Baka L. Patrik: Az irodalmi mese morfológiája

Petres Csizmadia Gabriella Kontúrkísérletek. A kortárs irodalmi mese vázlata című könyvéről

Tájainkon nem igazán akad olyan, aki jobban kiismerné magát a mesék útvesztőiben, mint Petres Csizmadia Gabriella. Különösen igaz ez a kortárs irodalmi mesék korpuszát illetően, mely utóbbiban a járatlan kalandor máig könnyen eltévedhet.

A kérdéskör kapcsán jegyzett szakirodalom széttartó fogalomhasználata is a Világirodalmi lexikon megállapítását látszik megerősíteni, mely szerint az irodalmi mese a szerzők egyediségre törekvő nyelvhasználata, valamint a (nép)mesei sztereotípiáktól való tudatos elrugaszkodási kísérleteik miatt markánsan ellenáll a rendszerezési kísérleteknek. Petres Csizmadia több korábbi publikációja is arról árulkodik azonban, hogy a rend és a tipizálás számára meghatározó törekvések, és talán épp azért, mert a népmesék esetében még alapattribútumnak számító (világ)Rend helyreállításáról az irodalmi mese sem mondott le teljesen – legfeljebb tágabban érti ennek tartományait –, a szerző is azt vallja, hogy az irodalmi mese korpuszán belül felsejlő mintázatok fölött sem hunyhatunk szemet. Hisz e kontúrok elkülöníthető mesecsoportokat körvonalaznak.

Petres Csizmadia a Kortárs irodalmi mesék: elméleti dilemmák1  című tanulmányában és a Fejezetek a gyermekés ifjúsági irodalomból2 című tankönyvében vázolta kilencelemű tipológiáját, mely szerint az irodalmi mese berkein belül elhatárolható az aktualizált, a saját-, a beágyazott, az ellen-, a szomorú, a lírai, a gyerekés az allegorikus mesék, illetve a fabulák alműfaja. Legújabb, Kontúrkísérletek. A kortárs irodalmi mese vázlata3 című monográfiájának tanulságai viszont azt mutatják, hogy a szerző túl tágnak ítélte a korábbi keretet, mely az egyes mesetípusok számát tekintve is a Magyar népmese-katalógus típusszámához igazodott.  A  Kontúrkísérletek alapvetése mindazonáltal továbbra is az, „hogy a műmese fogalmának szétszálazására produktív útnak minősülhet a genológiai megközelítés, amely során a komplex kategóriaként kezelt műmesekorpuszt műfaji csoportokra bontva próbáljuk körüljárni” (6). Noha e megközelítés nem átjárhatatlan határokat feltételez, fókuszában mégis a szövegcsoport összefüggő mintázatai állnak.

Petres Csizmadia monográfiája öt nagyfejezetből épül fel, melyek közül az első, kortárs irodalmi mese poétikája címet viselő szakasz mint elméleti felvezetés a népmese specifikumainak viszonylatában tárgyalja az irodalmi mese sajátosságait. A monográfia a mese terminusát nem műfajokon átívelő modalitás (hangulat) értelmében, és nem is a népmese szinonimájaként használja, hanem a népmesét és irodalmi mesét egyaránt magába foglaló műfajcsoportként, „melynek közös pontját az alapvető mesei jegyeket integráló intertextuális háló képezi” (12). Az irodalmi mese szinonimájaként használt műmese „mű” előtagjára többen pejoratív értelemben tekintenek, az irodalmi meséket másodlagosként kezelve a népmesék viszonylatában. A kortárs, Petres Csizmadia által is elemzett korpusz azonban igazolja, hogy az előtag sokkal inkább a „művészi igényességet” sűríti magába, az irodalmi mesék pedig a kollektív mesevilág egyénire való fordításaként értelmezendők. A két szövegcsoport közt zajló motívumvándorlás ráadásul ugyancsak nem egyirányú. A népmesék éppúgy merítettek történetalkotó elemeket az irodalmi művekből, ahogy azok belőlük.4 Miután pedig a népmese a 18. században gyermekmesévé adaptálódott, az irodalmi mese a gyerekekkel eleve mint (elsőrendű) befogadókkal kezdett számolni, ami az egyes szövegek poétikai megoldásaiban és az adott korcsoport mindennapi kihívásai iránti érzékenységükben egyaránt megmutatkozott és mindmáig megmutatkozik.

Petres Csizmadia a műfaji szempontú elhatárolást mindazonáltal szükségesnek tartja, így különítve el egymástól a népmesék, az irodalmi mesék és a meseregények csoportjait5, melyek bár rendelkeznek hasonló tematikus, strukturális és stilisztikai jegyekkel, más, tendenciaszerű jellemzőik viszont megkülönböztetik őket. Közös ismérvük a mindennapi és csodás elemek vegyítése, a fantasztikus szereplők és jelenségek, a racionális és irracionális világ által alkotott közös dimenzió s az eukatasztrofikus befejezés, ami a korábban megbontott rend helyreállításával társul.

