Forgács Miklós: Csápok

Jelenetek egy lázasságból I.

Bevezetés Szuffita Gégen komplex életművészeti és színészpedagógiai rendszerébe (drámarészlet)

Én már átváltoztam. Mivé? Hát ez az!

Én már… igen, én már átváltoztam. Bevallom. Már átváltoztam. Vagyis nem… Igen átváltoztam, de nem tudom bevallani… Vagyis nem… Nem változtam át, és képes vagyok bevallani… vagyis át se, meg be se… vagyis változni is, vallani is… egyszerre lehet… de mégis képtelenség… bár… mert átváltozni nem tudok… de bevallani igen… tudom, hogy bevallhatom, de mi az a változás… Átváltoztam. Már bevallottam. Mit valljak be? Miért kell mindent tudni? Én már… nem én.

Nem versenyzem. Csak változom. Nem tervezem. Mindenkinek szabadsága a változás. A szabadon változók diktálnak. Nem kérdezem. A válasz mindig változik. Válaszváltozatok szabják meg a rendet. Nem változtatom meg a változást. Nem változtatok a változáson. Változtatott lovakon változatlanul szabadon nyargalok. Szabadon lovagolj! Változz. Lásd be, hogy változatlanul nem tudhatod, melyik az aznapi aktuális változatod.

Most úgy vagyok bent, hogy kilátszom. Bennembent. Bennedbent. Odabent. Idebent. Sikamlós. Becsapós. Játssz nyugodtan. Másra tartozik. Senkinek sincs köze. Semmi baj. Fájdalomszomszéd. Idegen figyelem. A légynek árt. Nem tehetsz úgy. Semmirekellők. Meg se védenek. A hangok sorrendje mindig változik. A betűk sorrendje sohasem ugyanaz. Unalomvariációk. Béke a boldogtalanság.

Fogadjunk, hogy semmit sem vettél észre. Repertoárom a változás. Ugyanmagam lett teljesen másmagammá. Álarc nélkül vesztem el. Azt se tudom, ismerlek-e. Mert szembe jöhetsz, de kikerülhetetlen se vagy. Lehunyt szemekkel kereslek, mert félek a bizonyosságtól. Bolyongok egyre mélyebb bugyrokba merülve. Értem. Kétségtelen. De csak a kétségeim öltöztetnek. Az ízlésről most sincs szó. Az esztétikum csapda. A hangulat kóklerek óvszere.

Minden pillanatban egy változással hevesebb. Egy időben van jelen minden, mi már megváltozott. Ami éppen változik, az nem fér abba az egy időbe. Éppen két idő véres összefonódása sem elég. Végtelen sok változásra nem reagálok. Ellenállok és változom. Neked adom meg magam. Elég, ha hasonlítasz rám. Mert csak én lehetek. Egyszerre. Magam táján. Magam mellett. Magam helyett. Magamon kívül. Változáson innen és retúr. Mert szabadon hazudok meghitt kalandot ismeretlen boldogság helyett.

Ne kínozz. Egy életem a halálom. Nem beszélni kín. Kimondani tűzveszély. Törékenyebb az édes lektűr, mint amennyire öltöztet a hamisított méz. Bejutottam a végső molekulába. Semmitől sem különbözik. Össze van keverve. Itt már minden molekulaporcika változást kavar. Csak egy kicsit mócsingos ez a tegnapi bizonytalanság, csak egy kicsit kozmás ez a holnapi remény.

Kiszakadtam. Most. Már semmi se legyen többé ismerős. Meztelenségem a holnap. Sötéten látom a bűnbeesést. Már semmi öröm nincs benne. Bronzkígyóba törnek bele a fogaink. Végre kibomlik a haj. Felfedve az ágyék. Végre lüktethet a test. Mert egyre konkrétabban mar meg a fény. Mert egyre konkrétabban van nevem. Bemutatkozom. Inkább változom. Nincs időm az lenni. Nincs idő csak annak lenni. Nincs idő csak lenni. Nincs idő észrevenni, hogy nincs idő. Állandóan vagyok. Tudom, hogy eljött az idő. Már átváltoztam. Hát ez az. Valami vagyok. Vagy valaki. De semmi maszksegítség. Semmi kosztümtámogatás. Semmi szövegkönyváldomás. Semmi körvonal. Sziluettpangás. Érdemi nyomor. Érdemtelen fenség. Birodalomba gabalyodik, aki kezet fog velem. Elfogadom.

