Tóth Lilith Viktória versei

Julija Svetlova felvétele

Ad hoc

késik a vonat, a megállóban vacogunk
szállj fel velem
nevess azon, hogy mennyire frappáns vagyok
úgyis tudod, hülye sitcomokból lopom a szövegem
azt mondod, mintha egy Jungidézet
lenne a csöcsös képem felett
a tudatalattiról
hogy sorsnak hisszük azt, ami történik velünk
lépj a szavamba, te igenis hiszel a sorsban
amiatt ülsz mellém, mert ugye nincsenek véletlenek
én majd úgy teszek
mintha a kedves mosoly mögött valóban ott lennék

Gondolatok

1.

tudod, azt gondolom, valami bennem végleg megfagyott
nincs szavam erre az érzésre
próbálom körbejárni, de túl sokáig tart
beférkőzött közénk az ágyba akár makacs gyerek a szüleihez
nem tudom a szobájába küldeni
nem melletted vagyok
otthon-sehol
ha megpróbálom kiseperni, pofára esek
nincs közöd hozzá, ugye
nincs hát, ez csakis az én gyermekem

2.

ne aggódj nem hibáztatlak, végérvényesen
egész hasznos árny vagy
miattad gyávább, de biztonságosabb az életem
csak ritkán beszélünk, teszed a dolgod
nem vagy tekintettel rám
ahogy a testem összerezzen miattad, még az is hasznos
a remegést a gyönyör pillanatában sem bánom
furcsa vallás, ez a mi fekete istenünk
térdre kényszerít, s ha nem is akarod
hatalma van feletted
emlékeztetem magam az esti imára

3.

idegen sorokat olvasok magam után
hideg, idegen és kegyetlen vagyok önmagammal
lenyelem ezt is, lenyelem magam
elfojtom, megfojtom, majd lehúzom a wécén
nem érint meg, ne sajnáld te se
nem mondom meg, nem mondom
előre és hátra ringatózom erre a furcsa ritmusra
nem írom le, nem írom
ne legyen mit olvasni
kattog, nem értem, nincs értelme már, ha sokszor ismétled
csak egy buta hangsor, ami visszapattan a falakról
az őrület és boldogság egy szobába vannak zárva

4.

otthonos a kezed a derekamon
ugyanaz a mozdulat
éles, ezzel határozom meg magam
persze rajtad keresztül
önmagamban nem létezem