Száz Pál: Irodalom és gyógynövények III. / Levendula

A lëvëndula meséje

phytolegenda

Hát a lëvëndulavirág olyan, mind a Márjo këgyelme. Mer e is a Márjácsko virágjo, mind a méta, rozmaring, satöbbi. Megnyugtassa a törődött lelket. A legjobb a kétasszonközibe szënnyi. Ne mosologj gyerëk, mer a kétasszonközibe van a növínyëknek a legnagyobb erejük. Akkor még utóccor lëhet szënnyi a virágokot, mer asztán má gyün a hërvadás. A kétasszonköze? Hát a Nagyboldogasszon mëg a Kisboldogasszon között. Kisboldogasszonkor ünnepőjjük a Márjácsko születíse napját, mer a Kisboldogasszony a Szentannát jelënti. Nagyboldogasszon mëg Szüzmárját. Akkor ünnepőjjük a halálo napját. De a főtámodást is. Mer olyan tiszta vót Márjo, mind a patyolat, nem nyőt annak gyom a szíve főggyibe. Amikor a Márjácsko má öreg vót, megvígasztalódott abba, hogy Krisztusurunk főtámodott, főmënt a mënnybe Atyámteremtőmhö a írások szërint, ott ül a jobbján, ēkűtte a Szentlelket vigasztalónak. Akkor a apastalok má mind szíjjē vótak a világbo, mind a ëvangéljom szóvívői. Szempétër meg Szempál vótak a főkolomposok. Akkor esztán ëgy nap megjelënt nëkik Szemmihál, a halál angyala, híta ikët haza Jëruzsálëm falujábo, vígű megjelënt a Szüzmárjánok. No, amikor látto a Márjácsko, hogy nem a Gábriël gyün, tutta, nincs mese, meg kő hānyi. No, Szüzmárjo, betēt napjaidnak ideje, hónap má pedig meg kő hānod. Ēgyünnek hozzád a apastalok, hogy ēbúcsúzzanak tűled. Lëgyën nëkëm a te igéd szërint, monta nëki Márjo. De nem is fít az a haláltú, nem rëszketëtt, mer nem vót fínyi valója, olyan jámor íletët ít, örűt, hogy víge lëssz a öregsígnek, ott lëhet maj a másvilágon a szenfijávó, szüleivē, Atyámteremtőm portáján. Jaj, fijam, ha mindënki úgy hāna mëg evilágon, mind a Márjácsko, má olyan lënne, minha a mënyországbo lënnínk! No, persze ott má nincs halál, nincs kórság. No, ölíg az hozzá, hogy ēgyüttek a apastalok is, monta nëkik a Márjácsko, hogy mënnyenek ki imátkoznyi a golgotáro. Hát mire visszaírtek, a Márjácsko má a utósó órájjábo vót. Sorra ēbúcsúztak tűle, ammëg monta nëkik. Mënnyetek a níp közé, hirdessítëk a ëvangéljomot, mer közē van a mënnyek országo. Akkor osztán ēszundikát, alutta a halál álmát. Amin elalutt, olyan lëtt a orcájo, minha megfijatalodott vóna, ētűnt rúla mindën ránc, csak úgy ragyogott. Olyan illatot árosztott a koporsó, mind a újszülöttek bőcsőjje, hajnali virágoskert. Mer nem vót a szívin ëgy makula së, hanem csak a Szentlílek këgyelme. No, megsiratták Márját a apastalok, verrasztottak fölötte, monták a létániját, oszt másnap ētemettík. Hát éfél tájbo gyün a Gábriël angyal, kinyissa a koporsó kapuját, kőttögeti Márját. Gyere Márjácsko, ēgyütt a főtámodás ideje, főviszlek a mënnyek országábo, mer szenfijad má ēkíszítëtte nëkëd a helyet Atyámteremtőm házábo. Mámo fognak tígëd megkoronáznyi, mer te lësző a mënnyek királynéja, különb asszon nem vót égënfődön, párod nincsen Évanyánk idejitű. De Szüzmárjo vonakodott mënnyi. Jaj, jaj, mënník én szíves örömest, de mi lëssz így a embërisíggē? Nem meséhetëm tovább szenfijam ëvangéljomát, nem gyógyíthatom a betegëkët, nem segíthetëm a szëgínyëkët, hát mikor gyün így ē a megváltás? Gyere Márjácsko, Atyámteremtőm portájján van a te heled. De vígasságot hacc a fődnek, láss csudát. Kisarjatt ēre Márjácsko sírján a lëvëndulavirág. Így osztán Szüzmárjo lëtt a mënny királynéja, nëkünk mëg ittmaratt a fődön a lëvënulavirág. Abba van a vígasza a törődött líleknek. Olyan a illattya, mint a Szentlílek këgyelme. A lëvëndula ēcsëndesítti a zaklatott elmét, nyugovást hoz a megfárott szívnek. Mer a lëvëndulavirágbo költözött a Márjácsko këgyelme.

