Sárándi Jóska fater – Hartay Csaba búcsúja
Hartay Csaba és Sárándi József
Tessék, Sárándi. Szevasz, Jóska! Szevasz, Csabesz!
És akkor elkezdődik a másfél órás telefonálás. Időutazás, hetvenes évek, nyolcvanas évek. Megfigyelés, besúgók, kopók, civil rendőrök, „jótékony lelkek”, Aczél elvtárs, Nagy Gáspár verse: Öröknyár, elmúltam kilencéves. Örök harc, örök sztorizás, rengeteg nevetés, merengés és gondolkodás. És aztán a csend a leányvári otthonodban. Ülök az asztalnál, te a kanapén fekszel, szunyókálsz, Rozita a boltba ment pár sörért. És csak ott ülök, te meg csak ott fekszel, nézem, ahogy emelkedik a mellkasod, szuszogsz, töltök a poharamba, arra kinyitod a szemed – hozz már nekem is egy hideget a hűtőből –, felülsz. Milyen volt ez? Biztonságos és otthonos. Hazaérkeztem mindig Leányvárra. Ismered a járást, szolgáld ki magad – mondtad. Sajátosan dübögő hangjai voltak a lépteimnek, ahogy a szűk folyosón keresztül elmentem a kamráig, ahol a régi Lehel zörgött, benne zöldüveges Dreherek hűsöltek.
És hát a Fölső kocsma, az a hangulat, a rengeteg Nagy Öreg, Dávid Jóska bácsi, már évtizede nincs velünk. A Fölső kocsmát is átkeresztelte az új tulaj Felső kocsmára, pedig milyen jól hangzott a régi elnevezés! Nekünk örökké Fölső kocsma marad.
Mit tudtam a kortárs irodalomról 1996-ban? Ha alaposan felmérem, bátran bevallom, semmit. Mindent te mutattál meg, kiket érdemes és kell olvasni, mi az, hogy irodalmi folyóirat, és nem írunk úgy száz verset, hogy közben egyet sem olvasunk mai költőktől. Mennyi könyvet ajánlottál, listával mentem a szarvasi könyvtárba. Ne csak az én könyveimet vedd ki, Csabesz, ha tisztelni mersz, dührohamot kapok – mondtad. Mennyire örültem, amikor A teljesítmény gyönyöre című verseskötetedben olvastam egy verset, amiben említed Elvist. Ilyen nincs, hát én imádom Elvist! Maga is, Jóska bácsi? Ez mekkora szerencse! Tegezzél már, ne bácsizz – leptél meg valamelyik kezdeti telefonbeszélgetésünkkor. Emlékszem, ahogy állok a Szabadság utcai első emelet fényes nappalijában, és nekem egy Ma Élő József Attila-díjas Költő azt mondja, hogy tegezzem! Én vagyok a legszerencsésebb ember a földön, azt éreztem. Valamelyik küldött leveledet meg ezzel zártad: a Presley gyerek meg puszil. Mekkora duma! Külön kedvenc Elvis-számaink voltak. Rakd fel, Csabesz, tudod, melyiket!
Egyszerre voltál szellemi apám, haverom, legjobb barátom. Apu hogy féltett tőled, az egész írástól, ettől a kétes pályától. Te is így akarsz élni, mint Sárándi? – kérdezte az első leányvári látogatásunk után hazafelé a kocsiban. Miért, tök jól elvan. „Kisfiam, ne szórakozzál már, alig várta, hogy kitegyük a lábunkat, hogy piálhasson.” De aztán együtt is boroztatok.
Az első könyvem bemutatója után apu szűk családi körben azért elmondta, hogy Sárándi többet nevelt a fiamon fél év alatt, mint jómagam tizenkilenc évig. Mindenki hangosan nevetett a konyhaasztalnál.
Az olvasás szeretetét, a könyvek felfedezésének örömét kaptam tőled ajándékba. Szó szerint te tanítottál meg írni. Láttál bennem valamit, ami még nagyon kezdetleges volt, de te nem sajnáltad az idődet, energiádat, és kíméletlen kritikákat kaptam tőled levélben, telefonon, személyesen. Az ilyen giccses szarokat felejtsd el – világítottál rá egy-egy arcpirítóan közhelyes verskezdeményemre.
Csabesz, én nemcsak a Dunát meg a Tiszát ittam ki, hanem még a kis faluszéli csermelyeket is – mondtad egyik legutolsó telefonbeszélgetésünkkor. Közös volt a humorunk is. Az utolsó éveidben persze már keletkezett közöttünk némi szakadék, nem használtál mobiltelefont, internetet, nem követted a mai eseményeket, nem írtál már egy ideje semmit. Tavaly azért még elmentem, olyan valóságos és megnyugtató a kép, az atmoszféra, ahogyan fekszel a kanapén, a laptopom nyitva. Bármilyen számot? Bármilyen számot kérhetek? Igen, kikeresem neked a neten. Megvan neked? Nem, Jóska, az interneten van fent. Mit bánom én. Akkor keresd ki Elvistől a Promised Land címűt, azt ezer éve nem hallottam! Azonnal rákattintottam, te pedig mosolyogva, csukott szemmel feküdtél. Ez az utolsó találkozásunk – mondtad. Miért gondolod ezt? Így érzem.
Ha el is hagytál, te már örökké velem maradsz, Jóska, a külön könyvespolcoddal. A leányvári éjszakák hangulatával, az évről évre egyre keskenyedő kerteddel, Rozita intelmeivel, hogy vigyázni a piálással, Csabesz, vigyázni, mert bele lehet ebbe menni úgy, hogy nem tud belőle szabadulni az ember.
Ilyen az írás is. Ilyen az emlékezés is. Ilyen a barátság is. Ha nem is annyira káros, de magával ragad, és felvillantja képeit, dallamait, hangulatait újra meg újra.
Egyetlen telefonszámot tudok kapásból, fejből. A leányvári otthonod vezetékesét. Hiányozni fog halk hangod, ahogy beleszólsz: Tessék, Sárándi. Kár, hogy nem lehet a múltba telefonálni, még százszor meghallgatnám az összes történetedet.
Ha levelet írsz, Csabesz, mindig írd már oda a nevem mellé, hogy fater, olyan jól mutat! – mondtad a kilencvenes évek vége felé. Szellemi apám, barátom, haverom, tanárom voltál. Sokat nyertem, sokat veszítettem. Aludj, öreg, betettem pár üveg Drehert meg Villányi vörösbort a hűtőbe, holnap kipattintjuk mindet!
Sárándi József költő, író (1945–2024).
Hartay Csaba (1977, Gyula)
Költő, író. Szarvason él. Legutóbbi kötetei: Fényképavar (versek, Kalligram Könyvkiadó, 2016), Rajongók voltunk (novellák, Athenaeum Kiadó, 2018), Köszönöm a befogadást! (humoreszkek, Athenaeum Kiadó, 2019), Átkiáltani az őszbe (versek, Scolar, 2020), Joe és Jen csodálatos utazása a gyilkolás terhe alatt (regény, Scolar, 2022).