Szilágyi Márton: Szabadság és szerelem: egy Petőfi-formula átértelmezése József Attilánál

(tanulmány)

Petőfi összes verseinek az 1847-es kiadásában, azaz a költő életében meg­jelent legteljesebb kötetében az élen, mottóként áll ez a néhány soros vers,amely egészen páratlan hatástörténetet mondhat magáénak.

Szabadság, szerelem!
E kettő kell nekem.
Szerelmemért föláldozom
Az életet,
Szabadságért föláldozom
Szerelmemet.¹

A rövid vers Kertbeny Károly fordításában már 1849-ben megjelent né­metül,² s ez alapján, azaz németből készült el például az első kínai nyelvűPetőfi-fordítás is, amely aztán egy egészen páratlan recepciót és kultusztalapozott meg Kínában.³ A vers mégsem lett automatikusan része később a Petőfi-életművet összegző gyűjteményes kiadásoknak. Ennek a leglát­ványosabb jelzése az volt, hogy – véletlenül vagy szándékosan, de mégis­csak – kimaradt az 1874-es, első Petőfi-összkiadásból.⁴

Ezért is volt annak idején felfedezés jellegű, amikor 1884-ben Meltzl Hugó hosszú tanulmányt szentelt egy kolozsvári lapban ennek a hatsorosversnek, s nemcsak azt rögzítette, hogy a szöveg nem került be az elsőgyűjteményes összkiadásba, hanem hosszan érvelt is a jelentősége (vala­mint a poétikai fontossága) mellett. Ő tekintette először a szöveget „Vo­tum Petőfianum”-nak, s tulajdonított ars potica-szerű jelentést neki. Ezzel függött össze az is, hogy a vers keletkezését is szimbolikus dátumhoz igazította (amúgy igazi filológiai érvek nélkül): szerinte ugyanis „Petőfi az ő életjelszavát éppen születésnapjának 24-ik évfordulóján, illetőleg 24. születésnapjára irta”.⁵ Ezt az álláspontot aztán átvette Ferenczi Zoltán is a nagy, háromkötetes Petőfi-biográfiájába,⁶ s aztán elfogadta Horváth János is.⁷ Ez került bele datálásként a régi kritikai kiadásba is.⁸ Ezt csak az új Petőfi-kritikai vonatkozó kötetét sajtó alá rendező Kerényi Ferenc vizsgálta felül s mozdította el, ki is emelve a keletkezést abból a szinte kultikus kelet­kezéstörténetből, ahova annak idején Meltzl Hugó beillesztette. S ez nemcsak azért ér­dekes, mert – meggyőző érvek alapján – Kerényi már egy későbbi, 1847. január közepimegírást látott indokoltnak, hanem az ehhez a dátumhoz hozzárendelhető keletkezés­történeti rekonstrukció eltérő szerkezetében és hangsúlyaiban áll az igazi újdonság.

Kerényi ugyanis a szöveg keletkezését szorosan összekapcsolta az Összes költemé­nyek, Petőfi első gyűjteményes kötete koncipiálásával. Erre voltak filológiai fogódzói.A költő ugyanis két részletben adta be kötete anyagát Reseta János cenzorhoz, ám –feltűnő módon – ez a vers még egyik kéziratkötegben sem szerepelt.⁹ Viszont a gyűjte­ményes kötet elé szánt, prózai bevezető – amelyet Reseta engedélyezett – a másodiknak benyújtott anyagrész élén volt, ám aztán mégsem jelent meg. Sőt, a szövege is Reseta hagyatékában maradt fenn, s csak jóval később, 1908-ban került elő.¹⁰ Az előszó helyett pedig a megjelent kötetben már a [Szabadság, szerelem…] volt olvasható.

A cenzúráztatott versanyag amúgy két ponton tért el aztán a megjelent kötettől,ugyanis Petőfi két igen fontos, emblematikus szöveget utólag illesztett be a gyűjte­ménybe: az egyik az első szöveg, a [Szabadság, szerelem…], a másik az utolsó vers, az Egy gondolat bánt engemet… volt. Ezeket nyilván utólag kellett cenzúráztatnia, s hogyez megtörtént, arra éppen a kötet megjelenése a bizonyíték – a cenzúráztatásra pedig1847. január 12-e előtt kerülhetett sor.

