Hüse Lajos prózája

Kép forrása: Pixnio

Kaláka

Már földben álltak az égetéssel tartósított végű oszlopok, amikor Tunya megérkezett. A másik kettő fel se nézett a munkából. Nem köszöntek, igaz, Tunya sem hiányolta az ilyesmit. Összecsapkodta agyagfoltos, hatalmas mancsait, mint a bokszoló, mielőtt ringbe lép, és beállt Adrián mellé a gyalulatlan deszkákat fűrészelni. Közben Börcsök odafönn összekötötte az oszlopokat a vízszintes gerendákkal. Enyhe lejtést adott nekik hátrafelé, hogy a tetőre felkerülő szurkos lemez majd levezesse a vizet.

– Ablak lesz? – kérdezte Tunya.
– Miért ne lenne? – vont vállat Adrián. Kopott sildes sapkája alól felfelé sandított, vajon Börcsök kéri-e már a szarufákat, amiket jó előre méretre vágtak. Kérhette volna, már annak kellene jönnie, de Börcsök csak ült a létra tetején, meredten bámult a szilvafa felé. Foga közé szorítva sodort cigaretta füstölt.
– Mert nem látom – dörmögte Tunya.
– Majd hozzák. A Lord délre ígérte.
– A Lord. Honnan van ablak annak a nyomorultnak? – hökkent meg Tunya. Aztán rájött. Érezte, hogy kivörösödik a szeme. Megvakarta az állát, sárga körmei alatt sercegett az erős borosta.

Az ócska ukrán dohány füstje elnyomta a fűrészpor szagát. Minden bontott volt itt, amiből építettek, csak a földbe ásott négy oszlopon érződött a tavaszi akácvirágzás illata. Börcsök csettintett.
– Adjátok már!
Egymás után feltolták neki a szarufákat, az meg fél kézzel keresztbe fektette a gerendákon. Iszonyat erős egy barom volt ez a Börcsök, egyszer viccből leütötte a körzetes járőrt, az meg nem tett feljelentést, nehogy a következőt komoly lendületből kapja.

– Jó vizes máma a föld – jegyezte meg Tunya. – Rendesen megkínlódtam vele.

Adrián elfordította a fejét, de véletlenül ugyanarra, amerre Börcsök az imént. Vissza is kapta gyorsan. Vetette a keresztet, kettőre a harmadikat, hátha az jobban véd.
– Mit baszkódsz itt, a gyülibe sose jársz! – morrant rá Tunya. Régebben sokszor hívta a málészájú unokaöccsét, de annak mindig máson járt az esze.
– Közöd?
– Csak úgy. Nálad még pulya sincs. Mitől félted azt, ami nincs?

Keményen csattant a kalapács a háromszázas szegek fején. Ha ember lenne Börcsök keze alatt, csak csontpor és némi szilánk maradna belőle.
– Megnézted? – kérdezte Adrián. Fel kellett volna nyalábolnia egy ölnyi deszkát, hogy odavigye az épülő kunyhóhoz, de akkor túlságosan közel kerül Börcsökhöz, és az ebben a helyzetben nem lenne igazán egészséges dolog.

Tunya csak bólintott, szárazon nyelt egyet. Szavakat keresett.
– Vénember, úgy segéljen, vénember! Az arcára volt aszódva az a fekete bőre.

Adrián megrázkódott, próbált erőt venni magán, de nem sikerült. Csak odanézett megint, ahová az előbb. A szilvafa alá. Az a fiú, ott… még nem feketedett meg, mint akit most tett föld alá Tunya. Lélegzett, néha felnyögött… de ahogy a lomb alatt hevert, mint egy darab göcsörtös fa, a reggeli fényben pont úgy vetődtek rá az árnyékok, hogy…
– Pedig milyen büszke volt az a legény, a Kislord, a csillogó fényes hajára…
– Hát, már nem fénylik – köpött ki Tunya, hogy elűzze magától a koporsóba tett fiú emlékét. – Gyerünk, mert sose lesz kész ez a ház!

Egy elkeseredett csapással Börcsök beverte az utolsó szeget. Hallatszott a reccsenésen, hogy a kalapács alatt darabokra hasadt a szarufa vége. De nem esett szét. Akkor jó lesz. Ami időre ez a házikó kell, annyira jó lesz.

