Részlet Száz Pál útirajzából – 1. rész

Urbantristesse felvétele

 

Libeňi krónika

Bűbájos apokalipszis

 

Gyengéd, melankolikus apokalipszis… mondta a doktor, és az arca ragyogott… most a saját sorsunkon érthetjük meg mindazokat a forradalmakat, amelyek az összes kultúrát érték, csak éppen abban van szerencsénk, hogy minket nem likvidáltak fizikailag, mint ahogy a könyveket likvidálják, nézze, tíz-tizenkét csomagot pakolok össze naponta… vannak könyvek, amelyeket tévedésből szállítottak ide… és mégis zúzdába mennek… olyan korban élünk, amely szégyelli a múltat, és azért igyekszik eltüntetni a nyomait, mint az olyan lány, aki elégeti a szerelmes leveleket, mert nem ahhoz a férfihoz megy férjhez, aki neki azokat a szép leveleket írta… és én jelen vagyok ennél, minden az én kezemen megy át… igazság szerint nekem kellene fizetnem ezért az állásért, mert én folyton azt hiszem magamról, hogy író vagyok, hogy egyszer mégis írok egy könyvet, amelyben benne lesz ez az egész gyöngéd és bűbájos apokalipszis, az egész líbezná apokalypsa, egyetlen könyvet, amelyben nem pusztán a szemtanú vallomása lesz benne, hanem a tényekből feltörő poézis is…

Bohumil Hrabal: Házimurik (Zádor Margit fordítása)

 

 

1.rész: Kusza krónika

(Kronika libeňská)

 

[Az úr 720-ik esztendejében] parancsolt vala Libuše, hogy építsenek még egy udvarházat a Moldva folyó mellé, amelynek Libeň lőn neve. Sok marhákkal bővítvén ez helyet, sok cseléddel látva el egy falu lett ott, hol az erdőt kivágták, s fáinak gyökereit kiégették, amelyek helyében dús rétek sokasodtak…

A humanista Hájek z Libočan Cseh krónikájában olvasható sorokból két valószínűsíthető állítást tehetünk:

1. Megengedhető, hogy Prága megalapítását követően, a Vyšehradot követő Moldva melletti fejedelmi erődítményt is szükség volt élelmezni, újabb, efféle célokat szolgáló, számos cseléddel bíró gazdaudvarokat működtetni.
2. Ennek igazát támasztja alá a hely neve, amely az alapító fejedelemasszony nevéből származik.

A tények azonban e logikusan hangzó vélekedésnek ellentmondani látszanak. Prága Libuše általi alapításáról csupán a monda tanúskodik. Minden, ami a cseh pogányság korából fennmaradt, elhalványuló sziporka csupán, a történelmi tények helyett puszta véletlenszerű töredékek, amelyek a korok pusztulásának utolsó maradványai. Minden, amit Libušéről költöttek, s költenek máig, kiötlött dolgok csupán, amelyek közé Prága alapításának mondáját is sorolnunk kelletik. Régisége miatt nem tudjuk Libeň alapításának idejét meghatározni a 720. évben, amely éppúgy költött, akár a helynév levezetése az alapító fejedelemasszony nevéből. (Ladislav Hejtmánek: Libeňskou minulostí. Historický nástin)

 

 

[2017. október 29., 14:09-kor] szállsz le a villamosról, de a pocsolyánál a többi leszálló utassal ellentétben befordulsz. Az ajtóban az asztalon kiadványok, belépő nincs, becsületkassza. Ezt látva öntudatosan előretörsz az ajtóban álló szakállas pasas mellett, hiszen elkéstél, Adam tűpontos, mint mindig, jöjjön zápor, zivatar vagy bármilyen végítélet. Kissé megszeppenve beszél a kis csoportnak. Néhányan álldogálnak, a többiek zsöllyékben ülnek hármasával, amelyek egy háború előtti moziból jöttek át ide a szomszédságból. Kevés, de mindenféle korú és nemű ember, leginkább helyiek, és Adam jövendő barátnője, Sophie, aki Párizsból költözött ide nemrég valami ösztöndíjjal, irtózatos Hrabal-rajongó. Nem ő az egyedüli hipsterka, de rajtad kívül csak ő fog fotózni. Aztán eM veszi át a szót.