Mindaz, amit Kerényi a rendelkezésre álló, korántsem teljes körű, s kissé mozai­kos adatokból levezetett, teljesen meggyőző. Megítélésem szerint csak ezután kezdő­dik el nála egy új legenda kiépítése. Kerényi ugyanis úgy vélte, „az őt ért kritikákra az Előszóban a szokásos indulatos módon válaszoló költőt Reseta beszélte le az Előszó megjelentetéséről”.¹¹ Erre csak logikai következtetés vezethette a sajtó alá rendezőt, aki ugyanezt a gondolatot saját, kiváló monográfiájában is kifejtette.¹² Kerényi első érve azonban rögtön erősen kikezdhető: az irodalomtörténész arra utal, amit Zilahy Károly rögzített a Petőfi-biográfiájában, hogy 1846 februárjának a végén Reseta le akarta beszélni Petőfit A hóhér kötele kiadásáról, noha a megjelenés elé nem gördített cenzori akadályokat.¹³A máshonnan nem ismeretes történet persze akár igaz is lehet, ám ez az eset aligha szolgálhat megerősítő párhuzamául az Összes költemények nyitódarabjának a cseréje kapcsán, hiszen Resetára ezek szerint egyszer már biztosan nem hallgatottPetőfi. Kérdéses, hogy miért hallgatott volna most, amikor még nagyobb súlya volt a dolognak, hiszen olyasmiről volt szó, amelyre Petőfi nemze­dékéből, de még csak az őt megelőzőekből sem volt képes senki: egy 24éves fiatalember összes addigi verseinek egy kötetben való publikálása for­gott kockán. Egy ilyen, kivételes helyzetben vajon miért nem tételezzük föl inkább azt, hogy a kötet kompozíciós kérdéseit (egy új nyitó- és egy újzáróvers beiktatása, s az előszó teljes kihagyása ilyennek tekinthető) maga Petőfi alakítja, s nem olyasvalaki, aki nem tartozik Petőfi bizalmas barátaiés tanácsadói közé, s akinek esetleges korábbi beleszólása is teljesen hasz­talan maradt? Illetve miért kellene azt gondolnunk, hogy egy ilyen súlyúpoétikai kérdésben Petőfi valaki másnak, ráadásul éppen egy cenzornak(még ha, engedjük meg, egy igen kedves és irodalmi ügyekben tájékozottcenzornak) a tanácsára szorult volna? Önmagában az, hogy a kötet elősza­vának a kézirata Reseta hagyatékában maradt meg, aligha elegendő egy ilyen súlyú következtetéshez – hiszen ez a tény e nélkül is magyarázhatólenne: mondjuk úgy, hogy miután Petőfi lemondott erről a szövegről, Re­seta elkérte tőle emlékül, vagy miután maga Petőfi hagyta ott nála, Resetaezt eltette afféle emléktárgyként. Ez a két utóbbi verzió éppúgy nem bizo­nyítható, mint a korábbi, Kerényi jegyzeteiben olvasható feltételezés – tehát pontosan ugyanannyira valószínű is.

Érdemes azonban – miután ez a kérdés pusztán filológiai érvekkel nem dönthető elegyértelműen – inkább arra figyelni, amit szintén az imént ismertetett történetből lehet kibontani: ezek szerint Petőfi még az utolsó pillanatban is egy olyan kötetegész meg­alkotására törekedett, amely külön jelentéssel rendelkezik. Akár azon az áron is, hogy kiiktat bizonyos szövegeket a kompozícióból (nem is akármit, hanem magát a nagy gonddal fogalmazott előszót), s két, kulcsfontosságú helyre új versszövegeket illesztbe. Ez utóbbinak a leglátványosabb következményére már Ferenczi Zoltán felhívta a fi­gyelmet: így a kötet a szabadság szóval kezdődik, s ennek bővített variációjaként a vi­lágszabadság szóval fejeződik be.¹⁴ Ez is arra mutat, hogy érdemes lenne alaposabban foglalkozni Petőfi kötetszerkesztési gyakorlatával, mert nem arról van szó egyszerűen, hogy a költő a kronológiai elv alapján minden egyes szövegét közölni akarta volna elsőgyűjteményes kötetében.¹⁵ Ennek egyébként az is ellentmond, hogy életművének szá­mos darabját ki is hagyta innen – ahogyan ezt a kritikai kiadás mindig megbízhatóan regisztrálja is.

