Pavlovics Zsófia: Sartre Legyek című drámájának pszichológiai vizsgálata

(tanulmány)

Jean-Paul Sartre egyik legismertebb irodalmi alkotása A legyek című dráma, mely egy ókori görög mítoszra, Oresztész és Elektra történetére épül. A művet számos alkalommal elemezték különböző szempontok alapján, magyar és nemzetközi szakirodalmat is találhatunk a témával kapcsolatban.1  Tanulmányomban Sartre drámáját pszichológiai szempontból vizsgálom. A dráma cselekményét, a szereplők tetteit pszichológiai szempontból fogom megközelíteni, kiemelve bizonyos fogalmakat és a mű egyes mozzanatait.

A  félelem  és bátorság

A félelem és bátorság több alkalommal is megjelenik a műben, először is Klütaimnésztra és Aigisztos meggyilkolása kapcsán szeretnék kitérni a két jelenségre. A félelem és bátorság valójában nem is annyira elkülöníthető és egyszerűen megfogalmazható, mint ahogy azt talán elsőre gondolnánk. A bátorság definíciónak áttekintését Kézdy Anikó A bátorság – pszichológiai nézőpontból című tanulmányában az alábbi módon végzi el: a pozitív pszichológia a bátorságot érzelmi erőforrásnak tekinti, mely az akaraterő gyakorlásának köszönhetően lehetővé teszi a célok elérését amennyiben külső vagy belső akadályok állnak fenn. Az egzisztenciális pszichológia irányzata szerint a bátorság nem a kétségbeesés hiányát jelenti, hanem sokkal inkább egy olyan képességről van szó, mely lehetővé teszi, hogy továbbhaladjunk a kétségbeesés ellenére is. A különböző pszichológiai nézetek alapján Kézdy megállapítja, hogy „bátorság és félelem nemcsak hogy nem zárják ki egymást, hanem éppenséggel azt az embert nevezhetjük bátornak, aki a félelmei ellenére mer lépni, illetve a félelem ellenére mer benne maradni egy adott helyzetben.”2

Talán meglepőnek tűnhet az a feltételezés, hogy félelem és bátorság összekapcsolódik és nincsen egyik a másik nélkül. Kézdy szerint a félelem jelenségét jobban megvizsgálva megérthetjük, miért is van ez így. Létezik egy meghatározás, mely szerint a félelem három összetevője a következő: szubjektív félelemérzet, fiziológiás reakciók a félelemre, különböző viselkedéses válaszok a félelemre. A fiziológiás, testi reakciók közé sorolhatjuk a szívdobogást és a remegést, a viselkedéses válaszok közé a menekülést.3 A műben több alkalommal is megjelenik a félelem és az arra adott reakciók. Az egyik példája ennek a halottak ünnepe, mely Argosz népe számára fontos esemény, erről Elektra beszél Oresztésznek, aki eleinte nem fedi fel előtte kilétét, hanem idegen utazóként mutatkozik be, Philebosz néven. A város végében található egy üreg, melynek még senki sem érte el a mélyét, egyesek szerint a pokolba nyílik, ezért torlaszolta el a főpap egy nagy kővel. Évente egyszer viszont odacsődül a nép, a katonák elhengergetik a követ, a lyukból pedig előjönnek a halottak, visszatérnek az alvilágból, majd szétözönlenek a városban. Az élők befogadják őket éjszakára, megterítenek nekik, szállást adnak nekik, közben pedig siránkoznak, hogy nem akarták őket megbántani és a bocsánatukat kérik. A dráma második felvonásában olvashatjuk ennek az eseménynek részletes leírását, amikor a nép ismét a halottakat várja. Az egész légkört félelem lengi be, a gyermekeket is félelemre nevelik:

EGY ASSZONY: (kisfia előtt térdel) Muti a nyakkendődet! Már harmadszor kötöm meg. (Ruháját adjusztálja.) Így ni! Csinos vagy. Viselkedj majd illedelmesen, és amikor szólnak, sírjál te is együtt a többiekkel.

A GYEREK: Ott fognak kijönni? AZ ASSZONY: Ott, ott bizony.

A GYEREK: Én félek.