A régi Libeňi zsinagógát, amely még a 16. században épült, persze már rég lerombolták. Az új zsinagóga már a gettó falain túl épült. Az emancipáció után 1845-ben kapják meg az építési engedélyt, zsidók ekkor már a gettón kívül is birtokolhatnak földet. A közösségnek, mivel minden viszontagság ellenére szeretett itt élni, és mivel szegény volt, mint a zsinagóga egere, az 1846-os alapkőletételtől egészen 1858-ig elbíbelődtek az építkezéssel, mire felszentelhették. Neoromán stílus, igazi asszimiláns tér, bár ma már nincs meg, annak idején „orgonás misék” voltak, a bima (vagy almemor) a keleti falnál az aron ha-kodes előtt, az ókeresztény basilica formát követi, a két mellékhajó felett a női rész, de az elkülönülést nem sokáig tartották be szigorúan. A zsidók aránya a 19. század végén is csak azért kezdett csökkenni Libeňben, mert előkelőbb városrészekbe kötöztek a tehetősebbek: Vinohradyra vagy Josefovba. Ekkor még a közeli Karlín és Žižkov is hajszál híján egy putri volt.

eM csak morzsolgatja az információkat, alig győzöd felcsipegetni. Az aron ha-kodes maradt meg egyedül eredeti állapotában. A magas, egyszerű és méltóságteljes faköltemény kopottasságában még titokzatosabb, de ahogy a homályba vonja az ablakokból egyszeriben beragyogó, hideg napfény, ha valaki kitárja a két oszlop közötti kaput, megcsillan a Tóra mellvértje, megcsendül a két rimonim, a korona (keter Tóra) felragyog, s az Írásból a zákhór, az emlékezet parancsa fénylik fel.

Az ütött-kopott falak kifakult színeit feltámasztja a nap. A levert sarkú oszlopok szerény díszeikkel (néhány szőlőinda a boltív alatt) most még élesebbnek tűnnek a kifehérlő mész miatt. „Za války budova synagogy slouža jako skladiště koncesovanýho majetku Židů.” Mondja eM. Ezt a zsinagógát is le akarták rombolni, hasonlóan ahhoz a Na Hrázi věčnosti házsorához. De a nagyívű városalakításba beleszólt ’68, és elfeledkeztek a zsinagógáról. A sarki, frissen a háború után alakult S. K. Neumann Színház kulisszaraktáraként funkcionált, ahol Bohumil volt a raktáros. Hogy az oszlopélek kimutatják a foguk fehérjét, részben az ő munkásságának is köszönhető. Az ötvenes évek végén a kulisszákkal kitömött épület végében (elejében, a keleti falnál) a munkásosztály harcainak eljátszásához asszisztáló díszletek mögött az aron ha-kodes gyakran volt tanúja Hrabal, Egon Bondy, Vladimír Boudník és Karel Marysko éjszakába nyúló eszmecseréjének (ne Bohušt küldjed sörért, mert ő ottfelejti magát a pulton a csapossal dumálva). A három barát egy házban lakott, azon a soron, amelynek meg voltak számlálva a napjai.

Már indulunk is, míg nézelődöm, egyedül maradok az üres zsöllyék között, s csak akkor látom, hogy az erőszakos napfény a jobb első oszlop mögül egy csíkba tömörül a padlón, majd szemben az épület bal sarkában közvetlenül az aron ha-kodes mellett. Csak egy pillanatra látszik, ahogy a fény élében táncol a por, megreped a padló, kettéhasad az egész épület. A többiek már a vihar utáni fényben sütkéreznek odakint. (Feljegyzés a kínai füzetből.)