Azaz nem kizárólag a két vers beiktatása a bizonyítéka a kötet tudatos megszer­kesztésének – ám éppen az utólag betett két költemény a leglátványosabb eleme en­nek a költői tudatosságnak. S nemcsak a pozíciójuk, hanem a tartalmuk is sokatmon­dó. A nyitóvers ugyanis nem kizárólag a szabadságot hangsúlyozza, hanem a szerelmetis hasonló státuszban exponálja. S ez alighanem a kötet egészének a tudatos átértel­mezése irányába mutat, mintegy az addigi versanyag meglévő, de némileg rejtett,ilyen módon nem hangsúlyozott centrumának a kiemelését szolgálja. A szabadság ésa szerelem ugyanis az a két irányulás, amelyet Petőfi verseinek a kötetben is benne lévő kulcsdarabjai szakrális pozícióba helyeztek, s így ezek az abszolútummal való kapcso­lat  nem hagyományos értelemben vett, megszentelt lehetőségét hordozzák. Margócsy István ezt úgy írta körül, hogy Petőfi ebben a versében jelentette be „a szabadság szinte isteni jellegű mindenek felettiségének s mindenhatóságának korlátlan igényét”.¹⁶ Ezt érdemes kiegészíteni azzal, hogy Petőfi verseiben a szerelemnek is hasonlóan transz­cendens státusza van, gondoljunk csak a feleségéhez írott szerelmes versek (amúgy formabontó szemléletű és a hagyománnyal szembenálló) vonulatára – ezen versek persze már jórészt ezen a gyűjteményes köteten kívül rekednek, mert később kelet­keztek. Hiszen Petőfi már azzal is felrúgott egy konvenciót, hogy saját feleségéhez írt szerelmes verseket, miközben a lírának ezt a típusát korábban és ekkor is álta­lában a vágy és az udvarlás konvencióinak feleltették meg, amely nem fért össze a házastársi státusszal. Ennek illusztrálására csak egyetlen példát idéznék a Petőfi kortársai közé tartozó Tompa Mihály egy kiadatlan leveléből (a levél csak néhányévvel később keletkezett, s a beállítódást jól mutatja): „Mért nem éneklem meg fe­leségemet? Minek? itt van, enyém testestül lelkestül, felesleges volna a Dal; aztán barátom más az a szerető, meg más az a feleség.”¹⁷

Így aztán Petőfinek a kötetnyitó státuszba emelt verse, amelyről Margócsy Ist­ván joggal mondta azt, hogy „tömörségében is nagy ívű, romantikusan fellengző és rejtélyes állítás és vállalás”,¹⁸ valójában az egész lírai életmű összefüggésében értel­mezendő: nem egyszerűen a gyűjteményes kötet anyagára vonatkozik, hanem leg­alább annyira a későbbi pálya megelőlegezett szemléletét közvetíti. S innen nézvést persze jórészt elesik az a felsejlő kifogás, hogy körvonalazatlan marad az itteni sza­badság fogalom, hiszen nem tudni, a lírai én kitől vagy mitől akarna szabad lenni.¹⁹ A [Szabadság, szerelem…] ugyanis más viszonyrendszert érzékeltet. A szabadság ugyanis nem a valamitől való megszabadulás állapotára, hanem a valamire valóképesség állapotára vonatkozik, s így a lírai én számára elérhető legnagyobb érté­kek megnevezését végzi el – úgy, hogy ezen belül az egymásra való átválthatósággal képes érzékeltetni ezeknek a belső hierarchiáját is. S ezért is kell a gyűjteményesköteten belül megteremteni a belső szimmetriát vagy híd-szerkezetet azzal, hogy a kötet utolsó versében (Egy gondolat bánt engemet…) a két transzcendens értékközül a szabadság tér vissza. Petőfi szerkesztési eljárása éppen ezt valósította meg.