AZ ASSZONY: Muszáj is félni, kis bogaram. Nagyon-nagyon félni. Így lesz belőled tisztességes ember. (Sartre 1966: 479)4

Ahogyan korábban említettem, a félelem három összetevője közé tartoznak a fiziológiás, testi reakciók. Ennek jelét mutatják az argoszi emberek, akik rettegnek a halottaik visszatérésétől:

A PEDAGÓGUS: Hej, be rondák! Nézze csak, kisuram, viasz-sárga színüket, beesett szemüket. Úgy félnek, hogy már csak hálni jár beléjük a lélek. (Sartre 1966, 489)5

Ezenkívül viselkedéses reakciók is jellemzik őket, tetteikben is megnyilvánul a félelem, Oresztész megdöbben a történtek láttán. Az egyik férfi például mindenféle szitokszavakkal illeti saját magát, korábban elkövetett vétkeit emlegeti, felajánlja magát a legyeknek:

EGY FÉRFI: (térdre veti magát) Bűzlök, rothadok! Micsoda dögletes fertelem vagyok! Nézzétek, a legyek úgy szállnak rám, mint a varjak! Csípjetek, szúrjatok, szívjatok, marjatok, bosszúálló legyek! Rágjátok át a húsomat, egész a szemétbödön szívemig! Én vétkem, én vétkem, százezernyi vétkem, én egy moslékosdézsa vagyok, én egy pöcegödör vagyok…6

A város lakói tehát a félelem fiziológiás és viselkedéses reakcióit egyaránt mutatják, mindeközben szubjektív félelemérzet is jellemzi őket. Félelmük gyakran egy bizonyos személyhez köthető, akinek halála előtt ártottak, illetve bizonyos konkrét cselekedetekhez kapcsolódik, melyek miatt a halottak bosszújától tartanak. Egy fiatalasszony például a halott férjétől tart, ugyanis rendszeresen megcsalta őt:

A FIATALASSZONY: „Jól van, bevallom, csaltam, ahogy tudtam. De azért szerettem én a férjemet, s boldoggá tettem az életét. Nem gyanakodott egy szikrát se a drága, a halálos ágyán is, utoljára úgy pislantott felém, mint egy hálás kiskutya. Azóta tud mindent, beleköptek az ő hitvesi boldogságába, most persze gyűlöl, s eszi a fene. És pár perc múlva jön, rám borul, szélfújta teste magáévá teszi az én testemet, szorosabban kulcsol magához, mint az élő szeretőim.”7

A fent leírt jelenet egyike azoknak, melyekben leginkább nyilvánvaló a szereplők félelme, enyhébb formájában ugyan, de már a dráma legelején is megjelenik, ez is mutatja, hogy a félelem jelensége teljesen áthatja a művet. Az első felvonás első jelenetében azt látjuk, ahogyan Oresztész és az őt kísérő pedagógus, tanítója megérkeznek Argoszba. Először járnak a városban, a palotát keresik és útbaigazítást kérnek, de senki sem felel kérdéseikre. A város meglehetősen komor és ijesztő benyomást kelt: „Mindenütt mindig csak rémült sikolyok, riadalom, elillanó sötét alakok a vakító utcákon. Hű! Hogy pörkölődnek ezek a kopár terek, tikkadtan remeg bennük a levegő, és ez a nap…”8 Ahogy haladnak a városban, a tanító egyre jobban fél és egyre inkább rossz előérzete támad, kérleli Oresztészt, hogy távozzanak onnan, de az nem hallgat rá. Jupiterrel is találkoznak, bár álnéven mutatkozik be, tőle tudják meg, hogy a legyek már tizenöt éve a városban vannak és egy éktelen dögszag csábította őket oda. Eközben a palotából szörnyű kiáltozás hallatszik. A tanító egyre nyugtalanabb, el akarja hagyni a várost: „Ejha! Mi lesz itt? Nem sok jóval biztatnak itt minket a dolgok. Én amondó volnék, uram, hogy szedjük a sátorfánkat mihamarább.”9  Kézdy Anikó már idézett tanulmányában Elisabeth Kübler-Ross alapján azt állítja, hogy minden félelem alapja a haláltól való félelem. A félelem, hogy „nem fogom túlélni” és a többi erre épül rá.10 Oresztész tanítómesterét is a haláltól való félelem vezérli, amikor el akarja hagyni a várost. Attól tart, ha ott maradnak, akkor bekövetkezik valamilyen tragédia, akár meg is halhatnak.

A pedagógussal ellentétben Oresztész megőrzi higgadtságát, nem fél. Mi lehet ennek az oka? Kézdy tanulmánya szerint a bátor magatartás elérésében nagy szerepet játszanak a célok.