Öregasszontëja

phytoenigma

Így híta Öreganyád a lëvëndulateját. Azt iszogatta esténkin. Mer öregasszonyszaga vót. Ezér van kicsinkóm, hogy ha lëvëndulavirágot szagúsz, minnyá Öreganyád jut eszëdbe. Má olyan öreg vót, hogy nem tudott má alunnyi së. Nëkëm má nem pihenís a álom, én má csak a örök nyugalomba vágyok, monta, majd a sírba megpihenünk, mind Öregapád. Mer utánno plánë nem tutta megszoknyi a üres ágyot. Azelőtt legalább beszígettek, imátkoztak. Sokszor má nem is monta, csak gondúta, hun lëhet má Öregapád. Ezt kérdëzte, de csak a lëvëndulavirág felēt. Hállo erejinek, elalutt vígre csak csak. Ámábo a égi mezőkön sétágotott, mesztélláb, mint lánkorábo. Tarka virágok között mënt, embër nem látto színejik! Harmatos vót a fű, de meleg. Látto, hogy ott a távolba két embër szëdëgetëtt valamit. Odamëgy hozzájuk, lásso, szëdik a kamillavirágot a fölhőkbű a físűs kamillaszëdővē, Öregapád mëg valami havërja. Min lánkorábo. Osz minëk szëditëk azt a sok kamillavirágot, kérdi tűlük. Mer a lëvëndulavirágot má leszëttük. Monta Öregapád, nevetëtt, mer Öreganyád nem értëtte. Mosmá a égi rokkantëgyletnek szëdëm a kamillavirágot. Monta. Min lánkorábo, mikor megismerkëttek, mikor a rokkantëgyletbe brigádoztak. Szëggyük a világ gyógyulásáro, kamillaesőt szórunk a világro a fölhőkbű. Mer ha meggyógyúll a szakadás a világbo, ēgyün a idők ideje. Szakadás van a én szívembe is, hagy maraggyak itt veletëk, hogy begyógyújjon a égi mezőkön, hogy a Öreggē maraggyak. Monta. Nem lëhet, mer nëkëd még nem gyütt el a idők ideje, virágom. Monta Öregapád. Vigasztalóggy a lëvëndula erejivē, mer az a fájdalmas szív, a szakadás orvosa. Felēte nëki a másik, Öregapád baráttyo. Avvót a Mëssijás, a világ orvosa.

Száz Pál (1987, Pered)

2013-ban diplomázott a pozsonyi Színmüvészeti Egyetem színházi rendezö és dramaturg szakán. Jelenleg a Comenius Egyetem magyar tanszékének végzős doktorandusz-hallgatója. Tanulmányok mellett prózát ír, két kötete jelent meg. Phytolegendárium munkacímmel előkészületben van harmadik kötete, amelynek a fenti szöveg is részét képezi.