Székely Márton: Drágakővel teli föld III. / Teherán, 2017–2018, tél

Teheráni toronyházak a Milád-toronnyal a szegényebb, déli városrész felől fotózva, hátul az Alborz hegysége

 Paolo Zampella felvétele

 

I. rész

 

 

A nemzetközi járatok hajnalban érkeznek. Az Imám Khomeini repülőtér nagy és modern. Felül van a csomagkiadás és pénzváltás, az alsó szinten Starbucks utánzat kávézók és McDonald’s utánzat gyorséttermek. A bejáratnál csillogó, új taxik. Teheránba bejutni nyolcvan-kilencven tomán, a Snapp ötven, azóta biztosan több. A Snapp az iráni Uber, hosszabb távú túléléshez elengedhetetlen.

A reptérről bevezető autópálya a Khomeini Mauzóleum után ér el a déli városnegyedekig. Negyvenhét kilométer az Enqelábig (a Forradalom útig, amely a várost kelet-nyugati irányban vágja ketté), azaz körülbelül a centrumig. A város északi végéig hatvan. Az Enqeláb nyugati vége az Azadi Torony, a másik a Hoszein imám tér, sárga metró. A kettő között a Firdauszí (a pénzváltók tere és utcája) és a Nemzeti Színház. Az Enqelábot észak-nyugati irányban keresztezi a Valiaszr, régen Pahlavi utca, húsz kilométer, délen a vasútállomásnál kezdődik, szegény környék, északon a Tadzsris térig tart. A Tadzsristól északra kezdődnek a felhőkarcolós, gazdag negyedek, Velendzsak, Niávarán, Zafáránije, Szohanak. A Valiaszr mellett fut a Nelson Mandela út, mindenki a forradalom előtti nevén hívja (ami Samuel Jordan amerikai misszionáriusról kapta a nevét).

Dél-Teherán 900, Észak-Teherán 1800 méter magasan fekszik. Elnagyoltan az Enqelábtól északra minden egyre drágább és gazdagabb, délre egyre szegényebb. Délen van a bazár és az ipar. A hegyre a gazdagok a jobb vízért és a jobb levegőért költöztek fel. Teherán nem történelmi nagyváros, de a hegyoldalra építkezés ősi iráni városfejlődési modell, a hegy alatti forrásokon át nyerik a vizet (Iránban iható a csapvíz, a Közel-Keleten máshol nem nagyon). Az egész városból látszik a 435 méter magas Milád-torony. Északon magas házak, a város hátterében nyáron barna, télen havas hegyek. Az egész várost fallal elkerített gyorsforgalmi utak szabják át.

Tízmillió ember, beton, zsúfoltság, zaj. Szétcsípi a bőrödet és a szemedet a levegő, annyira szennyezett. Pár hét alatt hozzászoksz. Mindenki megtanul körülnézés nélkül átmenni a négysávos autóúton. Az autók nem is lassítanak, csak kikerülnek. Az elején a perzsákat kell követni, úgy, hogy ők legyenek a kocsik felőli oldalon. Jól megtanultam, de mégsem mernék átvágni lehajtott fejjel és bedugott füllel a körforgalmon. A kendős iskolás lányok szintjét nem sikerült elérni, ők így közlekednek.

 

*

 

Hosszabb idő után a perzsa nyelvvel együtt megtanulod a hierarchiában betöltött szerepedet, ez külföldiként magas, feltételezik, hogy sok pénzed van, viszont egyetemistaként alacsony, váltogathatsz, hogy melyiket szeretnéd. Leereszkedsz vagy barátkozol a boltossal és a taxissal, elfogadod az állandó csendőrpertut az egyetemi tanártól. Máshogy szólsz a fekete csadoros nőhöz és a lilára festett hajú pultos lányhoz a kávézóban. Előbbihez leginkább nem szólsz. Megtanulod naponta felhívni a bevándorlási rendőrséget, hogy hol van a vízumhosszabbításra három hete leadott útleveled. Sírós hangon hazudsz, most kell, megvetted a repülőjegyet, elveszted a pénzt. A taxissal előre megbeszéled az útidíjat. Úgyis kitalál valamit a végén, hogy többet kérjen, de a határokat kijelölöd így. Egy bizonyos szintig beleszoksz Iránba.

