Toroczkay András versei

Toroczkay András versei

kép: Nagy Botond, Marko Slavkovic

Ű

Egyszer beöltöztettek huszárnak.
Az űr végtelen. Mint a Biblia. Cukros tej.
Álmos katona voltam. Csillagszemű.
Betűkből lesznek a szavak,
a szavakból lesznek a mondatok,
a mondatokból lesznek a szövegek.
Odakötözöm magam velük
az anyahajóhoz. Foszlós kalács az élet.
Mint a Biblia, vagy mint A Nyomkereső.
Az anyahajókból lesznek a csillagok.
A csillagokból a szomorúság.
A szomorúságból csokipuding.
A csokipudingból szalonna, kenyér.
A szalonnából és kenyérből katonák.
A katonák beleesnek a vízbe.
A vízben az óvoda, iskoláim, munkahelyek,
elsüllyedtek mind. Régen elsüllyedtek.
Egy egyetem. Úszik, távolodik az űrben.
Olyan, mint egy cukrászsütemény.
Édes az élet. Édes, mint a víz. Mint az eső.
Bár ami nem sós, még nem lesz édes.
Először megkötni jól a cipőfűzőt.
Soha nem voltam katona. Mint a könnycseppek.
Egyszer beöltöztettek huszárnak. Katonadolog.
Álmos huszár voltam. Ásítás utáni só szememben.
A ruha több számmal nagyobb rám.
Néhány perccel azután, hogy a fotó elkészült
elestem. Nagyon sírtam. Ez nem igaz,
de esni biztosan estem sokat. Akár igaz is lehet.

S

Volt egy pillanat a nyolcvanas években,
a nyolcvanas évek végén, amikor
egyértelművé vált az, hogy
nem igaz, hogy bizonyos mennyiségű
szeretet képes legyőzni a halált.
A halál a mi családunkban
labdába sem rúghat – gondoltad.
Apa sérvét megpillantani.
Mi az a sérv? A kilencvenes években
még nevettünk rajta, amikor műtét után
tilos volt apát megnevettetni.
Patakiék új autót vettek – mondtad,
de mire felkelt volna a székből a frissen műtött,
az autó már az utca végén. Á, mindegy.
Talán nem is volt autó.
Ilyesmi viccek.
Mi az a sérv? Egy dudor a hasán. Egy szakadás
az izomban, ahol a bél kitüremkedik.
Megpillantani az atlétatrikóra vetkőzött apád sérvét,
amikor a pincéből felhozod a téli gumit,
és leviszed a nyárit. Segítesz, hogy ne emeljen.
Közben eszedbe jut a focilabdád.
Az első és utolsó. Úgy sejted, nem lesz több.
Valamiért kiszakad. Rosszul rúgtad talán.
Szeretted pedig. Nincs új, drága volt ez is.
Meg kell stoppolni, mint egy cipőt.
Talán épp Blum Bandi bácsihoz viszed.
A gumi kibuggyant azon a helyen,
ahol a varrás elszakadt. A nyolcoldalú bőrdarab
felhajlott. Fehér volt, vagy fekete, nem tudod.
Kiszámíthatatlanná tette az irányokat.
Először azt hiszed, egy daganat az a dudor.
De megnyugtat, mikor rákérdezel, csak sérv.
A daganatot kordában tartják a kezelések.

V

Ismertem egy vakondot.
Összekötötte egyszer
a kapucsengőnk vezetékét.
A testével kötötte össze,
miközben szétrágta,
és miközben
halálra rázta épp az áram,
a csengőnk először és utoljára
megszólalt: valami
Für Elise-szerűt bömbölt.
Vagy épp a Tavaszi zsongás.
Ki se lehetett kapcsolni,
meg kellett várni, míg a vakond
szénné nem sül.
Többször felidéződött
ez a vicces történet.
Apa sokat harcolt vele.
Most úgy rémlik, édesapám
annyira gyűlölte akkorra már
a láthatatlan ellenségét,
hogy kiásta a szénné égett tetemet,
és kiszegezte a kertkapura elrettentésül.
Vagy az már egy másik vakond teteme volt?
Mindenesetre megoldódott a probléma.
Habár a többi vakond,
a vakond családja nem láthatta, nyilván.
Hiszen nem csak apának voltak ők
láthatatlanok. (A vakondokok vakok,
ugyanis.) Hogy kell ezt írni?
A vakondok egy vakond,
vagy több? Ha egy,
akkor a vakondokok a jó? A vakondok jó?
Egyszer megtaláltam apáék
éjjeliszekrényében a vakondokot.
Vagyishogy egy kondomot. Bocsánat.
Egy egész dobozt.
Örültem neki, mert ez azt jelentette,
habár én nem láttam soha,
de csak összekapcsolódtak olykor.
Még kicsi voltam,
nem tudtam, hogy ez
nem jelenti egyúttal azt is, hogy
boldogok voltak együtt.
De szerintem nem tévedtem nagyot.
Meddig bömbölt fülükben a Für Elise.

 

 

 

 

Toroczkay András (1981, Budapest)

Író.