Baka L. Patrik: A zöld szín hiánya (Rojik Tamás: Szárazság)

(kritika) 1

Az úgynevezett „zöld témák”, ember és természet kapcsolata mindig is meghatározó kérdéskörnek számítottak a gyermekés ifjúsági irodalomban,2 legyen szó a kettő közti harmóniáról, vagy épp a kizsákmányoló humán tevékenység folytán bekövetkező negatív hatásokról. A jelenünkben tapasztalható drasztikus környezeti változások hatására a környezettudatos szemléletmód és öko-irányultság azonban még markánsabbá vált a korpuszban.3  Rojik Tamás Szárazság4 című climate fiction5  regénye a maga pontos, kiábrándító, disztópikus világrajzával e szövegcsoport illusztris darabja.

A mű a kortárs környezetszennyező tendenciák kiteljesítésén alapul, melyek hatásait a jelenünkhöz képest harminc évvel későbbi jövőbe, annak Magyarországára vizionálja. A nem túl távoli időpont, s a magyar olvasó számára az ismert közeg is súlyosbítják a témát. A regény kulcsmotívuma a címbe kódolt vízhiány. Ez éppúgy megmutatkozik az elsivatagosodásnak indult alternatív környezetben, a Balatont és a nagy folyókat fenyegető kiszáradásban, mint a fogyasztási és higiéniás fejadagokban is. Szereplőink hetente legfeljebb tizenöt percet tölthetnek a zuhany alatt, a lányok rövidre vágatják a hajukat, lelki szemük előtt pedig végig ott lebeg a fenyegetés, ami a szerzőt is műve megírására inspirálta: „Nem tudtam szabadulni attól a képtől, hogy megnyitom a csapot, és nem jön belőle semmi.”6 Már csak ezért sem meglepő, hogy a cselekmény konfliktussorozata is az ivóvíztisztító leállásakor bontakozik ki.

A mű „zöld beállítottsága” tehát nem direkt, hanem áttételes módon érvényesül. A zöld szín, az egészséges természet, a sokszínű élővilág hiánya által, ami persze az olvasóban is felértékelheti ezek meglétét saját valóságában, és a védelmükre is ösztönözhet.7 A téma ilyenformán remek apropóul szolgál saját régiónk veszélyeztetett fajainak jobb megismeréséhez olyan projektfeladatokon keresztül,8 melyek célja az egyes növényvagy állatfajok túlélésének elősegítése, lehetőségeinek feltárása. A regény azonban nem esik a didaktikusság csapdájába, s például a víztakarékossági szabályokat is úgy közvetíti, hogy a fiataloknak az okostükör előtt kell felmondaniuk azokat, mielőtt megkezdhetnék a napjukat.

Rojik társadalmának technológiai fejlettsége ambivalensnek mondható. Bár a klímakatasztrófa következményeit, a vízhiányt, a fajkihalást egyelőre nem sikerült megoldani, a magasabb társadalmi osztályok lakókörnyezete teljesen automatizált, ahogy az autóik is. A házhozszállításról drónok gondoskodnak, a sportcipők magukat fűzik be, a leginkább a VR szemüvegekkel párhuzamba állítható „pánt” révén pedig a realitás is bármikor lecserélhető egy virtuális valóságra. A legimpozánsabb fejlesztés kétségkívül az energiaszelet, ami a maga mesterségesen konstruált tápértékével nemcsak a gasztronómiát, hanem az éhezést is világviszonylatban számolta fel. Utóbbi bár előrevetíti a globális problémák megoldásának esélyét, a minden fiatal kezébe beültetett chipek, melyek az életjel-mutatókon kívül a szexuális aktivitásukról is figyelmeztetnék a szüleiket, a totális megfigyelés lehetőségét is belebegtetik. Ezt erősíti az a tény is, hogy az eszközt a felnőtt kor elérése után sem távolítják el, csupán „deaktiválják”.