Megkülönbözteti őket azonban az, hogy amíg a népmese időtlen, addig a Petres

Csizmadia által taglalt irodalmi mesék reflektálnak keletkezési idejükre, annak égető társadalmi problémáira, etikai kérdéseire vagy épp tárgykultúrájára (pl. technikai eszközök). A népmesékben a reális és az irreális világ egybetartozása természetes, az irodalmi mesék szereplői azonban rácsodálkoznak a természetfelettire, a két világ közt való ingadozás pedig sokszor centrális történetszervező elemként jelenik meg. Amíg a népmese végletekben gondolkodik és a közösség értékrendjét tükrözi, a műmese szkeptikus, megkérdőjelezi a népmese hagyományait, hősei pedig sokkal kevésbé heroikusak – gyakran az individuális problémáik kerülnek előtérbe. Ám ami a legfontosabb: a népmesék mintakövetésével szemben az irodalmi mese egyik kardinális célja az azoktól való elrugaszkodás és a sztereotípiák felülírása. Az egyéni, aktualizáló, poétikus nyelvhasználat ugyancsak a műmesék megkülönböztető jegye, ami sok esetben gazdag, demitologizáló és profanizáló humorral társul, szövegalkotási stratégiái pedig (nonszensz, groteszk helyzetek, irónia és önirónia, nyelvi rétegkeverés, intertextualitás, a „fenséges” és a „mindennapi” egymás mellett való szerepeltetése) a kortárs, felnőtt posztmodern irodalom megoldásait tükrözik vissza. A népmesékkel szemben főszereplői általában gyerekek, akik a gyermeki gondolkodásmódot és nyelvhasználatot a szövegek természetes poétikai jellemzőjévé teszik.

Petres Csizmadia Gabriella az irodalmi mese népmese viszonylatában való pozicionálását követően tér rá a szövegcsoport belső osztályozására. „A tipologizálást az irodalmi mese műfajalkotó aspektusait – struktúráját, stilisztikai jegyeit, tematikáját – figyelembe véve végezzük, miközben szem előtt tartjuk az adott típus kapcsán a mesei intertextuális hálóból történő merítkezést: hogyan ábrázolja az adott típus a csodás és hétköznapi világot, a csodás szereplőket és jelenségeket; hogyan érvényesíti a mesei etikát és a történet elején megbomlott mesei rend helyreállítási szándékát” (24). Korábbi osztályozásával szemben a Kontúrkísérletek hasábjain négy mesetípust különböztet meg, a modern, a szomorú, a lirizált és a gyerekmesét. A kötet további fejezetei ugyancsak e típusok köré szerveződnek.

A modern mese a monográfia tanulságai szerint a korábbi aktualizált, saját-, beágyazott és ellenmesék (s legalább részben a fabulák, valamint allegorikus mesék) helyére került, talán amolyan fölérendelt kategóriaként, a megelőző kvartett pedig annak tipikus poétikai tendenciáival vált azonosíthatóvá. A modern kifejezés itt a korszerűsítés szinonimája. Noha ez a szövegtípus kötődik leginkább a népmesék (különösen pedig a tündérmesék) motívumaihoz, szüzséjéhez, mindenekelőtt abban érdekelt, hogy azok mintáit valamilyen minőségben – akár radikálisan – kizökkentse, kifigurázza, esetleg ellentétükbe fordítsa. „A modern mesék lényegét az egyes népmese-típusokkal alakított szövegközi kapcsolatok képezik” (25). Noha a mesei világkép és az eukatasztrófába vetett hit megmarad, a cselekmény új irányt vesz, a szüzsé felborul, a motívumok, a szereplők és azok funkciói átalakulnak. A modern mesék „normatív minta helyett konstrukcióként tekintenek a népmese nemi sztereotípiáira [is], és az archaikus szövegekben fellelhető magatartásmintákat rendszeresen felülírják” (38). A szövegcsoport visszatérő jellemzője az aktualizálás szándéka. A mindenkori jelen közege, kihívásai és nyelvhasználata egyaránt a szövegek hátterét adják, ilyenformán pedig az ismert(nek hitt) minták újrarendezésében is nagy szereppel bírnak. E szövegcsoport képviselője többek között May Szilvia Dínom-dánom partiszervíz, Kertész Erzsi Iszup, Scheer Katalin A bonbonkirálykisasszony és Gimesi Dóra Óriásölő Margaret című meséje is.6

A szomorú mese legfőbb ismérve, hogy látszólag ellenszegül a mesei etikának, hiszen a pozitív végkifejlet helyett itt a jók tragikus sorsával szembesülünk. A szövegcsoport a halálesztétika elvén alapul, minek értelmében „a halált, az önérdekmentes áldozathozatalt, az elmúlást a mese beavatási folyamatának elkerülhetetlen eszközeként ábrázolja” (41–42), a főszereplők pedig az életük során elszenvedett veszteségeikért a túlvilágon nyerik el jutalmukat. A központi figurák passzívak, a szövegek tónusa pedig jellemzően melankolikus és balladisztikus. A szomorú mese klasszikus darabjaira (Andersen, Oscar Wilde) jellemző a didaktikusság, a kortárs példák viszont a fizikai halál helyett inkább a veszteséggel és az elmúlással szembesítenek, melyek révén a mese zárlatából a harmónia visszaállítása is kikerül. Tipikus példaként említhető Mészöly Miklós A csengős bárány, Finy Petra A citromtündér vagy Nádor Lídia Sárkány a lépcsőházban című meséje.