Ez az utólagos irodalomtörténeti felismerés persze nem volt szerves része sem a 19. századi, sem a 20. századi Petőfi-értelmezéseknek. A [Szabadság, szerelem…]hamar formulaszerűvé váló, a kifejtetlensége miatt könnyen applikálható szembe­ állítása igen könnyen leegyszerűsödött a későbbi használatban. Éppen ezért igen ér­dekes s akár a Petőfi-hagyomány szempontjából is sokatmondó, miképpen értelmezte át mindezt József Attila – igaz, az ő életműve korántsem kínál annyira gazdag anyagot a saját Petőfi-képének megragadásához, mint kortársáé, Illyés Gyuláé, aki már a har­mincas években külön könyvet írt Petőfiről.²⁰ Van azonban József Attilának egy késeitöredéke, amelyet Stoll Béla kritikai kiadása 1837 első felére datált, s amely éppen en­nek a közvetlenül Petőfitől származó formulának a felhasználása miatt igen tanulsá­gos.²¹ A [Szállj költemény…] kezdetű, háromstrófás vers középső szakasza tartalmazza a szempontomból fontos részletet:

Nyugtasd a gazdagok riadtkis lelkét – lesz még kegyelem.Forrást kutat, nem vért itat a szabadság s a szerelem.²²

A versben Petőfi versének két kulcsfogalma formulaszerűen bukkan ugyan fel, még­sem idézetként. Az a megoldás pedig, hogy a szabadság és szerelem szó közé beé­kelődik egy kötőszó, eltérően az eredeti Petőfi-verstől, nemcsak ritmikai kérdés. Bár persze az is, hiszen a József Attila-verstől nem idegen a nyelvi játékosság sem (lásd azelőző sor belső rímét, a ’kutat’ és ’itat’ szavak egymásra vonatkoztatását). Így viszont éppen az válik feltűnővé, hogy ez a két, egymás mellé helyezett fogalom a humánum­nak lesz a hordozója, hiszen a korábbi sorral együtt azt az ellentétpárt rajzolja ki, hogya szabadság és a szerelem (mindkettő!) itt éppen nem a bosszú és az erőszak lehető­ségét jelentik. Azaz József Attila versében ez a formula radikálisan le van választva Petőfinek egy másik kulcsfogalmáról, a forradalomról, amely ugyan nem az 1847-eskötetben mutatkozik fontos tényezőnek, hanem inkább az azután kezdődő periódus­ban, az 1848-as, 1849-es versanyagban, de fontos darabjai már korábban megíródtak(mint például Az ítélet vagy a Levél Várady Antalnak). Ez az a verscsoport, amelyet az újabb szakirodalom az 1980-as évektől – Veres András terminus technicusával – „for­radalmi látomásversek”-nek nevez,²³ s amelyekben a kívánatos társadalmi átalakulás nembeli jelenségként és egy apokaliptikus képzetkör segítségével íratik le. Ezek­nek a verseknek lesz fontos, visszatérő metaforája a vértenger, vérözön, ahogyanezt éppen az imént emlegetett két Petőfi-versben is láthatjuk.²⁴ József Attila verse éppen ettől határolja el a szabadság és a szerelem fogalmát, ami egyrészt markánsPetőfi-értelmezés, másrészt igen pontos érzékelése a [Szabadság, szerelem…]című vers azon funkciójának, amelyet az imént követtem végig a gyűjteményeskötetbe való bekerülése kapcsán. Annál is inkább, mert az idézett négy sorban van még egy fontos elem: a ’kegyelem’ szó. Ez ugyanis olyan, többjelentésű kife­jezés, amelynek óhatatlanul jelen lévő eleme az isteni gondviselés rendjére valóutalás is. Az tehát, hogy ez lesz a rímhívó szó, amelyre majd a ’szerelem’ szó vála­szol, jelentéses megoldás, hiszen ezáltal meg tud jelenni a versben a szabadságnak és a szerelemnek a transzcendens, a kegyelemtanokra hajazó jelentéstartományais. Ez pedig szintén nem független Petőfi „forradalmi látomásversei”-nek a tradí­ciójától. S innen nézvést az egész József Attila-töredéknek az a sajátossága, hogy a gazdagok és a szegények egymás mellé tételéből indul ki (sajnos, nem tudjuk, ez milyen kompozícióhoz vezethetett volna el), nemcsak egy szociális indulat le­nyomatának látszik, hanem egy régi, biblikus eredetű polarizáltság felidézésének is, amelyben a felosztásnak morális következményei is vannak (ezért is kap helyeta versben, mintegy ellenpontozásául a gazdagok „riadt kis lelke” szintagmának,a szegények jelzőjeként a „szorgalmas”).