A mesehősök példáját hozza, akik azért tudnak bátran küzdeni, mert világos cél van előttük. Oresztész esetében is ez történik. Mindenképpen meg akarja ismerni azt a várost, ahol élete első három évét töltötte, látni akarta a palotát, ahol addig szüleivel élt, az embereket, akik felett az édesapja uralkodott. Egy ponton meggondolta magát és arra gondolt, eljuthatnának Spártáig, ahol várják a barátai, de ekkor sem a félelem beszélt belőle, hanem a lemondás. Elektra érkezésének hatására változott meg döntése. Phileboszként mutatkozik be neki, azt állítja magáról, hogy Korinthoszból jött. Elektra elmondta neki, hogy az anyja, a királynő hogyan bánik vele: neki kell a munkákat elvégezni, a királyi pár szennyesét mosni, a konyhán mosogatni, minden reggel kihordani a szemetesládát. Oresztész kérdésére elmondja, az anyját alig tudja elviselni, őt sem szereti senki a városban, de megszökni nem mer, hisz félne egyedül az utakon. Közben megérkezik Klütaimnésztra királynő, aki leszidja Elektrát, amiért nem akar részt venni a halottak ünnepén. Oresztész maga is részt vesz az ünnepségen, tanítómesterével együtt. Elektra feldühíti a főpapot és a tömeget, mert gyászruha helyett fehér ruhában jelenik meg és a tömeggel ellentétben nem hajlandó szomorúságba, félelembe, sírásba hajszolni magát. Az ünnepség után ismét találkozik Oresztésszel, aki kis idő elteltével felfedi előtte valódi kilétét. Elektra örül érkezésének, de nem erre számított: „Amíg nem ismertelek, kevésbé éreztem magam elhagyatva. Másfajta férfit vártam. Mindig csak az erejére gondoltam, soha a magam gyengeségére. És most itt vagy, és kiderül, hogy Oresztész te voltál. És ahogy elnézlek, azt látom, két árva gyerek vagyunk mi ketten. (Csend.) De azért szeretlek, tudod. Jobban, mint ahogy azt a másik Oresztészt tudtam volna szeretni.”11  Elektra szeretné, ha testvére elhagyná a várost, ha máshol boldog lenne, ha elkerülné a veszélyt, de Oresztész kijelenti neki, hogy nem hajlandó erre, ragaszkodik emlékeihez, a földhöz, ami megilleti, helyet akar Argosz férfiai között. Beszélgetésük közben Oresztész arra az elhatározásra jut, hogy megöli a királyi párt. Bosszút akar állni apja haláláért, és fel akarja szabadítani a város népét. Elektra először le akarja beszélni erről, sikertelenül. Oresztész nem fél, tulajdonképpen reménykedik is, reméli, hogy ha végrehajtja a gyilkosságot, akkor minden jóra fordul. A pozitív pszichológia szerint a remény három tényezőből áll: „tudom, hogy mi a célom; ismerem az oda vezető utat; valamint tudom, hogy képes is leszek ezen az úton végigmenni.”12  Oresztész tudja, mi a célja, tudja, hogyan érheti el, és azt is, hogy képes lesz megküzdeni érte.

Bűntudat  és bűnbánat

A félelem és bátorság mellett a bűntudat és bűnbánat is kiemelt szerephez jut Sartre drámájában. Horváth-Szabó Katalin Bűntudat – bűnbánat című tanulmánya alapján szeretném értelmezni az említett fogalmakat és interpretációikat. Írásában Horváth-Szabó betekintést nyújt a két fogalom történetébe, a köztük lévő különbségekbe, a különböző pszichológiai irányzatok álláspontjaiba. A szerző szerint „ahhoz, hogy a fejlődő ember bűntudatot éljen át, a személyiség olyan összetevőinek bizonyos szintű fejlettségére van szükség, mint az én kialakulása, önreflexió, kötődés, a társas szabályok belsővé válása, a lelkiismeret, az értelmi működések magasabb szintje.”13 A bűntudatnak többféle típusával találkozhatunk, ezek elkülönítése viszont nem célja tanulmányomnak.14 Szeretném viszont kiemelni, hogy – ahogy az Horváth-Szabó tanulmányából is kiderül – először Freud foglalkozott a bűntudat kérdésével pszichológiai szempontból, összemosta a bűntudat és a szégyen fogalmakat. Az általam alapul vett tanulmányban olvasható, miben rejlik a kettő közötti különbség. Horváth-Szabó állítása szerint szégyen akkor merül fel, amikor az ember viselkedése nem felel meg az ideális, másoknak bemutatott képnek, az ún. én-ideálnak. Ezzel szemben a bűntudat akkor keletkezik, amikor megszegi az együttélésre vonatkozó valamely szabályt, például testi vagy lelki fájdalmat okoz valakinek.15