A Rojik jövőforgatókönyve szerint hétmilliós, évente „alig” tucatnyi tornádóval és 40+ °C fokos nyarakkal sújtott Magyarország nem szakad el az Európai Uniótól, hanem ez utóbbi alakul át Európai Környezetvédelmi Unióvá. Az ország azonban kifejezetten zártnak tekinthető, határain kizárólag EKU polgárok léphetnek át. A politikai rendszer autoriter jegyeket mutat, manipulatív, a „regény jelenre vonatkoztatott közéleti üzenetének [pedig] fontos eleme az elhallgatás, amelynek köszönhetően békében élhetünk a fenyegető környezetben.”9  Mindehhez az elmúlt negyven évben sikerült kialakítani a rendszert legalizáló törvényi keretet, jóllehet, a rendelkezések, szigorítások legfőbb indokaként mindig a klímavédelmet tüntetik fel, sokszor mondvacsinált módon.

A társadalom markánsan bipolarizált, melynek peremre szorult, nincstelen tagjait az államvezetés tudatos médiastratégiával bélyegzi meg, közösíti ki. A jómódú lakosságot android és ember rendőrök védik az „ingyenélőknek” nevezett szegényektől. Utóbbiak és őseik bár részben önhibájukból, a virtuális valóságok iránti függőségük miatt váltak nincstelenekké, hiszen az állam jóléti időszakában folyósított segélyek még normális megélhetést biztosítottak a számukra. Ezt értékelhetjük azonban a munkakerülés ösztönzőjeként is, ami által a rendszert több fronton is felelősség terheli a közösség bipolarizálódásáért. A segélyek folyamatos csökkentését követően ugyanis egyszerűbb megoldásnak ítélték a peremre szorultak megbélyegzését. A két oldal ennek következményeként jószerével hermetikusan elzárt, egymásról pedig elrugaszkodott előítéleteik vannak az útonálló és a kizsákmányoló, a barbár és a felsőbbrendű tengelyeken mozogva. A regénybeli szituáció apropóján az oktatási folyamatban tematizálható volna a diákok idegenségképzete az ismeretlent ismerőssé tevő interkulturalitás-fókuszú gyakorlatok révén. Ennek egyik módja, ha brainstorminggal több népcsoportról (szakmáról, társadalmi osztályról) összegyűjtjük a hozzájuk kötődő előítéleteinket, melyeket csoportmunka10  révén próbálunk meg cáfolni, legalább szóban.

A regény fejezeteinek elején szereplő mediális szövegek a komplex világépítés hasznos poétikai eszközei. A fiktív, jövőbeli lexikonokból, újságokból, online blogbejegyzésekből, törvények paragrafusaiból vagy épp propagandaanyagokból származó szövegrészletek az univerzum hitelességét erősítik, s egyszersmind példaként szolgálnak az egyes szövegtípusokra, bemutatva azok sajátosságait. „Aki nem szeletet eszik, a jövőt falja fel! Segítsünk egymásnak az átállásban! Ha ön ismer olyat, aki még mindig rendszeresen húst, zöldséget vagy gyümölcsöt fogyaszt, esetleg eldugott zugéttermekből rendel az éj leple alatt, ajánlja neki az állam ingyenes átszoktató tréningjeit!”11

A Szárazság egyébként könnyed, olvasmányos, a humorra is érzékeny nyelvet használ. Legemlékezetesebb retorikai megoldásaként az egyik főhős, Dani megszólalásmódjára hivatkozhatnánk, akinek introvertált jelleme sűrítő, szaggatott, jobbára hiányos vagy tőmondatokból felépülő beszédében is kifejezésre jut. „A kimondott szó mindig az ellensége volt. A gondolatok hihetetlen erővel zúdultak rá, de a mondatok nem tudták követni. Címszavakban próbált beszélni, hogy egyszerűbbé tegye, de ezt sokan furcsának vagy ijesztőnek tartották. […] Betörés. Menekültem. Csak én. Szüleim nem tudom. Dunaújváros. Ott ragadtam.”12 A fiú szikár beszédmódja azonban önreflexíven visszautal világa kiszáradására is. Ahogy a nyelvből a kötelékek, az univerzumból az élet hiányzik, ilyenformán egyszerre számítanak kiüresedettnek.