Mindez persze már egy alighanem egy sajátos gondolati út eredménye JózsefAttilánál, hiszen az 1930-as évek elején neki számos olyan verse és egyéb megnyi­latkozása van, amely éppen a forradalom marxista értelmezésének a hagyomá­nyába illeszkedik. S innen nézvést, akár ez a Petőfi-formula is lehetett volna egyilyen felfogásnak a hordozója.

Csakhogy úgy tűnik, 1937-re József Attila már erre a kérdésre is másként tu­dott tekinteni. Ez az 1937-es töredéke arra mutat, hogy – bármennyire futólag érintette is – igen mélyen megsejtette Petőfi egyik legfontosabb lírai vonulatának eredeti koncepcióját, s ezt nemcsak a korabeli Petőfi-kultusz, hanem akár méga progresszívnek számító, de a politikai költészet kapcsán némileg szintén leegy­szerűsítő, kortársi értelmezések (mint például Illyés vagy akár Horváth János Pe­tőfi-koncepciója)²⁵ ellenében tette.

Ez a megoldás pedig akár reakcióinak is tekinthető arra az egyébként nagyon érdekes kritikára, amelyet Illyés Gyula írt a Külvárosi éj című József Attila-kötet­ről. Ennek a kritikának a talán leghangsúlyosabb eleme ugyanis egy olyan észleletvolt, amely éppen a forradalmiság szervetlen belekeverését állította a költő máshangvételű lírai verseibe (ez éppen József Attila azon verseire vonatkozott, amely­ben erősen jelen volt a marxista forradalom-felfogás). S Illyés példája, amelyhez mérten elmarasztalta József Attilát, Petőfi volt: „Az ő [ti. József Attila – Sz. M.]világa tehát a külső, nyugtalan világ, fegyelmezett, nyugodt belső világból néz­ve. A legszerencsésebb költői alkatok egyike ez, mely kitűnően érvényesülne az ő izmos, friss, az ősi virágénekek magyarságát idéző nyelvezetében. De ő neméri be ezzel. Három-négy hibátlan szakasz után ráeszmél, hogy ő tulajdonképpen forradalmár is, sőt – és itt jön a nehezebbje – tudományosan képzett marxista is. Nem szeretném, ha félreértenének. Semmi kifogásom forradalmisága ellen, a baj csak az, hogy ez ép egy nyugodt szemléletű, minden izgalomtól és lázítástól mérföldnyire eső vers írása közben jut eszébe. A két merőben különböző érzel­mi állapot nem fér össze. Képzeljék el, hogy Petőfi a »Reszket a bokor…« hangu­latába és egyik szakaszába akarta volna elhelyezni azt, a maga helyén különben kitűnően megálló gondolatát, hogy a királyokat sürgősen fel kell akasztani.”²⁶ Il­lyés Petőfi-példája persze sarkított és célzatos, hogy erősebben mutassa az állí­tás paradoxitását, de az kétségtelen, hogy Petőfinél a kétféle terület (a szerelmiköltészet és a „forradalmi látomásköltészet”) egyszerre van jelen, bár kétségtelennem egyazon versegészben, hanem inkább az életmű szinkrón darabjaiban. Gyűj­teményes kötetének a mottója úgy is felfogható, mint erre való költői reakció –még ha ez a gondolat Illyés idézett gondolatmenetében nem is kapott helyet. Ám ennek a jellegzetességnek a József Attila költészetében (pontosabban ezen kötetében)való érzékelése kétségtelenül finom és érzékeny megfigyelés, s innen nézvést tanulságos a [Szállj költemény…] belső értékviszonyait nemcsak Petőfi-értelmezésként, hanem az illyési kritikára adott válaszként is felfogni.