 

 

[Kezdetben] A Libeň szóról sokáig úgy tartották, hogy Libuše fejedelemasszony nevéből ered, ami természetesen a cseh romantika nemzetébresztő csacsisága volt. A gyökerek ennél mélyebbre, a szláv, sőt indoeurópai ősnyelvig hatolnak. Любити – (Óegyh. Szláv) szó a szerelmet és az affiliációt fejezi ki, erószt és agapét egyszerre, hiszen a szláv nyelvekben sem különül el a szerelem és a szeretet jelentésben – és mindez továbbvezet a proto-indoeurópai lewb szó felé, de ez már alkímia. A helységnév természetesen az elnyomó német nyelvből ered – Lieben. Hála az indoeurópai gyökereknek, ennek most, [2017.10.29-én] semmi jelentősége: olyan hely, ahol az ember lenni szeret, egy szép és szeretetre méltó hely, a pihenésé és a feltöltődésé. Ladislav Hejtmánek Libeň. Történelmi vázlat című századfordulós monográfiájában elveti a helynév és Libuše nevének hasonlóságára alapozott feltevést, és prof. dr. Aug. Sedláček szláv szófejtése mellett érvel („ljubica”). Azt a vélekedést, miszerint egy Lieben nevű kiűzött zsidóról kapta volna a nevét a község, bárgyú fantazmagóriának tartja, olyannak, mint a régi pogány világot Cseh krónikájában újraálmodó Václav Hájek z Libočan krónikájában olvasható, a fejedelemasszony általi, mondai, alapítás.

A „Libeň” megnevezés minden kétséget kizáróan cseh, hiszen a német „Lieben”-t csak azután kezdték használni, hogy nemes birtokosainak nemeseinkkel együtt a német nyelvben kezdett kedve telni („v němčine si libovali”). Német nevét sűrűbben használták azután, hogy a zsidók Prágából Libeňbe költöztek. Akkortól (tehát a XVII. századtól kezdve, miközben Libeň már a XIV. óta létezett!) aki csak Libeňből származott, legyen az zsidó vagy keresztény, a német és a zsidó által „aus Lieben” származást kapott… (Ladislav Hejtmánek: Libeň. Historický nástin alapján a feljegyzés az arabeszkes füzetből.)

 

[1888] a libeňi egyházközség archívumából. A tanulók és az osztályok állandóan növekvő száma miatt a község fiúk és lányok számára általános elemi iskolát nyit. Mivel az utóbbi idők során Libeň ipari negyeddé változott (ahol három gépüzem, a csehmorva gépgyár, a régi Rustonka, másként Svábka részvénytársaság gépgyára, a belga társaság gázgyára, a Brosch cég szeszgyára, a Perutz testvérek fonó- és textilgyára, Grabe-féle viaszosvászongyár, a pipagyár Kotlaskán, a Klein festékgyár, a Kahlov és Mašín műtrágyagyár, a Chitz & Meller festék- és lakkgyár, három szappangyár, két sörgyár, több bőrdíszműves és bőrfestő műhely van itt), előbb azon ügyködött, hogy községi fiúiskolát nyissanak, amely a későbbi ipari iskolákra készítené fel a tanulókat. (Ladislav Hejtmánek: Libeňskou minulostí. Historický nástin)

 

[1956. december 8-án] Bohumil Hrabal feleségül veszi Eliška Plevovát a libeňi kastélyban. Aztán vonultunk tovább a Kotlaskán, az U Liška vendéglő üvegajtaja kitárult, vendégek álltak benne, a főnök egy korsó frissen csapolt sört nyújtott oda a vőlegényemnek, aki mohón kiitta, a nyitott ajtón át láttam, hogy a helyiség füstjében és homályában megcsillannak a felemelt poharak, de csak mentem tovább, a vőlegényem utolért…

…Az U Rokytky étterem ajtaja ma már nem üveg, hanem fa.

és a Rokytka mentén folytattuk utunkat, a vőlegényem leszaladt a lépcsőn a patakhoz, az utolsó lépcsőfokon leguggolt, telemerítette tenyerét a rozsdás kályhák és három sírkoszorú között folydogáló vízzel… (Hrabal: Házimurik, feljegyzés az arabeszkes füzetből.)

…A Rokytka medre ma tiszta, sőt, ki van betonozva, a nyolcvanas évek folyamán rendbeszedték.

