Elbeszélt évszázad

Földes Anita Átéltem egy évszázadot – utolsó interjúk Fejtő Ferenccel című kötetéről

2006 májusa és 2008 júniusa között készült interjúk füzére adja az alapanyagot ahhoz a kötethez, melyet a Franciaországban élő fiatal magyar újságíró, Földes Anita készített Fejtő Ferenc életéről. Az anyagból majdnem öt év leforgása alatt született meg a könyv. A szöveg túllépi az interjúirodalom műfaji határait.

A szerző rendkívül sok egyéb anyagot, forrást is feldolgoz a műben. Fejtő életének bemutatásakor több ponton is egy történész alaposságával jár el, valódi forráskritikai óvatossággal. Nem csupán két perspektíva van jelen a munkában (Fejtőé és Földes Anitáé): akár könyvrészletek, folyóiratok, akár miniatűr interjúbetétek formájában, Fejtő életének társszereplői is megszólalnak, folyamatosan jelen vannak az elbeszélésben.

A szépirodalmi igényű elbeszélés a rekonstrukció szándékával lép fel; azzal a szándékkal, hogy minél pontosabban mutassa be Fejtő Ferenc portréját, élettörténetét és általa az elmúlt száz év ingoványos magyar történelmének fordulópontjait. Földes Anita illendően a háttérbe húzódik, engedi a mestert beszélni, de nem fél kínos, kellemetlen kérdéseket feltenni, időnként vitába száll az interjúalannyal. Fejtő bizalmába fogadta, megnyílt neki; kettejük dialógusát olvashatjuk, egy mély empátiával, nyitottsággal megírt könyv keretein belül.

Az elbeszélés alapvetően két idősíkon játszódik, mindkettőt azonban behálózzák az előre és visszafelé tett utalások. Az egyik idősík: a 99. életévébe lépő Fejtő számvetése addigi életével, a gyermekkorától az interjúk idejéig ívelő élettörténete. A másik az interjúk ideje, melynek Anita is aktív szereplője. Elbeszélt idő és megélt idő bonyolult viszonya tükröződik ebben a kettősségben. Bizonyos mértékig „időregényről” („Zeitroman”) van szó, melyet Fejtő és Földes Anita perspektívái egymással együttműködve alakítanak ki. A könyv egyes fejezetei ugyanakkor tematikus szempontokat követnek, és nem annyira az interjúk kronologikus rendjét.

Az egész mű keretét a csaknem egy teljes évszázadot átfogó élettörténeti elbeszélés adja. Ebbe illeszkednek bele az irodalmi, történelmi, politikai-politológiai, filozófiai témák, Fejtő fejtegetései életről és halálról, szabadságról és szerelemről, hitről és vallásról. Politikai, erkölcsi állásfoglalások, viták, veszekedések, szerelmek, az alkotás, az ihlet pillanatai, vallási megvilágosodás és megtérés sorseseményekként jelennek meg Fejtő életében.

*

Fejtő Nagykanizsán született, 1909. augusztus 31-én. Ötéves, amikor édesanyja mellrákban meghal. Ez kétszeresen is kihatott életére: kialakított benne egy sajátos anyakomplexust, amit csak megerősített az, hogy a környezetében élő nők szerető, kényeztető gondoskodással vették körül az árva, szép és okos gyermeket. Apjától, a könyvkereskedőtől, pedig a könyvek iránti szenvedélyes vonzalmát örökölte, mely legalább olyan erős volt, mint a nőkhöz fűződő köteléke.

