Alabán Ferenc – A va­ló­ság ge­ne­rá­ci­ós em­lé­ke­ze­te

Ki­sebb­sé­gi nem­ze­ti iro­dal­munk ér­tel­me­zé­sé­ről
„Ki­sebb­ség­ben él­ni: plusz-prob­lé­ma.  Azt je­len­te­né ez, hogy
a ki­sebb­sé­gi hely­zet ele­ve hát­rány? Az­zá vál­hat,
ha nem jól nyú­lunk
hozzá…  (Rá­kos Pé­ter: Az iro­da­lom iga­za)

       A ti­pi­zált iro­dal­mi tu­dat­for­ma

A szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok szá­má­ra – ahogy azt már má­sok és más­kép­pen is meg­fo­gal­maz­ták – Fábry Zol­tán, Győry De­zső, Do­bos Lász­ló, Tő­zsér Ár­pád, Duba Gyu­la, Gál Sán­dor, Cselényi Lász­ló, Grendel La­jos, Talamon Al­fonz és má­sok szö­ve­gei, mű­vei for­rás­ér­té­kű­ek, a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság lé­nye­gé­nek és mé­lyebb is­me­re­té­nek for­rá­sai.

Töb­bet je­lent­het­nek, mint a tör­té­ne­lem­köny­vek és do­ku­men­tum-in­terp­re­tá­ci­ók, s így a (cseh)szlovákiai ma­gyar írás­be­li­ség alap­szö­ve­gei, mű­vei kö­zé kell so­rol­nunk azo­kat. Ami­kor Turczel La­jos és Fónod Zol­tán egész ki­sebb­sé­gi iro­dal­munk­ról és Fábry Zol­tán élet­mű­vé­ről, Szeberényi Zol­tán Győry De­zső köl­té­sze­té­ről al­kot át­fo­gó ké­pet, vagy ami­kor Koncsol Lász­ló és Zalabai Zsig­mond sa­ját nem­ze­dé­ké­nek lí­ri­ku­si és pró­za­írói tel­je­sít­mé­nye­it ér­tel­me­zi és mé­ri fel, köz­pon­ti he­lyen sze­re­pel a va­ló­ság és a ki­sebb­sé­gi hely­zet mű­vé­szi ki­fe­je­zé­sé­nek ér­tel­me­zé­se. Nyo­mon kö­vet­he­tő ez az ún. „kí­sér­le­te­zők” és a fi­a­ta­labb al­ko­tói ge­ne­rá­ci­ók ön­ki­fe­je­zé­sé­nek jel­lem­zé­sé­ben és ér­té­ke­lé­sé­ben is. Bár elő­for­dul, hogy a kri­ti­ku­si vagy elem­zői szem­pont­ok ig­no­rál­ják ezt a ha­gyo­má­nyok­kal ren­del­ke­ző meg­kö­ze­lí­té­si szem­pon­tot, il­let­ve mo­tí­vu­mot. Mind­ez per­sze kri­ti­ku­si hoz­zá­ál­lás­tól füg­get­le­nül lé­te­ző fe­no­mén, te­hát tény­ként ke­ze­len­dő.                                                                                      
A szlo­vá­ki­ai ma­gyar iro­da­lom sa­já­tos­sá­ga­it fel­mu­ta­tó és hang­sú­lyo­zó né­ze­tek, vé­le­mé­nyek so­rá­ból most csu­pán ki­vá­lasz­tunk né­hány jel­lem­ző­nek mond­ha­tót. Szeberényi Zol­tán, aki arány­lag so­kat fog­lal­ko­zott a szlo­vá­ki­ai ma­gyar iro­da­lom al­ko­tó­i­val és mű­ve­ik ér­té­ke­lé­sé­nek kér­dé­se­i­vel, az egyik ve­le ké­szült in­ter­jú­ban így vé­le­ke­dik: „Én nem rös­tel­lem azt, amit most nem na­gyon be­csül­nek, hogy ki­sebb­sé­gi iro­da­lom­mal fog­lal­ko­zom, mert úgy ér­zem, hogy en­nek az iro­da­lom­nak meg­van a ma­ga fel­ada­ta, a ki­sebb­sé­gi író­nak meg­van a ma­ga kül­de­té­se. Ezt más­sal he­lyet­te­sí­te­ni nem le­het. Ne­vet­sé­ges, hogy most azon vi­tat­koz­nak, van-e szlo­vá­ki­ai ma­gyar iro­da­lom, vagy nincs. Ezek olyan mond­va­csi­nált prob­lé­mák. Egy biz­tos, hogy az író nem füg­get­len a tár­sa­da­lom­tól, amely­ben él, és ez vis­­sza­hat, vis­­sza­tük­rö­ző­dik az írás­ban, a mű­ben. Hi­szen a ki­sebb­sé­gi hely­zet, sors át­han­gol­ja a fo­gal­ma­kat. Ná­lunk egé­szen mást je­lent a ha­za, mást je­lent a szü­lő­föld, és mást je­lent az úgy­ne­ve­zett táj­él­mény. Mind­ez egé­szen más­ként je­le­ní­tő­dik meg a szlo­vá­ki­ai ma­gyar író­nál, mint an­nál, aki a több­sé­gi nem­zet tag­ja­ként sa­ját or­szá­gá­ban él.”1          
Egy egész élet­mű ta­pasz­ta­la­ta­i­nak le­szű­ré­se­ként is ér­tel­mez­he­tők ezek a so­rok. Summázatai egy iro­da­lom­ról al­ko­tott vé­le­mény­nek, mely túl a gyer­mek­be­teg­sé­ge­ken és tör­té­nel­mi­nek mond­ha­tó sza­ka­szo­kon összmagyar iro­dal­mi ér­té­kek­nek is for­rás­he­lye.       