De nem tudok úgy ügyet intézni, hogy belépéskor megemlítem az ügyintéző fiatal nő főnökének a nevét. Nincs pofám húsz tománt, mondjuk ezerötszáz forintot csúsztatni a portásnak, hogy visszaengedjen a kollégiumba az éjféli zárás után. Mohammad, az észak-teheráni barátom szerint mindenki, akinek havi kétmillió tomán alatt van a fizetése, örül a kenőpénznek. Azt mondja, túl udvariasan beszélek perzsául. Itthon a nyelvórákon úgy tanultuk, ez egy udvarias kultúra. Ez egyszerre igaz is meg nem is. Mohammad szerint minden ügyintézés, üzlet, kapcsolat lényege az, hogy az első két mondattal aláásd a másik önbecsülését, kipukkaszd az egót, és egyszerre udvarias is maradj.

 

*

 

A kollégium egy kis utcában van az egyetem közelében, negyedóra gyalog ide az Enqeláb és a sárga metróvonal. Békés utcák, nem újgazdag világ, mint északon. Sok kávézó, Iránban az utóbbi öt évben jelent meg mindenhol a trendi európai kávé.

Két kisbolt van a környéken, azeri boltosok. Az azeri török Irán legnagyobb kisebbsége, összesen tizenötmillió ember, jelen vannak a társadalom minden rétegében (Khámenei legfelsőbb vezető is azeri). A boltosok általában törökök, az éttermesek kurdok. Egy idő után látni a különbséget, a török fehérebb bőrű, kövérebb, erősebb, mint a perzsa. A török, mint Háfiz sirázi törökje, hagyományos felfogás szerint szép.

Az egyik boltban harmincas férfi az eladó. Csúnyán beszél, dobálja a tárgyakat, kezet fog mindenkivel. Brutális illegális azeri rapet hallgat. Darabra lehet venni a tojást és a kockacukrot. A plafonig áll minden. Úgynevezett szupermarket, perzsául szuper, minden szükséges tárgy tíz négyzetméteren, fogkefe, élelmiszer, mosószer, zokni.

A másik kisbolt a Tehran Fried Chickennel szemben van, szintén törökök üzemeltetik. A pult mögött nagy Khomeini és Khámenei portré. Kép a karbalai nagymecsetről. Egy másik képen a boltos, egy ötvenes, szakállas férfi pörgőrúgást végez. A kisbolt üvegpultjára kiragasztva a kungfumester-igazolványa.

Bouno (Bounty) csoki és fagyi, kék, fehér, kókuszos. Sniper (Snickers), Kimdo (Kinder) tojás. A gyorséttermek keverik a Subway, McDonald’s, Pizza Hut és Taco Bell marketing-esztétikáját, néha mindet egyszerre. A gyorskaja nem rossz, de semmi köze az igazihoz, ráadásul nem is gyors. Az alapanyagok jók. A tojássárgája világosabb, nincs színezve, mint itthon. A zöldségeknek sokkal jobb az íze, főleg az uborkának. A hús drága, keveset esznek, de nagyjából az egész társadalom ehet húst, ez a Közel-Keleten nem egyértelmű. A tészta és a nyugati típusú fehér kenyér nagyon rossz.

 

*

 

Teheráni Egyetem, testnevelési kar, hivatalos konditerem. Diákoknak kétszáz forint egy alkalom. A recepciós, Ali, hosszú hajú birkózóbajnok, huszonöt éves.

A konditerem zsúfolt, a futópadot csak tíz percig lehet használni. A kigyúrt irániak emelés közben üvöltenek, hogy Masallah, fohászkodnak az imámokhoz. A többiek értelmetlennek tűnő dolgokat csinálnak. Furcsa bemelegítő gyakorlatok. A konditeremben futnak tíz méteren át. Egy fiú kirakja a telefonját, videóról csinál valami ugrálós női tornát.

Az elitsport a birkózás és a súlyemelés. A népi sport a foci, mindenki jó focista. Mindenki focit néz. Mindenki minden sportot néz. Magyarország, igen, tudom, múlt héten megvertünk titeket U19 röplabdában.

Januárban a birkózó Ali északon kirándult a hegyekben, kibérelt egy kis szobát, reggelre megfulladt a gázmelegítőtől. A konditeremben kiraktak egy nagy plakátot Ali arcával, gyertya, felszálló galamb, Korán-idézet. Rákeresek az interneten, a Birkózószövetség részvétét fejezi ki a családnak. Khuzesztán tartományból származott, Khuzesztánba csak tavasszal mentem.

