Novák Anikó: Kutya-stúdiumok (tanulmány)

Tolnai Ottó különféle stúdiumai között – egyáltalán nem meglepő módon – kutyákkal kapcsolatosakat is találunk. A Taj Mahal című novella narrátora például sok időt tölt a kóbor kutyák színes kis falkáinak tanulmányozásával, mivel véleménye szerint civilizációnkat egyre inkább e kóbor állatok határozzák meg. A leányregények könyvtára című elbeszélésből pedig az is kiderül, hogy az e regénytípusba sorolt alkotások hihetetlen szép ebeket tartalmaznak. A Tolnai-szövegekben számtalan kutyával találkozhatunk: Barnabás gyönyörű farkaskutyájának a góréban fehér tyúkjai körében, a Szűz Mária- és a Tito-kép alatt olvassa a Tolnai Világlexikona „csipke” címszavát; a féltékeny vizsla megskalpolja az abszolút puha macskát, Hamukát, amely azon a napon jelent meg a család életében, mikor fekete dogjuk elpusztult; a kakassal viaskodó vérengző nyuszi sorsát is egy másik véreb pecsételi meg; az én-elbeszélőt pedig gyakorta kísérik el sétáin kutyái, melyek katalógusa, felosztása is olvasható a Költő disznózsírból lapjain. „Kutyáink egyik felét magunk választottuk. A boxer a tyúkokat nézve a drótkerítésnél állandóan nyáladzott; dán dogunk elment a gyerekek után, és elütötte egy autó; a magyar vizsla túl érzékeny volt, csak ment a szag után, s aztán nem tudott visszajönni, sokáig kerestük… A kutyák másik felét pedig kapja, örökli az ember. Így kaptuk egy keramikus nőtől a német vizslát. […] És akkor elhatároztam, nagy, ilyen jellegű, kutyás tapasztalatunk birtokában, Palicsra költözve majd én választok. Először is nem lesz fajkutya. Keverék kell, hogy legyen. Kicsi. Valamint fekete. Mint egy mamuszos nénike, üldögéljen csöndesen a ház előtt. Nusi ilyen. Ha kérdezik, milyen fajta, azt mondom, homoki fekete. Igaz, fia, Godot megzavarta a képet, vad harcos koma lett belőle…”1 Mindegyik kutya egy külön történet, de a Gogol halála tanúsága szerint a szerző ezeket se tudta kikerekíteni. Figyelmesen olvasva a Tolnai-szövegeket mégis kirajzolódnak e szeretett állatok legfontosabb jellemvonásai, az olvasó egyre többet tud meg Nusikáról, a család lelki életének finom alkatrészéről, a pesti színházi kutyaként emlegetett Godot-ról, Pitykéről, az érzékeny lelkű vizsláról. Jelen írás mégis azt a bizonyos fekete dogot állítja középpontba, mely meghatározó szereplője a Virág utca 3-nak, de másutt is gyakran feltűnik. A fekete dog pedig alkalmat kínál annak a fehér dognak a vizsgálatához, mely Bojan Bem képeiről került a Tolnai-szöveguniverzumba s a már említett Virág utca 3 és a Versek könyve borítójára. A dogot választottam tehát én is, ahogyan a Sziverinek szentelt fekete füzet című esszé dogszakértő szerzője is, aki így vall: „a kutyák közül éppen a doghoz vonzódtam, a dog médiuma lettem, végül is a dogot választottam”.2

A dog egyik különlegessége számomra, hogy bár hatalmas izomkolosszus, ereje megkérdőjelezhetetlen, arisztokratikus jelenség, mégis kissé esetlen, s a félelem helyett bennem inkább pozitív érzéseket vált ki, előbb ragasztanám rá a tündéri jelzőt, mint a vérszomjast. Ez az ellentmondásosság Tolnai szövegeiben is tetten érhető, a dog folyamatosan áttűnések, átlényegülések játékában mutatkozik meg. E metamorfózisok közül szeretnék néhányat felvillantani.