Most már talán elkezdhetem. Velem történt. De más lopta el. Visszalophatnám. De a lopott történet már elkezdhetetlen. Folytassam más verejtékét? Hemperegjek meg más cafatos valóságában? Tocsogjak más felforrt nedveiben? Más szájából keserű a pép. Nem iszom ülve. Ha ülök, akkor semmiben sem vagyok biztos. Ha iszom, akkor tudom, hogy nem ülök. Ha iszom, akkor éppen változom. Ha ülök, akkor éppen változom. Nem lehet két változást felelőtlenül összekeverni. Ülve változni gyönyörű. Nyeldekelve változni gyönyörű.

Minden monológ mozgás. Heves vágy. Irdatlan akarat. Termékeny iram. De kis meddőségek leselkednek ránk. Pici toporgások bandzsítanak ki minden sarokból. Apró bágyadások bámulnak pofátlanul. A dialógus mindig virágzás. Ha feslik, ha fúj. Ha hámlik, ha bomlik. Ha nyaklik, ha hervad. Kihűlt tetemek lávája az összes történet. A legtöbbet minden nap a halál változik. A színész kíváncsi katasztrófaturista. A jelmezek csak falatnyi fürdőruhák. Csak a lényeget takarják el. De semmi sem vetkőztet jobban, mint a rendező szeme. Minden nézőre genetikai módosítás vár, a benne élő sértett óvodás sziámi ikerként megkap maga mellé egy nyughatatlan performert.

Már megint itt vagyok. Szembejövök magammal. Megint szembejövök magammal. És megint. És mindig. És csak én jövök szembe énmagammal. Önmagam az énmagam. Szembe, ami jön, az én vagyok. Aki jön, az vagyok. Biztosan én vagyok. Sötétben, süketen, sántán mindig megismerem magam. Bárki is sötét, süket vagy sánta közülünk.

Utolérhetném magam, de inkább menekülök. De furcsa mód bármerre iszkolok, mindig szembejövök. A művészet elviselhetetlenül szemben van mindig. Kitérhetsz, de nem éri meg, mert nem éred meg, a magányt. De magaddal szembejönni a legelitebb társaság, vagy az egyedüllét abszolút foka. Alkotás. Leleményesen küzdeni ellene és annál is leleményesebben beletörődni. Ha szemben állsz magaddal és nem ismersz magadra, na, az esetleg elégtétel lehet, és kisebb győzelem, magad fölött, egészen addig, amíg nem tudatosítod, hogy magadra nem ismertél, mert abban a pillanatban szertefoszlik a győzedelmes mámor, felszabadulásod az igazi rabság.

Egyáltalán kihez beszélsz? Hát, aki erre hajlandó válaszolni, az ne jöjjön szembe soha! Aki viszont képes erre válaszolni, az tudja, hogy nem az életet kell etetni! Tartsd jól! Abrakoltasd, hizlald, tenyészd! Az élet bomló dögéből kel ki a legpompásabb átváltozás. De ha nem elég erős, jól táplált, energikus a művészeted, akkor égbe szökkenés helyett csak belerohad a mélybe. Az élet zsíros dögén tenyészik a képzelet. De akkor valakinek titokban mégis meg kell etetnie! A szabályokat úgyis át kell hágni. Ki kell érezni, és el kell indulni szembe. És menni… menni… menni… menni… és szembejön a víz, a ló, a szabadság, az élet… és ha jókor indultál és jól mentél és jól látod… akkor mind teljesen temagad, és ezt tudod is, meg nem is, de annyira jól tud esni kiszolgáltatottan változni épp.

Te már átváltoztál! Mivé? Hát ez az!

Tehát a feladat: Oroszország. Vidéki dácsa. 1888. Bejössz. Leülsz. Iszol.