 

*

 

2013-ban, amikor először voltam Iránban, egy euró 40.000 riál volt. Most, 2020 november huszadikán beírom a google-ba, hogy euro, rial. Kidobja a hivatalos árfolyamot, egy euró 50.000 riál, mintha minden rendben lenne. Megnyitom a bonbast.com-ot az utcai árfolyamért, tehát a valóságos árért, egy euró 300.000 riál. Ha ez így megy tovább, meglesz az ezerszázalékos infláció tíz év alatt.

2018 áprilisban ugrott hatvan-, aztán nyolcvan- és százezerre. Akkor a Firdauszin, ahol az összes pénzváltó van, nagy tömeg gyűlt össze. A parlament rendeleti úton a dollár hivatalos árfolyamát ötvenkettőnek állapította meg. Minden pénzváltó bezárt, nem tudtam eladni az eurómat. Mohammad megadta egy bankár ismerőse telefonszámát, ötvenes nő, ő váltott nekem utcai árfolyamon. Iránban mindent el lehet intézni kerülőutakon. Így is jól járt, aki akkor eurót vagy dollárt vett, mert azóta még háromszor annyit ér az amerikai szankciók miatt.

Senki nem riálnak hívja a pénzt. A tomán nevet használják (mongol szó, a magyar tömény is innen van), tízes szorzót jelent. 5000 tomán az 50.000 riál. Erről még levágnak három nullát kényelemből, tehát ha azt mondja a boltos, 5 tomán, úgy érti, hogy 50.000 riál. 50 tomán az félmillió riál. Az elején nem érted, egy idő után színek alapján ösztönösen tudod. A szürkéslila az ötvenes, a zöld a tízes. Minden bankjegyen Khomeini, a hátulján Szádi és Háfiz sírja, mecsetek, történelmi látványosságok. Érmék léteznek, de semmi értelmük. A kisebb bankjegyek a sok használattól undorítóan néznek ki. Iránban a Visa és a MasterCard használhatatlan. Minden turista egy táskányi készpénzzel járkál.

Belföldi bankkártyával mindenhol lehet fizetni. Zoknit áruló koldusokat láttam bankkártyaolvasóval. Megpróbáltam én is szerezni kártyát, először az egyetem környékén a Nemzeti Bankban. Fogalmuk sem volt róla, mit kell kezdeni egy külföldivel, lehet-e bankkártyát igényelni ideiglenes tartózkodási engedéllyel. Inkább nem lehet, erre jutottak. Mohammad azt mondta, rosszul csinálom, menjek át Észak-Teheránba. A Pasargad Bankban a Jordanon (Nelson Mandela) egy nap alatt szereztem kártyát.

2018-as árak. Olcsó ebéd, menza: 0 tomán. Teheránban közepes taxiút: 15–20 tomán. Városok közötti sofőrbérlés: 150–200 tomán. Egy doboz Bahman, alig elszívható belföldi cigi: 2 tomán. Winston, valamivel jobb belföldi: 5. Csempész Marlboro arab országokból: 10, tea: 1, európai kávé kávézóban: 10 tomán. Nagyobb étkezés egy főnek jobb helyen: 50 tomán. Észak-Teherán panorámás penthouse-kávézóiban egy óra vízipipa: 50 tomán. Egy üveg megbízható csempészvodka igazinak látszó zárjeggyel: 150 tomán. Házi törkölypálinka rosszul leírt orosz vodka-fantázianévvel műanyag tasakban: 30 tomán. Egy liter benzin most, 2020-ban: 1,5 tomán, körülbelül százötven forint, ami soknak számít. Tavaly, amikor először 1 tomán fölé ment az üzemanyag ára, tüntetések törtek ki.

Az Azadin megáll a metró. Minden oldalról nekem préselődik valaki. Jönnek az árusok egy csomó felesleges tárggyal. Hangosan kántálnak, a termékek nevét mondják és betanult mondatokat, jó az egész családnak, imádják a kicsik. Színezőfüzet gyerekeknek, telefontöltő, gombelem, power bank, füldugó, rágógumi. Az egyik esernyőt nyit a legnagyobb tömeg közepén. Egy másik gyors narancsfacsarót árul. Éles peremű műanyagtölcsért vesz elő a zsebéből, a segédje narancsot fog, a rázkódó metró közepén bemutatják, hogy kell narancslevet facsarni műanyagpohárba. Egyikük megissza, teátrálisan ízlik neki, a másik rímes reklámszöveget mond. Ez már a teheráni közönségnek is sok, a zakós üzletemberek rázkódva nevetnek.

