Szövegek párban

Szövegek párban

N. Tóth Anikó Vízjelek című kötetének bemutatója, Symbol café, Dunaszerdahely, 2015. szeptember 23.

A Nap kiadó (Media Nova M) Kaleidoszkóp könyvek című sorozatában 2014-ben megjelent Vízjelek egy egyedi stílusú tanulmánykötet. A könyvben szereplő irodalomtudományi esszék titkos stigmával jelölik meg az olvasót, ahogy a vízjel is csak akkor válik láthatóvá, ha a papírt a fény felé tartjuk.

A szövegek könnyed stílusa, a szakzsargon megkerülése lehetővé teszi, hogy a vízjelek látható váljanak kezdők és haladók számára egyaránt. N. Tóth Anikó közvetítő nyelve az egyszerű tárgyiasság nyelve. Egyetemi oktatóként tudja, hogy a diákok hányadán állnak a szakterminológiával, sőt, magával az olvasással, ezért a tudományos „zsargont” körülírásokkal helyettesíti könyvében. Elmondása szerint maga is jobban kedveli ezt a kifejezésmódot, ebben a stílusban érzi leginkább otthon magát.

Megtudtuk, hogy a szövegek részben egyetemi környezetben és felkérésre készültek – de természetesen nem születhettek volna meg ebben a formában a szerzőnek az elemzett művek iránti szenvedélyes érdeklődése híján.

Köztudott, hogy N. Tóth nem csak az egyetemi hallgatók között érzi magát otthonosa, sőt talán sokkal közelebb áll hozzá a gyermekek még tiszta világa. Ez meglátszik az életművön is, amelynek jelentős részét mesekönyvek, gyerekkönyvek alkotják, de visszaköszön a Vízjelekben is. Ugyanis a kezdeti koncepció (az esszék párokat alkotnak) a kötet harmadik részére felbomlik, és itt már a „tündérség” és a mese lesz a fő téma. Az utolsó két tanulmány színpadi és drámafordítási értelmezés, ami pedig a szerző gyermekszínházi tevékenységére utalhat.

De térjünk vissza a kötet fő konstrukciójához, a szövegpárosokhoz. N. Tóth Anikó az előszóban – amely tulajdonképpen rövid útmutatás az olvasáshoz –, azt írja, hogy a “szövegek párban” szókapcsolat akár alcíme is lehetne a kötetnek, mivel a tanulmányok, elmondása szerint, teljesen véletlenül találtak egymásra, nem volt benne semmi akaratlagosság. Valóban, első pillantásra csak a XX. századi és a kortárs irodalom az a két fogalom vagy időszak, amely a könyvet összefogja. Az esszék olvasása közben viszont világossá válik, hogy a szövegek elrendezését valami más is indokolja. Az első két tanulmány Grendel Lajos és Darvasi László egy-egy novelláját vizsgálja. A két írást a műfajon túl a közös problematika is összetartja, jelen esetben a szerzői (ön)értelmezés, a szerzői identitás kérdése. Az ezt követő Juhász Ferenc–Radnóti Miklós elemzéspárost például a zeneiség rendelte egymás mellé, és így tovább.

Az est zárógondolataként az irodalom oktatásának nem túl hatékony módszereiről esik pár szó, és ennek szoros kapcsolatáról a fiatal generációk olvasáskultúrájával. N. Tóth Anikó szerint elsősorban az irodalom felkínálásának módszerén kellene változtatni, hogy a tanárok ne feladatként közvetítsék a diákok számára az olvasás élményét, mert a legtöbb esetben így az érettségi vizsga után a diák számára az olvasás értékét veszti, érdekeltség hiányában fölöslegessé válik számára. Persze vannak kivételek is. A vízjelek az olvasás metaforájaként is értendő – ahhoz, hogy mindenki számára egyaránt láthatóvá váljanak, tudni kell, hogy az olvasó hol keresse őket. A Vízjelek című kötet lehetőséget ad arra, hogy az olvasni szerető és irodalomkedvelő emberek tágíthassák nézőpontjukat egyes témákban. De ami talán még fontosabb, hogy a kötet nyelvezetének és stílusának (könnyedség, érthetőség) köszönhetően a szövegek nyitottá válnak az irodalmat nem bennfentesként ismerő olvasók számára is. Az persze már egy másik kérdés, hogy ezzel a lehetőséggel kik és mennyire fognak élni.

Vámbéry Irodalmi Estek keretén belül megvalósuló könyvbemutató hangulata valahol a szakmai szimpózium és bulvár közt telt – állapította meg Vida Gergely, a szerző beszélgetőpartnere és egyben a kötet szerkesztője.

N. Tóth Anikó végezetül még azt is elárulta, hogy hamarosan egy rövidpróza-kötettel készül gazdagítani a (szlovákiai) magyar szépirodalmat.

Mellár Dávid

(Nagy Erika felvételei)