Maga a dilemma pedig alighanem erősen foglalkoztatta József Attilát. Ennek is vannémi nyoma – igaz, inkább interjúkban s nem gondosan kifejtett tanulmányszövegek­ben, s ezért némileg kérdéses lehet, hogy az itt olvasható okfejtések mennyire hűen tük­rözik József Attila gondolatait (aki valaha már adott interjút, tudja, hogy a végül elké­szült szöveg nem feltétlenül pontos lenyomata az ezt megalapozó beszélgetésnek). Azide idézhető hírlapi szövegek egyike, Molnár Tibor interjúja 1936. július 5-én jelent mega Brassói Lapokban, meglehetősen bombasztikus címmel (Beszélgetés a magyar Panait Istratival), s ebben József Attila hosszasan beszélt a szerelmi és politikai költészet kap­csolatáról és összeférhetőségéről. S miközben magáról igyekezett beszélni, az egyik leg-főbb példája persze Petőfi volt. Vagyis neki is egy Petőfi-értelmezésen keresztül vezetettaz útja önnön törekvései szemléltetéséhez. A gondolatmenet ugyan nem teljesen tisztaés egyirányú, de könnyen lehet, hogy ez nem a nyilatkozó hibája, hanem az újságíró fog­lalta össze pontatlanul a hallottakat – ezt, sajnos, már nem tudjuk ellenőrizni. De JózsefAttila vélekedése akkor is igen izgalmas, ha egymásnak némileg ellentmondó elemekből látszik összeállni.

A költő első állítása az, hogy „a reális szerelmi élethez kapcsolt szerelmi verset írni, sokkal forradalmibb cselekedet sokszor, mint a politikai vers.” Erre a példája DavidHerbert Lawrence Lady Chatterley szeretője című regénye. Majd következik egy újabb tételmondat (ezeket egyébként a lap kurziválással ki is emelte): „Petőfi is legkevésbé szerelmi verseiben volt forradalmi.” Ezen a ponton a fogalomhasználat tűnik némileg homályosnak: ez vajon azt jelenti-e, hogy Petőfi szerelmi verseiben nem kapott helyet a forradalom, a politikai tartalom (ez szinte Illyés kritikájának a gondolatmenetével har­monizálna), vagy arról van szó, hogy Petőfi szerelmi versei nem haladták meg annyira a közízlést, hogy abból botrány lehetett volna? Mindez a „forradalmi” szó poliszémiája miatt állhat elő. A folytatás mintha az utóbbi lehetőség felé mutatna: „Szerelmeit [ti.Petőfi – Sz. M.] népdalokban énekelte meg, vagy pedig a nyugat-európai magas formát választotta. De azt a testi közvetlenséget, ami például tájleírásaiban van, sohasem érte el egyik szerelmi versében sem.”²⁷ Ennek a kijelentésnek a Petőfire applikálása persze némileg vitatható, hiszen ő számos értelemben szembement a konvenciókkal eb­ben a zsánerben is – ha csak arra gondolunk, amit Margócsy István mondott Petőfiszerelmes verseiről, már az sem csekélység, hogy „szinte vallássá emelte a szerel­met”.²⁸ Amúgy éppen ezt a vonatkozást mutatja a [Szabadság, szerelem…] című versnek a gyűjteményes kötet élére helyezése is. S a testi vonatkozás sem hiányzott mindenestül Petőfi szerelmes verseiből – csak mindez egy olyan, némileg rejtje­lezett nyelven mondatott el, amely nem kívánta mindezt a nyelvi durvaság vagya szleng felhasználásával exponálni. József Attila szavai, ha a szerelem ábrázolása kapcsán valóban ezt a nyíltságot kevesellte, már a pszichoanalízis tapasztalataiból istáplálkozhattak: a korai freudizmusból kialakított mérce szerint ugyanis a fejfenn­tartás kényszere az emberi psziché egyik legfőbb hajtóerője – s innen nézvést Petőfi egyébként formabontó szerelemábrázolása még túlzottan biedermeier jellegűnektűnhetett. Ám ha József Attila interjúbéli kijelentéseit nem kíséreljük meg valamifé­le kifejtett gondolatiság mércéjével, irodalomtörténeti relevanciájú értelmezésként felfogni, akkor közelebb jutunk az állítások lényegéhez: a költő még így is ponto­san érzékelte a szerelemnek és a közéleti tartalomnak az együttes jelenlétét Petőfiköltészetében, s kettősségüket itt az egymásra való hatásban ragadta meg (s ezena mércén persze értékelhette kisebbre Petőfi szerelmi líráját, mint az megérdemelte volna).