Tolnai Ottó 1977 januárjában találkozott először Bojan Bem fehér kutyájával Belgrádban, s azonnal megérintette a festmény. E találkozásról ad számot A Belgrádi Kör üdvözlése című esszé: „Ahogy beléptünk a tárlatra, A fehér kutya című kép előtt találtuk magunkat. Csíkozott zöld teniszpályán (zöld gumin, avagy tiszta klorofillon) fehér dog ül méltóságteljesen, akár ama kárpitok mitikus egyszarvúja. Ezt a képet meg kell vennem, mondtam. Azelőtt sosem mondtam ilyesmit, nem is mondhattam, hiszen sosem is volt annyi pénzem, hogy képeket vásárolhassak.”3 Már az első pillanatban megkezdődik a fehér dog átlényegülése, mitizálódása, mely a szövegekben tovább folytatódik, valamint e néhány sor is jelzi, hogy Tolnai számára mennyire fontosak a színek, a festmény erős hatása egyrészt a tiszta zöld és a fehér találkozásából fakad. A kép megpillantása és megvásárlása után tíz évvel született írás, a Levél Bojan Bemnek Párizsba tematizálja is e színek ellentmondásossága okozta feszültséget, s annak izgalmasságát: „Noha három-négyszer is írtam már a képről, csak most kezd tudatosodni a vele való viszonyom, csak most látom, hogy engem elsősorban a zöld és a fehér ellentéte foglalkoztatott. Évekig tanulmányoztam a szent zöldet, a fehér anyagot (liszt, gipsz, aszpirin). Valójában tán el sem jutottam a festészet problémájáig. Sosem is volt festészeti kérdés számomra e kép. A kép fehér lénye nyűgözött le, hipnotizált meg. E fehér lény mibenlétét kutattam.”4 E fehér lény több helyütt krétalényként, gipszlényként szerepel, s legfontosabb tulajdonsága éppen fehérsége, a különböző átlényegülések alapját is ez biztosítja. A már említett Sziverinek szentelt fekete füzetben is azt látjuk, hogy az állat lehetetlen, angyali fehérsége, tisztasága nyűgözi le leginkább az esszéírót: „Bem fehér lénye (amely tisztaságának azokból az atomjaiból készült, amelyekről Valéry beszélt: […][Ezek az apróságok, amelyek a szépség hordozói, valójában az atom tisztaságai – teljesen kivesztek az irodalom látószögéből]) éppen ennek a fenevadnak – a társadalom állatának, az Apokalipszis fenevadjának ellenpontja.”5 A tisztaság szimbólumaként megjelenő szűzi gipszlény, mely a Balkán minden tisztátalanságának ellentéte, kimondatlanul is mintha a tiszta költészet jelképévé válna. A színek kapcsán csak külön érdekesség az a Virág utca 3-ban kommentált újsághír, miszerint Bojan Bem fekete kutyájáért kapott díjat, holott az én-elbeszélő nem tud arról, hogy a művész valaha is festett volna fekete kutyát. A másik véglet a fehér dog létének tagadása, mely Sziverihez kapcsolódik. A már említett vele kapcsolatos esszében a költő, aki nem kedvelte a kutyákat, a fehér dog létét is kétségbe vonja. A mellett a mendemonda mellett, hogy a dog elpusztulása előtt felfalja gazdáját, azt is állítja, hogy fehér dog nem létezik, ezért se nézte sosem jó szemmel Bojan Bem képét, „a fehér – a henteskutyából angyallá szellemülő dogot”.6 Dogszakértőnk persze a Bemnek írott már említett levélben foglalkozik a dogfajtákkal és színükkel, s hangsúlyozza, hogy az argentin dog színe fehér, s ezt az angyali lényt saját rendszertanában valahol a hattyú és az unikornis között, az abszolút jó, az abszolút tisztaság megtestesüléseként láttatja, viszont a tibeti dog esetében nem talált semmilyen fogódzót.
Sziveri mellett az én-elbeszélő több barátját is foglalkoztatja a kép a Tolnai-szövegek tanúsága szerint. A többször említett levélben a szerző-én egyik barátja mesél a képpel kapcsolatos élményéről, amely néhány évvel korábban, amikor a költőéknél szállt meg Újvidéken, nem hagyta őt aludni: „Egy fehér kutya ül azon a zöld képen, és a lábát benyújtja, behelyezi valami kivonalazott pályára. Megsért valami határt. De úgy sérti meg, hogy az elviselhetetlen. Egyszerűen elfoglalja, bekebelezi, megszállja azt a játéktért, teniszpályát. Azóta sem tudok szabadulni annak a képnek az emlékétől, fejezte be barátom.”7 A szerzőt, elmondása szerint, nagyon meglepte e vallomás, elsősorban az, hogy e kép ilyen hatást képes kiváltani, másrészt viszont az értelmezés döbbentette meg, hiszen ő egészen másképp interpretálja, ő nem érzi azt az elviselhetetlen, agresszív határ- és szabálysértést, inkább az abszolút egyensúly megteremtődésének feltételeként határozza meg az angyali lény behatolását a szent terrénumra. Sőt Pilinszky nyomán olyan képnek nevezi az ominózus festményt, mely egy halálraítéltet sem zavarna a siralomházban. Ugyanerre az esetre utal Tolnai A Belgrádi Kör üdvözlése című esszéjében is, miközben arról is beszámol, hogy mind több festő barátja tekinti fontosnak Bemet és az ő fehér dogját.