A kö­zép iro­da­lom­kri­ti­kus-nem­ze­dék vé­le­mé­nyét is ti­pi­zált je­len­ség­ként ke­zel­het­jük, amely­nek szin­tén meg­fon­to­lan­dó ta­nul­sá­gai van­nak. Zalabai Zsig­mond – aki a „Fábry-féle va­ló­ság­ér­zék és eti­kai ér­dek­lő­dés” egyen­súly­ba ke­rü­lé­sét igye­ke­zett meg­va­ló­sí­ta­ni az „esz­té­ti­kai elem­zés­sel, az iro­dal­mibb és műközpontúbb gon­dol­ko­dás­sal” – tisz­tán lát­ta azt a ket­tős­sé­get, amely a szlo­vá­ki­ai ma­gyar iro­dal­mat min­dig is jel­le­mez­te. Így fo­gal­ma­zott: „Én hi­szek ab­ban, hogy a nem­ze­ti­sé­gi kö­rül­mé­nyek kö­zött van va­la­mi­fé­le sze­re­pe, kül­de­té­se az író­nak, az iro­dal­mi tu­dat­for­má­nak pe­dig pó­tol­nia kell olyan egyéb – nem lé­te­ző, vagy csö­ke­vé­nyes – tu­dat­for­má­kat, me­lyek a nem­ze­ti­sé­gi iro­da­lom­ból hi­á­nyoz­nak. Ugyan­ak­kor jot­tá­nyit sem va­gyok haj­lan­dó en­ged­ni ab­ból, hogy az író, bár gon­dol­koz­zék nép­ben, nem­zet­ben, és mű­vei ré­vén for­mál­ja a kö­zös­sé­gi tu­da­tot, ám az iro­dal­mat még­is­csak iro­da­lom­ként, a ma­ga sa­ját esz­té­ti­kai tör­vé­nye­i­nek meg­fe­le­lő­en kell meg­él­nie. Te­hát a szlo­vá­ki­ai ma­gyar író­nak ki­já­ró jel­zők a kö­vet­ke­ző sor­rend­ben kel­le­ne, hogy áll­ja­nak: nem szlo­vá­ki­ai és ma­gyar és író, ha­nem író és ma­gyar és azon be­lül – tör­té­ne­te­sen, mert a sor­sa úgy hoz­ta – szlovákiai.”2
A szlo­vá­ki­ai ma­gyar iro­da­lom em­lí­tett ket­tős­sé­gé­nek hang­sú­lya re­á­lis szem­lé­le­tet tük­röz. Az egy­más­tól el­té­rő szél­ső­sé­ges fel­fo­gá­sok, sőt még a becs­mér­lő vé­le­mé­nyek sem vál­toz­tat­ták meg so­ha en­nek az iro­da­lom­nak a stá­tu­sát és mi­nő­sé­gét. A leg­fi­a­ta­labb iro­dal­má­rok kö­ré­ben is akad a va­lós té­nye­ken ala­pu­ló vé­le­ményt for­má­ló elem­ző és ér­té­ke­lő kri­ti­kus. En­nek jó és egy­ben meg­győ­ző pél­dá­ját lát­hat­juk Csanda Gá­bor szem­lé­le­té­ben és vé­le­mé­nyé­ben  a Fe­je­ze­tek a szlo­vá­ki­ai ma­gyar iro­da­lom­ból cí­mű, az Iro­dal­mi Szem­lé­ben foly­ta­tá­sok­ban kö­zölt, ös­­sze­fog­la­ló írá­sa­i­ban. Ér­tel­me­zé­sei iro­da­lom­tör­té­né­szi alap­ál­lás­ból in­dul­nak ki, el­fo­gu­lat­la­nul szem­lé­li és ke­ze­li a szlo­vá­ki­ai ma­gyar iro­da­lom lé­tét bi­zony­ga­tó és két­ség­be­vo­nó, vagy ép­pen ta­ga­dó vé­le­mé­nye­ket. Kor­tár­sai kö­zül a leg­kö­rül­te­kin­tőb­ben és leg­meg­bíz­ha­tób­ban fog­lal ál­lást és mi­nő­sít. A tan­könyv­nek szánt anyag – ami idő­köz­ben meg­je­lent – így tud ele­get ten­ni cél­já­nak, funk­ci­ó­já­nak és az el­fo­gu­lat­lan­sá­gon ala­pu­ló szem­lé­le­ti ob­jek­ti­vi­tás­nak. Ez­zel nem azt akar­juk ál­lí­ta­ni, hogy Csanda Gá­bor né­hány ki­té­te­le nem ké­pez­he­ti vi­ta­tár­gyát (pl. a „ket­tős kö­tő­dés” kom­men­tá­lá­sa, vagy ép­pen a szlo­vá­ki­ai ma­gyar iro­da­lom „múlt­já­nak” ke­ze­lé­se stb.), de min­den­kép­pen nagy­ra ér­té­ke­len­dő, hogy e ki­sebb­sé­gi iro­da­lom né­hány jel­leg­ze­tes al­ko­tá­sá­ra jó kri­ti­kai ér­zék­kel hív­ja fel a fi­gyel­met. Te­szi ezt úgy, hogy meg­is­mer­te az idő­sebb al­ko­tó­ge­ne­rá­ci­ók mű­ve­it is, és biz­tos kéz­zel ké­pes vá­lo­gat­ni azok­ból.  