Csobánka Zsuzsa Emese verse

Urbantristesse felvétele

Próféciák

A gömbbé hajlított égboltból arany csorog alá.
Míg lázasan tapogatom a falba vájt ablakkeretet,
kikristályosodik a múlt a létfonálon.
Az Isten valahol be kell, hogy lépjen,
de a festett nyílászárók csak festett fényt engednek át.
Lepattogzó létemre úgy szárad rá a Nap,
mint ébredésre az álom.

Magamból merlek ki, Uram, hisz tudod,
az árnyékommal mérem a súlyomat.
Hintán ülök, szemedben ringó fény vagyok,
kilégzésem lendít feléd.
Amikor megtelik a tüdőm,
a földi rend szerint tanulok félni.
A kettő közötti résben,
az egyre táguló térben
vagyok otthonod.

Aki magával méri a köztes létet,
elárulja a csillagokat.
Néz a sókristályos ég,
míg a tücsökzenét őrzöm.
Zuhogó visszapillantó tükörben
ázik szét a nyári eső.
Egyirányúnak hiszem,
pedig körkörös az út spirálja.

Mondod, nincs szükséged semmire.
Harmincnyolc évem kincseit hordom eléd,
rongyaimból fércelve össze mintát neked hiába.

Ez itt mind folt. Kisebbek-nagyobbak,
nézem az öltés helyét, ujjaid nyomát a testen.
Ahol tökéletlenségem ellen annyit küzdöttem,
az érintésedtől lett heges a bőr.

Látod, a fényjátékot megint félreértettem.
Azt hittem, ez a sötétség kezdete,
pedig magadban merítettél meg,
súlytalanná téve engem is,
legyek hasonló hozzád.
Ki gondolta, hogy ezt a legnehezebb bírni?

Mert én ragaszkodtam a nehézkedéshez,
a tehetetlenséghez és a sárhoz.
Hiába mutattál rám,
amit keresek, belül találom.
Végül rám hagytad.
Kettőnk közül te élsz időn kívül,
én folyton loholok magam után,
ahelyett, hogy megállnék.
Üldözővel szembenézni,
tükörbe fordított szándék.
Az időtlenség otthona.

Aki hazaér, végre nem kinn ácsol magának házat.
Hagyja, hurcolkodjon ki belőle a fény,
verjenek tanyát benne az árnyak,
legyen mindennek helye.
Ő világít mások útján,
míg azok be merik csukni a szemüket.

Aki a belső égre tekint, ott az összes színt megtalálja.
Létezésére a válasz a kétségen túli forma,
a gömbbé hajlított égbolt fényjátéka.

Megjelent az Irodalmi Szemle 2021/9-es lapszámában.

Csobánka Zsuzsa Emese (1983, Miskolc)

Költő, író, tanár, kritikus. 2009-ben jelent meg Bog című első verseskötete, 2010-ben Móricz-ösztöndíjat kapott, azóta több regénye is napvilágot látott, legutóbb a Szépen ölni (Kalligram, 2018). Portréját Teszler Tamás készítette.