 2.

liaye/lomography felvétele

Szirénához hasonló, vijjogó hangra ébred. Nem némította le a telefonját, amikor hajnalban hazaért, és félrészegen a kanapéra dőlve elaludt. Fejét a párnába fúrja, kezével a parkettán matat. Nem találja a telefonját. Szentségelve felül, belehasít a fejébe a fájdalom, hiába, hogy alvás előtt bevett egy Quarelint, amit még otthonról hozott magával. Összpontosítani próbál, honnan jön a hang. Még mindig szédül. Az ikeás fotel felé veszi az irányt, odahajította a nadrágját, ahhoz még volt ereje, józansága, hogy ne ruhástul feküdjön le. Benyúl a farmer zsebébe, ránéz a kijelzőre. Dél van. Az öccse hívja Skype-on. A másnaposságtól kiszáradt szájjal, mintha vattát köpne, megköszörüli a torkát, megdörzsöli a szemeit, és válaszol a hívásra.

– Hello, rosszkor hívlak? Szörnyen nézel ki. Mi van, most keltél? – darálja az öccse.

András gyorsan utánaszámol, hány óra van otthon. Reggel hat, és az öccse már a futópadon edz.

– Aha, tegnap céges bulin voltam, vagyis egy kolléga születésnapján, házibuliban.
– Ilyen jól érzed magad, másfél hónap sem telt még el, és te már bulizol, Andy – röhög az öccse. – Fogadjunk, hogy már endiznek.
– Kurva vicces vagy, mi van, miért hívtál, Lali?
– Megjöttek a válási papírjaid.
– Remek.
– Aláírod?
– Persze. Miért ne írnám? Megegyeztünk Ildivel mindenben. Megírom a címem, és küldd utánam. Kösz. Még valami?
– Nem vagy semmi – Lali letörli az izzadságot a homlokáról. – Húsz év, felneveltetek két gyereket, miért kell kidobni a picsába?
– Hm – vonja meg a vállát András. – Elmúlt. Vége. Már nem szeretjük egymást, vagyis én már nem szeretem Ildit, ő meg bepasizott. Van ilyen. Elköszönök, majd hívlak később. Szia.

Inna egy kávét, de leszokott róla, a dohányzással egyidőben. A vágy néha még rátör, de elmondhatja magáról, hogy negyvenöt éves korára nincs káros szenvedélye. Felveszi a földön heverő palackot, iszik az állott vízből. De lehet, hogy nem a víz állott, csak a tegnapi vodka hagyott állott ízt a szájában.

Bemegy a fürdőbe, fogat mos, a borotválkozást kihagyja, a fejét bedugja a csap alá, kétszer végigszánt a koponyáján a kezeivel, tarkótól a homlokáig, csukott szemmel kitapogatja a törülközőt, megtörli az arcát, erősen dörzsöli a bőrét, mintha le akarná nyúzni, majd beletemeti az egész fejét a törülközőbe. A kád szélén ül.

Eszébe jut a tegnap éjszakai jelenet, ahogy Kim a szoba közepén táncol, ő meg bénán ácsorog, mint kamaszkorában a tinidiszkóban. Nézi a nőt. Nem akar beleszeretni.

Szól a zene. Rest your eyes / Better days are coming, I can feel it / All my lies are safe beside you now / And I try, oh, I try / To pretend that I’m fine. András ismeri ezt a dalt. Kim egyre szélesebben mosolyog, a refrénnél az ujjaival csalogatja magához. You stayed only for a moment / I said „Stay with me a while” / You faded like a pretty snowflake / That I was holding in my hand. Még hallja, ahogy Kim énekel, amikor hátat fordít, és elindul a lakásban, hogy megkeresse a fürdőszobát. Ki akar józanodni, részeg. Nézi a mosdóban a szőke hajszálakat, biztosan David felesége szőke, gondolja, kiereszti a vizet a csapból, alányúl, de még mindig nem elég hideg, a tenyerébe temeti az arcát, amikor felemeli a fejét, meglátja Kimet a kád szélén ülni. András kiegyenesedik, Kim mögé lép. Összetalálkozik a tekintetük a tükörben. Kimnek kék a szeme, türkizkék. András hátat fordít a tükörnek, nekidől a mosdókagylónak, és magához húzza a nőt. Nem csókolja meg. A vállára hajtja a fejét. Motoszkálást hallanak az ajtó felől, Kim zavartan ellép. Kisiet a fürdőből. Mire András visszamegy a szobába, Kimet már sehol sem találja.

Rákeres WhatsAppon. Utoljára reggel nyolckor volt elérhető. A profilképére kattint. Mosolyog. Vonzó a mosolya meg a szeme. És vicces meg okos. Írni kezd, hello, how are you? Kitörli. Félreteszi a telefont. Megkordul a gyomra. Éhes, de nincs kedve főzni. Kimre gondol. Arra, hogy mi lehet a kedvenc kajája. Szívesen főzne neki. Kinyitja a hűtőt. Üres. A pulton száraz kétszersült. Elővesz egyet. Beleharap. A ropogó hangra megint belenyilall a fájdalom a fejébe. Muszáj ennie valamit. Valami meleg, rendes ételt. Attól jobban lesz. A sarkon lévő kínai mellett dönt. Délután elmegy az IKEA-ba, vesz két darab páfrányt a legkisebb fajtából. Otthon a virágállványra rakja.