Kétszáz kilométer metróhálózat, napi többmillió ember. Ha még kétszáz lenne, körülbelül elviselhető lenne a teheráni levegő. Nagy a megállók közötti távolság. Modern, kétezres években gyártott kínai metrószerelvények. Van külön női kocsi. A nők szállhatnak a férfikocsiba is, de a férfiak a nőibe nem. A férfikocsiban csúcsidőben pogózni kell, hogy kijuss. Durva nyomakodás, sok testi érintkezés, sok olyan helyzet, amiből itthon verekedés lenne. Iránban a legtöbb utcai konfliktus nem komoly, mindenki tudja, hogy szétszedik őket. A tesztoszteron levezetése és a becsület a lényeg. Mindig teljes volt a biztonságérzetem a legrosszabb helyeken is, hat hónapra elég euróval a zsebemben.

Körülbelül hárommillió ember számít felsőosztálynak (milliárd tomán fölötti net worth), ezen belül az alsóbb réteg a nyugati középosztály szintje. Többnyire Észak-Teheránban élnek. A gyerekeik magyar orvosi egyetemeken, a még gazdagabbak Londonban és Los Angelesben tanulnak. Aki tud, felhalmoz. Az ingatlan jó biztosíték, Teherán legjobb negyedeiben szinte londoni ingatlanárak vannak. Jó autót nem éri meg venni, mert a teheráni közlekedésben megsérül.

Közel-keleti viszonylatban széles középosztály van, ha ez a nem nyomorgó, relatív létbiztonságban élő embereket jelenti. A felsőközép az orvos és a mérnök. Az alsóközép gyerekei laknak kollégiumi hatágyas szobákban.

Tizenöt százalék munkás-, ötvenöt százalék alsóosztály, vagyis dél-teheráni, vidéki, agrár. Ők azok, akik rendesen bajban vannak, ha a rizs ára megemelkedik, de nem éheznek, és innen még ki lehet emelkedni nagy családi áldozatokkal és taníttatással. Tíz százalék a társadalom legalján vagy társadalmon kívül. Afgán vendégmunkások, menekültek. Kiskamaszok tisztítják éjszaka az utcákat, nyolcéves kislányok árulnak zsebkendőt a dugó közepén az autósoknak. Koldusok, lecsúszott ópiumfüggők, utcai prostituáltak, kis faluk, elmaradott keleti tartományok lakói.

 

*

 

Az irodalom tanszék harmadik emeletén kiteszik a faliújságra a meghirdetett órákat. A saját kutatásom szempontjából körülbelül semmi nem hasznos. Végül bejárok Kháqáni-órákra, Anvari mellett a legnehezebbnek tartott perzsa költő. Érdemes iráni segítséggel olvasni. Megveszem az Enqelábon a Kháqáni-dívánt, 75 tomán, ezer oldal.

Kháqáni 12. századi költő, a mai Azerbajdzsán területén élt, az anyja keresztény volt. Fő műfaj a qaszida, hosszú vers (aa, xa, xa, xa), rugalmas tematikusan, sokszor természetleírás, általában valamilyen patrónusnak címezve. A Kháqáni-versek filozofikusak, tele Korán- és korabeli keresztény utalással. Minden szempontból tökéletes rímek, retorika. Próbálom olvasni a könyvet, feketére jegyzetelem ceruzával. Ötven sort elolvasni egy munkanap.

A klasszikus, mondjuk a 16. századig tartó perzsa költészet jól működik a posztmodern tendenciák felől olvasva is, úgy, hogy csakis a szövegre koncentrálunk, és nem referencializálunk (ezt az írói, művészi befogadásra értem, a megközelítésem semmiképp nem irodalomtudományos vagy irodalomtörténeti). Az az európai diskurzus és modernista olvasás, amely Háfizban úgynevezett társadalmi mondanivalót látott, szerintem rossz út ilyen szempontból. A klasszikus perzsában minden lecsiszolt, látszólag merev és normatív, az ég ötszáz évig egy bizonyos kék (kabud, szürkéskék vagy egy bizonyos lüsztermáz-zöld, mina). A kedves szemöldöke íj, arca nárcisz, foga gyöngy, szája rubint. Két hajfonata pólóütő, kerek álla a labda. Epikus művekben a hadsereg által felvert por eltakarja a napot. A harcoló hős dühös vagy részeg elefánt. A föld tulipános mező az elesettek vérétől. Látszólag szűk képalkotási keretek, látszólag kevés téma. Kötelezően tökéletes rímek, technikailag rossz rím (a mi ragrímünknek megfelelő hiba stb.) nem létezik az egész perzsa irodalomban. Ezen belül tűnhet ki a még tökéletesebb rím, a még tökéletesebb metafora. Számomra kérdéses, hogy az innováció-e a mérték, ezért különösen nehéz a mi hagyományunk felől átlátni. Visszatérő kép, hogy a költészet gyöngyfűzés, kész, lecsiszolt motívumok egymás után helyezése. A hogyan számít.