A lirizált mesék esetében a poétikusság és a metaforikus nyelvhasználat kerül előtérbe. A műfaj a próza és líra határmezsgyéjén egyensúlyoz, s bár tónusát tekintve közel áll a szomorú mesékhez, végkifejletében megőrzi az eukatasztrófát. Legfőbb jellemzői közé tartozik, hogy a szövegekben minimalizálódik a cselekmény, helyette pedig a pillanatképszerű leírásoké és a hangulat megteremtéséé lesz a főszerep. A szövegcsoportot gazdag trópushasználat jellemzi (szinesztéziák, metonímiák, refrénszerű ismétlések, megszemélyesítések), ami a mesék dallamosságához is hozzájárul. „A lirizált mese lényegét tehát a »meseszép nyelv« használata […] hozza létre, […] így a szófestés eszközével teremti meg a maga mesevilágát” (63). Hangsúlyosan jelenik meg továbbá a gyereknyelv imitálása, amivel a grammatikailag helyes nyelvhasználat kizökkentése is együtt jár. Itt említhető példként Máté Angi Volt egyszer egy, Finy Petra A fűszerkatona vagy N. Tóth Anikó Illatos című meséje.

A negyedik taglalt típus, a gyerekmesék szövegei állnak a legtávolabb a népmeséktől, és sokkal inkább a novellák felé közelítenek. A történetek fókuszában a gyerekek és a gyermeki miliő állnak, amelybe épp a gyermeki világlátás és fantázia révén türemkedik be a csoda. A gyerekmesék valójában realisztikus közegben játszódnak, s ami természetfeletti(nek tűnik bennük), azt a gyermekek képzelőereje montírozza rá a valóság szövetére, a „metaforikus és animizáló látásmód, antropomorfizáló fantázia” (27) révén. A főszereplőik itt már kizárólag gyerekek, játszótársaik – az életre kelt(ett) állatok, növények – pedig az ő teremtményeik, akik által meséssé teszik a realitást. „A gyerekmese ebben az értelemben a gyermeki gondolkodás externalizációs folyamatait képezi le” (66). Ide sorolható történet Gimesi Dóra Krétakirálylány, Elekes Dóra Dettike fiú lesz vagy Lackfi János Autósmese lányoknak című meséje.

A Kontúrkísérletek. A kortárs irodalmi mese vázlata egy műfajpoétikai fókuszú fogalomtisztázási kísérlet, amely átfogóan értekezik a kortárs irodalmi mese tendenciáiról. Vizsgálati korpuszát tekintve impozáns teljesítmény, hiszen közel háromszáz kisepikai alkotás tanulságait összegzi. Olvasmányos, izgalmas munka, amelyet a szakma képviselői mellett a szélesebb olvasóközönség, különösen pedig a gyakorló pedagógustársadalom  is nagy haszonnal forgathat. Utóbbi egyebek mellett azért is igaz, mert a monográfia rendre olyan szerzők meséire reflektál, akik visszatérő alkotói és egyszersmind megszilárdítói a kortárs magyar irodalmi mese kánonjának, ami minden kétséget kizáróan méltó párja, progresszív örököse a népmeséknek. Petres Csizmadia Gabriella munkája pedig az egyik legfontosabb bizonyíték az ügy kapcsán.

(Nyitra, Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem, 2021)

—

1 Petres Csizmadia Gabriella, Kortárs irodalmi mesék. Elméleti dilemmák = Teóriák, hipotézisek és az igazság viszonya, szerk. Lőrincz Ildikó, Győr, 2015, Nyugat-magyarországi
Egyetem, Apáczai Csere János Kar, 211–217.

2 Petres Csizmadia Gabriella, Fejezetek a gyermek- és ifjúsági irodalomból, Nyitra, 2015, Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem, Közép-európai Tanulmányok Kara, 124–110.

3 Petres Csizmadia Gabriella, Kontúrkísérletek: A kortárs irodalmi mese vázlata, Nyitra, 2021, Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem, Közép-európai Tanulmányok Kara. A főszövegben zárójelben szereplő oldalszámok erre a kiadásra utalnak.

4 Vö. Jeney Zoltán, A népmese és a műmese határvidékei: A magyar népmesehagyomány és a középkori udvari epika = Mesebeszéd. A gyerek- és ifjúsági irodalom kézikönyve, szerk. Hansági Ágnes – Hermann Zoltán – Mészáros Márton – Szekeres Nikolett, Budapest, 2017, FISZ, 224–225.

5 A meseregénnyel a monográfia részletesebben nem foglalkozik (BLP).

6 Petres Csizmadia kötete a jelen szövegben említett mesék legjavának elemzését ugyancsak elvégzi. (BLP)