Brecsók Blanka verse

liaye/lomography felvétele

párnakönyv II.

láttalak R.-rel az aluljáróban.
zúzott a nulla fokos levegő,
keresztül hasadt rajta a pára,
a sok ember, ahogy egyszerre lehelte: … *
tudtam, hogy lassan értél hozzá.
tudtam pontosan, hol.
IP-címemet kérte a Fornetti-wifi,
csatlakoztam.
egy kattintással vetettem véget a korszaknak,
éráim egybefolyásának,
koherens káosznak,
rétegződött ellentmondásoknak.
bérletemet ott vettem az automatában.
az utalás sikeres volt,
SMS fölött a küldési idő:
délután három, és két óra múlva
ugyanitt kéne lennem.

R. lenyúlt egészen mélyre, és onnan elővett valamit.
visszatükröződött szemében a neoncsövek fénye,
cseppfolyós lett az átkötés,
feszült minden szál, és mikor elszakadt,
öléből öledbe folyt az alvadás.
miután helyzetét meghatároztam, magára hagytam,
látszólagos beletörődésem megszaporázta lépteimet, és valóban,
két óra múlva ott álltam, ahol korábban.
G.-ékre vártam – jöttek Újpest felől.
kezükbe tettem az életem,
mentünk tovább.

itt lakom a művelődési házban,
ha jobb híján vállalom a száműzetést.
az első emelet szalon:
huzatos teremben székek.
kívülről figyeltem minden belső mozgást,
dinamikáját esténknek.
arra gondoltam, visszahozom R.-t ebbe a versbe,
vagy csak a második sorba, idegenek közé.
magára hagytam, és ő ott maradt,
engem pedig egyáltalán nem érdekelt, amíg
hajnalban fel nem ébresztettek.

addig három összetolt széken aludtam,
rám terítettek egy kabátot, ablakot nyitottak.
fáztam, mint kisgyerek, ha az anyja felkel mellőle éjjel.
J. A.-idézetekkel álmodtam, mert eldöntöttem,
nem nevezem meg félelemeimet, márpedig
féltem, hogy álmomban
a székeken
halálra fagyok.

G. keltett.
az áporodott levegőbe a nevedet mondtam,
fejmosásomat követte egy függönyfrufru,
holnap hívjam fel a fodrászát,
a papírt, amire a címet írta, elhagytam azóta.
úgy köszöntünk el, hogy még látjuk egymást.

vakon jártam ezután,
pedig ott voltam a sűrűjében, és nem tudhattam,
mi következik,
mi jön vissza vagy távozik végleg
az alá- és fölérendeltség igénye nélkül.
G. ismét megkeresett a frufru ürügyével,
a folyamat visszafordíthatatlan lett.
személyközi viszonyaink, átláthatatlan nedű
mérgezte környezetünket,
a szakítás hírére pedig szaladtam hozzád.

és elölről kezdődött a körforgás.
a tétlenségből nőtte ki magát az élet,
megint áthívtál, én meg csak vártam,
mikor jön az árulás legelső jele.
mert R. visszatért,
viszonyom lett G.-vel, és mikor kiderült,
idemenekültem
előletek.

vonakodásom, bocsánatkérésem R.-től
olyan utakra vitt, amik sehová se vezettek.
fél kézzel adtam válságos hónapjaimat,
csak újra indukálhassam a folyamatot.
G. pedig végre nem keresett,
tudakozódott felőlem, felőled.
utoljára múlt nyáron beszéltem veled.
a hangüzenetben volt minden kincsem.
ismét végéhez értünk a körnek,
mégsem váltam a ciklus kezdetévé.

nem hoztam magammal senkit.
te is ott maradtál, ahol R. és G.,
helyeken, ahová nem térek vissza,
és nem egyesülök velük, hogy jobb alakom legyen.
válaszleveleimet sosem küldtem el, mert biztosan tudtam:
nem nyerek bocsánatot.

*lehelhetett bármit, amit csak szerettél
volna hallani, de olyat
mégsem tudott, ami nem volt a sajátja.
idegenek idegen szavaival nem ékeskedhet az,
akit ismerek.
mert abban az aluljáróban mindenkiről tudtam,
kicsoda,
szándékát és hovatartozását sóhajuk tárta fel előttem.
de rólad nem tudtam semmit.

Brecsók Blanka (2008, Budapest)

Költő, a Veres Pálné Gimnázium diákja.