El­ve­ti az ol­csó meg­ol­dá­so­kat a szlo­vá­ki­ai ma­gyar iro­da­lom lé­té­nek meg­kér­dő­je­le­zé­sét il­le­tő­en, mi­vel az ál­ta­la ki­vá­lasz­tott szö­ve­gek „az iro­da­lom­vál­to­za­tok problematizálását szol­gál­ják” és kü­lön­bö­ző ol­va­sa­tok le­he­tő­sé­ge­i­re al­kal­ma­sak. Több kor­tár­sá­val el­len­tét­ben nincs szán­dé­ká­ban megfellebezhetelennek lát­sza­ni, te­ret en­ged a más­képp tör­té­nő ér­tel­me­zé­sek le­he­tő­sé­gé­nek is. Meg­kö­ze­lí­té­sé­ben – nem vé­let­le­nül – kü­lön fe­je­ze­tet szen­tel az iro­da­lom és a va­ló­ság ös­­sze­füg­gé­sé­nek és meg­ál­la­pít­ja: „A szlo­vá­ki­ai ma­gyar iro­da­lom és kul­tú­ra hely­ze­te (spe­ci­fi­ku­ma) és en­nek meg­íté­lé­se el­vo­nat­koz­ha­tat­lan a szlo­vá­ki­ai ma­gyar iden­ti­tás­tól, nem­kü­lön­ben en­nek fo­lya­ma­tos vál­to­zá­sa­i­tól, mely iden­ti­tás­vál­to­zá­sok ter­mé­sze­te­sen e ki­sebb­ség tör­té­ne­te ala­ku­lá­sá­nak kö­vet­kez­mé­nyei. A meg­tör­tén­tek is­me­re­te, a tör­té­nel­mi ta­pasz­ta­lat mint a ki­sebb­sé­gi önértéktudat alap­ja eb­ben a fo­lya­mat­ban az iro­dal­mi mű  hi­te­les­sé­gé­nek is­mér­vé­vé vál­hat, de leg­alább­is va­la­mi­fé­le kö­ve­tel­mény­ként me­rül­het fel e ki­sebb­ség kép­vi­se­lő­i­nek ön­is­me­re­té­re vonatkoztatva.”3 Ös­­sze­cseng mind­ez azok­kal a vé­le­mé­nyek­kel, ame­lyek a szlo­vá­ki­ai ma­gyar iro­da­lom nyi­tott­sá­gá­nak kö­ve­tel­mé­nye és az  esz­té­ti­kai ér­ték­pri­o­ri­tá­sa mel­lett nem fe­led­kez­nek el en­nek az iro­da­lom­nak a va­ló­sá­gos hely­ze­té­ről, amely köz­vet­ve és köz­vet­le­nül min­dig nagy­ban be­fo­lyá­sol­ta e ki­sebb­sé­gi iro­da­lom  „te­rem­tett vi­lá­gá­nak” ti­pi­zált tu­da­ti ál­la­po­tát. En­nek az iro­da­lom­nak a „szö­veg­sze­rű­sé­ge” és „nyel­vi ter­mé­sze­te” mel­lett fon­tos a va­ló­ság­ból va­ló szár­ma­zá­sa és „vi­lág­sze­rű­sé­ge”, pon­to­sab­ban a lé­te­ző vi­lág­ból va­ló épít­ke­zé­se és iro­dal­mat te­rem­tő kon­tex­tu­sa.

* * *
Azok szá­má­ra, akik a szlo­vá­ki­ai ma­gyar iro­da­lom és kul­tú­ra ér­té­ke­lé­sé­nek és meg­íté­lé­sé­nek kér­dé­sé­ben mon­da­nak vé­le­ményt, nem le­het mel­lé­kes a va­ló­ság­ra va­ló hi­vat­ko­zás. Márcsak azért sem, mi­vel va­ló­ság nél­kül egyet­len író és mű­vész sem él meg, s azért sem, mert „em­lé­ke­zet nél­kül sincs mű­vé­szet”. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar iro­da­lom lé­té­nek meg­kér­dő­je­le­zé­se in­kább ki­sebb, mint na­gyobb ha­té­kony­ság­gal bú­vó­pa­tak mód­já­ra új­ból és új­ból elő­jött, elő­jön – majd ép­pen a va­ló­ság­gal va­ló szem­be­sü­lé­se után – el­hal­vá­nyo­dott, ere­jét vesz­ti és meg­szű­nik. A kér­dés­fel­ve­tés jó­részt me­cha­ni­kus vol­ta nem fi­gyel az „em­lé­ke­zet­re”, nincs kel­lő tör­té­ne­ti­sé­ge, ig­no­rál­ja a sa­já­tos­sá­go­kat és a fej­lő­dés té­nyét. A pa­ra­dig­ma­vál­tás­ra va­ló hi­vat­ko­zá­sok igye­kez­nek el­fe­lej­te­ni a foly­to­nos­sá­got és a vál­to­zá­sok di­a­lek­ti­ká­já­nak me­ne­tét, ese­ten­ként dur­va szimplifikációkat ered­mé­nyez­nek. A kö­zel sem li­ne­á­ris ké­pet mu­ta­tó fej­lő­dés­ben meg­van a he­lye a rész­le­ges vál­to­zá­s­nak is, sőt a vis­­sza­té­rő mo­men­tu­mok meg­je­le­né­sé­nek és to­vább­élé­sé­nek. El­va­kult­nak kell len­ni ah­hoz, hogy eze­ket az elem­ző szem ne ve­gye ész­re. Iro­dal­mi és mű­vé­szi ber­kek­ben – je­le­nünk­ben ma­rad­va –  pél­dá­ul a poszt­mo­dern fo­ko­za­tos tér­vesz­té­se és egy­ben el­hal­vá­nyu­lá­sa kel­lő min­ta­ként szol­gál. A poszt­mo­dern pro­mi­nen­sei mos­tan­ság már ma­guk „re­a­lis­ta” és „újrealista” mű­ve­ket ír­nak a ma­gyar iro­da­lom­ban is. Új­ból fon­tos­sá vált a „történet”. Nyi­lat­ko­za­ta­ik­ból is egy­ér­tel­mű­vé vá­lik, hogy pél­dá­ul Es­ter­házy Pé­ter, vagy ép­pen a szlo­vá­ki­ai ma­gyar Grendel La­jos és má­sok pró­zá­já­ban a „szto­ri”, a „me­se” (te­hát a tar­tal­mi rész) alap­ve­tő és meg­ha­tá­ro­zó fon­tos­sá­gú­vá vá­lik. Eb­ben az ér­te­lem­ben „re­a­lis­ta” al­ko­tók­ról be­szél­he­tünk, bár nyil­ván­va­ló­an nem a fo­ga­lom tör­té­nel­mi, két vi­lág­há­bo­rú köz­ti ér­tel­me­zé­sé­nek meg­fe­le­lő­en.
