Tatár Sándor: Ennyi telt[…]; Mentség(?) (versek)
Ennyi telt[…]
Nos…
_____nem igazán voltunk Casanova;
nem
_____nintegettek nékünk keszkenővee’ –
nem
_____ntiportuk szívek lágy bársonyát;
düny-
_____nnyögtük inkább zord Berzsenyit;
nem
_____nlettünk e nemzet tart’oszlopa –
s nem
_____nfirtatjuk már: Bár nyert, lop-e;
nincs
_____n-en szavunkra fül, millió,
bár
_____nközös krédónk (lásd: Inni jó!),
le
_____n-jártunk már, mint holmi bilét;
vár
_____n-na ránk még itt? Hol, ki, miért??
El-
_____nnyeli új zaj rossz rímeink’,
nem
_____nlesz múzeum, hol megtekint
(kit
_____nmegszivattunk) késő utód –
ven-
_____ndégjátékunk: olcsó etűd,
véd
_____n-jegyünk nem más: elkúrt esély,
jö-
_____nvőnk: magunknak forralt viszály –
hon
_____n-nan kerülne védőbeszéd;
csók
_____n-olhatjuk csak vádlónk … kezét.
Mi
_____nmarad utánunk? Pár kusza nyom.
De
_____na lehetőséget ’csak köszönöm.
Mentség(?)
Ha harmat-hűssel ér az este, fázom,
nem melegít az elzúgott tusa,
s ha támadok, az ugrást elhibázom,
mint Akela, a dzsungel farkasa.
Csak csöndre várok és komor követre
s barlang-homályba visszaroskadok.
Áprily Lajos: A finálé
Mert rég születtem, az álnok öregség
belefúródott már a húsomba tövig.
Nincs gyógyír rá. Nem csoda, hogy a vers, nézd,
fehérre rágott csont – de legalább rövid!