Vas Máté verse

Kép forrása: Vniversale Descrittione DI Tvtta La Terra Conoscivta Fin Qvi – Library of Congress

Neked is hasznos lehet

Kacsacomb vagy milánói borda,
mindig is hasonló dilemmákra vágytam,
mondom a másik doktorandusznak,
miért hazudok,
ez az emberiség legrövidebb története,
miértre felel a miért ne,
pedig én szigetekre vágytam,
olyan szigetekre, amik egyedül rám,
találj ki nekem egy nevet, súg a fülembe,
és miközben átadom a szigetnek,
rájövök, mindig is magamra vágytam,
ezért kár volt annyit hajózni,
mondja a sziget, amikor érzi, most meghallgatom,
ezek a szigetek ilyenek,
a bizonytalanság az oka, nem tisztelik a bizonytalanokat,
ez mondjuk közös bennünk,
ha pedig megbánt a sziget, vidd el a növényeit,
vidd el, adj nekik más nevet,
ha kigyógyítanak, tulajdonképpen mindig is a te növényeid voltak,
azonban ügyelj rá, hogy a sziget
csak azzal a szemmel legyen képes nézni,
ami a te szemed,
mármint magát, mert a szigeteket le kell írni,
úgy, hogy erősen nézed őket,
mármint rajtuk keresztül magad,
és akkor a sziget látóterében ott maradsz,
mint a látótér ura, vedd birtokba ezt a helyet,
fegyverkezz,
mert figyelned kell a többi nézőre,
viszont a sziget hálás lesz, ha gyilkolsz érte,
és többet mutat magából, csak neked,
azonban nem lehetsz bizonytalan,
még ha érzed, csak azért is gyilkolsz,
mert tiszta szívű vagy,
kisgyerek,
akit egyedül a róla szóló mesék érdekelnek,
valahogy meggyőződ magad, hogy a mesék rólad szólnak,
és bármi hangzik el, visszhang poroszkál
oda meg vissza,
de tudd meg, nem méltó hozzád a sziget,
tartsd meg a neveket, és ha már könyörög,
annyit mondj csak, még megfontolom,
most egészen meghatódsz magadon,
fontos vagy nekem, mondja a sziget,
engem fontosnak neveltek,
üzenik a gesztusaid, meg hogy sehol sincs,
esetleg veled vagy nélküled,
berajzolod más térképén is, holott aggódsz,
nehogy kikössenek arra mások, de tudniuk kell,
a tied,
ekkor leesik egy evőeszköz, megindul az egyik oktató, még szed,
a másik oktató méltatlankodik, honnan van ennyi pénze ennek az egyetemnek,
senki se méltatlankodik, hogy a mi intézményünknek miért nincs,
kiesek a meséből, amit magamról meséltem magam helyett,
kiesek, és azt hallgatom, ahogy a másik oktató szerint hideg ez a terem,
ízléstelen,
meg ez a sok márvány, horrorfilmet lehetne itt forgatni,
és azt latolgatom, túlélném-e, mi érdemesít egyáltalán a túlélésre,
azt kérdezem a másik doktorandusztól,
hogy a konzulense bemutatta-e annak a professzornak,
még nem, de jó, hogy kérdezed,
hajol közelebb,
a jó kérdések, ezért élek,
ma nincs hozzá erőm, hogy félreértsenek, ezért nem mondok ilyet,
ha visszajön, folytatja, felvetném neki,
sőt, vessük fel neki együtt,
tudod,
neked is hasznos lehet a professzor networkje,
megnémulok,
azt latolgatom, hogyan használnám azt a networköt,
beleülnék,
hajtanám magam előre,
                                 csakis előre,
néha kicsit elemelkednék a földről, máskor kicsit siklanék a vízen,
de gyűlölném a gyalogosokat, rajtuk keresztül magamat,
az van, tudod, eléggé aggódom, hogy már nem mi,
hanem a professzorok networkjei versenyeznek,
és tudom, aggódni elég kispolgári,
de azt is tudom, hogy amikor több volt a halálos baleset,
és még nem volt ez a túlféltés-kultúra,
sokkal izgalmasabb volt akadémikusnak lenni,
meg a tudományt követni,
loholt a tudomány a téli berken át, amikor szagot fogott,
de hisz maga dadog,
mit keres itt, ha nem akar így élni,
és a professzor networkje kap egy kis nitrót,
kék lángok,
kék sörényű kék lovak,
a szigetről nézem,
                ahogy a kékségen
                                            más szigetek felé vágtatnak.

Vas Máté (1996, Szentes)