Éppen ezért lesz nagy jelentőségű, ezt a dilemmát is tovább gondoló, poétikaiválasz a [Szállj, költemény…]. Hiszen az ott megjelenített szembeállítások már nem mutatják kibékíthetetlen vagy éppen egymás ellen kijátszható ellentétnek a szabad­ság és szerelem világát. Sőt, a választás már inkább a két, itt immár egybetartozó fogalom és a „vért itató” forradalom között látszik lenni.

S ez akár Petőfi poétikája felől is jelentéses értelmezés.

József Attila olyasmit sejtett meg, amit csak jóval később érzékelt maga a Pe­tőfi-kutatás.

S ez nem is kevés.

---

1 A versnek nincs címe, ezért az incipit-jével szokás hivatkozni rá, s én is így teszek: [Szabadság, szerelem!]. A kritikai kiadásban: Petőfi Sándor összes költeményei (1847): Kritikai kiadás, s. a. r. Kerényi Ferenc, Bp., Akadémiai,2008 (Petőfi Sándor Összes Művei 5.) [a továbbiakban: PSÖM 5.], 13. A dolgozat elkészítéséhez köszönöm Tverdota György tanácsait.

2 Alexander Petőfy, Gedichte: Nebst einen Anhang anderer ungarischer Dichter, übertragen von [Carl Maria] Kertbeny, Frankfurt a. M., 1849, 349.

3 Erről tájékoztatott Yu Zemin előadása (Petőfi kínaiul) a Petőfi életműve és kultusza (Szövegek, városok, történetek 1823–2023) című, debreceni konferencián 2023. június 16-án.

4 Ennek a kiadásnak a keletkezéséről lásd T. Szabó Levente, A megszelidített Petőfi? Az 1874-es Petőfi-díszkiadás körüli vita és a korabeli Petőfi-filológia egyidejű egyidejűtlenségei = „Szirt a habok közt”: Tanulmányok Imre László születésnapjára, szerk. Bényei Péter – Gönczy Monika – S. Varga Pál, Debrecen, Debreceni Egyetemi Kiadó, 2014, 158–171.

5 Meltzl Hugó, Petőfi jelszava (Hat sorról hét czikk), IV. rész, Magyar Polgár, 18. évf. (1884), 47. szám (febr. 26.) [1.].

6 Ferenczi Zoltán, Petőfi életrajza, I–III. kötet, Bp., Franklin-Társulat, 1896. A konkrét szöveghely: III. 4, 46.

7 Horváth János, Petőfi Sándor, Bp., Pallas, 1922, 372.

8 Petőfi Sándor költeményei 2., s. a. r. Varjas Béla, Bp., Akadémiai, 1951 (Petőfi Sándor Összes Művei II.), 133.

9 A két kéziratköteg jelzete: OSzK Kt. Fond VII/97; PIM Kt. P 54.

10 Vö. Petőfi Sándor vegyes művei. Útirajzok, naplójegyzetek, hírlapi cikkek és egyéb prózai írások, a. r. V. Nyilassy Vilma – Kiss József, Bp., Akadémiai, 1956 (Petőfi Sándor Összes Művei V.),

11 PSÖM 5. 310.

12 Vö. Kerényi Ferenc, Petőfi Sándor élete és költészete: Kritikai életrajz, Második, javított kiadás, Bp. Osiris, 2022 (Osiris Irodalomtörténet, Monográfiák), 279.

13 Zilahy Károly, Petőfi Sándor életrajza, Pest, Emich, 1864, 85. nyítható, mint a korábbi, Kerényi jegyzeteiben olvasható feltételezés – tehát pontosanugyanannyira valószínű is.

14 Ferenczi i. m. III. 46–47.

15 A kritikai kiadás sorozata nem tulajdonított különösebb jelentőséget a kompozíciós elveknek Petőfi gyűjteményes kötetének az összeállításakor, hiszen az alapelve a kronológia volt, bár arra a fontos szempontra minden egyes esetben fölhívta a figyelmet, ha a költő valamely művét kihagyta onnan. Az újabb szakirodalom néhány tanulmánya azonban már komolyabb figyelmet szentelt a válogatás és az összeállítás különböző kérdéseinek: Ratzky Rita, Petőfi kötetszerkesztési elvei az első megjelent gyűjteményes kötetében: Versek (1842–1844) = „Szirt a habok közt”: Tanulmányok Imre László 70. születésnapjára, szerk. Bényei Péter – Gönczy Monika – S. Varga Pál, Debrecen, Debreceni Egyetemi Kiadó, 2014, 150–157.; Thimár Attila, Arcképrajzolás a hírverés jegyében: Gondolatok Petőfi első kötetének szerkesztési elveiről, Irodalomismeret, 26. évf. (2015), 2. szám, 62–65.; Kardeván Lapis Gergely, Népdalciklus és szerkesztett verseskötet az 1840-es években = Doromb: Közköltészeti tanulmányok 5., szerk. Csörsz Rumen István, Bp., Reciti, 2017, 283–304.

