Pénzes Tímea születésnapi verse Polgár Anikónak

A fotót Csiba Dávid találta a Fórum Intézetben

TE, MI

Polgár Anikó 50. szülinapjára
(visszaemlékezős köszöntőszöveg fotóval)

Tizenhat éves csitriként bolyongtunk
az első vagy második Pegazus-találkozón
Komáromban a Duna-parton,
éberen álmodó ifjú titánok.
Te többek közt „Eurüdikével bújócskáztál”,
„görögül vagy latinul számoltál”,
aki bújt, aki nem, megyek,
kiáltottad hangosan,
talán magyarul, talán máshogyan,
biztosan kitalálják, mit jelent.

Keresgélted a bokrokba bújt görög hősöket,
hogy kimentsd őket a vadonból,
és lapokba bugyoláld őket,
csenj belőlük néhány csipetnyit,
fűszerezd meg velük könyveid,
hogy általad is belenőjenek
az örökkévalóságba.

És rábukkantál számtalan,
bokrokon bimbózó rímre,
gyűjtötted őket, mint áfonyát,
kökényt, szedret,
és odabiggyesztetted őket
versfüzéreid végére.
A verslábak is úgy tapadtak rád,
mint ragadós galaj,
mint szélben szálló
ökörnyál.

Beloptad a jelenbe az antik hősöket,
ideröpítetted őket,
kiszakítva a múltból,
de persze ott is maradtak,
ők már úgyis bárhol és mindenütt vannak.
Még jelenvalóbbá tetted őket a jelenben,
más köntösbe bújtattad,
más kontextusba raktad a mitológiai alakokat,
bele az aktuálisba,
helyi viszonyoknak megfelelőbe,
kortárs hétköznapi helyzetekbe,
és jelenvaló történeteket képzeltél el róluk.
Orpheus elé számítógépet raktál,
Eurüdikét aluljáróba helyezted.
Közénk hoztad Phaedrát, Kleopátrát,
fel sem tudnám sorolni az összes szereplődet,– de verseidből kivonatolható –,
lett „Odüsszeusz-társasunk és Pentheusz-puzzlénk,
öltöztethető Artemisz-babánk”.

Kiváltság, hogy nekünk,
akik csak a jelenben létezünk,
is szenteltél figyelmet,
talán mert mi is mindenféle korba
teszünk kiruccanásokat,
beleéljük magunkat mások helyébe,
szíves-örömest és gyakran
képzelünk el vagy fejezünk be történeteket,
bejárjuk a fantáziák birodalmait.

Hiszen költőpalánták voltunk,
szemtelenül fiatalok és nyitottak mindenre,
legyen az bármi, valódi vagy mese,
és nyitottak egymásra.
Csehy Zolinak egyik kezed adtad,
nekünk (Mizser meg a többiek) a másikat.
Még csak épphogy belenyalintottunk az irodalomba,
de már akkor sejtettük,
hogy habzsolni fogjuk,
és gyarapítani,
és minden sornál
átjárja testünk a borzongás.

Mentünk együtt Tatára, Szigligetre,
előadni a nyitrai egyetemre,
találkoztunk felolvasáson,
Bázis-fesztiválon.

Lett két gyerekünk, és sok könyvgyermek.

Belebújtál gyermekeid bőrébe is,
férj és ókori hősök mellett
nekik is nyújtottál kezet,
elképzelted, hogyan láthatnak mint anyát.
Elvitted őket nemcsak oviba, iskolába,
de Finnországba, könyvtárba,
operába, konferenciára,
mindenféle jóval etetted-itattad őket,
a sok gondolmány és iromány mellett
ez sem semmi teljesítmény –
a kultúra és tudomány berkeiben
és a hétköznapokban egyaránt helytállni,
sőt hétköznapokká tenni
tudományt, művészeteket.

Rágcsáltad velük a paleocsontot,
megfigyelted, hogyan másznak szobrot,
napba néztetek,
félresikerült rajzokról, zsugorítókról
és régészgyomrokról regéltetek.
Nem tudtam akkor még, talán te sem,
hogy majd ilyen sorok látnak napvilágot:
„Ha kapaszkodunk, hátrahajolunk,
s a hinta közben épp magasba ér,
a lábunk fent lesz, és lent a fejünk:
lefelé lógunk, mint a denevér.”

Neked köszönhető, hogy magyarul olvashatjuk
a Zsiráfmamát és más agyament felnőtteket,
és ilyen szépen zengő sorok döngik körül fülünk:
„potyogott le róluk a megszáradt sár.
Benne szikrázó szemcsék”,
és neked köszönhetjük a Gorgót, a fordítottat,
ami nem lefordított, hanem saját.
Talán egyszer majd idézem könyvben is:
„ahol apró darabokra hullok,
mint egy építőkockákból rakott, ingatag torony.”
És sokat bújócskázol, még mindig,
nemcsak Eurüdikével:
„A gyerekeket hiába keresem,
váltogatják búvóhelyeik,
mindig menet közben változik a szabály”,
de rád találnak, akárcsak a méltán kapott díjak,
ösztöndíjak, gratulációk és azok,
akiknek rád kell, hogy találjanak,
és jó, hogy készítenek veled interjúkat,
hogy többet megtudjunk háttérről és mélyről.

Életed: szépirodalom, tanulmányok és előadások
olyan bonyolult elnevezésű konferenciákon,
mint a transzkulturalizmus és bilingvizmus.
Mindemellett elfér fejedben számos nyelv,
hozott szlovák, és a felszedett cseh,
meg az egzotikusnak titulálhatók:
a latin, az újgörög meg a finn.

Mi minden lehet benned ötvenévesen?
Mennyi szó, mennyi emlék, mennyi érzés
férjed és gyermekeid, rokonaid, ismerőseid,
tanítványaid, számtalan helyszín és könyv iránt.
Ötven év elszelelt, de te mit sem változtál,
csak a tudás és tapasztalat gyarapodott benned.

Hova röppent az ötven mínusz tizenhat év,
mióta ismerlek?
A táskádba gyömöszölted,
hogy ne üljön ki arcodra?
Vagy aki azzal foglalkozik, amit szeret,
nem öregszik?
Most, hogy köszöntelek, levettem a polcról,
és megnyitottam fájlban a könyveidet,
Régésznő körömcipőben,
Paleocsontevés,
Fordított Gorgó meg egyebek.
Egyszerűen sokoldalú vagy.
Még több oldalt kívánok a sokhoz Neked!

(A vers módosított és eredeti idézeteket tartalmaz a köszöntött szerző életművéből.)

Megjelent az Irodalmi Szemle 2025/9-es lapszámában

A teljes lapszám elérhető a Madách Egyesület honlapján.

Pénzes Tímea (1976, Érsekújvár)

Író, költő, műfordító. Magyar nyelv és irodalom, illetve német nyelvtanári szakon végzett az ELTE-n, doktoriját ugyanott fordítástudományból szerezte. Németből, csehből és szlovákból fordít, tizenkét saját könyve és tizenhárom műfordításkötete jelent meg. Többek közt Monika Kompaníková Az ötödik hajó (Kalligram), Svetlana Žuchová Jelenetek M. életéből (Noran Libro) és Dominika Madro Szentélyek (Phoenix) című kötetét fordította. Több műfajban kipróbálta magát: ír verset, elbeszélést, drámát, útinaplókat. Legutóbb megjelent saját kötete az Ikeranyaversek és a Megnyúlások (Kalligram).