Az elemzett Sartre-drámában valójában mindkettőnek tanúi lehetünk. Az argoszi nép fél halottaitól, mivel korábban fájdalmat okoztak nekik, nem megfelelően bántak velük, ebben az esetben tehát az együttélés szabályait szegték meg, így az előbbiek alapján a bűntudat jellemző rájuk. A szégyenérzet kapcsán azt jegyeztük meg, hogy akkor lép fel, amikor a szégyent érző személy viselkedése nem felel meg a saját magáról kialakított képnek. A műből nem derül ki egyértelműen, hogy egyébként az argoszi lakosok a bűneik elkövetése előtt milyen képet alakítottak ki magukról, milyen embernek tartották magukat, de elmondhatjuk, hogy a szégyen jelenléte is kirajzolódik a műben. Horváth-Szabó szerint a szégyen kiváltódásában nagy szerepe van a nézőközönségnek, ellenben a bűntudathoz a másik szenvedésének tudata is elég. Az Argoszban megrendezett halottak ünnepében nagy tömeg gyűlik össze, a királyi pár, katonák, a halott lelkeket váró polgárok. A jelenlévők tudják egymásról, hogy korábban megsértették a halottakkal, hogy bűnt követtek el, akár több alkalommal is, és még nyilvánvalóbbá válik ez akkor, amikor a király nyilvánosan szembesíti őket tetteikkel:

AIGISZTHOSZ: „Itt vannak. (Csend.) Látod, Aricia, itt a férjed, akivel olyan rosszul bántál. Itt van, itt melletted, már meg is ölelt. Hogy szorít magához, micsoda szeretkezésben, micsoda gyűlöletben! Niciasz, itt az anyád, aki belehalt abba, hogy nem törődtél vele. És te, Szegesztesz, te piszkos uzsorás, most találkozhatsz a szerencsétlen adósaiddal, akik miattad végezték nyomorban az életüket, vagy kötötték fel magukat. Itt vannak, és ma ők fognak téged végrehajtani. S ti pedig, akik apák és anyák voltatok, ti derék szülők, nézzetek csak le a földre, még lejjebb: ni csak, itt vannak előttetek a holt magzataitok, ni, hogy nyújtogatják felétek kis kacsóikat, keserű-haragos lelkeikre pedig ólomsúllyal nehezedik mindaz a kín, amit tőletek kaptak, és mindaz a boldogság, amit nem kaptak meg.”16

Horváth-Szabó arra is rávilágít, hogy nem elhanyagolható a bűntudat felismerése kapcsán a bűnös személy morális törvényekhez fűződő viszonya sem, ugyanis a törvényszegés ténye önmagában véve még nem elegendő ahhoz, hogy bűntudatról beszéljünk. Amennyiben az illető nem ismeri el a törvényeket, csak ismeri, érzései nem tekinthetőek bűntudatnak, mivel inkább a törvényszegés következményei és a büntetés miatti félelmet érzi.17 A drámában olvasottak alapján arra következtethetünk, hogy Argosz lakói esetében inkább ennek esete áll fenn, erősebbnek tűnik a következményektől, a büntetéstől való félelmük, mint a lelkiismeretfurdalás. Ez az egyik jelenlévő kijelentéséből is feltételezhető:

HARMADIK FÉRFI: „Majd azután, ha visszabújnak megint a föld alá, s magunkra hagynak minket, én odakúszok ahhoz a kőhöz, s ahogy elnézem, mondogatom majd magamban: »Na, most hát megleszünk megint egy esztendeig.«”18

Az idézett megszólalás azért feltételezi, hogy valójában inkább a büntetéstől félnek, és nem saját lelkiismertük kínozza őket, mert ha úgy lenne, nem lenne nyugalom bennük egy éven át, nem egy ünnep és egyetlen nap határozná meg érzéseiket, hanem állandóan ugyanúgy éreznének és viselkednének.

Elektra  álma pszichoanalitikus  szempontból

A pszichológia gyakran foglalkozik az álmokkal, azok lehetséges okaival, működésével, jelentésével.19 Ebben a fejezetben Elektra álmát szeretném értelmezni, magyarázni pszichológiai szempontból. Sartre Legyek című drámájában az álom jelensége csak egy alkalommal bukkan fel. Aigiszthosz és Klütaimnésztra meggyilkolása után Elektra és Oresztész Apollón szentélyében tartózkodik, csak ott érzik biztonságban magukat. Elektra egy kis időre elalszik és ijedten ébred fel. Oresztésznek elmondja, mit is álmodott:

ORESZTÉSZ: (ébredve) Elektra!