               
Sa­ját iden­ti­tá­sú kö­zös­ség

Itt és most nincs szán­dé­kunk­ban fel­so­rol­ni azo­kat a vé­le­mé­nye­ket, in­do­kolt és ke­vés­bé in­do­kolt esz­me­fut­ta­tá­so­kat, ame­lyek a szlo­vá­ki­ai ma­gyar iro­da­lom lé­té­nek  meg­kér­dő­je­le­zé­sé­vel fog­lal­koz­nak. Csu­pán je­lez­zük, hogy vol­tak köz­tük olya­nok is, akik ab ovo „hi­á­ba­va­ló” kér­dés­fel­te­vés­nek, pro­vo­ká­ci­ó­nak mi­nő­sí­tet­ték az egész ügyet. A gyak­ran sar­kí­tott vé­le­ményt nyil­vá­ní­tó Cselényi Lász­ló ide­vo­nat­ko­zó vég­ső kö­vet­kez­te­té­sét idé­zem, aki egyik írá­sá­ban „szub­jek­tív mér­leg”-et ké­szí­tett a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar írás­be­li­ség negy­ven évé­ről: „…arra sincs szük­ség, hogy új­ra meg új­ra fel­te­gyük (ki tud­ja ki és mi ál­tal su­gal­maz­va) a hi­á­ba­va­ló kér­dést, hogy van-e egy­ál­ta­lán cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar irodalom?”4 A prob­lé­ma ilyen fel­ve­té­sé­re azért ke­rül­he­tett sor, mi­vel a szlo­vá­ki­ai ma­gyar iro­da­lom ál­tal fel­mu­ta­tott ered­mé­nyek ak­kor sem hagy­tak két­sé­get afe­lől, hogy meg le­hes­sen kér­dő­je­lez­ni azo­kat. Hoz­zá­tes­­szük, olyan ki­sebb­sé­gi kö­zös­ség iro­dal­má­ról és kul­tú­rá­já­ról van szó, amely a lét­re­jöt­té­től szá­mí­tott ed­dig el­telt nyolc­van év alatt kény­szer­kö­zös­ség­ből sa­ját iden­ti­tás­sal bí­ró kö­zös­ség­gé ala­kult át, ami­hez nyil­ván­va­ló­an a kö­zö­sen át­élt él­mé­nyek so­ka­sá­ga kel­lett. Ez a ki­sebb­sé­gi sors és él­mé­nyek szol­gál­tak fel­dol­go­zás té­má­já­ul és tár­gyá­ul a szlo­vá­ki­ai ma­gyar iro­da­lom szá­má­ra, hogy mű­vé­szi for­má­ban je­le­nít­se meg azo­kat. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság sa­ját iden­ti­tá­sá­nak té­nyét tör­té­né­szek és szo­ci­o­ló­gu­sok szak­ta­nul­má­nyai és fel­mé­ré­sei is kel­lő­kép­pen iga­zol­ják. En­nek alap­ján, akik e ki­sebb­sé­gi kö­zös­ség tag­ja­ként ta­gad­ják, vagy kétségbevonják e kö­zös­ség iro­dal­mát és kul­tú­rá­ját, sa­ját iden­ti­tá­su­kat is meg­kér­dő­je­le­zik, s nem vál­lal­ják a sa­ját hely­ze­tük­kel va­ló szem­be­sü­lést. Ál­ta­lá­ban, és eb­ben az eset­ben is, csu­pán a kér­dé­sek meg­fo­gal­ma­zá­sa nem elég­sé­ges, mi­vel nem mo­ti­vál vá­lasz­adás­ra, in­kább to­váb­bi kér­dé­se­ket és in­do­ko­lat­lan re­ak­ci­ó­kat vált ki.
