Tabuk és antihősök

Kiss Noémi Sovány angyalok című kötetének bemutatója, Rózsavölgyi Szalon, Budapest, 2015. szeptember 22.

Vannak problémák, amikről az érintettek nem szívesen beszélnek, a kívülállók viszont nem feltétlenül rosszindulatúan, mégis érzéketlenül állnak hozzájuk. Az előző rendszerben tabunak számító, de még napjainkban is nehezen kibeszélhető témáról, a meddőségről írt regényt Kiss Noémi. A Sovány angyalok a Magvető gondozásában jelent meg, a könyvbemutatónak a Rózsavölgyi Szalon ad otthont.

A meddőség a láthatatlan fájdalmak közé tartozik. A szerző maga is átélte, milyen érzés eredménytelenül várni a gyermekáldásra. Az ő története aztán szerencsésen folytatódott, ma már két kisgyermek édesanyja, és éppen az ikrek születése adta meg neki a lökést, hogy megírja legújabb regényét. A főszereplő, Lívia története viszont tragikusan végződik, és hogy a beszélgetés során a férj meggyilkolása szóba jön, nem nevezhető spoilernek: a könyv éppen ezzel a tragédiával indul, hogy aztán az olvasó egy fejezetekre bontott monológból megtudhassa, mi vezetett idáig.

Az estet moderáló Szederkényi Olga nem elsősorban Kiss Noémi magánéletére kíváncsi, a szerző maga hozza szóba az írást inspiráló saját élményeket, megjegyezve, ahogy az íróknál általában, úgy nála is kétfajta hozzáállás keveredik: „mindent tudok, mert író vagyok”, illetve „csak arról tudok írni, amit megéltem”. Elmondja, hogy a meddőség témakörében a hazai szakirodalom helyett inkább angol, német és holland nyelvűekkel találkozott, blogokat és mélyinterjúkat olvasott. A történetet pedig a túlságosan közeli és még feldolgozatlan jelen helyett a Kádár-rendszerbe helyezte.

Erre a húzásra azért volt szükség, mert egyrészt nagyobb a rálátása az évtizedekkel korábbi időszakra, másrészt izgalmasabbnak érzi azt a kort, amelyben kiélezettebbek voltak a helyzetek, drámaibbak a sorsok. Bár hozzáteszi azt is, hogy ő azért mégsem Szabó Magda, vagyis nem gondolja, hogy kizárólag a korunk határoz meg bennünket. A meddőség, mint ahogy szinte minden egyéb testi-lelki baj, annak idején tabunak számított, bár nehéz lenne kijelenteni, hogy a mai társadalom sokkal szabadabban, nagyobb tudással és empátiával állna a problémákhoz.

Ugyanakkor nem lesz feltétlenül könnyebb, ha lehet róla beszélni, sőt ha valaki rákérdez, még kellemetlenebb lehet: általában a konzervatívabb falusi, zártabb kisvárosi közösségekre jellemző, hogy harmincas nőket vagy egy fiatal párok tagjait faggatják, mikor lesz már végre gyerekük. Az érintettek érthető titkolózása és szorongása keveredik ilyenkor a kívülállók tolakodásával és indiszkréciójával. Esetleg a háta mögött beszélik ki a gyermektelen nőt, aki egyébként sok esetben pedagógus, óvónő vagy éppen tanár.

Kiss Noémi számára fontos volt tehát, hogy egy kisvárosi tanárnő legyen a főhős. Vagy inkább antihős, ahogy Szederkényi nevezi, Lívia ugyanis nemcsak elszenvedője az eseményeknek, hanem maga is bántalmazóvá válik. Ónodi Eszter színművész az est folyamán több részletet is felolvas nekünk a könyvből, az egyik éppen egy kölyökkutya kínzásáról szól. Lívia egyébként, hogy bebizonyítsa, igenis teherbe tud esni, sűrűn váltogatja szeretőit, míg végül kénytelen belátni, ő a „hibás”.

Hogy valaki egy személyben legyen bűnös és áldozat, arra számtalan példát lehet találni – Kiss Noémi a világirodalom hoz egyet, méghozzá az egyik legizgalmasabbat: Paul Celan esetét. A 20. század egyik legnagyobbjának tartott költőt zsidó származása miatt üldözték, a holokausztot nagy szerencsével élte túl, feleségét azonban kis híján megölte. A szerző azért reméli, némi iróniával sikerült oldania a téma komolyságát és a felolvasott részéletekből áradó komorságot. Az est végén pedig különleges utazásairól is beszél: legutóbb Azerbajdzsánban járt, ahol többek között éppen a meddő nők zarándokhelyét látogatta meg.

Szarka Károly

Fotók: Galcsik György, ArtNews.hu