ELEKTRA: Ki vagy te? Ja? Te vagy Oresztész. Eredj innét!

ORESZTÉSZ: Mi van veled?

ELEKTRA: Félek tőled. Azt álmodtam, hogy az anyám a hátán feküdt, jött a vér belőle, s patakokban csorgott ki a palota minden kapuhasadékán. Nézd a kezem, milyen hideg. Nem, hagyj! Ne nyúlj hozzám! Nagyon vérzett, mondd?20

Mint láthatjuk, Elektra anyja meggyilkolásáról álmodott. Nyilvánvalóan az elkövetett bűncselekmény nagy hatást gyakorolt rá, annak ellenére, hogy ő maga régen álmodozott róla és ő maga is beleegyezését adta. Elektra nem volt jelen Klütaimnésztra meggyilkolásakor, és Oresztész nem is számol be neki róla részletesen, szinte semmit sem közöl, következésképpen az álom, mely részletesen bemutatja a gyilkosságot, nem alapulhat valóságon, látott eseményen. A következő idézet alátámasztani látszik, hogy Elektra álma nem a valóságot mutatja, legalábbis nem lehet pontos mása a történteknek: „Egészében véve az álmok nem reprodukálnak, hanem maszatolnak. Freud szerint az álmok a vágyteljesítések, a belső konfliktusokból származó torzítások, »egyfajta belső őszintétlenség« álcázott kifejezései.”21

Érdemes kitérnünk arra, hogy milyen forrásai lehetnek az álomnak, mely Freud szerint valamilyen vágyat valósít meg. Freud három típust különböztet meg a vágy forrását illetően: 1. egy olyan vágy, mely nappal támadt az emberben, de külső körülmények hatására nem elégülhetett ki, tehát egy bevallott, nem tagadott, viszont elintézetlen vágy

2. 2. nappal felmerülő, kielégítetlen, eközben elfojtott vágy 3. olyan vágy, mely kívül áll a nappali élet összefüggésein, ezért csak éjjel szabadulhat fel az elnyomás alól.22

Freud megállapítása szerint az elintézetlen problémák, a kínzó gondolatok, a nappal észlelt benyomások megjelennek álmainkban, gondolkodási tevékenységet folytatunk éjszaka is, ennek helyszínét Freud tudatelőttesnek nevezi. Freud úgy véli, nem szabad leértékelnünk a nappal észlelt benyomásokat, mivel minden álomban találhatunk utalást valamely friss, nem régen bekövetkezett, nappali benyomásra, akár akkor is, ha az eredetileg közömbösnek tűnt.23 Feltehetjük a kérdést, hogy Elektra esetében milyen forrása van az álomnak (és korábban a valóságban is) kielégített vágynak? Elektra álmát az első kategóriába sorolhatjuk, mert egy olyan vágyról van szó, melyet Elektra nem tagad, ugyanakkor ez a vágy nem volt kielégített egészen addig, amíg Oresztész nem követte el a gyilkosságot és bosszulta meg apja halálát. A második kategóriába azért nem sorolnám, mert bár itt is kielégítetlen vágyról van szó, közben elfojtottról is. Igaz, Elektra nem mindenkinek vallja be, milyen vágyai vannak, és – hogy a királyi pár halálát kívánja – Oresztész előtt nem rejtegeti ezt a vágyat és saját magának is bevallja. A többi szereplőnek nem mondja ilyen egyértelműen, hogy mit szeretne, de mindenki számára nyilvánvaló a gyűlölet, amit érez a király és a királyné iránt. A harmadik típusba tartozna egy olyan álom, mely nem függ össze a nappali élettel, ide semmiképp sem kapcsolható Elektra álma, hiszen egy régi vágya jelenik meg az álomban, valós helyszínen és valós szereplőkkel.

A továbbiakban Freud és Jung álom-koncepcióit szeretném összehasonlítani Andrei Plesu Mit bizonyítanak az álmok? Carl Gustav Jung és az álomfejtés hagyománya című tanulmánya alapján. Freud kapcsán a szerző azt mondja: Freud szerint az álom a lelki élet lényegi, de mellőzött megnyilvánulása és valamely elfojtott vágy képzeletbeli kielégítésének szükségletéből fakad. Ezen kívül azt is véli, hogy az álom a tudatküszöb alatt található és feladata a tudat szintjén megjelenő szokások, feltevések, előítéletek védelme.24 Ezzel szemben Jung teljesen máshogy vélekedik. Plesu tanulmányában az alábbi idézet szerepel: „Sohasem tudtam igazat adni Freudnak abban – írja Jung –, hogy az álom amolyan

