Szekrényes Miklós: Hogyan nézzünk Dallast?

Szekrényes Miklós: Hogyan nézzünk Dallast?

liaye/lomography felvétele

 

Kopogtak. Az ügyeletes gyerek volt az, köszönt, majd közölte, hogy az igazgatónő hívatja Fonákot. A nyelvtanóra épp elkezdődött. A tanár a fiúra nézett, majd intett neki, hogy mehet, nélküle is kedélyes mederben fog csordogálni az óra. Aznap Fonák már nem tért vissza az osztályba, de mielőtt bárki komolyabban aggódni kezdett volna, kiderült a vissza nem térés gyorsan anekdotává váló története.

Igazi tél volt. Hó, jég, napközben is súlyos mínuszok. A nagyszünetben a gyerekek többsége az iskola előtti placcon csúszkált és hógolyózott. Többen is hatalmas hátasokat dobtak a bejárat előtti rücskösre fagyott jégbuckákon. Az igazgatónő rémülten hallgatta irodájában a visítozást. Száguldó mentőautót vizionált, bilincseket, a tárgyalóterem csendjében tompán koppanó bírói kalapácsot. Az irodájába hívatta hát Fonákot, Bigut és Totyát. A három fiúban az volt a közös, hogy mindannyian elmúltak tizenhat évesek, de egyikük sem érte még el a nyolcadik osztályt. Bigu már hivatalos levelet is kapott, hogy jelenjen meg a sorozáson, az apja egyszer azt mondta az osztályfőnökének, tanár úr, baszd meg, hamarosan az inas nyugdíját is idefolyósítják. Az igazgatónő úgy volt vele, hogy kihasználja a lehetőségek kínálta kényszereket, és fordítva. A terv zseniális volt. Egy-két órára kivonja a forgalomból ezt a három fiút, akik amúgy is ösztönösen lázadtak a poroszos tanítási módszerek ellen. Az irodában elmagyarázta nekik, hogy aznap nem kell több órát tönkretenniük a jelenlétükkel, s cserébe csak annyit kért, takarítsák el az iskola elől a betonba fagyott veszélyes jégbuckákat.

Ahogy a srácok kiléptek az iskolaajtón, rájöttek, hogy átverték őket. Dideregve gyújtottak rá az első staubra. Meg fogunk purgyelni, mondta Fonák, ni mán, a hamu ráfagyott a cigim végére, tromfolt rá Bigu, ja, mert neked mínusz húszban is elég a melegítő, reagált kis spéttel Fonák szavaira Totya. Síkidom vagy, annak születtél, az is maradsz, adta a sértődöttet Fonák. Ha hideg van, te bundát húzol a házatokra? Nem, baszd meg, befűtesz. És nem kint fűtesz be, hanem bent. Bigu félrenyelte a füstöt, fuldokolva röhögött. Tett valami megjegyzést, hogy néhány csajnak ő bárhol befűtene, de Totya rögtön megérkezett a Fonák által felrajzolt térbe. Okés, mondta, mennyi lóvétok van, tudok hozni egy kis fűtőanyagot, kilestem, hol rejtegeti otthon a fater. Kis tanakodás után megegyeztek két doboz csempészett cigiben, Totya pedig felpattant egy lezáratlan biciklire. A következő cigit még el se szívták, amikor Totya már vissza is ért egy ötliteres műanyag kannával. Mi a bánat van ebben, kérdezte Fonák, mikor letekerte a kupakot és beleszagolt a zavaros lébe. Nem tudom, összeöntöttem, amit hirtelen találtam. Remélem, fagyálló, humorizált Bigu. Jaja, mondta Totya, attól olyan zöld. A fagyálló nem is zöld, mondta Fonák, szerintem te belekuláztál. Erre Totya két kézzel a szájához emelte a kannát, és letolt vagy félliternyit a torkán az anyagból. Még folytatta volna a bizonyítást, de Bigu elmarta tőle a kannát. Nana, nehogy már a parasztot arassa le a búza. A hirtelen mozdulat közben néhány csepp kilöttyent a földre, és heves reakcióba kezdett a jéggel. Sistergett, füstölt, a fiúk kénes bűzt éreztek. Tiszta kémiaóra, rikkantotta el magát Fonák, jó anyag, verte hátba Totyát Bigu, és ő is eresztett belőle néhány decit a torkára. A következő bő félórában elszívtak még néhány cigit, és bepuszilták a kanna egész tartalmát. Az óra vége felé lement hozzájuk az igazgatónő, hogy megnézze, mit végeztek. Bigu imbolyogva próbált kapaszkodni a csákányba és az ásóba, úgy hadonászott közben a szerszámokat markoló kezeivel, mint egy beszívott dögkeselyű, Totya hanyatt feküdt a jeges betonon, a szája szélén egy rég bealudt cigi fityegett, a lapátot gitárként szorította magához, vonyítva halandzsázott. Fonák viszont dolgozott. Vékony melegítőjében a földön térdelt, s miközben a metszőollóval próbálta a betonba fagyott jégbarázdákat felfeszegetni, János vitéz-átiratokat motyogott maga elé. Éppen a pázsit fölött legelésző juhásznál tartott, amikor meglátta az igazgatónőt, s már váltott is. Bámuló szemei odatapadtanak, jelentette ki diadalittasan.

Az igazgatónő rögtön tudta, hogy hibázott, de azzal is tisztában volt, hogy annak, ami itt történt, nem szabad kiderülnie. Összecsődítette a technikai személyzetet, felcipeltette a fiúkat az emeleti irodába. Aztán feltakaríttatta a cigicsikkeket, és minden más árulkodó jelet az iskola előtti placcról. Az egyik takarítónőt elküldte három nagy adag ebédért a menzára, a másikkal teát főzetett, és egy velük történő rövid egyeztetés után bezárta a fiúkat az igazgatói irodába, ahová aznap mást már nem engedett be.

Hogy mit csináltak a fiúk kora estig az irodában? Ettek, ittak, tévéztek, ha kellett, a virágvázákba csurgattak.

Micsoda idők voltak, sóhajtanak fel azóta is, ha az a nap szóba kerül. Míg országszerte több ezer ember azon igyekezett, hogy az olajszőkítési ügyek szálait örökre összekuszálja, egy vidéki kisiskolában három fiú feküdt félrészegen az igazgatói bőrpamlagon. Soha előtte és utána közülük nem nézte ilyen luxuskörülmények között senki a Dallast.

 

 

Szekrényes Miklós (1965, Gyöngyös)

Könyvtáros, tanár, író, irodalomszervező, fociedző. Kötete: Budifoci (tárcaregény, 2017, Articity Kiadó); Meghalni olyan (novellák, 2020, Napkút Kiadó). Díjai: Litera Szabadnapló-díj (2013), Pannon Tükör Díj (2020).