Egy hónapig kerülgetik egymást. Aztán András egyik nap ebédidőben lemegy a Canadian Tire irodaépületének háta mögé. Nekidől a falnak. Az arcát napoztatja. Langyoskás szél fúj, érződik a levegőben, hogy jön a tavasz. Ajtó csapódik. András felnéz. Kim jön. Sárga pulcsi és rövid, fekete szoknya van rajta. Szexi. Nem beszélnek. András kavicsokat rugdos. Kim kinyit egy doboz kólát. Odanyújtja Andrásnak, aki megfogja Kim kezét. Kim meglepődik. Hátrahőköl. Gyanakvás és hazug értetlenség jelenik meg a tekintetében. Olyan értelemben hazug, mint amikor a már hat éve együtt élő pár nőtagja kizsarolja a férfiből, hogy megkérje a kezét, évek óta tartó egyre erősebb nyomással zsarolja, aztán a férfi beadja a derekát. Megkéri a nő kezét, és a nő akkor hazug értetlenséggel csodálkozik, hogy ez mégis miképpen jutott eszébe a férfinak. Kimnek ilyen volt a tekintete. A kezét elhúzza, de szájon csókolja Andrást.

– Én most nem akarok kapcsolatot – mondja András.
Kim felnevet.
– És ki akar? Házas vagyok – mutatja a gyűrűjét.
– Akkor mit akarsz?

Nevet. Szépek a fogai.

Rövid üzenetváltások következnek.
Feljössz.
Igen.
Nem beszélgetnek.
Néha szex után ilyesmiket, hogy dog or cat, meg hogy brother or sister.

András szex közben nem szokott dumálni, de Kimhez folyton beszél, magyarul. Azt mondja neki, hogy szép vagy, szépek a melleid, mutasd a feneked, imádom, ahogy szopsz. És Kim érti, amit mond. András sem érti, honnan. A testiség a közös nyelvük. „A hús gyönyöre.” Kim nem beszél, csak élvez. Andrásnak még nem volt ilyen nője, mondjuk nem is volt sok nője, de ilyen, aki így élvezi a szexet, ilyen nővel még nem volt. Kim heti egyszer megjelenik nála. Egy edzőtáskával. A férjének azt mondja, edzőterembe megy.

Amikor András először főz Kimnek, gulyáslevest készít és lángost. Előbbivel nehezebb dolga van, nem tudja rekonstruálni az otthoni ízeket, hiányzik a pirospaprika teltsége, a paradicsom lédús, egyszerre édes és savanyú harmóniája, egyedül a hússal nincs gond meg a répával. A lángos sem az igazi, a tejföl is hiányzik. Mindegy. Kimnek így is ízlik. Ül a konyhaszéken, eszik. Nem, nem is eszik, fal. Rág és nyel, rág és nyel. Andrásnak feláll a farka, ahogy Kimet nézi, miközben a gulyást kanalazza. Zsíros a szája széle. Tetszik Andrásnak, hogy nem csak ásványvizet iszik meg salátát eszik, mint a folyton fogyókúrázó nők. András nem érti, mi ütött belé. Nem találkozott még ilyen nővel. Kimet valami olyan könnyedség lengi körül, ami egyszerre teszi vonzóvá és félelmetessé. Nem akar kapcsolódni a nőhöz, aki heti egyszer eljön hozzá, ott van vele két órát, majd elmegy.

A Canadian Tire-nél próbálják palástolni a viszonyukat, ami már két hónapja tart, de messziről süt róluk, hogy van valami köztük. A szaguk árulja el őket, a szag, amit kibocsátanak magukból. A vágy és a vonzalom édeskés szaga, ami Andrást a Nivea kézkrémre emlékezteti, amivel az édesanyja a kezeit kente be mosogatás után.

Nagyjából két hónapja lehetnek együtt, amikor David az egyik meeting előtt a folyosón odaszól Andrásnak, hogy munka után beülnek sörözni a Crown & Dragonba, ha van kedve, menjen velük. András bólint. Sötétedik már, amikor Daviddel együtt indulnak meg a pub felé.

– És ti? – kérdezi David, az előttük lépkedő Kim felé bök. – Mióta vagytok együtt?

András grimaszol egyet. Kínosan érzi magát. Megvonja a vállát. I don’t understand what are you talking about. David is megvonja a vállát. Not my buisness. I’m just asking.

Gurubi Ágnes (1977, Budapest)

Szerkesztő, író. 1999-ben diplomázott az ELTE magyar-népművelő, majd 2005-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola drámapedagógus szakán. A Magyar Rádió Irodalmi Osztályán eltöltött hat év után különböző kulturális magazinok felelős szerkesztőjeként dolgozott, dolgozik a mai napig. Első regénye Szív utca címmel 2020 augusztusában jelent meg a Kalligram gondozásában. Portréját Toepler Szonja készítette.