‘homlokzat’, amely eltakarja a jelentést. Azt a már eleve ismert jelentést, amelytől a tudat –, hogy úgy mondjam – kajánul meg van óva. Számomra az álom természet (kiemelés tőlem – A. P.), és nélkülöz bármiféle csalárd szándékot. Az álmok ugyanúgy a lehető legvilágosabban előadják a maguk mondanivalóját […].”25 Az imént leírt két álomelmélet alapján tehát kétféleképpen értelmezhetjük Elektra álmát. Freud elgondolását alapul véve azt feltételezhetnénk, hogy az álomban megjelenő gyilkosság-jelenet valójában nem igazi oka az álomnak, hanem csak elrejt valamit, ami a tudat szintjén jelenik meg. Jung értelmezése szerint nem kell mögöttes tartalmat keresni, hanem úgy értelmezhető az álom, ahogyan az van. Utóbbi koncepció annyiban mindenképpen relevánsnak tekinthető, hogy az álomban megjelenő esemény, vagyis Klütaimnésztra meggyilkolása, valóban megtörtént a műben, nem sokkal az álom előtt. Jung interpretációja pedig azt fejezi ki, hogy Elektrát foglalkoztatja a gyilkosság kérdése, hatással volt rá, még mindig érez némi félelmet, ijedtséget, aggodalmat miatta, akkor is, ha már időközben úgy tűnt, megszűntek ezen érzései.

Jung Az álmok jelentősége című írásában a következő magyarázatot nyújtja a témával kapcsolatban: „De ha valaki az álmokat szabályszerű eseményeknek tekinti – mint ahogyan tagadhatatlanul az álmok ilyenek is –, akkor kötelessége figyelembe venni, hogy azok vagy okszerűek – azaz létezésüknek racionális oka van –, vagy célszerűek, esetleg egyszerre okszerűek és célszerűek.”26 Az álmok okszerűsége, célszerűsége is arra utal, hogy nem véletlen az álom tartalma, összefüggésben kell lennie az aktuális történésekkel. Ez a megállapítás megerősíti a fent leírtakat.

Szülő-gyermek  kapcsolat,
Az anya és apaarchetípus  reprezentációja

Tanulmányom zárásaként a műben ábrázolt és általam már korábban említett szülő-gyermek kapcsolatra szeretnék bővebben kitérni, Jung koncepcióit felhasználva. Először is a szülők gyermekre gyakorolt hatását szeretném vizsgálni, a drámával kapcsolatban pedig azt, hogy Elektrára milyen hatással voltak szülei, anyja, a királyné, az édesapja, Agamemnón és anyja új férje, az új király.

Jung szerint a gyermekekre főként a szülők lelkiállapota, cselekedetei, az otthoni légkör van hatással, a gyermeknek megmaradó sérüléseket is okozhatnak, a róluk szóló emlékeket nem felejtik. Jung ezt az alábbi módon fogalmazza meg: „A gyermek tehetetlenül ki van szolgáltatva a szülők lelki hatásának, és lelkében elkerülhetetlenül olyan mély nyomot hagy a szülők önámítása, őszintetlensége, alakoskodása, képmutatása, gyáva aggodalmaskodása és önző kényelmessége meg önteltsége, mint a viaszban a rányomott pecsét.”27 Jung hozzáteszi, hogy leginkább az eltitkolt vagy tudattalanban maradt problémák kapcsán valósul meg ez a hatás. Elektra esetében teljesen egyértelműen látszik, hogy édesapja, Agamemnón meggyilkolása, illetve az a tény, hogy anyja új házasságot kötött korábbi szeretőjével, aki király lett, mind örök hatással volt rá és nagyon sokáig várta testvére visszatérését, abban bízva, hogy viszszaveszi a királyi hatalmat és bosszút áll apjuk gyilkosain. Ki volt szolgáltatva a körülötte lévőknek, hiába szerette édesapját, gyermekként nem tudta megakadályozni halálát, azt követően szintén ki volt szolgáltatva anyja és a király parancsainak, lelkiállapotának, viselkedésének, a lelkiismeretfurdalásnak, ami az egész várost ellepte. Régi sérelmeit és bosszúvágyát a műben több alkalommal is említi Oresztésznek:

