Géczi János versei

Julija Svetlova felvétele

… amiként eltaszít.

Az alak bronzból formált,
látszódik, a formás láb
nem tapos szívemen, hanem könnyeden,
lábujjaira nehezedve lépdel.
Továbbá úgy, amiből megértem,
hogy ő miképpen római.
.           Sprőd hajzat,
karvalyorr, lefittyedő ajak.
Görcsökbe csomósodott hús.
Csúf vénséggé válik,
ha kitöltve is marad belülről a teste,
észrevehető rajta,
utóda antik kurtizánoknak, aki tudja,
miképpen szükséges elüldözni a reményt,
mely itt tartana, hogy
éljek. Megmutatja,
mint ölel magához s amiként eltaszít.

… megismétlődik.

A tökéletességét úgy viselte
mint életfogytiglani tulajdonát.
Bántja, hogy a lamentálással együtt kopik el
nyelve hegyéről az édes, több zamatú íz,
s nem egyetlen pillanat alatt zajlik le a változás.
Némelykor egészen közel hajol magáig,
riadtan látja, milyen a szemalja, s azt is,
mint a kövek, mely tapasztalatok süllyedtek
lelkének legaljára.
Belül nő meg s hasítja fel a burkot,
miként rovarbábot hosszában,
s hogy darabokban szétreped,
láthatóvá válik részletről részletre
a vén test, amelyben
nincs harmónia, semmi,
amely az összhangtalanságot rokonszenvessé teszi.
Valójában nem tudja, mi az, ami elvész
jóval a tökély, a gyümölcsíz, a hallgatás után,
mi az, amely majd a némaságon kívül megismétlődik.

 .                                      *

A jég tavaszra elfogy,
a helyén felnő a hullámverés,
a felszínen együtt ragyog a víz sok fodra.

Megjelent az Irodalmi Szemle 2017/3-as számában.

Géczi János (1954, Monostorpályi)

Író, költő, szerkesztő, képzőművész.