Murányi Sándor Olivér prózája

natasha-barova felvétele

– Tizennégy éves lehettem, amikor Kadhafi Bikafalvára érkezett. Iskolatársaimmal álltunk a leterített hosszú piros szőnyeg mellett, és papírzászlókkal integettünk a vendégnek, aki vállig érő hajjal és egy furcsa köpennyel magát körbeterítve érkezett vadászni Ceauşescuhoz. A román államfő Homoródszentmártonban várta. Tágra nyílt szemekkel néztük a számunkra akkor nagyon új és nagyon más vonatot a csodamozdonnyal, amelyről a líbiai elnök-vadász után leszálltak női testőrei. – Ha gyerek vagy, ha felnőtt, ne közelítsd meg egy méterre Kadhafi elvtársat, mert a testőrök kérdezés nélkül lőnek – figyelmeztették a szervezők osztályfőnökünket, aki finomabb formában továbbította nekünk a felszólítást. Kezünkben a zászlóval szorosan egymás mellé bújtunk. Ekkor még nem tudhattam, hogy a vendég nagyapámhoz tart, aki akkor éppen a szentmártoni területeken volt vadőr. Kiskorú lévén szó se lehetett róla, hogy elkísérjem őket a vadászatra. Jóval később mesélte el nagyapám, hogy Ceauşescu szólt: a főállás a kilövéseknél mindenképpen az övé legyen. A székely hajtók próbáltak a két vadász elé terelni mindent, ami az erdőn mozgott, de mindenki tudta: a fő cél a medve, a Conducător pedig nem engedhette magának, hogy bárki más az övénél nagyobb barnabundást lőjön.

Naplemente után elsültek a vadászfegyverek – volt, hogy kétszer is egymás után, amiből tudni lehetett, hogy pontatlan célzás miatt kegyelemlövést is le kellett adni. A fura öltözetű vendég mellett még a lőállásban is ott voltak női testőrei.

Aznap este hét kilőtt medvét húztak be a székely vadászok nagyapám szentmártoni udvarára. Megmérték, pontozták őket. A legnagyobbal természetesen román golyó végzett. Előkerült a pálinka, majd az asszonyok vacsorára terítettek. Nagyapám most is emlékszik a feszült csendet néha megtörő tőmondatos „beszélgetésre”. Igazi szűkszavú székely volt mindenki, jegyezte meg később, utalva, hogy milyen kínos helyzeteket tud kreálni a diplomácia. Nem merte elmondani az asztalnál, amit a vadászatról gondolt, sejtette, hogy ez a vendégek részéről is ugyanígy van. Mindenki feltűnően vigyázott minden mozdulatára, a légkör a vadászat után még feszélyezettebb volt, mint előtte. Ekkor már mindkét vezetőnek volt ételkóstolója, akik bementek a konyhára, és a vacsora alapanyagait is alaposan átvizsgálták terítés előtt.

Érthető, saját életüket is féltették. A székely asszonyok csak ámultak-bámultak, amikor kinyittatták velük a hűtőt, a kamrát, sőt, még a padláson is körülnéztek. A szinte szótlan vacsora alatt Bágyi Anti bának, a falu alkoholistájának ez volt élete első hajtása, amikor nem részegedett meg. Csak ült csendben az udvar távoli sarkában, és pislogva figyelte a történéseket. Felesége, Mari sem volt ezúttal nagyszájú, némán nézte a két vadászt, akik közül az egyikről úgy hallotta, messzi földről érkezett. Egy román katonatiszt szintén jelen volt, talán tábornoki rangja lehetett, ruhája ismerős volt a székelyeknek, hiszen a falu férfiai már túl jártak a kötelező román katonai szolgálaton. A tiszt végig állt, és szótlanul figyelte, ki jön be a kapun. A medvetetemek a sötétben az udvar közepén magaslottak. Egyről közülük jól látszott, hogy a legmagasabb. Ceauşescu sűrűn és büszkén pislogott felé, újra és újra kihúzva mellét, miközben új adagot tett a vadhúsból tányérjára. Nagyapám számára végtelen hosszúnak tűnt az este, pedig Bágyi Anti bához hasonlóan egy korty pálinkát sem fogyasztott, mivel dédnagyapámtól azt tanulta: a házigazda ne igyon. Arra emlékezett, hogy a közelben farkasüvöltés hangzott fel, amire a vendégek felkapták fejüket. Mindenki azonnal letette a kést és a villát. Jó ideig hallgatóztak, aztán szótlanul folytatták a vacsorát, mígnem Kadhafi egyszer csak intett a női testőröknek, akik körbevették. Felállt, köpenyét megigazította vállán és nyakán, majd széles mosollyal fogott kezet Ceauşescuval, aki hasonló mosollyal fogadta a gratulációt, a köszönetet és az elköszönést. Ezt követően az idegen vendég mindenki kezét megrázta az udvaron, majd magát feszesen kihúzva kilépett a kapun. Nagyapám nem tudta felidézni, ki kísérte el a vonatállomásig a líbiai elnököt, csak arra emlékezett, hogy távozásakor is nagy tömeg vette körül, az emberek azonban továbbra is tisztes távolságban maradtak a női testőrök gyűrűjén kívül. Arra gondolt, hogy ilyen őrök az ő testét is védhetnék, sőt, karbantarthatnák, csak nem akarta kimondani ezt a felesége előtt. De hát ki ne gondolt volna arra a székely vadászok közül, akik életükben először láttak ilyen társaságot? Lehet, még Ceauşescunak is ez motoszkálhatott a fejében, hiszen vadászatai alkalmából Bukarestben hagyta feleségét, Elenát. A Conducător vendégét követőleg maga is elköszönt. Nagyapám udvaráról mindenki távozott, csak a medvék tetemei várták további sorsukat. A tájra koromsötét borult. A bikafalvi állomáson felhangzott a csodamozdony sípja. A helikopter zúgása hallatszott. Valahol messze farkasok üvöltöttek.

Megjelent az Irodalmi Szemle 2022/2-as lapszámában.

Murányi Sándor Olivér (1974, Székelyudvarhely)

Író.