Mezei Gábor versei

Szymon Burza felvétele

S.1. ÁTMENETI TORKOLATTŰZ

kövek árnyas, közömbös rendben, a barázdákon megpattant,
őket hetekig morzsoló vagy éles szögben a földbe fúrt
töltények egyszerre villannak közöttük a kormos napfényben,
egyetlen, a tető gerincvonalából kimetszett pontban látni,
a fegyvercső hirtelen fekete krátere, az utolsó mondat végén
a csend, a mögötte, mozdulatlanul könyöklő test, az elnyíló
csigolyák, a trapézizom ernyedő görcse, a váll fáradtzöld
foltja, a kiegyenesedő mutatóujj int nyugalomra a nehezen
tompuló sötétségben.

S.1.1 VÉLETLEN NÖVÉNY

a kő szelíd és kérlelhetetlen, az aláakadt szárak hurkai között,
a hajba tapadt sártól vagy vértől nehéz, a sápadt homlokbőr
párhuzamos horzsolásainak mélysége miatt színében is
előtűnő, mellette fekvő, vagy inkább görcsösen a csontos
testhez kötődő fej a halántékon látható, valószínűtlenül
tiszta, apró, barnásvörös sebet a szürkülő ég felé fordítva,
elnyílt szemekkel néz, míg be nem feketedik, míg a var el
nem borítja.

S.1.2 ALKALMI ÁLLAPOT

a kőpor a kő felé tart és egybeáll, ahogy a fény gyengül,
úgy tömörül a felborult, odabent folyadéktól sima gázpalack
a térfogatcsökkenés okozta feszültségben, a vizes fűben,
az alig-alig hűlő levegőben akad meg a két egyre súlyosabb
fekete zsák, vastagodó anyagukba tapadva, belül, egyre
szűkösebben, a mozgást épp befejezve, a sárba esés után
átrendeződve a nedvességtől nyálkásodó, újra összetapadó
kenyérfoszlány, pereg a vékonyan repedező gumimarkolat
barázdái közül a biciklikormányra ragadt föld, a nyom elfogy,
miután a kerék üres forgása a csapágygolyók kopása, a gömb
egyenetlensége vagy a zsírba tapadt szemcsék miatt
abbamarad, az abroncs még visszamoccan, majd rögzül
az alvadt alkonyatban.

Megjelent az Irodalmi Szemle 2023/6-os lapszámában.

Mezei Gábor (1982, Gyöngyös)

Költő, irodalomtörténész.