Lázár Bence András verse

Hervinsyah Kusumanagara felvétele

A világvégét

1.
A fennsíkon lenni.
Lenni ketten és a fennsík.
Hallani a kvézál hangját.
Hallani visszaverődését.
Az egész félszigeten
hurrikánok vonulnak át.

Indulni el veled.
Fennsíkon óceánig.
Óceántól Európáig.
Kvézál hangjának visszaverődése
– nem a maják ezer éves térképe –
lenni iránytű, de mi menni vakon.
Beszélni kicsit spanyol.

Gracias a la vida.
Egy morelosi temető falára írva.

2.
Menni tovább.
Elhagyni Valladolidban a tucatnyi
maját. Kvézál hangja a füleinkben
visszhangzik, mondja, mondja, menni hát.
Aztán a marquesita szagában aludni át,
veled aludni át, békében az éjszakát.

Gracias a la vida.
Egy morelosi temető falára írva.

Hallani a visszaverődést.
Hurrikánok szelében mi lenni ketten,
ketten lenni, középen, mint pupillánkban,
pupillánkban a másik, mint a tükör
szilánkja, és még egyszer mondani,
visszaverődni, mint kvézál hangja,
ezt hallani.

Gracias a la vida.
Egy morelosi temető falára írva.

3.
De megint menni tovább.
Elérni majd lassan Európát.
La Llorona suttogják.
Suttogják utánunk.
Lenni majd mi egyszer maják.
Marquesita, mágia, halottak napjában
nem az áhítat.

Gracias a la vida.
Egy morelosi temető falára írva.

De képzeletben még a fennsíkon lenni.
Képzeletben Valladolidban aludni át,
aludni át egészben, veled, békében át
az éjszakát. Vagy lenni egyszerűbben:
részegen, a világnak háttal, a világból
kilógva a vállal.

Gracias a la vida.
Egy morelosi temető falára írva.

4.
Emlékezni így, lenni hegyek tövében már,
Barcelona üres partjainál.
Hiszen a hurrikánból semmi sincsen.
Lenni nincsen, mint semmi a kincsben.
Pupilláink visszatérnek. Nem lesz szilánk
se már a másik, a másik csak egy hát,
a parton közös hajnalunk vár.

Gracias a la vida.
Egy morelosi temető falára írva.

Tudjuk mind a ketten, a maják elszámolták.
A világvége hiszen nincsen. Nincsen benne
semmi isten. Kvézál hangja utánunk nyúl,
hiába nézzük, hogy itt Barcelona
és hull, hullik a pára rá a tengerre,
északabbra óceánra.

Gracias a la vida.
Egy morelosi temető falára írva.

5.
Indulni el, veled.
Bármerre menni, lehet.
La Llorona hangja szól.
Elveszünk egy kicsit a másikból.
Hiszen vége, világvége nincsen,
és ha volna, semmi bajt se hozna,
hiszen mind a ketten együtt,
ketten úgy születtünk hurrikánok
örvényébe, mint kvézál hangja
mexikói fennsíkokba.

Gracias a la vida.
Egy morelosi temető falára írva.

6.
És így vagyunk most, így is leszünk,
elindulunk, megyünk, megyünk,
másikban a másikért tükröződünk,
kulcsolt kezekkel összefonva,
fennsíktól az óceánig,
óceántól Európáig.

Kvézál hangja füleinkben
mondja, mondja, menni hát.
Marquesita szagában aludni át,
veled aludni át, békében az éjszakát.

Végül állni ott a morelosi temetőben.
Falára írva, falára írva:

Gracias a la vida.

Lázár Bence András (Szeged, 1989)

Író, költő, euromorfológus, pszichiáter szakorvos, általános orvos. Legutóbbi verseskötete: Kávé, tejjel (Prae Kiadó, 2021).