 

 

[1896. március 20-tól június 8-ig.] A Perutz testvérek libeňi fonó- és szövőgyára mintegy 700 munkásának hosszú távú sztrájkja a béremelésért, a munkaidő kiigazításáért és a művezetők antiszociális magatartása ellen. A sztrájkolók, akik között túlnyomórészt nők voltak, 10%-os béremelést értek el. A sztrájkra a tulajdonosok azzal reagáltak, hogy a „Perutzák”-okban , tehát a Na Žertvách utcában álló Perutz-házakban lakó szervezőknek, tizenhat családnak felmondtak. A károsultak állítólag forradalmi dalokat énekelve költöztek ki, szekereikre Marx, Engels és Lasalle képmását erősítették. (Josef Tomeš: Libeňskou minulostí)

 

 

[1656. szeptember 25.] Én, Ján Hartvík, Nostic grófja, Libeň ura stb., titkos tanácsos, a Cseh Királyság kamarai főkancellárja jelentem és közhírré teszem, ahogy a szükség kívánja, mivel libeňi birtokomon, a Moldva partján, a Cseh Királyságban lakó és maradó zsidók gyakran kérik alássan maguk és utódaik számára gyámságomat, hogy arról a libeňi birtokomon való lakásukban nem csak most az én embereim előtt, de majdani utódaim előtt is bizonyosságuk légyen, s békében élhessenek, hogy az önrendelkezésük minden ügyére s dolgára védelmemet és segítségemet kérhessék – ezzel hivatalom hatalmánál fogva elrendelem, hogy ne csak számomra, de minden utódom és örökösöm számára is, hogy a mostani és a majdani zsidók Libeňben szabadok lehessenek és privilégiumokat kapjanak, hogy mostani és majdani hivatalnokaim védelmét élvezzék, hogy a cselédeim által akadályoztatva ne legyenek, valamint az én vagy örökösöm jelenlétének hiányában mindenkitől védve legyenek, s ezen írás alapján valóban szabadon rendelkezhessenek ügyeikről. Visszavonhatatlan, megmásíthatatlan és végleges akaratomat a következő tíz pontban foglaltam össze… (Ladislav Hejtmánek: Libeň. Historický nástin)

 

[1890-ben] a zsinagóga előtti kertben (247) az ul. Na Žertvách előtt egy csontvázakkal teli sírhalmot ástak ki. A maradványok kinyújtott helyzetben, két bronzszeggel és egy kerámiakorsóval voltak eltemetve. A lelőhelyet kb. 187 m tengerszint feletti magasságban, a Vltava és a Rokytka folyók összefolyásától 300 méterre, kb. 4 méter magasságban lévő, egykori allúvium közelében találák meg. (Ladislav Hejtmánek: Libeň. Historický nástin)

 

[1927. szeptember 3.] …A másik dolog, amely szintén gyors megoldást követel, az Alsó állomás mellett elhaladó villamosvonalat illeti, amelyet sorompó szakít meg. Gyakran megesik, hogy a villamos negyedórát, néha még többet is várakozik a befutó vonatra. Úgy véljük, nagyon könnyen tehermentesíthetnénk ezt a vonalat a vasút alatt átvezető aluljáró segítségével… (Naše noviny)

 

[1950. október – Bondy: Totális realizmus – Sjezd ČSM]

Tegnap volt a Csehszlovák Ifjúsági Szövetség gyűlése

A svazákok és szvazácskák kék ingekben

vonultak Prágában lobogókkal

A diákok

transzparenseket vittek jelmondatokkal

A munkások építenek

A nemzetbiztonság véd

Az Óváros téren fejeződött be a felvonulás

a köztársasági elnök beszédével

Beszédében elmondta

Hazánk töretlenül halad előre a szocializmus építésében

példaképünk, a Szovjetunió által vezérelve.

(Sebrané spisy 1)

 

 

 

 

 

Száz Pál (1987, Vágsellye)

Író, a Kalligram szerkesztője, a Comenius Egyetem oktatója.