Szótagadás Kolozsváron

Szótagadás Kolozsváron

A 8. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét első napján, május 10-én mutatták be André Ferenc szótagadó című verseskötetét a Bulgakov Kávéház teraszán. A beszélgetést Serestély Zalán vezetette, aki hat kérdéssel készült, melyek mindegyikéhez a válasz mellé egy-egy verset is kellett találjon a szerző. Ezzel a kis játékossággal indult az est, ahol nem volt szükség André Ferenc különösebb bemutatására, akinek bár ez az első kötete, de már évek óta aktívan részt vesz az irodalmi életben.

 

 

A hat kérdés feltétele előtt a kötet címéről esett szó, mivel a borítón való tördelése is rásegít arra, hogy több értelmezési lehetőséget nyerjen. André Ferenc elmondta, hogy nem állt szándékában magyarázni ezt a többértelműséget, eleinte munkacím volt csupán, de végül ráragadt a kötetre, annak ellenére, hogy a címadó vers végül nem is került bele. Ha mindenképpen magyaráznia kellene, akkor a nyelvhez való viszonyulási lehetőségek azok, amik megmutatkoznak benne.

Serestély Zalán elsősorban arra kérdezett rá, hogy mivel André Ferenc slam poetryvel is foglalkozik, volt-e olyan, hogy egy slam szöveg került be a kötetbe? Mint kiderült, előfordult már az, hogy egy versből slam íródott, viszont fordítva ez nem történt meg, hiszen teljesen más a hatásmechanizmusa a két műfajnak. A slam poetry jelen idejű, míg írásban az olvasónak van ideje elidőzni a szövegen. Mindemellett André Ferenc költészetére jellemző az élőbeszédszerű nyelvezet, ennek a példázására a sintér című vers került felolvasásra. A következő téma, amely szóba került a szövegekben jelen levő burjánzó képek, melyek magukba szívják a vonatkoztatási rendszereket, és a nyelv lesz az, amely kitölti a réseket a sokszor asszociatívan kapcsolódó képek között. A szerző elmondása szerint éppen ezért nem próbált még prózát írni, mert mondatok és képek teszik össze a szövegeit, melyeket rendszeresen lejegyez, viszont nehezére esik lineárisan gondolkodni.

Ezt követően a megszólalói pozícióra vetődött a figyelem, ahol Serestély szerint egy „mi” projekció van, de nem tudjuk, hogy kik azok az „ők”, akikhez képest meghatározza önmagát. A szerző elmondása szerint ez nem egy konstans „mi”, nem egyetlen személy szemszögéből vannak láttatva a képek. Az elbeszélő és a másik meghatározása folyamatosan újrakonstruálódik, de hasonlóképpen épülnek fel: a féltés vagy az aggodalom mindig összerakja őket.

 

 

A menekülés skodával című vers felolvasása után Serestély arra hívta fel a figyelmet, hogy André ezúttal sokkal tagoltabban olvasta fel a szöveget, mint általában, pedig neki az volt az érzése, amikor olvasni kezdte a kötetet, hogy ezeket a verseket egyetlen levegővétellel kell végigolvasni. Ez az inger, melyet a szövegek váltanak ki egy fojtogató érzést keltenek az olvasóban. André elmondása szerint ez annak lehet a következménye, hogy általában egyszerre írja meg a szövegeket, és meglátása szerint ez egy működőképes retorika, hiszen ő, mint olvasó szereti, ha történik a szövegekben valami és nem játék a felszínnel. Jelenleg viszont arra kíváncsi, hogy mit tud még megcsinálni ezen a már begyakorolt retorikán kívül. Az egymásba olvadó képek mellett a szövegekben sok a feltételes, felszólító mód, mely szembe megy egy bizonyos költészeti hagyománnyal. Ezt azzal magyarázta, hogy míg a kortárs lírában néhol nincs nagy tétje a szövegnek, nincs élet-halál kérdés, ő egy léttapasztalatot próbál exponálni, ahol ráközelít egy kis dologra és annak kinagyítása által igyekszik megragadni egy tapasztalatot. Ugyanakkor a feltételes módban benne van a „folyton lemaradunk valamiről” hiányérzete.

Utolsó kérdésként az iróniáról beszélt a szerző, hiszen szövegeiben az irónia és az önirónia összemosása történik meg, ahol felszámolódik a felső pozícióba való helyezkedés. A szövegek játékossága ez által nem veszik el, csupán lézerkardokkal zajlik a játék tovább. A kötet utolsó ciklusában figyelhető meg legtisztábban a játék, hiszen egy telefonnal együtt lettek megalkotva az ott sorakozó szövegek.

A beszélgetés lezárásaként a közönség soraiból György Evelin kérdezett rá a kötet sarkában megjelenő fidget spinerre, melyhez André Ferenc annyit fűzött hozzá: annyi a lényege, hogy az emberek megkérdezzék, mire jó és máris egy beszédhelyzetet képes generálni.

 

A szerző felvételei

György Alida (1995, Zetelaka)

Prózával foglalkozik, jelenleg Fotó- és filmművészetet tanul a Sapientián. A Látó debüt díjasa 2017-ben, a FISZ tagja.