Pécsett kezdte az egyetemet, magyar–francia–német szakon, miután az Eötvös Kollégiumba a numerus clausus miatt nem vették fel. 1929-től Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetemen hallgatott magyart, irodalomtörténetet és germanisztikát. A Pázmányon diáktársa volt Rajk László, Szász Béla, Olt Károly és Mód Péter. Nézetei ekkor kezdtek el balra tolódni; bár a munkásosztály iránti szimpátiája már a pécsi egyetemi évek alatt kialakult. Mint leírja: „egy komlói bányász lánya”, „egy gyönyörű munkáslány” szembesítette a munkásosztály nyomorával még Pécsett. „Az a lány jegyzett el engem a munkásmozgalommal” (26.). A harmincas évek elejére kialakul Fejtő politikai credójának két legfontosabb pillére: a szabadság és demokrácia iránti elkötelezettség, valamint a társadalmi igazságosság feltétlen igenlése. Az utóbbi a Horthy-rendszerrel állítja szembe: tíz hónap 25 napot tölt börtönben, mert Horthy csendőrsége letartóztatja, amiért „illegális” olvasókört szervezett Marx műveinek tanulmányozására. Olthatatlan szabadságvágya, mindenféle doktrinerségtől való irtózása pedig a kommunistákkal fogja szembeállítani.

Irodalmi ambíciójának és tehetségének köszönhetően hamar bekerül a hazai irodalmi vérkeringés élvonalába. Nemcsak a kortárs nyugatos nemzedék idősebb és ifjabb generációjának legkiválóbb tagjaival ismerkedik össze, hanem a kor egyik vezető irodalmi lapjának, a Szép Szónak is alapító tagja és társszerkesztője lesz. A Szép Szó, mint Fejtő meséli, annak a nyugatos belharcnak köszönheti megszületését, hogy József Attila súlyosan összeveszett Babitscsal, aki nem Józsefnek ítélte a Baumgarten-díjat. Kellett egy lap, amelybe Attila írhatott, mivel a Nyugatban azután nem nagyon publikálhatott. Jellemző történet az is, ahogyan magának a lapnak a címe megszületett: Ignotus a Zord Időt javasolta, Fejtő az Eszméletet, illetve Európát, József Attila pedig a Szép Szót. Nem tudtak megegyezni, felírták egy cetlire az ötleteket, kalapba tették, Hatvany Bertalant kérték meg, hogy húzzon a kalapból. Szép Szó lett. József Attila később bevallotta, hogy csalt. Az összes cetlire Szép Szót írt (45.).

Életének megkerülhetetlen momentuma Hilmayer Róza személye, akivel 1933. december 2-án házasodtak össze. Róza jelentette Fejtő számára az anyát, a szeretőt, aki egyszerre volt számára lelki társ és munkatárs. Róza gépelte Fejtő minden cikkét és könyvét; és nem csak az övét, hanem időnként Fejtő barátainak, kollégáinak a munkáit is. Kritizálta Fejtőt, mindig megmondta neki, ha valamiben szerinte férjének nem volt igaza. Fejtő nem volt könnyű férj: számtalanszor megcsalta Rózát, aki mégis kitartott mellette élete végéig.

Fejtőnek háromszor a nulláról kellett kezdenie mindent: amikor feljött Pestre, amikor kiment Franciaországba, és végül a második világháború végén, amikor mindenét elvesztette. Talpra állásának sikerét részben kapcsolati tőkéjének köszönhette. Magyarországon mindig recenzálta, figyelemmel kísérte a legújabb francia irodalmat. Így volt már bizonyos ismeretsége, amikor kiment Párizsba.

Párizsba a szabadságszeretete űzte ki, és a szabadságvágya tartotta kint a rendszerváltásig. Akkor menekült ki Franciaországba, amikor egy cikke miatt 1938-ban „osztályellenes izgatás” vádjával ismét le akarták ültetni. A világháború alatt csatlakozott az ellenálláshoz. A háború végén Nyugaton maradt, látta, hogy a születőben lévő kommunizmus hogyan fojtja meg a szabadságot minden országban, ahol csak hatalomra jut. A kommunista rendszerek társadalmi szerkezetét, bürokratikus berendezkedését és (a manipuláción és félelemkeltésen alapuló) hatalmi logikáját tanulmányozva írta meg kanonikus érvényességű, hatalmas társadalom- és politikatörténeti munkáját, A népi demokráciák történetét. A „létező szocializmus” Magyarországán sokáig osztályellenségnek, persona non gratának számított a totalitárius rendszerek kíméletlen kritikája miatt. A nyolcvanas években, a puhuló diktatúra során kezdett változni Fejtő magyarországi megítélése; különösen az ellenzék körében, amelyet támogatott, és amellyel együtt is működött; (a Medvetánc folyóirat szerkesztőbizottságának tagjaként).