Természetesen olyan barátokról is hírt ad a szerző, akiket sikerült megfertőznie Bojan Bem festészetével, például Nagy József is a Bem-képek gyűjtőjévé vált, s a Polgár baba és a függőleges fakír című írásban egy palicsfürdői Bem-tárlat vágya is megfogalmazódik azzal a céllal, hogy beépítsék „szennyes világunkba ezt a tisztaságot, ezt a pozitív utópikus anyagot, amely úgy sugároz, mint a rádium.”8

A fehér dog angyallá, mitikus egyszarvúvá, szűzi szent lénnyé, abszolút tisztasággá, abszolút jóvá való átlényegülése mellett nem szabad megfeledkeznünk a fekete dogról sem, amely ugyancsak izgalmas áttűnések szubjektuma. Különleges angyali átváltozás tanúi lehetünk a Gyökérrágó című kötetben: a fekete dán dog széles biliárdposztóval bélelt bőrövét, miután az állatot elütötték, a fehér gida nyakára kötötték kötél helyett.9

Bár nem a fekete dog a szereplője, de ugyancsak angyali átváltozás játszódik le a Vörös és fekete című novellában. Az iszonyú vak harci kutya csókjában, mely az állati ragaszkodás maximumának megnyilvánulása, benne van minden, „ami a galambokban majd angyalivá, egyértelműen angyalivá lesz, benne a fehér rezgőnyakú minden gyönyörűsége, benne az, ahogyan gyengéden kényeskedő rezgés közben annyira hátracsavarják nyakukat, hogy fokozhatatlan gyönyörűségükben, önnön hátukra zuhannak.”10

Visszatérve a fekete és fehér doghoz, a Film című írást szeretném még kiemelni a Virág utca 3-ból. Egy vágyott film alapjául szolgáló filmnovelláról, filmesszéről, vagy film-prózaversről van szó a szerző műfaji besorolása szerint. A FEKETE-FEHÉR című kisfilm felvázolt „forgatókönyvének” és az egész alkotásnak a keretét Bojan Bem mitikussá növesztett képe adja, ahogyan az egész Tolnai-opus hátterében is folyamatosan ott munkál a képzőművészet, dominánsan meghatározva a szerző észlelését. Nem csupán a kép, de annak elhelyezkedése is fontossá válik, ugyanis a „forgatókönyvíró” kiemeli Bojan Bem feleségének megállapítását, amely szerint a fehér kutyát ábrázoló festmény már-már abszolút jól elhelyezett alkotás, a festőnő csak Velencében látott ilyen ideálisan elhelyezett képet. A zöld alapon ülő fehér dog hátterét a vörös fal adja.

A lineáris, konkrét cselekménnyel nem rendelkező filmetűd első része az alkotót, Bojan Bemet helyezi a középpontba, s a festő palicsi látogatásának egyik fontos mozzanatát emeli ki, amikor Bem felfedezte az udvarban a diófáról lógó kék zsinórt, mely egykor teregetésre szolgált. Tolnai e kék zsinórt igazi bemi motívumnak, világunk mérőónjának nevezi, holott az ő szöveguniverzumában is kitüntetett helyet töltenek be a különféle mérőónok, kapaszkodók, fogódzók, jégzsinórok. A bemi motívum tehát teljes egészében Tolnai-motívum is. A kék zsinór Bem festészetének jellegzetes vonalaiba csap át a folytatásban, s a csíkozás kérdése kerül előtérbe. A film-szöveg ritmusát a címben is meghatározott ellentétek adják meg.

