A költő, aki megerőszakolná az olvasóit

Magolcsay Nagy Gábor Második ismeretlen című kötetének bemutatója, Katona József Színház, Budapest, 2015. november 3.

„Ez gyönyörű!” – állapítja meg lelkesen Magolcsay Nagy Gábor, lezárva saját gondolatmenetét, és bár a saját könyvbemutatóján vesz rész, nem önmagát méltatja. Inkább az alkotó és a befogadó közös gondolkodása az, ami ezt a lelkesedést, sőt rajongást kiváltja belőle. Magolcsaynak nincs üzenete, vagyis van, de nem konkrét, nem szájbarágós: a versei rejtvények, amelyeknek azonban több helyes megfejtése is létezik.

A Második ismeretlen a szerző második kötete, az első viszonylag régen, 2009-ben jelent meg 150° címmel. A könyvbemutató helyszíne a Katona József Színház előcsarnoka, ami nem a legszerencsésebb választás, mert a beszélgetést felvezető zenés felolvasáshoz (Győrffy Ákos zenél, Rajkai Zoltán olvas fel), valamint az azt követő videóinstallációhoz (Szabó Kristóf munkája) egy zártabb, meghittebb, kevésbé világos és zajos terem jobban illett volna.

A beszélgetést Szalai Zsolt, a szöveget gondozó AmbrooBook szerkesztője vezeti fel, megemlítve, hogy már a közös munkát megelőzően is megfogta az a fajta progresszivitás, amellyel Magolcsay áll a költészethez. A szerzővel, illetve a könyv vizuális megjelenéséért felelős Szabó Imola Juliannával a József Attila Kör elnöke, Gaborják Ádám beszélget, és közben elég hamar szembesülünk a mi szomorú és ezerszer elátkozott magyar valóságunkkal.

Az egyik kérdésére adott válaszból ugyanis kiderül, hogy a költő számtalan párhuzamosan futó projektje közül azért éppen a Második ismeretlenből lett könyv, mert kevesebb támogatást kellett hozzá igényelni, mint amennyit például a Logo-mandalákhoz kellett volna.  Ennek ellenére a frissen megjelent kiadványt sem kezelte mostohagyerekként a rajta dolgozó csapat – merthogy csapatmunkáról van szó, az is gyorsan egyértelművé válik.

Szabó Imola elmondja, hogy a kötet tervezőjeként neki kellett visszafognia Gábort, nem akarta ugyanis a szöveget túlságosan megterhelni, mivel a versek amúgy is erősek vizuálisan. Tervezés közben intenzíven ötleteltek, és úgy érzik, tanultak egymástól, mert mindketten máshogy tekintettek az anyagra. Mivel Magolcsay azt hallotta valakitől, hogy az álom a nap első gondolata, ezért a csapatmunka mellett az álmaira figyelt. Így álmodta meg a borítót is.

Ezen a borítón egy DNS-spirál látható, ami értelmezhető megcsavarodott létraként is. A létra pedig a vertikális közlekedés eszköze, és ezzel el is érkezünk a lényeghez: Magolcsay nem a horizontális, hanem a vertikális dimenzióval akart foglalkozni. Mert, ahogy mondja, hiába születünk és halunk meg, hiába járunk iskolába vagy lapátoljuk a GDP-t minden nap, igenis beléphet az életünkbe a transzcendencia, ami által többé válhatunk.

A transzcendens dimenzióban pedig csődöt mond a logika, ahogy például a zene értelmezésénél is. A beszélgetésnek egyébként visszatérő témája a zene, már csak a szerző múltja és jelene miatt is. Gyerekkorában a padlón fekve, valami furcsa rock’n’rollt hallgatva földöntúli élményben volt része, de zenéről gondolkodni csak később, zenei tanulmányokat folytatva kezdett el. Ma már nem zavarja, ha valamit nem ért vagy nem tud megfogalmazni.

A kötet versei kihagyásosak, kiegészítésre várnak, sőt tulajdonképpen szórejtvények. „Interaktív költemények” – mondja róluk Magolcsay, a befogadónak tehát legalább annyira részt kell vennie az alkotásban, mint magának az alkotónak. A verset viszont a szerzőnek kell úgy tördelnie, hogy a kiemelt, újabb szót kiadó betűk a megfelelő sorban legyenek, és a horizontális olvasat se törjön össze.

Magolcsay hiába tanult azonban többek között közgazdaságtant a zene mellett, úgy érzi, a matek nem elég a versekhez, meg kell tölteni őket invencióval is, hogy a költészet valóban költészet legyen. A matematikai, technológiai, biológiai utalások mellett szóba kerül még a szerelem és a szexualitás megjelenése – a szerző elárulja, természetesen ezek is intenzíven hatnak a költészetére, leginkább azonban a transzcendencia érdekli.

A kötetben sokféle hatás keveredik, Debussy ugyanúgy jelen van benne, mint Borbély Szilárd, a szövegekre jellemző avantgárd alapállást viszont nem szerette volna hozzáférhetetlenné tenni, ezért kulcsokat is ad az olvasó kezébe jegyzetek formájában. Szalai szerint a Második ismeretlen a jegyzetapparátus és tudományos háttér ellenére is elsősorban költészetként működik, és hiába széttagolt, mégis olvasható lineárisan.

„Meg akarlak erőszakolni titeket” – jelenti ki Magolcsay, és bár látszik rajta, hogy komolyan gondolja, mégsem hívja senki a rendőrséget. És végül erőszak sem történik, kifejezi viszont azt a vágyát, hogy az olvasó önmagára, ne pedig az ő üzenetére figyeljen. Találja meg a saját megoldásait, vagy fogalmazza meg a kérdéseit, írjon bele a könyvbe, írja újra akár az egészet, és végül tegye a magáévá.

Szarka Károly

Fotók: Sam Matysen