Párizsban az Agence France-Presse munkatársaként dolgozott harminc éven keresztül. Szoros kapcsolat fűzte a francia (és nemzetközi) politikai és irodalmi élet különböző vezéralakjaihoz, barátja volt Albert Camus; élénk vitái voltak Jean-Paul Sartre-ral, aki „a kommunizmust tette hitvallásává” (203–204.), és aki mégis előszót írt Fejtőnek az ’56-os magyarországi forradalomról szóló könyvéhez (205–206.).

*

Fejtő gondolkodásában, világszemléletében művészet, szerelem, szabadság motívumai összeszövődtek egymással. Az ember lényegét a szabad alkotóképességben ragadta meg. Az emberekhez való viszonyát a szeretet határozta meg: „Én megérteni akarom az embereket, ezért mindig megadom az esélyt a megtérésre” mondja (102.). Ez a hitvallás magyarázza a katolicizmushoz való megtérését, amelyet mindig szeretetvallásként fogott fel, valamint azt is, hogy képes volt megbocsátani még a háborús bűnösöknek (99–102.), a tömeggyilkosoknak is, akik pedig Fejtő egész apai ágú családját elpusztították a holokauszt során. Ugyanakkor az a tény, hogy a katolikus egyház a Horthy-rendszerben az uralkodó rend támaszaként szolgált, az, hogy nem kötelezte el magát érdemben a nyomorban élők helyzetének javítása mellett, Fejtőnél már korán – egyetemi évei alatt – a tételes vallástól a személyes hit felé való forduláshoz vezetett. Ezt a meghasonlást, vallás és hit szembeállítását, csak fokozta nála az egyháznak a holokausztban játszott ellentmondásos szerepe.

A szerelem a szeretet egyik lényegi aspektusa volt Fejtő számára; és a szerelmet, a nőkhöz való kapcsolatát szerette művészileg is megformálni. A nőkre – különösen a szép nőkre – szeretett úgy tekinteni, mint műalkotásokra. Róza nagy lelkierejét dicséri, hogy nem akarta férjének ezt a habitusát megerőszakolni, nem követelt kizárólagosságot. Ugyanakkor a szeretet, tisztán mint a másik iránti szeretet, motiválta Fejtő politikai hitvallását is, amely egyszerre állította a másiknak ártani nem akaró szabadság sérthetetlenségét és a társadalmi igazságosság követelését. Fejtő élete végéig baloldalinak vallotta magát, és a baloldaliság lényege szerinte ebben állt: az elnyomottak, a vesztesek oldalára állni (356.). Mindig lesznek olyanok, akik kedvezőtlenebb társadalmi pozícióba születnek, vagy kedvezőtlenebb természeti adottságokkal, és Fejtő szerint a társadalom kötelessége olyan feltételeket garantálni számukra, hogy nekik is legyen esélyük a boldog életre.

*

Apróbb szerkesztési, lektorálási hibák csúsztak a könyvbe (a fejezetek felosztásánál a kilences számozás kétszer szerepel, egy helyen Kossuth Lajos „1948-49”-es (sic!) szerepvállalása áll, 191.). Ezzel együtt Földes Anita könyve tartalmát és felépítését tekintve egyaránt kiemelkedő munka; az irodalom, a történelem, az emberi létezés alapvető kérdései iránt érdeklődőknek csak ajánlani tudom.

(Földes Anita: Átéltem egy évszázadot – utolsó interjúk Fejtő Ferenccel. Scolar kiadó, Budapest, 2013, 448 oldal, 3950 Ft)

Marosán Bence