16 Margócsy István, A szabad elvű Petőfi = Uő, Petőfi-kísérletek: Tanulmányok Petőfi Sándor életművéről, Pozsony, Kalligram, 2011 (Margócsy István válogatott munkái), 199–221. Az idézet: 200

17 Tompa Mihály Szemere Miklósnak, Kelemér, 1851. máj. 18. A levél magántulajdonban van (köszönöm a kézirat birtokosának, hogy megtekinthettem és átírhattam).

18 Margócsy, i. m., 199.

19 A Margócsytól felsorakoztatott, igen gondolatébresztő retorikus kérdések sorozatát a fogalom értelmezhetőségéről (illetve megragadhatatlanságáról) lásd Margócsy, i. m., 200

20 Illyés Petőfi-képéről lásd a következő – egyébként igen szigorú, de szakmailag teljesen megalapozott – véleményt: Margócsy István, Illyés Gyula Petőfi-könyvéről = Uő, Petőfi­kísérletek: Tanulmányok Petőfi Sándor életművéről, Pozsony, Kalligram, 2011 (Margócsy István válogatott munkái), 376–414.

21 A vers népszerűségéhez jelentősen hozzájárult, hogy Bródy János megzenésítésében és Koncz Zsuzsa előadásában népszerű és gyakori darabja volt a könnyűzenei koncerteknek, s több lemezre is rákerült.

22 József Attila összes versei 1927–1937: Kritikai kiadás, s. a. r. Stoll Béla, Bp., Balassi, 2005, 416.

23 A kategória – tudtommal – először az 1980-as évek nagy vihart kiváltó gimnáziumi irodalomkönyv-sorozat vonatkozó kötetében, a Petőfiről szóló fejezetben bukkant föl, s ennek a szerzője Veres András volt: Szegedy-Maszák Mihály – Veres András – Bojtár Endre – Horváth Iván – Szörényi László – Zemplényi Ferenc, Irodalom II.: A gimnázium II. osztálya számára, Bp., Tankönyvkiadó [1980].

24 Erről bővebben Szilágyi Márton, A magyar romantika ikercsillagai: Jókai Mór és Petőfi
Sándor, Bp., Osiris, 2021 (Osiris Irodalomtörténet, Tanulmányok), 149–160

25 Erről lásd Margócsy István, Horváth János Petőfi-könyvének újraolvasása = Uő, Petőfi­ kísérletek: Tanulmányok Petőfi Sándor életművéről, Pozsony, Kalligram, 2011 (Margócsy István válogatott munkái), 365–375. Valamint fontos háttérolvasmányul: Korompay H. János, A nemzeti klasszicizmus jegyében: Horváth János élete és hagyatéka, Bp., Universitas,

26 Illyés Gyula, Külvárosi éj (József Attila versei) = Kortársak József Attiláról I. 1922–1937, szerk. Bokor László, s. a. r. Tverdota György, Bp., Akadémiai, 1987 (Új Magyar Múzeum 13.), 260–262. Az idézet: 261. A kritika eredetileg a Nyugat 1932. dec. 16-i számában jelent meg.

27 Molnár Tibor, Beszélgetés a magyar Panait Istratival = Kortársak József Attiláról I. 1922–1937, szerk. Bokor László, s. a. r. Tverdota György, Bp., Akadémiai, 1987 (Új Magyar Múzeum 13.), 419–424. Az idézet: 423.

28 Margócsy István, Petőfi mint hazajáró lélek: A Szeptember végén százhatvanadik születésnapjára = Uő, Petőfi-kísérletek: Tanulmányok Petőfi Sándor életművéről, Pozsony, Kalligram, 2011 (Margócsy István válogatott munkái), 231–256. Az idézet: 241.