Molnár T. Eszter: Irodalom és evolúció II.
Marko Slavkovic felvétele
Történetünk hőse 34 éves, alpi-turáni típus, közepes testalkatú, kifejezett másodlagos nemi jellegekkel. Haja sötét színű, enyhén hullámos, állkapcsa rövid, bölcsességfogai nem törtek át. Noéminek hívják, és rajong a rágcsálókért. Egyedül a csincsillákhoz nem tud kötődni, ezt arra vezeti vissza, hogy apja a családi házuk pincéjében tenyészti őket, és a lépcsőforduló alatti félsötét, temperált teremben háromszáz egyed szuszog, mint megannyi puha, ezüstszürke prém. Noémi a belvárosi egyszoba-hallos lakásában három degut, egy aranyhörcsögöt, hat tengerimalacot és két ugróegeret tart. Legújabb szerzeménye, egy elegáns gyöngyszürke bundájú csuklyás patkány, az ötéves Opel Corsája anyósülésén utazik. Noémi vezet.
Noéminek és a patkánynak ez már a második közös utazása. Egy nappal korábban ugyanezen az úton, de éppen ellenkező irányban haladtak a Picur állatkereskedéstől Noémi lakása felé. Akkor a patkány szelídnek és könnyen kezelhetőnek mutatkozott. Noémi alaposan tanulmányozta a patkányok élettanát, így tudta, hogy a legintelligensebb rágcsálóval van dolga, melyet megfigyelőképessége, tanulékonysága és alkalmazkodóképessége emelt ki az állatvilág többi faja közül, és ezek az öröklött tulajdonságok tették képessé arra, hogy a legkülönbözőbb fizikai akadályok és kémiai mérgek dacára az urbánus ember állandó lakótársa legyen. Noémi azzal is tisztában volt, hogy a patkányok társas lények, és mivel ő is annak tartotta magát, azt tervezte, a frissen vásárolt egyeddel mély és egy életen át tartó barátságot köt. Ezért alighogy felértek a lakásba, Noémi kinyitotta a szűk hordozóketrec ajtaját.
Az Opel Corsa lengéscsillapítóját emberek, nem pedig rágcsálók egyensúlyérzékelő rendszeréhez igazították. Ennek oka elsősorban a piaci igények alakulása volt, következménye pedig tömeges neuronkisülés lett az anyósülésen utazó fiatal patkány hippokampuszában. Így történhetett, hogy az állat nemcsak az új ingerek hatására egyébként is elvárható óvatos elkerüléssel, hanem a vélt veszély elhárítására szolgáló támadással reagált. Noémi meglepődött és kissé meg is sértődött, amikor a patkány megharapta. A mutatóujján ejtett seb mély volt, de alig vérzett. Noémi először lefújta sebfertőtlenítővel, majd betapasztotta, csak azután látott neki az egyszoba-hallban elszabadult patkány befogásának.
Történetünk másik hőse egy néhány mikrométer hosszúságú, jobbra csavarodó spirál formájú baktérium. Leptospira interrogansnak hívják, de erről Noémi még nem tud, amikor a Picur állatkereskedés felé autózik, és fejben reklamációt fogalmaz. Feltett szándéka ugyanis, hogy az első, szerencsétlenül elsült találkozás óta ellenségesen viselkedő patkányt visszaviszi az állatkereskedésbe. Noéminek nincs tudomása sem arról, hogy az elegáns gyöngyszürke bundájú patkány nyálában jelentős mennyiségű Leptospira található, sem arról, hogy a pár óra alatt bezáródó seb mélyébe nem ért le a sebfertőtlenítő oldat. Mire az állatkereskedés munkatársa feljegyzi a panaszt és egy levásárolható utalvány ellenében visszaveszi az állatot, Noémi mutatóujjának melegében a Leptospira már szaporodásnak indul.
Mivel a nyári hónapok közeledtével drasztikusan csökken a rágcsálók iránti kereslet, a patkány nem talál új gazdára. Ürülékével és vizeletével továbbra is nagy mennyiségben üríti a baktériumokat, azonban a Picur állatkereskedés dolgozói betartják a munkavédelmi előírásokat, megfelelő védőkesztyűben és megfelelő gyakorisággal tisztítják a rágcsálók ketrecét, ezért a patkány a néhány hónappal később sajnálatos módon bekövetkező pusztulásáig csak a szomszédos ketrecben lakó tenyészhörcsögnek adja át a fertőzést.
Noémi egy héttel a harapás után magas lázzal, fej- és izomfájdalommal fordul orvoshoz. Bőre ekkor már erősen sárgás színezetű. Eleinte jól reagál az intravénás antibiotikumokra, de néhány nap javulás után újra felszökik a láza. Két héttel később tüdővérzés és veseleállás következtében éri a halál.
A Leptospirák erőssége nem a védekezésben, hanem a nagy egyedszámban és a gyors sejtosztódásban rejlik. Az antibiotikumos kezelés erősen visszaveti a szaporodásukat. Eleinte tömegesen halnak el, és csak egy szerencsés találkozásnak köszönhetően menekülnek meg: a legyengült gazdaszervezetet felülfertőzi egy a kórházban kialakult antibiotikumrezisztens baktériumtörzs, és a szoros együttélés során a rezisztenciáért felelős géneket kódoló DNS-darabot átveszi néhány Leptospira is. Fokozott ellenállóképességű utódaik részben a hagyományos úton hagyják el Noémi testét, másrészt, mivel a család nem kér hamvasztást, a holttest bomlása során a talajvízzel távoznak belőle.
Hol van ilyenkor az isten, kérdezi a temetés után Noémi anyja, egy ezüstszürke hajú, kerekded asszony. Vigasztalhatatlan, képtelen elviselni a gondolatot, hogy az unokái már soha nem fognak megszületni. Noémi apja nem felel. Némán átkarolja a felesége vállát, és arra gondol, mennyivel egyszerűbb lenne, ha az embereknek is kéthavonta születhetne néhány utóda, mint a csincsilláknak.
Molnár T. Eszter (Budapest, 1976)
Író, biológus. Legutóbbi regénye: Teréz, vagy a test emlékezete (Prae Kiadó, 2019).