– Tunya! Te!
Börcsök hangja épp úgy csattant, mint a kalapács. A sírásó rendesen megtántorodott, mert így hallotta a nevét.
– Mi van?
– Megásod majd neki is! – közölte Börcsök. – Amikor eljön az ideje. Megásod, de dupla mélyre, hogy az a kurva drogos lelke sose szabadulhasson ki a sírból!

Mi ez az újféle mánia, vakargatta némán a borostáját Tunya. Az a nyomorult Lord is ezt kérte tőle, amikor a hó elvitte a fiát. Ígérte, hogy megfizeti, pedig annak még cipője sincsen, csak ősszel, amikor a sár csizmaként ragad a pucos lábra. Nyilván nem ásta meg dupla mélyre, így is annyit szentségelt a ragadós föld miatt, hogy a Teremtő ma reggel biztosan hátat fordított neki. De amit Börcsök mond, azzal nem szabad ellenkezni!

A szomszéd portán lassan nyílt ki a nyikorgó ajtó. Előbb csak egy mocskos kéz jelent meg, tapogatózott, aztán láthatóvá vált a lesoványodott kar, a megfakult, virágos blúz. Lötyögött, mintha feldobták volna a gereblye nyelére. A három férfi megbabonázva bámulta, régen is mindig guvadt szemmel lesték Lizát. A lánynak elől-hátul mindene megvolt, és hozzá még kacéran villogott a tekintete is. Jó volt bámulni, jó volt szólongatni is, hadd szájaljon vissza kacagva valami gúnyosat. De Lizának már semmije sem maradt, se fara, se melle, se nevetése. Csak az a szörnyű, mohó éhség a szemében, ami űzte, hogy szerezzen, marjon valamit, csak hozzájusson valahogy egy pakk hóhoz.

Nem lehetett nem bámulni.

– Mozduljatok, estére készen akarok lenni ezzel a kalyibával! – hördült Börcsök. Megint recsegni kezdett a fűrész, csattogni a kalapács. Mintha az Égi Karmester intett volna neki, a Lord is megérkezett, bal lábát mereven maga után húzta, görbe hátán a bontott ablakot cipelve. A fiának már nem kell a kis hókunyhó, ahová elzárhatták, hogy ne kódorogjon el lopni, rabolni, a testét árulni. Nem kell már Kislordnak az az ablak… Tunya ma reggel ásta meg a sírját.

Furcsa morgás fordította a férfiak fejét a szilvafa felé. Liza esett keresztül Börcsök fiának tehetetlen testén. Úgy vergődött, mintha most is azt csinálnák, amit kis idővel ezelőtt olyan szívesen csináltak. Nem bírt feltápászkodni. Eltolta magát az eszméletlen, alig nyöszörgő, hóba fagyott elméjű fiú mellkasáról, nyögött, visszaesett.

Börcsök hosszan, reszelősen sóhajtott.

– Jól van. Jól van – zihálta. – Értem én, Uram… egymásnak teremtetted őket, mindenki mondta, hiába tiltsam, ezt nem lehet, engedjem inkább. De meg kell mondjam, Uram, nem könnyebb így. Nem könnyebb!

Tunya arra gondolt, hogy szégyellnie kellene magát. Tiszta szívből igyekezett szégyenkezni, de így sem tudott nem arra gondolni, hogy de bizony könnyebb lesz egy kicsivel, mert így Börcsök a fiához zárja a kis Lizát, akitől addig tiltotta a drog miatt. Nem kell a lánynak külön hókunyhót építeni, amiért a minap már könyörgött nekik az anyja, mert Liza is eljutott odáig, hogy ellopott és eladott mindent a családtól.

Tunya megrázkódott és megköpdöste a tenyerét. Nem azért jön az ember kalákában építeni a hetedik ilyen kalyibát, még ha késve is érkezik, hogy bámészkodjék meg okoskodjék. Nekilódult a sírásó, erősen fűrészelt, csak úgy rázkódott a válla a nagy nekibuzdulástól. Vagy valami mástól. Meglehet, éppen azt a deszkát fűrészelte, amit még az elsőnek megácsolt házikóból bontottak ki, Tunya húgának portáján.

Hüse Lajos (1970, Eger)

Szociológus, a Sárospataki Református Hittudományi Egyetem docense. Novelláit A Vörös Postakocsi, a SZIFonline, a Mélymerülés és a Prae közölte, zsánerkötetei  a Cherubion és a Gold Book könyvkiadóknál jelentek meg.