Toroczkay András versei

Cécile Hanat felvétele

SEREGÉLYES

Ez a kert olyan, mint régen.
Ami volt, valahogy elért.
Ahogy éppen énekelnek
A madárcsapatok, a fény

Ideges lesz, eltünődik,
Beborult, ide-odakap.
A kutyáid házad őrzik.
Hova tűnt, hova ez a nap.

Amitől ma félsz, feléred.
Ami űz, ma kap el. Ezer
Seregély beszél, megérted.
A ruhát kiteregeted.

ÓRIÁSOK

fekszünk a parkettán
gyufaszálat dörzsölök
a skatulya oldalához
mennyi hajam van még istenem
balázsnak is mennyi haja
az övé világosabb
az enyém göndörebb
körülöttem elszórva még
három másik doboz
balázs nézi a talán épp fellobbanó tüzet
talán soha nem gyújtom meg
most mintha rémlene
tilos volt meggyújtani
anya gyufáit
csak amikor nagyobbak lettünk
akkor engedte meg
hogy mi adjunk neki tüzet
most vajon miért engedték hogy
egyedül játsszunk a tűzzel
talán karácsony volt
karácsony lehetett
bármikor felrobbanhatunk
az előttünk felépített
takaros benzinkút lángok közt ég el
az apró benzinkút a büfével
a piros fehér csíkos napernyővel
azzal a két vendéggel
az üvegajtós shoppal
mind lángok martaléka lesz:

a színváltós versenyautók, motorcsónakok
a szürke Porsche és a kedvenc rendőrautóm is
tényleg akkorák mint a gyufásdobozok
csak most tűnik fel
hogy felnagyítom a képet
csak most tűnik fel
kipirosodott arcunk
tekintetünk sóvárgó
várjuk hogy szülessen meg a méregből a láng
hatalmas kegyetlen angyalkák
tengerkék garbókban
az övé világoskék
az enyém sötétebb
épp felgyújtják a lakást
előbb a hajukat
aztán a szőnyeget a parkettát a piros ágyukat
a matricákkal teleragasztott falburkolatot
az egész 1/A tömböt
mondanám hogy biztos éppen
nem figyeltek ránk szüleink
apa hátulról átölelte anyát
anya mosolygott ezen
nem ellenkezett
vagy csak fáradtan mosogattak
a vendégség után
azért hagytak magunkra
de ez hülyeség
valahogy csak elkészült ez a kép
még ha mi éppen észre sem vettük
fél szemmel figyeltek ránk
valaki mindig volt a fényképek túloldalán

KIK EZEK AZ EMBEREK A KÉPEKEN 2

elismerésére pályáztam
nem jelenlétére
most mikor már nincs
jelenléte tudom hogy elismert
és látom hogy már örök
jelenléte van
a maga módján
ezzel
tudott dicsérni

idegesített
próbáltam lebeszélni róla
hogy mellettem legyen
mellette nem lehetett
saját jelenlétem
ahogy ő sem lehetett
az ő apja mellett igazán
ahogy az ő apja sem
az ő apja mellett

mellette voltam
amikor haldoklott
nem voltam
amikor meghalt

növény mondjuk tulipán
szőlő körtefa vagy borostyán
a folyamatosan mozgó
növekvő árnyékban
amit valójában szeret sőt imád
legalább annyira mint a napfényt
ami felé törekszik
de szeretne szabadulni is tőle
hogy önmaga lehessen

meglátni a napfényre bukkanást
csak más szemében tudja

FÉLÁLOM

1989-ben egy orosz pilótának,
bizonyos Skurigin ezredesnek,
katapultálnia kellett a MiG-23M
típusú gépéből. 900 km-t tett meg
a gép pilóta nélkül Nyugat-Európa felett.
Miután Belgiumnál kifogyott
az üzemanyagból, egy elhagyatott
házba csapódott. A házban csak
egy fiú aludt, túl volt a sikeres érettségijén.
Arról álmodott,
hogy repül, a magas égben,
szabadon.

Skurigin ezredes az eset után
nyilvánosan sajnálatát fejezte ki,
de ez nem támasztotta fel a fiút.

Valahol azt olvastam, hogy a fókák
képesek csak az agyuk egyik felével aludni
a vízben (a szárazföldön úgy alszanak,
mint bárki más),
míg a másikkal ébren lehetnek,
figyelve a veszélyre.

Ki tudná megmondani, hogy nem
képes erre, amíg nem próbálta?

Talán a fiú is képes volt rá,
csak nem tudta. Vagy nagyon is tudta,
félig ébren hallotta a repülőt közeledni,
talán tudta is, hogy a házukba fog csapódni,
talán tudta, hogy menekülnie kellene,
de mégis maradt valamiért,
talán megunta a félig éber félelmet,
nem akart félember lenni,
félaggyal folyton a veszélyforrásra fülelni,
nem akart folyton menekülni.
Talán csak tettette, hogy alszik,
hogy fogalma sincs,
hogy bízik a jövőben,
és félálomban várta a véget.

Megjelent az Irodalmi Szemle 2025/11-es lapszámában

A teljes lapszám elérhető a Madách Egyesület honlapján.

Toroczkay András (1981, Budapest)

Író. Költő. Kritikus. Portréját Nagy Botond készítette.