Órán láthatóan vallásos és alsóközép-családból származó fiúk, csadoros lányok ülnek. A tanár körbejár, mindenkivel felolvastat egy sort, utána autoriter módon megmagyarázza az elsődleges, szótári jelentést. Ha alátámasztja az érvelését, akkor más szöveghelyekkel teszi. Láthatóan több tízezer sort tud fejből. A leghíresebb verset olvassuk, Az ég (sors) ferdébb (kicsavartabb), mint a keresztények írása (balról jobbra) / leláncolva tart engem, mint egy szerzetest. Tovább, Korán-utalások és egy keleti keresztény legenda nyomai, Jézus denevért formál agyagból, rálehel, és az igazi denevérré válik. Talán apokrif gyökerű történet. A lányok hajlonganak, bólogatnak, engedelmesen nevetnek, ha a tanár vicceset mond.

Sáhnáme-órán ugyanez, tekintély és lexikális tudás. A lányok valószínűleg teljesen szerelmesek. A professzor összefüggéstelenül dobál nyugati bölcsészfogalmakat, posztstrukturalizmus, dekonstrukció. Úgy, ahogy használja őket, semmi értelmük. Nem jut eszébe a katarzis szó, tőlem kérdezi, mi is az.

Edward Saidnál jobb példa Dzsalál Ál-e Ahmad (1923–1969) balos író, szociológus. Erős regényei és novellái mellett leginkább ismert szövege a Gharbzadegi, körülbelül Nyugat-betegség vagy Nyugatmánia a jelentése (angol fordításai: Occidentosis, Westoxification), 1962, meghatározó radikális szöveg. Egy jelenetben a szerző leírja, hogy a nyugati orientalisták elmennek Iránba egy iranisztika-konferenciára, és ahelyett, hogy az előadók mondandójára figyelnének, azt nézik, hogy olyan az arcélük, mint a perszepoliszi sztéléken a göndör szakállú perzsa figuráknak.

És ezzel újra az elbeszélés, az Irán-leírás eredeti dilemmája. Egyrészről az előbbi megfigyelést pontosnak tartom, és hamisnak látok minden olyan beszédmódot, amely egy országot, népet, embercsoportot antropológiai tárgyként kezel („más kultúra” típusú túl egyszerű levezetése mindennek), akkor is, ha erre maga az adott csoport játszik rá (ld. Kusturica-filmek Balkán-képe). Másrészt viszont nem tudom máshogy látni: ami itt történik, az csak látszólagosan bölcsészettudomány. Ez egy teljesen más hagyomány, mi általános iskola óta más hozzáállást tanulunk. Az irániak mindig el fogják mondani a saját történetüket, és mindig ragaszkodni fognak ahhoz, hogy jobban értenek hozzá. Nekünk viszont ragaszkodni kell a saját, kétszáz év alatt kialakult humántudományos módszereinkhez, az egészet kívülről kell nézni, az ő mostani hozzáállásukat is a történet részének tartani. Másképpen mondva, ebben a kontextusban kénytelenek vagyunk orientalisták lenni. Iránt le lehetne írni úgy, mint azt a helyet, ahol a saját hagyományok és struktúrák tartják magukat a nyugat ellenében. Ha Irán például humántudományos módszereket vesz át, bankrendszert vagy politikai ideológiát, akkor azt adaptálja, és valami egészen más lesz belőle, sosem csak másolat.

Nem járok sok órára. Hátul, az egyetem mögött lehet kávézni és dohányozni, itt a lányok is rágyújtanak. A büfében rossz szendvics, a menzán tűrhető rizses hús, rántott hal, szokásos iráni olcsó ebéd. Az előcsarnokban az egyetemi Baszidzs-molinókat rak ki, a reformista elnököt, Haszan Ruhánit szidják. Órák után könyvtárba megyek kéziratokért. Az épület elé krétával felírták a betonra, hogy Down with Israel.

 

 

Székely Márton (1990, Debrecen)

Író, iranisztika szakos doktorandusz, szépirodalmi szövegei 2018 óta jelennek meg. 2017-ben és 2018-ban Teheránban élt. Most Budapesten lakik, regényen dolgozik. A cikk fotóinak nagy részét ő készítette.