A két főhős, Anikó és Dani a gimnáziumi közösség kimagaslóan intelligens művészfigurái, ami miatt szinte törvényszerűen különcök is – s ezért is találnak egymásra. A regényről ugyancsak miattuk mondható el, hogy kissé elitista tinihorizontot képvisel. A két szereplőt egy, a rajzkörön rájuk osztott páros feladat indítja el a közös úton: Dani rajzolja, Anikó festi a képregényeket. Izgalmas poétikai megoldás, ahogy Rojik az irodalom médiumán keresztül vezet be egy másik, a képregények konstruálódásának folyamatába. A duó alkotásai egyfelől mikrotörténetekként vannak jelen a szövegben, másrészt a szereplők reflexiói révén arra is rálátásunk nyílik, hogy a külső környezet elemeiből, a művész szűrőin át miként nyer formát a műalkotás. „Velem fut, hajlik a térde, lendül a karja. Zihál. A haja csatakos. Büdös a szaga. Utál futni, de muszáj.”13 Ez az eljárásmód ismételten önreflexióként értékelhető, hiszen Rojik Szárazságának gyökerei is a mi valóságunk mulasztásaiig nyúlnak.

De térjünk még vissza a fiatalok képregényötletei és a regény cselekménye közti, sokrétű kapcsolatra. Utóbbi hol allegorikus – ha a meghatározott pályáikon járó csigákat eltérítik útjukról, az természeti katasztrófákat von maga után, ahogy az emberi tevékenység környezetre gyakorolt ráhatása is –, hol metonimikus – Dani futás közben konstruálja meg a nyomozó figuráját, aki ugyancsak futás közben képes felfejteni a bűntényeket –, máskor pedig myse en abyme-szerű előrevetítés – egy manipuláció révén hermetikusan elzárt, önfenntartó közösség kitörésének története, amilyenné az alkotási folyamat alatt fokozatosan Dani és Anikó kalandja is válik. Rojik Tamás már csak ezen megoldásai révén is művészet és realitás kapcsolatának számos változatára reflektál, mely poétikai megoldások jelen esetben egy dinamikus populáris alkotás által kerülnek leleplezésre. A fentebb említett hiány továbbá a szereplők rajzai révén is jelen van a műben. Anikó impozáns színvilággal megalkotott virágai, az általa említett fecskevagy bogárrajzok mind a mi realitásunk dinoszaurusz-rajzaival kerülnek egy szintre, hiszen egyaránt kihalt fajok mementói.

Lélektani szempontból a később kibontakozó számos kaland ellenére az egyik legnagyobb fajsúllyal a fiatalok képregényeinek online közzététele bír, ami a várttal ellentétben eleinte csendet, aztán fájóan felszínes kritikákat, majd biztató szavakat is maga után von, ezzel is erősítve a mű életszerűségét.

Izgalmas a két fiatal kapcsolatának alakulása is, ami elé nem pusztán a jellemük, különösen pedig Dani autisztikus zártsága gördít akadályokat, hanem a chipek jelentette teljes szülői kontroll is. A tyúklépésben kibontakozó szerelmi szálnak ezen elemek azonban sajátos, egyedi ízt kölcsönöznek, a szeretettel együtt járó elfogadást, elköteleződést, kitartást állítva előtérbe, s téve meg a karakterfejlődés fő ösztönzőjévé is.