A második részben Tolnait látjuk kék pulóverében Bemről szóló tanulmányából felolvasva. Miközben az író a fehérségről, az ártatlanságról és a pasztellről értekezik, kislánya a szőnyegen Torday Aliz Hölgy egyszarvúval című könyvét lapozgatja. A fehér dog (melynek létezését e filmetűdben is megkérdőjelezik) helyét a képen hirtelen egy egyszarvú veszi át, melynek létezése ugyancsak lehetetlen, ahogyan a pónilóba rajzolt orrszarvúé is. Ezek az áttűnések az angyallá változás előszobái, hiszen az epizód végén a henteskutyából angyal lesz.
A negyedik részben szembekerül egymással a valóság és a művészet, a hús-vér fekete dog, As, valamint Bojan Bem fehér dogja a falon, s a vendégek szoborrá válva, megszeppenve figyelik e jelenséget: „Mintha nem akarnának tudomást venni a fekete kutyáról, mintha nem tetszene nekik, vagy legalábbis nagyon meglepné őket a művészet és a valóság effajta (dilettáns?) mixelése. Hova kerültünk, miféle borzalmas experimentum alanyaivá (fehér egereivé) lettünk, néznek össze megrökönyödve. De már a kép üvegén is ott a fekete dog tükröződő alakja. Akárha játszana a két állat, azt, hogy: fekete-fehér.”11

A továbbiakban több mindent megtudunk Asról, majd a tenisz kerül középpontba, de a kutyák művészettörténetben betöltött helye is tematizálódik. Mindezeket átugorva az utolsó jelenetet szeretném kiemelni, mely mintegy szerves folytatása a negyedik rész fekete-fehér játékának.

A zárókép monumentális, a fekete kutya farkából spriccel a vér, az egész szoba csurom vér, s a fehér dogon is vérpettyek, vérfoltok jelennek meg, s végül a fekete dog már nem csupán tükröződik a fehér kutyát ábrázoló képen, hanem fel is ugrik a festményre: „A fekete kutya – nagy csörrenés, még több vér – beleugrik a fehér kutyát ábrázoló képbe.”12 A fekete kutya fehérré, vagy a fehér feketévé válik? A képre fröccsent vértől nem látszik, de az biztos, hogy az olvasó-néző a fekete dog végső átlényegülésének, mártírhalálra emlékeztető megtisztulásának tanújává válik, s a felvillantott metamorfózisok mind e képben tetőznek.

Jegyzetek

1 Tolnai Ottó: Költő disznózsírból. Egy rádióinterjú regénye. Pozsony, 2004, Kalligram. 329–330.
2 Tolnai Ottó: Sziverinek szentelt fekete füzet. In Tolnai Ottó: Feljegyzések a vég tónusához. Esszék. Újvidék, 2007, Forum Könyvkiadó. 79.
3 Tolnai Ottó: A Belgrádi Kör üdvözlése. Uo. 131.
4 Tolnai Ottó: Levél Bojan Bemnek Párizsba. Híd, 1988/2. 147–148.
5 Tolnai Ottó: A Belgrádi Kör üdvözlése. 133.
6 Tolnai Ottó: Sziverinek szentelt fekete füzet.
7 Tolnai Ottó: Levél Bojan Bemnek Párizsba.
8 Tolnai Ottó: Polgár Baba és a függőleges fakír. In Tolnai Ottó: A pompeji szerelmesek. Fejezetek az Infaustusból. Pécs, 2008, Alexandra Kiadó. 33.
9 Vö. Tolnai Ottó: Angyali átváltozás. In Tolnai Ottó: Gyökérrágó. Újvidék, 1986, Forum Könyvkiadó. 69.
10 Tolnai Ottó: Vörös és fekete. In Tolnai Ottó: A pompeji szerelmesek. 400.
11 Tolnai Ottó: Film. In Tolnai Ottó: Virág utca 3. Újvidék, 1983, Forum Könyvkiadó. 146.
12 Uo. 151.