                                  
A szel­le­mi for­má­ci­ók kap­cso­la­ta    
                             
Nem sza­bad el­fe­led­kez­ni ar­ról, hogy a ki­sebb­sé­gi ma­gya­rok sa­já­tos mun­kát vé­gez­het­nek/vé­gez­nek a szel­le­mi ja­vak és kul­tú­ra cse­re­for­gal­má­ban. Ez a le­he­tő­ség fi­gyel­he­tő meg ab­ban az eset­ben is, ha mos­tan­ság nem szo­kás gyak­ran em­le­get­ni ezt a tényt. A ki­sebb­sé­gi ma­gyar al­ko­tók ere­de­ti mű­vei új ta­pasz­ta­lást és új ér­zé­keny­sé­get is to­váb­bí­ta­nak a vi­lág fe­lé, mi­vel ben­nük és ál­ta­luk meg­ho­no­sod­hat­nak olyan for­mák, irá­nyok és áram­la­tok, ame­lyek ös­­sze­öt­vö­zik a ma­gyar tra­dí­ci­ót a szom­széd né­pek iro­dal­má­nak egye­di­sé­gé­vel. S bi­zo­nyá­ra nem kell kü­lön hang­sú­lyoz­ni és mél­tat­ni az ese­ten­ként (saj­nos) nem kel­lő­en ér­té­kelt, vagy ép­pen le­be­csült, de min­dig új­ra és új­ra ese­dé­kes for­dí­tó – is­mer­te­tő – in­terp­re­tá­ló szel­le­mi mun­ka hasz­nát. Eh­hez a kér­dés­kör­höz kell hoz­zá­ten­nünk azt, hogy Kö­zép-Eu­ró­pa né­pe­it vol­ta­kép­pen csak (!) a nyelv és a múlt­ból örö­költ sok­fé­le elő­í­té­let vá­laszt­ja el egy­más­tól. Más­részt: az élet­for­ma és a mű­velt­sé­gi szint és von­za­lom alig kü­lön­bö­zik. Ha te­hát egy­más nyel­vét meg­ta­nul­juk és az elő­í­té­le­tek fa­la­it fo­ko­za­to­san le­bont­juk – ahogy azt már ta­pasz­talt tör­té­né­szek és komparatisták ja­va­sol­ták és szor­gal­maz­ták –, olyan ál­ta­lá­no­san ér­vé­nyes fel­is­me­ré­sek­re te­he­tünk szert, ame­lyek még el­mé­le­ti­leg sem le­het­nek kö­zöm­bö­sek. Az ún. „né­pi tör­té­ne­lem” eb­ben a ré­gi­ó­ban ugyan­is nem ugyan­azon a vo­nal men­tén ala­kult, mint a nem­ze­tek (ál­la­mok) tör­té­nel­me, mi­vel ez utób­bit po­li­ti­kai ér­de­kek és irá­nyí­tott ide­o­ló­gi­ák min­dig nagy­ban be­fo­lyá­sol­ták. A lét­re­ho­zott ha­mis tu­da­tok ha­tot­tak az egyé­nek­re és az egyes né­pek­re, de ter­mé­sze­tes fej­lő­dé­si me­ne­tü­ket csak idő­le­ge­sen tud­ták el­té­rí­te­ni. Ezért volt úgy, hogy még a leg­fe­szül­tebb po­li­ti­kai hely­ze­tek­ben és szí­tott el­len­sé­ges­ke­dé­sek ide­jén is, min­dig vol­tak egy­más­ra utalt­sá­gok, mély­ré­te­gi és kul­tu­rá­lis érint­ke­zé­sek, és ez­zel já­ró paralell je­len­sé­gek, ame­lyek tu­da­to­sí­tá­sa köz­ben más színt és je­len­tő­sé­get kap­tak az evi­dens kü­lön­bö­ző­sé­gek is.. Saj­nos meg­ál­la­pít­ha­tó az a tény, hogy hi­ány­zik – pon­to­sab­ban ed­dig még nem jött lét­re – egy olyan tu­do­mány­szak, amely kö­rül­te­kin­tő szak­sze­rű­ség­gel fel­tár­ja és tisz­táz­za, hogy mi­lyen ös­­sze­te­vők, té­nye­zők ho­gyan és mi­lyen mér­ték­ben ala­kí­tot­ták és for­mál­ták Kö­zép-Eu­ró­pá­ban az em­lí­tett ket­tős  – a  „né­pi” és „nem­ze­ti” tör­té­ne­lem kö­rül­mé­nye­it.
En­nek szer­ves ki­egé­szí­tő­je le­het­ne a „kö­zép-eu­ró­pai em­bert”, a kö­zép-eu­ró­pai kul­tú­rá­kat, iro­dal­ma­kat sa­já­tos meg­ha­tá­ro­zó erő­ik, le­he­tő­sé­ge­ik vo­na­lán tör­té­nő ér­tel­me­zé­sek so­ra. Fel­té­te­lez­he­tő­en ilyen elem­zés, mely ki­e­gé­szül­ne egy ha­son­ló tör­té­ne­lem­nyo­mo­zás ered­mé­nye­i­vel (még ez sem va­ló­sult meg), mi­nek kö­vet­kez­té­ben nyil­ván­va­ló­vá vál­na a tény, hogy ezek a né­pek so­ká­ig nem a ré­gió (táj) egye­sí­tő (pár­hu­za­mo­sí­tó)  egymásmelletiségben vagy ép­pen el­vá­lasz­tó­dás­ban él­tek, ha­nem egy kí­vül­ről jö­vő po­li­ti­kai szem­pont, be­lé­jük konst­ru­ált ide­o­ló­gia ha­tá­roz­ta  meg egy­más­hoz va­ló vi­szo­nyu­kat. Ez le­he­tett az oka an­nak, hogy a kö­zép-eu­ró­pai ré­gió né­pei egy­más­sal szem­ben is, bi­zo­nyos szin­te­ken izo­lál­ták a sa­ját kul­tú­rá­juk­nak és tör­té­nel­mük­nek a jel­le­gét. Még a leg­fej­let­tebb szel­le­mi for­má­ci­ók és cso­por­tok – ke­vés ki­vé­tel­től el­te­kint­ve – sem tö­re­ked­tek ar­ra, hogy tény­fel­tá­ró­an és jel­leg­adó­an fel­tár­ják, meg­is­mer­jék és meg­ért­sék egy­mást, s ne ma­rad­ja­nak meg az eset­le­ges és vé­let­len­sze­rű kap­cso­la­tok­nál.