A profi, jó arányérzékkel adagolt, főként a regény első felében érvényesülő világépítés után a cselekményszövés mintha kissé meginogna és túlpörögne. Sok a véletlen, a helyenként öncélúnak ható, bizonytalan fajsúlyú kaland. Művégi katarzisról sem igazán beszélhetünk. A szembenálló felek, a manipulatív államvezetés és a rendszer elől technológiai innovációikat rejtegető tudósok sem tekinthetők pozitív karaktereknek. Utóbbiak bár az állam önkényes elkobzásaira hivatkozva nem osztják meg fejlesztéseiket, ezzel azonban maguk is a környezeti válságkezelés hátráltatóivá válnak. Arról nem is beszélve, hogy főhőseinket éppúgy manipulálják. Noha dilemmázás után, de Anikó és Dani az állam érdekeinek megfelelően számolnak be kalandjaikról a nyilvánosság előtt, amiért cserébe ösztöndíjasként tanulhatnak tovább. Ebben a megoldásban nem a heroizmus hiánya a problematikus, hiszen világos, hogy két fiatal nem versenyezhet egy autoriter hatalommal (?). Ám a jutalom elfogadása – még ha magukban meg is fogadják, hogy mindezzel egy szebb jövő szolgálata a céljuk – ideiglenesen mindenképp a rendszer fogaskerekévé degradálja őket. Ezen pedig az sem sokat javít, hogy a tudósokat nem tudatosan, készakarva leplezték le.

Az egyedüli biztató jel a regény végén a lepárló fák telepítése, ami talán enyhíti majd a szárazságot. A realitás árnyai elől azonban hőseink is csak a művészetben (legyen az képregény, zene vagy „fényszobrászat”) találnak kiutat. A folytatást figyelembe véve legalábbis – egyelőre. „Tesszük, amit lehet – vont vállat Dani, majd a falra ragasztott virágokra nézett. – Rajzolunk tovább.”14

—

1      A szerző a dolgozat írásának idején a Nemzetközi Visegrádi Alap ösztöndíjában (International Visegrad Fund, 2023–2024, No. 52310166) és a Tempus Közalapítvány által gondozott Fiatal oktatói ösztöndíjban (2023–2024) részesült.

2      Lovász  Andrea, Felnőtt gyerekirodalom. Tanulmányok, kritikák és  majdnem lexikon, Cerkabella, Budapest, 2015, 21; Petres Csizmadia  Gabriella, Fejezetek a gyermekés ifjúsági irodalomból, Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Középeurópai Tanulmányok Kara, Nyitra, 2015, 201.

3      Zólya  Andrea Csilla, (Örök)zöld gyerekkönyvek [I.], Dunszt, 2020. = https:// dunszt.sk/2020/08/24/orokzold-gyerekkonyvek/;  Uő, (Örök)zöld gyerekkönyvek [II.], Dunszt, 2021. = https://dunszt.sk/2021/01/08/orokzold-gyerekkonyvek-2/; Uő, A békés egymás mellett élés farkastörvényén innen és túl, Dunszt, 2021. = https://dunszt.sk/2021/07/31/a-bekes-egymas-mellett-eles-farkastorvenyeninnen-es-tul/

4    Rojik Tamás, Szárazság, Tilos az Á Könyvek, Budapest, 2020, 272 p.

5    Adeline Johns-Putra, Climate Change in Literature and Literary Studies. From Cli-fi, Climate Change Theater and Ecopoetry to Ecocriticism and Climate Change Criticism, Wiley Interdisciplinary Reviews Climate Change, 2016/2, 266–282.

6    Pagony,  Nem tudtam szabadulni attól a képtől, hogy megnyitom a csapot, és nem jön belőle semmi. Interjú Rojik Tamással, Százhold, 2020. = https://www.pagony. hu/cikkek/rojik-tamas-szarazsag-interju-klimakatasztrofa-ivoviz-climate-fiction

7    Zólya, A békés egymás mellett élés farkastörvényén innen és túl.

8    Tóth Péter, A problémaalapú tanulás, Selye János Egyetem Tanárképző Kara, Komárom, 2019, 83–100.

9    Kovács Gergely, Két kétségbeejtő jövőkép, Mesecentrum, 2020. = https://igyic.hu/mesecentrum-kritikak/ket-ketsegbeejto-jovokep.html

10  Pethőné Nagy Csilla, Módszertani kézikönyv. Az Irodalomkönyv 9–12. és az Irodalomtankönyv a szakközépiskolák  számára 9–12. című tankönyvcsaládhoz,  Korona Kiadó, Budapest, 2005, 278.; 280.; 298.

11  Rojik, I. m., 179.

12  Uo. 11.; 167.

13  Uo. 16.

14  Uo. 265.