Markó Béla: Testek; Ars poetica Balázsnak

Testek

Fáradt hajtók és elégedett vadászok
világa ez, s nyilvánvalóan
egymás kezére játszanak
még akkor is, ha egyik fegyvertelenül

kockáztatja, hogy valahonnan fentről
villámként csap belé
egy halálos hiúzharapás,
vagy ágyéktól szívig felhasítja
egy bosszúálló vaddisznóagyar,
míg lándzsát markolva vagy íjat feszítve
lesben áll a másik,
de végül is ez ugyanaz a vadászat
kezdettől fogva,
s tudni lehetett, hogy előbb-utóbb
levadásszák őt is,
az izzadt, mocskos nagyobbik test
körbefogja a párás, rémült kisebbik testet,
hiszen másképpen szól ugyanaz a kabóca,
s másképpen verdes ugyanaz az olajfalevél
Krisztusnak vagy Júdásnak,
a kétféle szenvedély és kétféle kiáltás
megkettőzi a tárgyakat körös-körül,
mert éppen az a tét, hogy kinek az emlékeiben
él tovább a kabóca, az olajfa,
a Gecsemáné kertje
és a minden pillanatban előkészített
harminc ezüst,
hogy ki kiből lakomázik
örökkön örökké,
és hogy kinek a felszegezett teste függ
a pilátusok, péterek, tamások
házában a falon,
mint halhatatlan vadásztrófea.

Ars poetica Balázsnak

Sokkal forróbb a mindenható teste, mint a miénk,
több ezer Celsius-fokos kezével
összegyűjti a csontnak és húsnak valót,
és addig gyúrja, szorítja, igazgatja,
hogy kezd már hasonlítani,
de csak messziről, persze,
kesztyű nélkül dolgozik,
könnyebb így egy-egy illesztéket
vagy finom hajlatot kialakítani,
és közben meg-megfújja az ujjai hegyét,
hiszen hozzá képest jéghideg az ember,
sugárzó tenyere alatt
engedelmesen olvadnak a pelyhek,
és lecsordulnak, mint a könny,
valahogy így képzelem, ilyen elnagyoltan,
ilyen egyszerűen, ilyen szomorúan,
hogy életre keltünk,
miután mindenféle törmelékből
orrot, fület, szemet ragasztott nekünk az Isten,
és most jókedvűen nézeget,
s mégis irtózik tőlünk,
nem feküdne egy ágyba velünk,
mert megfagyott bőrünk szerteszakadna,
széthullnának alkatrészeink,
égő ujjlenyomatok párállnak rajtam,
s lassan kihűlnek,
míg bentről figyel engem, mint egy gyermek,
lángoló kezét összedörzsöli,
micsoda hideg van odakint,
eszébe sem jut,
hogy az időjárást is ő teremtette,
a verset is,
és önmagát is.