Az ös­­sze­ha­son­lí­tó iro­da­lom­tu­do­mán­­nyal fog­lal­ko­zók sze­rint is szám­ta­lan pél­da és meg­ál­la­pí­tás iga­zol­ja a ki­sebb­sé­gi ma­gyar iro­dal­mak sa­já­tos hely­ze­tét és an­nak ér­tel­mez­he­tő­sé­gét. A jel­lem­zé­sek so­rá­ból eb­ből az al­ka­lom­ból csu­pán két meg­lá­tást eme­lünk ki. Dobossy Lász­ló, aki mód­sze­res­ség­gel tö­re­ke­dett ar­ra, hogy a kö­zép-eu­ró­pai né­pek éle­té­ben, kul­tú­rá­já­ban a kö­zös vo­ná­so­kat és gyak­ran a fel­szín alatt ér­vé­nye­sü­lő pár­hu­za­mo­kat ér­tel­mezze, meg­győ­ző­en ír­ta le: „…a szét­szó­ró­dás után a szom­szé­dos or­szá­gok­ban új élet­re kelt rész­iro­dal­mak­nak  igen­is van sa­já­tos  és csak ál­ta­luk vál­lal­ha­tó sze­re­pük az egye­te­mes iro­da­lom táv­la­ta­i­ban: szép és hasz­nos fel­adat­ként, ma­gyar nyel­ven, iro­dal­mi ha­gyo­má­nya­ink­ba ágya­zot­tan ők szó­lal­tat­ják meg azt a töb­bet, azt a mást, ami ál­ta­lá­nos ér­vé­nyű ta­pasz­ta­lat­ként fa­kad a né­pek közt élés kü­lön­le­ges állapotából… Peremmagyarok ők, s még­is olyan ta­pasz­ta­lat hor­do­zói, amely­nek ér­vé­nye túl­mu­tat a hely és idő korlátain. Szá­muk­ra a nem­zet­hez tar­to­zás nem va­la­mi vál­toz­tat­ha­tat­lan adott­ság, ha­nem ön­kén­tes vá­lasz­tás dolga.”5 Dobossy Lász­ló vé­le­mé­nye azért is fel­fi­gyel­te­tő, mi­vel hát­te­ré­ben az a fel­is­me­rés is meghúzódik, hogy a szlo­vá­ki­ai ma­gyar iro­da­lom el­ső köz­tár­sa­ság­be­li írói kö­zül „úgy­szól­ván sen­ki sem emel­ke­dett a ma­gyar szel­le­mi mun­ka élvonalába… Mert úgy ír­tak, ahogy ak­kor Pes­ten írtak…”, akik vi­szont  „el­sza­kí­tot­ták a bu­da­pes­ti köl­dök­zsi­nórt, s me­ré­szeb­ben tá­jé­ko­zód­tak a gon­dol­ko­dás és az al­ko­tó­mun­ka új vív­má­nya­i­ról, előbb-utóbb  majd­nem va­la­men­­nyi­en igazolódtak.”6  
Ami ér­vé­nyes le­he­tett a két há­bo­rú kö­zöt­ti idő­ben, az idő­sze­rű tár­sa­dal­mi, po­li­ti­kai hely­zet­nek volt kö­szön­he­tő, s bi­zo­nyá­ra át­me­ne­ti­sé­gé­vel is ki­tűnt. Kü­lö­nö­seb­ben bi­zony­gat­ni nem szük­sé­ges, hogy az anya­or­szág­gal va­ló szo­ros kap­cso­lat a ha­tá­ron tú­li ki­sebb­sé­gi ma­gya­rok kulturájában, iro­dal­má­nak fej­lő­dé­sé­ben nélkülözhetelen és pótolhatatalan sze­rep­pel bír. Je­le­nünk ma­gyar in­teg­rá­ci­ós tö­rek­vé­sei is a tör­té­nel­mi múlt, to­váb­bá a ma­gyar kul­tú­ra és nyelv egy­ség­be tar­to­zá­sá­nak igé­nyét jut­tat­ják ki­fe­je­zés­re. A „bu­da­pes­ti köl­dök­zsi­nór” meg­erő­sí­té­sé­ről van te­hát szó, amely táp­lál­ja és ön­iga­zo­lá­sá­nak, iden­ti­tá­sá­nak fon­tos ré­szét ad­ja a nem­ze­ti ki­sebb­sé­gi sor­ban élők­nek. Azt is meg­erő­sí­tett axi­ó­ma­ként lát­hat­juk, hogy a fej­lő­dés so­rán a szük­ség­sze­rű­ség fö­lé­be ke­re­ke­dik az eset­le­ges­nek és hely­zet ad­ta vé­let­len­nek. Az in­teg­rá­ci­ós tö­rek­vé­sek ál­tal dek­la­rált el­vek kü­lön­bö­ző szint­jei ko­ránt­sem a nem­ze­ti el­vek mel­lő­zé­sé­vel va­ló­sul­nak meg, a kis létszámú nem­ze­tek, nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek hely­ze­té­re pe­dig jel­lem­ző az adott közöség kulturájának az egyén és az em­be­ri­ség kul­tú­rá­ja kö­zé ik­ta­tá­sa, amely a ma­gyar kul­tú­rá­ban és iro­da­lom­ban időn­ként alap­tör­vény­ként je­le­nik/je­len­het meg.      