ELEKTRA: „[…] Tegnap még olyan szerények voltak a vágyaim: amikor az asztalnál felszolgáltam, lesütött szemmel, azért a pillám alól szemmel tartottam a királyi párt, a hullaképű öregedő szépasszonyt és a puffadt, sápadt felséges urat, puhán pittyedő ajkát, az ezernyi póklábbal fülétől füléig futó szakállát, és közben arról álmodoztam, hogy egy szép napon látni fogom, hogy egy csöpp kis füst mint hideg reggelen a szájból a pára, úgy fog felszállni egy csöpp kis egyenes füst az ő felhasított ölükből.”28

Beszél arról is, hogy mennyire megveti a királyi párt, hogy mennyi utálat van benne irántuk. Ekkor Oresztész még álnéven mutatkozik be neki, de Elektra elmondja, milyen helyzetben van és milyen gyűlöletet érez anyja és a király iránt. Haragja nagy részét főként az okozza, hogy édesapját megölették, trónját elvették, hogy a királyné megcsalta. Természetesen tovább fokozza benne ezt az érzést anyja viselkedése és a király parancsai, ahogyan vele bánnak:

ELEKTRA: „Az itteniek nekem nem mondanak ilyesmit. Nem akarják, hogy tudjam, nem tudhatom: szép vagyok-e? Különben is, mi hasznom belőle, cseléd vagyok.”

ORESZTÉSZ: „Cseléd? Te?”

ELEKTRA: „A cselédek közt is a legutolsó. Én mosom a királyi pár szennyesét. De milyen piszkos az a szennyes, tele ocsmánysággal. Én mosom az alsó ruhájukat, pállott testükről az inget, Klütaimnésztra hálóréklijét, amivel a király ágyában hempereg. Összeszorított szemmel vakarom ki belőlük a piszkot. A konyhán is én mosogatok ám. […] Ja, igen, minden reggel nekem kell kihordanom a szemetesládát. […]”29

Sartre drámájában is erőteljesen megmutatkozik tehát az, hogy a szülők problémái, viselkedése milyen nagy mértékben befolyásolhatja a gyermeket, milyen mély hatást gyakorol rá. Jung munkásságában az anyát archetípusként30 tartja számon és így nyilatkozik róla: „A legközvetlenebb őskép éppen az anya, mert minden vonatkozásban ő a legközelebbi és leghatásosabb élmény, amely ezenfelül éppen a legképlékenyebb életkorában válik az embernek osztályrészéül. Mivel a tudat a gyermekkorban még rendkívül gyengén fejlett, következőleg individuális élményről ekkor még egyáltalán szó sem lehet; ellenkezőleg az anya egy archetipikus élmény; […] az élet további folyamán az őskép elhalványul, és egy tudatos, viszonylag individuális kép kerül a helyébe […].”31A műben Elektra anyja képében nem egy gondoskodó, szerető anya jelenik meg, inkább egy önző, hatalomvágyó, kegyetlen személy. Ha már az anyaarchetípusról beszélünk, említést kell tennünk az apaarchetípusról is, aki Jung szerint az anyaarchetípusnak sok tekintetben ellentéte. Ezt vehetjük észre Elektra esetében is, mert bár anyját gyűlöli és anyját kizárólag negatív tulajdonságokkal jellemzi, addig édesapja halálát meg akarja bosszulni, és testvérében is éppen azt szereti, hogy édesapjukra hasonlít. Jung az apaarchetípusnak más szerepet szán, mint az anyának, ugyanis ez határozza meg a gyermek hozzáállását a férfival, törvénnyel, állammal, értelemmel, szellemmel és a természet dinamizmusával kapcsolatosan. A drámában is ennek lehetünk tanúi, hiszen Elektra és Oresztész is édesapjuk örökségét szeretnék továbbvinni, hozzá hasonlóan vélekednek az uralkodásról, véget akarnak vetni Aigiszthosz kegyetlen, bűntudattal terhelő királyságának.

*

Összességében véve megállapíthatjuk, hogy Sartre A legyek című drámája megfelelő tárgya lehet pszichológiai és szűkebb értelemben pszichoanalitikus szempontú vizsgálatoknak. Tanulmányomban a félelem és bátorság, a bűntudat és bűnbánat kérdését, illetve Elektra álmának pszichológiai megközelítését fejtettem ki, majd a szülők gyermekre gyakorolt hatása, a jungi anyaés apaarchetípus került figyelmem középpontjába. Elemzésemmel arra szerettem volna rávilágítani, hogy a mű a megszokott szempontokon kívül egyéb aspektusból is megközelíthető és ezáltal új interpretációs lehetőségeket is nyújthat.