Egy má­sik – el­mé­le­ti ku­ta­tá­sa­i­ról is­mert szlo­vák – komparatista, Dionýz Ïurišin több fej­te­ge­té­sé­ben is fog­lal­ko­zik a „ki­sebb­sé­gi”, il­let­ve „nem­ze­ti­sé­gi” iro­dal­mak­kal, s meg­ál­la­pí­tá­so­kat tesz a szlo­vá­ki­ai ma­gyar iro­da­lom ku­ta­tá­sá­nak szem­pont­ja­i­ra is. Eze­ket a szem­pon­to­kat az ös­­sze­ha­son­lí­tó iro­da­lom­tu­do­mány, pon­to­sab­ban az iro­dal­mak köz­ti fo­lya­mat el­mé­le­te alap­ján kí­nál­ja, s le­he­tő­sé­ge­it  a szlo­vá­ki­ai ma­gyar iro­da­lom adott kon­tex­tu­sa­i­hoz (ös­­sze­füg­gés­rend­jé­hez) kap­csol­ja. Meg­ál­la­pí­tá­sa a ki­sebb­sé­gi/nem­ze­ti­sé­gi iro­dal­mak re­la­tív önál­ló­sá­gát hang­sú­lyoz­za: „A nem­ze­ti­sé­gi iro­da­lom  az  »egésznek«  nem csu­pán ré­sze, ha­nem önál­ló iro­da­lom­tör­té­ne­ti egy­ség, s eb­ből adód­nak sa­já­tos kap­cso­la­tai a nem­ze­ti iro­da­lom­mal és az  iro­da­lom­kö­zi fo­lya­ma­tok­kal. Ke­let­ke­zé­sét, ön­épí­tő for­má­it és to­váb­bi fej­lő­dé­sét egy­fe­lől a re­gi­o­ná­lis iro­dal­mak és a nem­ze­ti iro­da­lom, más­fe­lől a nem­ze­ti iro­da­lom és az iro­da­lom­kö­zi je­len­sé­gek szem­pont­já­ból ítél­het­jük meg. Az iro­dal­mak kö­zöt­ti hely­ze­tét te­kint­ve te­hát lé­te­zé­se sokdimenziós.”7 A szlo­vá­ki­ai ma­gyar iro­da­lom fej­lő­dé­sé­nek tör­té­ne­ti­sé­gét is fi­gye­lem­be vé­ve  Ïurišin rá­mu­tat ar­ra a tény­re, hogy az ön­tu­da­to­so­dá­si fo­lya­mat  fo­ko­za­to­san va­ló­sult meg, egy­más­nak el­lent­mon­dó tö­rek­vé­sek kí­sé­re­té­ben, s hogy a nem­ze­ti­sé­gi iro­dal­mak fej­lő­dé­sét alap­já­ban vé­ve  két ös­­sze­füg­gés­rend ha­tá­roz­ta meg. Egy­részt kap­cso­la­ta a ma­gyar nem­ze­ti iro­da­lom­mal, más­részt ös­­sze­füg­gé­se­i­nek és spe­ci­fi­kus sze­re­pé­nek ke­re­sé­se a (cseh)szlo­vák ál­lam­ala­ku­lat iro­dal­mi éle­té­ben. Az alap­ve­tő kon­tex­tust a „ki­sebb­sé­gi” iro­da­lom és a ké­sőbb ki­ala­ku­ló „nem­ze­ti­sé­gi” iro­da­lom kö­zöt­ti je­len­tés­be­li kü­lönb­ség­gel jel­lem­zi: a fej­lő­dés „ki­sebb­sé­gi” sza­ka­szá­ban az önál­ló lét tu­da­ta csak po­ten­ci­á­li­san, „nem­ze­ti­sé­gi” sza­ka­szá­ban pe­dig a sa­já­tos­ság- és önál­ló­ság­tu­dat meg­ha­tá­ro­zó mó­don van je­len. Ahogy Ïurišin fo­gal­maz: „A cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar iro­da­lom  önál­ló­sá­ga csu­pán  en­nek az iro­da­lom­nak  az új cseh­szlo­vá­ki­ai po­li­ti­kai-tár­sa­dal­mi  és iro­dal­mi hely­zet­ben  be­töl­ten­dő új fel­adat­kö­re és kül­de­té­se fel­is­me­ré­se  ál­tal nyer­he­tett tel­jes jelentést”.8  Ïurišin azt is su­gall­ja, hogy ez a ki­sebb­sé­gi iro­da­lom  – mint szu­ve­rén egy­ség és egész –  olyan mér­ték­ben for­mál­hat­ja kap­cso­la­ta­it az adott ál­lam­ala­ku­lat­ban, és azon túl, ami­lyen mér­ték­ben tu­da­to­sít­ja önál­ló­sá­gát és egy­ben sa­já­tos fel­adat­kör­ét.
Dobossy Lász­ló és Dionýz Ïurišin is egyet­ért ab­ban, hogy a szlo­vá­ki­ai ma­gyar iro­da­lom több­letfel­ada­tok el­lá­tá­sá­ban is ered­mé­nyes le­het, sa­já­tos  je­gyek­kel bír és a hely­ze­tük­ből adó­dó kü­lön sze­re­pe­ket  vál­lal­hat­nak. Kö­zös je­gye­ket tar­tal­maz  vé­le­mé­nyük­ben az is, hogy a ki­sebb­sé­gi iro­da­lom sor­sá­nak biz­to­sí­té­kát nem az anya­or­szág­hoz va­ló  kap­cso­la­tuk meg­ha­tá­ro­zott­sá­gá­ban lát­ták. Az önál­ló úton já­rás, sa­ját in­téz­mény­rend­szer ki­ala­kí­tá­sa és mű­köd­te­té­se, a tár­sa­dal­mi és po­li­ti­kai, to­váb­bá kul­tu­rá­lis elő­nyök fel­fe­de­zé­se  és ki­hasz­ná­lá­sa szu­ve­re­ni­tá­su­kat  és au­to­nó­mi­á­ju­kat erő­sí­tő té­nye­zők. Dobossy Lász­ló a me­ré­szebb és sza­ba­dabb tá­jé­ko­zó­dás le­he­tő­sé­gé­ből in­dul ki, ami­kor a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar iro­da­lom új le­he­tő­sé­ge­it lát­ja, Dionýz Ïurišin vi­szont az adott (szo­ci­a­lis­ta) rend­szer  vív­má­nya­ként és le­té­te­mé­nye­ként tarjta szá­mon az 1945 utá­ni ki­sebb­sé­gi iro­dal­mak alap­hely­zet­ét, to­váb­bi fej­lő­dé­sé­nek, erő­sö­dé­sé­nek fel­tét­ele­it. Mind­ket­ten  tör­té­nel­mi­leg azo­no­sít­ha­tó fel­té­tel­rend­szer­ből és ide­o­ló­gi­a­i­lag fel­is­mer­he­tő té­nye­zők­ből in­dul­tak ki.