—

1      Lásd például, a teljesség igénye nélkül: Alain Beretta, Étude sur Les Mouches, Paris, Ellipses, 2020, Andrew Ryder, Sartre’s Theater of Resistance. Les Mouches and the Deadlock of Collective Responsibility. Sartre Studies International, Vol. 15, No. 2 (2009), 78–95, Дружинина Е.С.: ТРАНСФОРМАЦИЯ ГРЕЧЕСКИХ МИФОВ У ЭКЗИСТЕНЦИАЛИСТОВ (НА ПРИМЕРЕ ДРАМЫ Ж. П. САРТРА

«МУХИ»). Культура народов Причерноморья. 2009. № 171., С. 48–50.

2    Kézdy Anikó, A bátorság – pszichológiai nézőponból, Vigilia, 76. évf., 2011/1., 18.

3    Uo.

4    Jean-Paul Sartre, A legyek = Az örök Elektra: Három évezred drámái, szerk. P. Csanak  Dóra, ford.

Hubay Miklós, Bp., Magyar Helikon, 1966, 479.

5    Uo., 489.

6    Uo., 481.

7    Uo., 480.

8    Uo., 457.

9    Uo., 459.

10  Kézdy, i. m., 19.

11  Sartre, i. m., 492.

12  Kézdy, i. m., 19.

13  Horváth-Szabó Katalin, Bűntudat – bűnbánat, Vigilia, 67. évf., 2002/3., 184.

14  A  bűntudat különböző típusaival kapcsolatban lásd  Horváth-Szabó tanulmányának alábbi részletét: „[…] a bűntudattal különböző szempontból foglalkozó szerzők egymáshoz nagyon hasonló bűntudati formákat határoznak meg. Tringer pszichológiai/pszichopatológiai, etikai és teológiai bűntudatról beszél, Szentmártoni pszichológiai, irracionális, reflexív és egzisztenciális bűntudati formákat ír le. Az elnevezésben mutatkozó különbségek azonban nem vagy csak kis mértékben jelentenek tartalmi különbségeket. A reflexív és az etikai, illetve az egzisztenciális és a teológiai bűntudati formákról az említett szerzők lényegében azonos kijelentéseket fogalmaznak meg. Az egzisztenciális pszichológia képviselői (R. May) az egzisztenciális bűntudati formára helyezi a hangsúlyt, az erkölcspszichológia  a morális bűntudat fogalmát gazdagította (Nucci), míg a pszichoanalitikus orientáltságú szerzők főként a pszichológiai bűntudattal, illetve annak kóros formáival foglalkoznak.” (Horváth-Szabó, i. m., 181–182.)

15  Uo., 182–183.

16  Sartre, i. m., 483.

17  Horváth-Szabó, i. m., 184.

18  Sartre, i. m., 479.

19  Az álom pszichológiája kapcsán lásd többek között: Verena Kast, Álmok: A tudattalan titokzatos nyelve. Bp., Európa Könyvkiadó, 2011; Dr. Varjas Sándor, Az álomról: Sigmund Freud álomelmélete, Bp., Belső Egészség Kiadó, 2011; C. G. Jung, Emlékek, álmok, gondolatok, Bp., Európa Könyvkiadó, 1987.

20  Sartre, i. m., 514.

21  Phil Mollon, Freud és a „téves emlékezés” tünetcsoportja, Pécs, Alexandra Kiadó, 2003.

22  Sigmund Freud, Álomfejtés, Bp., Helikon Kiadó, 1996, 384.

23  Uo., 386.

24  Andrei Plesu,  Mit bizonyítanak az álmok? Carl Gustav Jung és az álomfejtés hagyománya, Lettre 36. , 2000/tavasz [online] http://scripta.c3.hu/lettre/lettre36/plesu.htm (A letöltés ideje: 2021. 07. )

25  Idézi Plesu,  uo.

26  C. G. Jung, Az ember és szimbólumai, Bp., Göncöl Kiadó, 1996.

27  C. G. Jung, Gondolatok az apáról, az anyáról és a gyermekről, Bp., Kossuth Kiadó, [1995] 2005, 21.

28  Sartre, i. m., 489–490.

29  Uo., 470.

30  „Elég  egy  pillantást vetnünk a vallásos jelenségek történetére, hogy  lássuk,  az archetípusnak sajátja  egyfajta  numinózus hatás,  mely  az  alanyt  az  ösztönhöz hasonló módon ragadja meg, sőt az ösztönt le is győzheti, amire példákat hoznunk szükségtelen.” C.G. Jung, Az átalakulás szimbólumai, Bp., Scolar Kiadó, 2018.

31  Jung, Gondolatok…, 35.