A tör­té­ne­lem és a tár­sa­dal­mi fej­lő­dés ezek­ben az ese­tek­ben is  rá­cá­fol az elő­ző idő­szak­ok­ban ke­let­ke­zett – el­fo­gad­ha­tó­nak lát­szó – vé­le­mé­nyek­re és te­ó­ri­ák­ra. Az iro­da­lom és al­ko­tói-lé­lek­ta­ni  mo­ti­vá­ció mé­lyebb ré­te­ge­i­hez kell el­jut­nunk ah­hoz, hogy hi­te­le­sebb ké­pet kap­junk  a nem­ze­ti ki­sebb­sé­gi iden­ti­tás  és az iro­dal­mi ér­ték  ös­­sze­füg­gés­rend­jé­ről. A kér­dés ös­­sze­tett­sé­ge – mel­­lyel már több írá­sunk­ban is foglalkoztunk9  – el­fo­gad­ja és iga­zol­ja azt a fel­is­me­rést, hogy a nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek kul­tu­rá­lis iden­ti­tá­sa és az esz­té­ti­kai ér­ték kö­zött köz­vet­len kap­cso­lat is lé­te­zik, s hogy a mű­vé­szi ér­ték ha­té­ko­nyan elő­se­gí­ti a nem­ze­ti ki­sebb­ség  kul­tu­rá­lis iden­ti­tá­sá­nak meg­ha­tá­ro­zá­sát és fel­mu­ta­tá­sát. S mind­ez már nem kül­ső, ha­nem bel­ső és mi­nő­sé­gi  pa­ra­mé­te­re­ket je­lent. En­nek a kér­dés­nek a rész­le­te­sebb vizs­gá­la­ta bi­zo­nyít­ja, hogy a ki­sebb­sé­gi írók és köl­tők fej­lő­dé­si út­ja  a va­ló­ság, a mo­rál, az iden­ti­tás és to­váb­bi más ér­té­kek ke­re­sé­sé­től ve­zet-e az esz­té­ti­kum meg­ta­lá­lá­sá­ig és tel­jes meg­élé­sé­ig. En­nek a fel­is­me­rés­nek azért nem eset­le­ges  és vé­let­len­sze­rű az ér­vé­nyes­sé­ge, mi­vel nem csu­pán az egyes írói és köl­tői pá­lyák ívét jel­zi hi­te­le­sen, ha­nem a nem­ze­ti ki­sebb­sé­gi ma­gyar  iro­dal­mak tör­té­ne­té­nek, ala­ku­lá­sá­nak és fej­lő­dé­sé­nek út­ját is ki­ve­tí­ti.

Jegy­ze­tek

1 Egy iro­da­lom szol­gá­la­tá­ban. Lacza Éva be­szél­ge­té­se a 75 éves Szeberényi Zol­tán iro­da­lom­tör­té­nés­­szel. (Sza­bad Új­ság, 2005. au­gusz­tus 10., 11. o.)
2 „… min­dig csak a lí­ra kö­ré­ben moz­gok”. Be­szél­ge­tés Zalabai Zsig­mond­dal. In.: Er­dé­lyi Er­zsé­bet–Nóbel Iván: In­dul­junk te­hát: ott­hon­ról ha­za. Tá­ro­ga­tó Ki­adó, Bu­da­pest, 1966, 33. o.
3 Csanda Gá­bor: Fe­je­ze­tek a szlo­vá­ki­ai ma­gyar iro­da­lom­ból (1). Iro­dal­mi Szem­le, 49. évf. 2006/11, 62. o.  
4 Cselényi Lász­ló: Van-e hát szlo­vá­ki­ai ma­gyar iro­da­lom? Iro­dal­mi Szem­le, 36. évf. 1993/ 7–8, 65. o.
5 Dobossy Lász­ló: A kö­zép-eu­ró­pai em­ber. Mag­ve­tő Ki­adó, Bu­da­pest, 1973, 12. o.
6 Uo.
7 Ïurišin, Dionýz: A nem­ze­ti­sé­gi iro­da­lom mint iro­da­lom­tör­té­ne­ti egy­ség In.: Kon­tex­tus,  Ma­dách-mű­hely, Bratislava, 1985, 111. o.  
8 I.m. 113. o.
9 Lásd rész­le­te­seb­ben: Ér­ték a sa­já­tos­ság­ban (Vizs­gá­ló­dá­sok a ki­sebb­sé­gi ma­gyar nem­ze­ti iro­da­lom ér­ték-le­he­tő­sé­ge­i­nek kon­tex­tu­sá­ban) In.: Iro­dal­mi ér­ték és sa­já­tos­ság, Ka­ted­ra hungaristiky, Filologická fa­kul­ta  UMB, Banská Bystrica, 2003, 45–62. o. To­váb­bá: Identitás-Kontextus-Esztétika (A szlo­vá­ki­ai ma­gyar iro­da­lom kap­cso­lat­rend­sze­ré­hez) In.: Kul­tú­ra a súèasnos 5, Ka­ted­ra  Areálových kultúr, FSŠ UKF v Nitre, 2007, 8–18. o.